Új hatóanyag – CR/CP humán teszt

Az ingerlő hatású vegyi anyagok gázsprayből vagy gáz-riasztó fegyverből kijuttatva a civilek számára legálisan hozzáférhető leghatékonyabb nem halálos önvédelmi eszköznek tekinthetőek. A CN, CS, majd az OC/PV hatóanyagok után már néhány európai országban megjelent a CR vagy CP rövidítéssel jelölt dibenz-oxazepin, ezt a szakirodalom ötször hatékonyabbnak írja le, mint a CS-t. Mivel ez minálunk ? a megfelelő szakhatóságok által is nyilvántartásba véve ? is megjelent, így igyekeztünk itt is humán tesztet végrehajtani.

Tesztprotokoll

Most is Totó (CS-PV), ittas Fmatyi (CS) és Mvazowski (PV) teszteknél (lásd: www.fegyvervideo.hu) alkalmazott metódust használtuk annak érdekében, hogy a három teszt összehasonlítható, később reprodukálható legyen. Értelemszerűen most nem Röhm RG89 gázrevolvert, hanem CR-töltetű sprayt használtunk.
Az előző három tesztben megszokott módon most is 3 méterre állt fel a gázzal védekező (én) és a papír késimitációt kezében szorongató támadó (Tom357), aki jelre megindul.
A félreértések elkerülése végett megismételném ezúttal is: a teszt nem egy szuperrealisztikus önvédelmi szituációt jelenít meg (hiszen akkor lenne kitérés, arcon rúgás és hasonlók a védekező részéről). Ehelyett azt vizsgáltuk most is, hogy az adott hatóanyag/spray milyen hatással van egy átlagos, jó erőben levő felnőtt férfire, ha önvédelmi távolságról kap az arcába egy fújást a sprayből.

A CR hatóanyag ? a kötelező kémiaóra

Az 1962-ben szintetizált CR/CP hatóanyag kémiailag dibenz- [b,f] [1,4]oxazepin (összegképlete: C13H9NO), ami túl sokat nem mond valószínűleg senkinek. Gyakorlatban tiszta állapotban egy halványsárga kristályos szilárd anyag, amely 73 Celsiuson olvad, borsszerű, enyhén szúrós szaga van.
Természetesen nem alkalmazzák tiszta állapotban, hanem szerves oldószeres oldatban töltik gázspraybe, például propilén-glikol?víz (80/20 térfogatarány) emulziójába bekeverve 0,1% dibenz-oxazepint (ez van spraynkben is). Gázpatron esetében CN- és CS-tartalmú keveréket tartalmazó verziókat sikerült fellelnem orosz weboldalakon, de ezekhez sajnos mi nem férünk hozzá egyáltalán. Ismert még tömegoszlatás céljából könnygázgránátok (füstgyertyák) hatóanyagaként is.
A hatása, hatásmechanizmusa a CS-éhez hasonló, de irodalmi források szerint 5?10-szer hatékonyabb a CR! Ugyanakkor toxicitása (LD50) kisebb, mint a CS- vagy CN-hatóanyagoknak. Az LD50 (a kísérleti állatok 50%-ánál elhullást előidéző dózis) a CR esetében borzasztóan magas, patkányban 5900?7500 mg/testsúlykilogramm lenyelve. De ennyi konyhasóból is halálos lenne.
Rákkeltő hatását gyanították, de erre vonatkozóan nincs bizonyíték.
Annak idején Ulsterben bevetették a britek ? rendkívül nagy koncentrációban, szellőztetés nélkül? börtönlázadás leverésére, a lázadást ugyan leverték, de lett néhány halott is.
Ezt a hatást mi persze legfeljebb csak akkor tudnánk elérni, ha lenyomjuk a gázspray flakonját a támadó torkán, ami ugyancsak nem realisztikus szcenárió.
A CS-nél sokkalta erősebb bőrfájdalmat, égést jeleztek előre, mely vízzel mosva nemhogy nem csökken, hanem erősödik is. Úgyhogy ezek ismeretében felettébb kíváncsiak voltunk a gyakorlati tesztre.

Tom357 a hős ezúttal

Tom357 nicknevű tesztalanyt ismét a www.9mm.hu fórumozói között találtuk meg, aki önként (tényleg!) ajánlkozott, hogy a hőssé vált Totó, Fmatyi és Mvazowski nyomdokaiba lépjen. Neki nem kellett a lőporszemcsék bőrbe égésével számolni, de a hatóanyag ismeretlen volt eddig Magyarországon. A spray Extreme Power fantázianevű cseh (EU) termék, 20 g alatti (40 ml) kiszerelésben, terítő (FOG) szórófejjel szerelve.
A teszt előtt bátorításként két feles Ballantines is becsúszott neki, így enyhén ittas támadóra való hatást is megvizsgálhattuk. Bár Tom357 láthatóan nem egy könnyűatléta testalkat, meglepően gyorsan mozgott, lendült irányomba. A sprayt oldalam mellett leeresztett kezemben tartottam, ez a rossz környéken sétáláskor amúgy is az alaphelyzet.
A háromból több mint egy métert tett meg, mire a fújással elértem az arcát, aztán a lendület miatt 1 ?szúrást? be tudott vinni (nem térhettem ki), majd engem félig arrébb lökve ?lepadlózott?. Szó szerint, mert földön térdelve összegörnyedt, káromkodott, arca vörössé vált, mi meg röhögtünk rajta és fotóztuk.
A sprayből jó, ha egy másodpercnyi fújás ment ki, tehát nem beterítettem, mint Moszkvát a hóesés, vagy Mvazowskit a pepperfelhő…
De innentől had adjam át a szót az érintettnek (minimálisan szerkesztett forma, a netes fórumról):

(3 órával a lefújás utáni bejegyzés)
?Na hát a szemhéjamat még mindig marja vízzel érintkezve a beivódott cuccos. Nem kicsit. (tehát túléltem) :)))
Láttunk egy eszközt 1 támadó és
1 védekező felállásban.
Azért az életben ritkán van így! Ott nincs fair play,tudjuk…
ÉRZÉKELÉS 1:
Csak egy szisszenést látsz, hallasz, közben próbálsz támadni.
ÉRZÉKELÉS 2:
A földön térdelsz, iszonyatos fájdalmaid vannak (szem, száj, orr)!
A történetnek nincs vége, mert a bőröd is marja a szer, nyakad, alkarod, füled, tarkód.
ÉRZÉKELÉS 3:
Ipari mennyiségű mosogatószerrel dörzsöltem be az említett területeket és ez meghozta a várt hatást, tehát ténylegesen a mosogatószer csökkentette az irritációt.
A víz önmagában csak rátesz még két lapáttal!

ITT SEMMI NEM TUDATOS (pláne a belégzés: szaggatott, kicsi, különben nagyon fulladsz!), KIVÉVE AZ ÉN ESETEM (laboratóriumi körülmények, következő pillanatban nem rúgnak FEJBE)!
Bennem az volt, hogy ?bevigyem a szúrást?!
Semmi más!
Sikerült, de ez nem azért van, mert én vagyok a mesterlövész-légiós-kommandós-szerzetes, hanem azért,mert ahogy gvass1 is írta, ez egy összehasonlító teszt!
Az, hogy én előre mentálisan rákészültem (ami tény), az az éles helyzetet csak megközelíti!
Az esti (éjszakai) támadód nem áll be 3 méterre, improvizálnod kell, ha jól akarsz kijönni a szituból!
A lélegzés egy érdekes dolog. Amint mondtam is nektek,hogy fullasztó,csak kis belégzésekre van lehetőség,a többi fullasztó (erre gondolhatták a gyártók a pánikrohamot).
CS-t már kaptam (magamra nyomtam a defenol gázsprayt), és ez annál sokkal erősebb volt. 🙂

(A lefújás után 4,5 órával)
Zuhanyoztam, vacsoráztam, úgyhogy minden a legnagyobb rendben van!
Már csak halványan irritál imitt-amott, szóra sem érdemes, tényleg!?

Mentesítés

A fentiek alapján tehát kellemesen gyors és erős a hatás, ugyanakkor rájöttünk a mentesítés módjára is. A víz nem jó, azonban a nagy mennyiségű felületaktív anyagot tartalmazó mosogatószer alkalmas arra, hogy kioldja a bőr pórusaiból a CR-hatóanyag molekuláit, ezeket lemosva azok eltávolíthatóak. Furcsállom, hogy ez a mentesítési metódus sehol sem bukkan fel a szakirodalomban.
Örömteli, hogy újabb eszköz (hatóanyag) került a legálisan önvédekezők arzenáljába, habár a CR-hatóanyagú sprayk drágábbnak számítanak a klasszikus CS-alapú típusokhoz képest.

Vass Gábor

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás