A pisztolyok, revolverek, vagy akár a vadászpuskák terén már számtalan nagyszerű cseh(szlovák) lőfegyvert mutathattunk be olvasóinknak, nézzük most meg, hogy mit tettek le az asztalra a gépkarabélyok területén.
Nem csak a szovjeteké a világ!
A csehszlovák (de lényegében cseh) fegyvergyártás a második világháború után egy ideig még a jól ismert Mauser M98-bázisú ismétlőpuskákat gyártotta. Első rendszeresítésre került öntöltő hadifegyver-konstrukciójuk a VZ?52 volt. (Nem tévesztendő össze a 7,62×25 mm kaliberű CZ?52 pisztollyal, mely csak maroklőfegyver).
A VZ?52 a szovjet Szimonov és az amerikai M1 Carbine valamiféle keveréke volt, de a legérdekesebb, hogy a csehek egy saját köztes ?gépkarabély-lőszert? fejlesztettek ki hozzá, a 7,62×45 mm-est. A fegyver aztán ebben a formában nem sokáig maradt szolgálatban, hiszen 1955-ben megalakult a Varsói Szerződés, és a szovjet dominancia miatt Csehszlovákiának is a szovjet lőszereket kellett használnia fegyveres erőinél. A VZ?52-t könnyű volt átalakítani 7,62×39 mm-esre, ennek a változatnak típusjelzése VZ?52/57 lett.
(Érdekesség egyébként, hogy az 1990-es években nyugati polgári piacokra eladott VZ?52-esek jelentős része a gyakorlatilag kihalt 7,62×45 mm-es lőszerrel üzemelt, de töltényűrükbe egyszerű pillanatragasztóval egy vállat alkotó gyűrűt rögzítettek, így a nyugaton is nagyon elterjedt 7,62×39 mm-es lőszerrel is üzemeltethetőek lettek. A megoldás fura módja ellenére nem találni felrobbant ilyen fegyverről beszámolókat.)
Azonban hamarosan rájöttek, hogy a csupán 10-darabos tárból adogató, sorozatlövésre alkalmatlan VZ?52/57 már nem képviseli a kor műszaki színvonalát, így gyorsan új, valódi gépkarabélynak tekinthető modell megalkotásába fogtak. A munka 1956-ban kezdődött, a főtervező Jirzi Cermak volt, a konstrukció kódneve ?Koste? volt, ami magyarul annyit tesz: ?seprű? (némi ?svejkes? humor fedezhető fel ebben).
A hivatalos rendszeresítési név sem igazán fedte aztán a valóságot, hiszen a ?Samopal Vzor?58? avagy ?58-as mintájú géppisztoly? valójában egy komoly gépkarabély lett. Megjegyzem, anno minálunk is helytelenül ?legéppisztolyozták? az AMD?65-öt. A legérdekesebb azonban az, hogy a slendrián nyugati forrásokkal ellentétben a VZ?58 nem csak egy újabb Kalasnyikov-klón volt, mert műszakilag a 43M lőszeren és a hasonló kontúrokon kívül semmilyen közös nincs a nevezett fegyverekben. Még a tár sem azonos/csereszabatos az AK-család tagjaiéval. Ez nagyon meglepő egyébként, hiszen a Varsói Szerződés összes többi tagállama valamilyen Kalasnyikov-leszármazottat rendszeresített, noha szintén hazai gyártásban.
A VZ?58-típus természetesen messze nem élt meg annyi éles bevetést, mint a legendás szovjet fegyver, noha vannak arról információk, hogy az észak-vietnami erők kaptak belőle bizonyos mennyiséget. Viszont nagyon hosszú ideig maradt rendszerben, bár megindultak a lépések 2000-es évek elején a CZ?2000 (5,56×45 mm) típusra való leváltással, de pénzügyi okok miatt a cseh és szlovák fegyveres erők a mai napig alapvetően ilyen fegyverekkel vannak ellátva.
Az utóbbi években a típus polgári forgalomba is került, természetesen lebutítva, csak öntöltő, sorozatlövésre alkalmas kivitelben, ez utóbbi tesztünk alanya is, a CZ?858P.
Főbb szerkezeti különbségek
Az ugye már a könyökünkön jön ki, hogy a Kalasnyikov-rendszerű gépkarabélyok forgó zárfejes, gázelvételes, gázdugattyús működésűek, a gázdugattyú pedig fixen össze van építve a zárvezetővel. Ezekkel a jellemzőkkel érdemes összehasonlítani a VZ?58-asét.
Már a töltetlenség ellenőrzése során érdekes élményben lesz részünk, hiszen a zárfogantyú hátrahúzásakor ?kabriósodik?, tehát a hátrahúzott zárvezető a tok tetejének jelentős részét szabadon hagyja. A szó szoros értelmében ?átláthatóvá? válik egy fontos technikai jellemző, tehát, hogy a gázdugattyú nincs egybeépítve a zárvezetővel.
A töltényűr feletti kis furaton keresztül csak ütésszerűen löki meg a zárvezetőt a gázdugattyú, szép angol kifejezéssel ?short stroke? (míg a Kalasnyikov ?long stroke?). Aminek persze egyenes következménye, hogy a cső fölött elhelyezett gázhengerben (előágy felső része) mozgó gázdugattyúnak egy külön visszatérítő rugóra is szüksége van. A felül nyitott tokkialakításnak az a nyilvánvaló előnye, hogy a berakott tár felülről töltőléccel is tölthető, illetve részleges kifogyás esetén utántölthető a tár, hiszen a Kalasnyikovoktól eltérően ez a fegyver rendelkezik zárakasztóval, ami kívülről is bekapcsolható (a tárfészek mögötti kis gomb). A zárnak létezik egy félig hátrahúzott rögzítési helyzete (innen a billentyű meghúzásával csap előre), amely segít a töltöttség ellenőrzésében.
Maga a zárszerkezet is teljesen más képet mutat, mint egy AK-nál, hiszen forgó zárfejnek nyomát sem találjuk, hanem egy kétoldalt a tokba reteszelő billenő retesztest végzi el a csőfar merev lezárását.
A billenő retesztestes megoldást a sok harmadlagos frissességű nyugati szakíró a Walther P38 zárolásának egyfajta koppintásaként értékeli, de valójában a második világháború előtti ZB26 golyószóró óta lelkesen alkalmazzák azt a cseh fegyvertervezők. (És igen, a britek közismerten és valóban erről a típusról másolták a legendás Brent.)
A fegyver igen kis tömegét (3,1 kg üresen) tekintve szinte el sem hihető, hogy a dögnehéz eredeti AK?47-hez hasonlóan a tok bizony nem lemezből préselt, hanem acéltömbből kiforgácsolt, felettébb tartósnak látszó darab. Egyébként is elkerültek mindenfajta könnyűfémet vagy műanyagot, kivéve az ágyazást. A korai kiviteleknél állítólag még fából készült a tusa, a pisztolymarkolat és az előágy (de én ilyet még fényképen sem láttam), később áttértek a műgyantába ágyazott faforgácsra. Ez erős, szívós, de eléggé ronda, szinte árasztja magából a létező szocializmus leheletét.
Bonyolultabb szétszerelés, mint az AK-n
A fegyver részleges szétszerelése az, ahol csúnyán elvérzik, ha mint hadifegyvert vetjük össze a jó öreg Kalasnyikovval.
A tokfedél hátsó részét egy rugós acéltengely rögzíti, mely szerencsére nem esik ki a fegyverből, mint például a Heckler und Koch hasonló megoldásánál, így a katona nem is tudja elveszteni vagy összekeverni a különböző méretű ilyen elemeket.
A tengely balról jobbra kinyomása után a tokfedelet kissé előre kell tolni, majd felemelhető, kiemelhető. Szépen látjuk, hogy két jókora, fonott csavarrugó lóg a tokfedélről, a felső a helyretoló rugó, az alsó az ütőtest rugója.
Merthogy ennek a fegyvernek ? gyakorlatilag szinte minden kategóriatársától eltérően ? nincs kakasa, hanem egy hatalmas, üreges ütőtömb (mely a zárban mozog) csap előre a zárfejben elhelyezett masszív ütőszegre.
A zárvezetőt, zárfejet, ütőtestet, reteszelőtömböt kompletten hátrahúzzuk, majd ahol a tok zárvezető
lécein kis hiányok vannak, felemeljük és kivehetjük. A Kalasnyikov hasonló eleme kettő darab, szétszedhető alkatrészből áll, ez négyből, ráadásul figyelni kell a zárfej, a reteszelőtömb és a zárvezető megfelelő illesztésére, amihez valamiféle megvilágítás szükséges, éjjel, lövészárokban nem szeretném a VZ?58-at karbantartani.
A Kalasnyikov említett zárrendszere ráadásul fixen beépített alkatrészként tartalmazza a gázdugattyút is, a CZ ezen modelljénél azt külön ki kell szerelni.
A gázhengert egy már leírt ? a csőfar felett elhelyezkedő ? rugós stift rögzíti, a keménykrómozott gázdugattyút hátra felfele irányuló mozdulattal vehetjük ki, de figyeljünk, ennek helyretoló (visszatérítő) rugója ne repüljön el ? lövészárokban ez ismét élményteli lehet…
Változatok:
katonai és civil
A VZ?58 nem túl nagy mértékű elterjedtsége okán az eredeti katonai változatok száma igen alacsony:
– VZ?58P: alapmodell fix tusával,
– VZ?58V: behajtható fém válltámasszal,
– VZ?58Pi: az alapmodell a tok bal oldalán levő nagyméretű felfogató sínnel, amire infravörös éjszakai célzórendszert lehetett rögzíteni.
A polgári ? kizárólag egyes lövésre alkalmas ? változatok:
– CZ?858P: a normál, 390 mm-es csőhosszú fix tusás modell,
– CZ?858V: a normál, 390 mm-es csőhosszú fix behajtható válltámaszos modell,
– CZ?858P Canadian: a kanadai fegyverjogszabályoknak megfelelő 18″-es csőhosszal,
– VZ?2000: az amerikai Ohio Ordnance Works (www.ohioordnanceworks.com) által készített változat. Ez esetében a helyi gyártási jogszabályok értelmében új, USA-gyártású tokot szereltek össze az eredeti CZ-alkatrészekkel, és a csőtorkolat egy kis hosszabbítást kapott, hogy meglegyen a huzagolt csövű puskákra szükséges 16″ (406 mm). Az OOW csak 1000 darabot készített forgácsolt tokkal, a jövőben lemezből préselt tokkal fogják csak gyártani a típust. A VZ?2000 ára aránylag magas (az ottani öntöltő hadipuskák árszintjéhez képest): 1250 dollár.
Kényelmesebb
A VZ?58 esetében lövészet közben azért könnyedén kiderülnek a tervezés előnyei is. A pisztolymarkolat és a tusa lényegesen kényelmesebb megfogást tesz lehetővé, mint a Kalasnyikovokon. A sajnos csak bal oldalt levő háromállású (öntöltő változaton csak kettő) biztosító-tűzváltó könnyedén mozgatható, sokkal jobban kézre áll, közvetlenül a pisztolymarkolat felett van. Az ergonómia és a kezelésbiztonság tekintetében a zárakasztó megléte komoly előny. Az íves csapóirányzék (hátul) és a védett célgömb együttese gyakorlatilag azonos a AK-ékkal. Mai szemmel hiányosság, hogy az alapváltozaton nincs optikai (red dot) irányzékot felfogató sín, jobb híján a gázhengerre szoktak ilyet applikálni a sportlövők, de az instabil. A (jobb)menetes csővégre lángrejtő illetve kompenzátor is rögzíthető.
Ami viszont egyértelműen a típus előnye, hogy a gépkarabélylőszer és a kis fegyvertömeg ellenére hátrarúgása meglepően kicsi. Olyan, mintha egy pisztolykaliberű karabéllyal lőnénk. Holott a soft point lövedékes vadásztöltény lövedéke 25 méterről még vidáman átszaladt egy 8 mm-es kazánlemezen. Megjegyzendő, hogy 25 méteren gyakorlatilag nincs szórása a fegyvernek, bár ez nem is kimondottan hadipuskás, inkább IPSC 3-gun távolság. A VZ?58 sütése a hadifegyverekhez képest kifejezetten lágy, de persze nem sportfegyveres.
112 méterre lőve (ülve, támasztva) alaphelyzetben is némileg (kb. 25 centivel) a cél fölé hordott a fegyver, de a mellalakban még bőven benne van. A szórás kb. 10?15 centis lett, de ennél a fegyver biztosan jobbat tud, az én szemem nem eléggé kompatibilis a nyílt irányzékkal és az ülő testhelyzettel.
50 méterről viszont totális örömlövészetben volt a fegyverrel részem. Állva, szabad kézből könnyedén mentek 5-lövéses tenyérnyi szórások. Gyorsan tüzelve (fogalmazzunk inkább locsolásként) is 30 centis körön belül csapódott be erről a távolságról 10-ből 10 lövés.
Mintegy 70 lövést adtunk le egyvégtében (7,9 grammos, FMJ-vel, katonai acélhüvelyben), mindenfajta akadály vagy elcsettenés nélkül, miközben a végefele a 10-lövéses locsolások miatt már tojást lehetett sütni a fegyver csövén… a mellső markolat résein szivárgó diszkrét fehér lőporfüst pedig minden fegyverbarátban gyengéd érzelmeket kell, hogy kiváltson.
Két akadálylehetőség merült fel azért, az egyik, amikor csőre töltést végezve nem eléggé energikusan rántom meg a zárfogantyút, esetleg még vissza is kísérem, ilyenkor tud a cső mellé is tölteni. A másik, amikor egy másik CZ?858-at mindenfajta olajtól megszabadítva akartunk kipróbálni soft point lövedékes lőszerrel, mert az hajlamos megpattanni csőre töltés közben, és felkenődik a lövedék. De ismétlem, ha normálisan kezeltük, működtettük a fegyvert, úgy semmiféle gond nem merült fel, csak a fülig érő vigyor lehetett zavaró a gyanútlan szemlélőnek.
Inkább polgári
A VZ?58, bár kétségkívül sokkal kényelmesebb, könnyebb, ergono-mikusabb fegyver, mint a legendás Kalasnyikovok, azonban hadifegyverként ellene szól lényegesen bonyolultabb szerkezete. Az egyszerű (és tipikusan pocsékul kiképzett) lövészkatona számára szinte végrehajthatatlan részleges szétszerelése és összerakása tábori körülmények között. A több alkatrész egyben logisztikai nehézségeket is felvet, nem beszélve a többi VSZ-tagállam fegyvereitől eltérő tárakról.
Viszont a fegyverét szerető civil, például sportlövő számára ezek alapvetően lényegtelenek. A fegyver csekélyke hátrarúgása, kiváló kezelhetősége, jobb sütése mind a Kalasnyikovok fölé emelik. A masszív, teljesen acélfelépítés és a gázdugattyús szerkezet pedig az AR?15-klónokkal szemben biztosít fölényt (a fémcélokat biztosabban ledöngető 7,62×39 mm-es lőszerről nem is beszélve). Sajnos azonban (még?) nincs annyiféle kiegészítő, átépítési lehetőség, mint az amerikai harcostársához. Az USA-ban a 7,62×39 mm-es lőszerek rendkívül olcsók (a 9 mm Lugerrel vannak gyakran egy árban) ? más kérdés, hogy nálunk nehezen beszerezhetőek, és inkább a 9 mm Luger háromszorosát kérik értük, ami azért még így sem eget rengető. Ami a fegyver ellen szól némileg, hogy országunkban nagyon kevés az olyan lőtér, ahol engedélyezett ilyen kaliberű fegyverrel gyakorolni, versenyezni.
A CZ?858 öntöltő karabély mellett szól még rendkívül versenyképes, bőven 100 ezer forint alatti beszerzési ára, így elmondhatjuk, hogy a hidegháborús harcos igazán új életre kelt a ? elsősorban cseh és szlovák ? civil lőtereken.
Vass Gábor