Véleménycikk: fegyverROBBANÁS és ÉLMÉNYlövészet

 

Az alábbi linken levő – közepesen sem szakszerű – ügyészségi sajtóközlemény alapján a magyar sajtón végigment hír és annak ferdítései és visszhangja kapcsán érdemes talán pár gondolatot közzétenni, eloszlatni pár félreértést.

Mi történhetett valószínűleg?

 

Több, mint 3 évvel ezelőtt (ennyi idő kell a magyar gazságszolgáltatásnak, hogy egy balesettől eljussanak a vádemelésig, röhej), 2020. május 31.-én a budaőrsi lőtéren egy nagykaliberű rombolópuska élménylövészet közben felrobbant.
A fegyver egy forgó-tolózáras, .50 BMG kaliberű (más források szerint: .416 Barrett, de ez irreleváns) amerikai Barrett M99 volt:
https://barrett.net/products/firearms/model-99/

(Ez egy egylövetű modell, a gyártó alsópolcos terméke (vagyis 3-4 ezer dollár közt már megvehető), de ennek ellenére a Barrett a nagykaliberű rombolópuskák mezőnyében az egyik legnagyobb tapasztalattal bíró gyártó.)

A típussal dolgozók szakvéleménye alapján az valószínűsíthető, hogy az első lövés leadása után az ütőszeg elöl kiékelődött (valószínűleg eltört és beszorult), úgy, hogy a zárfejből előre kilógott az ütőszegcsúcs.
Így a kézzel való csőretöltés után nem tudott zárolni a fegyver. Ekkor a lövészetvezető erővel próbálta becsukni a zárat, a kilógó ütőszegcsúcs pedig a csappantyúba csapódva MÉG KIRETESZELT ZÁRPOZÍCIÓNÁL elsütötte a lőszert.
Az kilőtte hátra a zárdugattyút, eltörve a lövészetvezető néhány ujját és beleállt a fegyver mögött levő élménylövő mellkasába, életveszélyes sérülést okozva. A szétrobbant hüvely darabjai járulékos sérüléseket okoztak.

Most tekintsünk el attól, hogy ez a műszaki hibából adódó, nem szándékos baleset kivédhető lett volna-e valahogy pl. gyakoribb karbantartással, ütőszegcserével, mert ez műszaki (fegyver)szakértői kérdés.

Vizsgáljuk meg magát a sokat támadott “élménylövészetet”!

 

Mi is az az élménylövészet?

 

Hivatalosan ilyen dolog az pedig nincsen. A gyakorlatban viszont az utóbbi 10 évben (főleg a Covid előtt) ez egy kisebb iparággá vált. Ez azt jelenti, hogy több lőtér/egyesület kifejezetten erre szakosodott, de sok egyéb klasszikus egyesület számára is ez egy fontos bevételi (túlélési) forrássá vált.

Az “élménylövészet” során ugyanis lehetősége van belekóstolni a lövészetbe az abszolút kezdő és külsős érdeklődőknek is. Sokuk ilyenkor kattan rá az egész fegyveresdire, hiszen előtte fegyvert csak akciófilmekben, illetve manapság még inkább számítógépes játékokban látott.Ráadásul gyakran az erre szakosodott cégek végtelenül izgalmas arzenált hoztak létre, tematikus csomagokat raknak össze, például western, első- vagy második világháború, hidegháború, akciófilmek stb. témakörben.

Akár egy életközeli történelemórának is felfogható egy-egy ilyen élménylövészet, de még a nem kezdő, gyakorlott lövők is időnként lemennek és kipróbálnak olyan fegyvereket, melyekkel még nem volt dolguk.

(A Kaliber magazin is gyakran jelentet meg cikkeket ilyen lőtereken található egzotikusabb fegyvereket bemutatva.)

Szerintem az utóbbi években az élménylövészet rengeteget tett azért, hogy a fegyvertartás, lövészet elfogadottsága kissé nagyobb teret nyerjen, hiszen emberek tömegeit tudta bevonni, megmutatva nekik, hogy ez nem ördögtől való.

Más kérdés, hogy a rettenetesen bürokratikus, drága, macerás, időrabló sportcélú lőfegyvertartási engedély megszerzésébe (megtartásába) kevesen mernek/tudnak belevágni ennek ellenére.

 

Árnyoldalak

 

Nem minden ilyen szép azonban! Az “utcáról beeső” élménylövők esetében a semmilyen előképzettség, a nem megismerhető előélet, ismeretlen pszichikum persze rejt némi kockázatot. Ez főként a lövészetvezető/lőkiképző rátermettségén múlik, hogy mennyire jól kezeli. És persze ő maga is viszi a bőrét a vásárra, nem csak a nagy ritkán bekövetkező baleseteket illetően. Hanem ne feledjük, hogy öltek már meg lövészetvezetőt itthon is a lőfegyver megszerzése céljából.
Az ilyen lövészeteket vezetőkkel beszélgetve előkerül még egy kritikus elem: a külföldről jövő csoportok nagyon vegyes színvonala, a nyelvi nehézségek. Főként, hogy néhány alsóbb néposztálybeli brit állampolgárral nehéz irodalmi angolul szót érteni. Nem beszéli ugyanis.
A legénybúcsús lövészetek esetén pedig az alkoholos (esetleg egyéb tudatmódosítók általi) befolyásoltság kiszűrése okozhat nehézséget.

És van a hazai sportlövő-társadalom egyes tagjai által felmutatott, gyűlölettel határos sznobéria. Hogy szerintük: “aki nem ment át ezer felesleges bürokratikus szopatáson, az fegyvert még képen se nézhessen meg. Meg különben is, ami nem 25 méterről 20 lövés 20 perc alatt, azt jól be kéne tiltani”. Igen, számos ilyen okosságot hallani, olvasni ezzel kapcsolatban.

 

De akkor hogy van ez jogilag?

 

Bizony sehogy. Mert lőtéren lőni lőfegyverrel NEM-engedélyesnek csak előre hatóságnak lejelentett oktatás (pl. fegyverismereti vizsgára felkészítő tanfolyam), vagy sportlövő egyesületi tagként lehetséges. Olyan sajnos nincsen, hogy élménylövészet. Ehelyett jellemzően szervezett csoportot lejelentenek oktatásra, vagy egy napra, egy hétre, egy hónapra beléptetnek az adott egyesületbe.
Ez így legális, csak a fentiek egyike sem arról szól, amiről kéne. Okosba’ megóggyuk…

 

Szabályozni kéne! ÉRTELMESEN

 

Mint tudjuk, nálunk minden értelmes dolog csak okosba’ mehet, mert az állami jogalkotás ismerten béka feneke alatt a metróaluljáróban közlekedik.
Az élménylövészetre tömegigény van, turisztikai vonzereje is jelentős, emberek élnek meg belőle, és adóbevételt is hoz.
Miért nem lehet értelmesen szabályozni? Mert csak.

De azért lenne néhány ötletünk (biztosan másnak van jobb, több) így hirtelen:
– Legyen önálló fegyveres tevékenység az élménylövészet, arra speciális szabályokkal, lehetőségekkel (például ne kelljen egynapos egyesületi tagsággal bohóckodni). Ha nagyon kell a névsor a hatóságnak, akkor online legyen bejelenthető azonnal.
– Kötelező tartalmú biztonsági oktatás a lőtéren az élménylövészeten részvevőnek.

– Ha úgy ítéli meg, a lövészetvezető tesztelhesse alkoholszondával, vagy akár drog gyorsteszttel az élménylövészetre jelentkezőt.
– A lövészetvezető/lövész arányszámot meg kéne határozni (szakmai szempontból, hogy hány emberre tud figyelni egyszerre).
– A lövészetvezetőnek KÖTELEZŐ legyen önvédelmi fegyvert viselnie a lövészet és a teljes lőtéri jelenlét során
– A dedikáltan élménylövész fegyverekre lehetne fokozottabb (alaposan dokumentált) műszaki vizsgát követelni, azonban itt a vizsgáztató szervezetnek is felelősséget kell vállalnia utána.
– Az élménylövészetet folytató lőtérnek/egyesületnek lehetővé kell tennie az állami előélet-ellenőrző adatbázishoz való hozzáférést. Így legalább a hazai élménylövészetre jelentkezők közül ki lehetne pár kattintással szűrni a priuszos egyéneket.

 

Millióból egy!

 

Látni kell, hogy a most nagy sajtóvisszhangot kapott eset, és a pár hozzá hasonló korábbi kisebb baleset az elenyésző. Az elmúlt 10-15 évben magyar és külföldi élménylövészek százezrei több ezer fegyverrel sok tízmillió lövést adtak le.
Annak ellenére, hogy a lőfegyver és a lőtér veszélyes üzem, a balesetek aránya gyakorlatilag kimutathatatlan. Persze jó lenne, ha ennyi sem lenne, de ez egy értékes, hasznos tevékenység, nehogy kiöntsük a gyereket is fürdővízzel!

 

Vass Gábor