Van, ami élethű és van, ami nem – Retay Baron és CS9

SIG meg valami izé

A Baron HK jelzésű modell ? a HK betűk ellenére ? a SIG Sauer P228 (US M11) pisztolyt másolja, egészen magas (kb. 95%-os) élethűség mellett.
A méret, a forma, az ívek szinte teljesen stimmelnek, a kezelőszervek ugyanott vannak, bár a szétszedőkar picit fura alakú ? a feliratok és a markolat mintázata/logója pedig értelemszerűen nem egyezhet. Csak a kakas van kissé beljebb és az elsütőbillentyű került kissé hátrébb, mint az élesen, de ennek megvannak (sajnos) a maguk okai. Összességében azonban a gázpisztolypiac többi szereplőjével összevetve kiváló a hasonlóság.
A CS9 már teljesen más tészta. Mint ahogy a vicc is mondja: ilyen állat pedig nincs!
A CS9 név alatt a Smith and Wessonnak volt pár éve egy szubkompakt öntöltője, a méret és a szánon a felhúzórecézések még hasonlítanak is. No de szinte az összes kezelőszerv máshova került, hol van például a gáz-riasztóról a szánbiztosító?
A kezelőszervek egyértelműen SIG Saueresek, de mi ez az hatalmas előreugróan szögletes sátorvas? Aztán a szánon levő agresszívan ferde élletörések inkább az újabb Berettákra emlékeztetnek.
A fura külsejű, lefele keskenyedő markolat pedig a második világháborús Nambu 94 pisztolyét idézi. Röviden tehát: sajnos a CS9-nek nincs éles megfelelője, ezért olyan fura a szemnek.
A Retay a többi említett török gyártóval szemben klasszikus éles lőfegyvereket is gyárt, méghozzá félautomata sörétes puskákat. Emellett légpuskák, szigonypuskák és gumilövedékes lőszeres fegyverek (gázpisztolyaik más csővel) is szerepelnek a palettájukon.

Pedig belül szinte ugyanaz

Akármennyire is különbözik a Baron és a CS9, belül szinte ugyanazt találjuk. Ugyanis a kezelőszervek-elsütőszerkezet azonossága miatt sokkal több a közös alkatrész, mint a különböző. Még a tárak is azonosak, annyiban, hogy a CS9-be jó a hosszabb Baron-tár. A tárak acéltestűek, kétsorosak és még véletlenül sem igazak a gyári adatok, hiszen a Baronba 15 db 9 mm PAK fér, míg a kompaktabb CS9-be 12 db.
Az elsütőszerkezet viszont az igazi gyenge pont. Ugyanis meglepő módon, a SIG-es külsőségek ellenére sajnos nem tud revolverezni! Ergo a tűzkészen nem viselhető gázpisztolyok sajnos felettébb népes családjába tartoznak. Nem is lenne ez irritáló ebben az alacsony árfekvésben, azonban a felhasznált anyagok minősége mellett tiszta pazarlásnak tűnik a revolverezés hiánya. Mindkét típuson ugyanis acél a szánakasztó és a fesztelenítő, acél az elsütőrúd, a spiáterkakast pedig csavarrugó mozgatja. Ebből nagyon tuti dolgot is ki lehetett volna hozni, de itt se revolverezés nincs, se a kakasnak biztonsági állása. De akkor tulajdonképpen mi a bánatnak van rajta az amúgy óraműszerű precizitással működő fesztelenítő? Olyan, mintha egy szupermodern számítógépen csak MS-DOS-t futtathatnánk.

Acélcső

Amúgy persze a tok és a szán anyaga spiáter, de mindkettő jó vaskos, ami a nem kicsi tömegen sajnos érezhető is. Teljesen meglepő, és csak mágnessel ellenőrizve hiszi el az ember, hogy a fegyvercső bizony végig acélból van, hihetetlenül masszív, mintha egy kétszer ilyen drága Röhm gázfegyverből pottyant volna ide. A fegyvercsőben teljesen átérő keresztirányú akasztó van, mely relatíve mélyen ér véget a csőtorkolathoz képest. Azonban, hogy mégse legyen olyan szép a csőtorkolat egy imbuszkulccsal kitekerhető szűkítés került ide. Ez lehetne mélyebben vagy rövidebb, ami sokat dobna az élethűségen.
Acél még ? és ez sem megszokott a gyártó ország számos hasonló modellje esetében ? a hüvelykivető orr. Más kérdés, hogy ez annyira nyers vasdarab, hogy még sorjás.

Egy megszokott és egy szokatlan szétszerelés

A Baron szétszerelése oly sok gázpisztolyon megszokott módon történik. A töltetlenség ellenőrzése után a szétszedőkart 180 fokban átfordítjuk, majd kihúzzuk a fegyverből. Ezután a szán már annyira hátrahúzható, hogy hátul felemelhetjük a tokról és előre lehúzhatjuk. A cső alatt találjuk a helyretoló rugót és annak ? nocsak ? acél vezetőrúdját.
Az összeszerelés már kicsit macerásabb, hiszen ahhoz, hogy a szétszedőkart vissza tudjuk gyömöszölni a helyére, a másik oldalról valamivel előre kell húznunk a helyretoló szerkezetet. Erre egy tompa csavarhúzó megfelelő lehet.
A fura külsejű CS9-en viszont hiába is keresünk szétszedőkart, vagy próbálnánk meg lefele húzni a sátorvasat, egyik sem jó megfejtés.
Ehelyett a cső körül a szánba csavarozott csővezető persely (barrel bushing) a határolóelem. Ezt a dobozban levő kis kulccsal lehet ki-/betekerni, de tapasztalataim szerint kézzel is könnyedén megy a dolog. Meglepő tehát, de a bonyolultabbnak tűnő szétszedésű CS9-cel boldogultam végül könnyebben.
A helyretoló rugó itt is a cső alatt van, itt is acélrúd körül.
Érdekes egyébként, hogy a fekete tokkal bíró Baron és CS9 modellekénél a hüvelykivető nyílásban látható csőfari rész maradt fémszínű, ami meglepően élethűvé teszi ezeket a holmikat.
Maguk a felületkezelések egyébként a matt és fényes fekete daraboknál a jól kinéző, de azért az éleknél gyorsan megkopó, igazi törökös megoldásnak bizonyultak.
A nikkelezés színárnyalata és felülete pedig kifejezetten kellemes, de persze korántsem német színvonalú, és a nem látható helyeken azért kifejezetten foltos is.

Durrogtatás és gázolgás

A tesztek során a két fegyverrel ellőttem 50?50 darab 9 mm PAK vegyes riasztópatront, MFS, Umarex, Fiocchi, RWS, majd a koszos fegyverekből 10?10 db CS-PV (Wadie és Umarex vegyesen tárazva) gázpatront. Mindeközben volt 3 db elcsettenés összesen és 1 db kivetési hiba gázpatronnal a CS9-nel. Ez 120 lövésre öntöltő gázpisztolyokkal szerintem elfogadható eredmény.
Érdekes még, hogy kipróbáltam utóbb Umarex riasztópatronnal is, de kitekert szűkítővel: a Baron működött (de szinte láthatóan lassú szánmozgással), a rövidebb csövű CS9 már nem.
Fájdalom, hogy nincs gyárilag rakétalövő toldat ezekhez a modellekhez, pedig masszivitásuk sugallja az örömködős használatot. (Nem mintha a legtöbb egyéb török fegyverhez adott spiátertoldat oly megbízható lenne szilveszterkor). Ellenben menet az van a csőtorkolatnál mindkét típuson, és az Umarex-A jelzésű, több millió példányban legyártott toldat passzol is bele, és az legalább acél.
Lapzárta környékén hajtottak végre olvasóink  a Baronnal egy 500 lövéses tartós tesztet (Fiocchi riasztóval). Ezt a fegyver egyetlen kivetési hiba mellett abszolválta, és egyetlen sérülés keletkezett: a tár adogatótömbjének oldalán kis repedés lett. Így felettébb tartósnak bizonyult az eszköz.

Nem drága

Az ?olcsó húsnak híg a leve? mondás itt igazából nem süthető el. A bőven 25 ezer forint alatti (bevizsgálással együtt) árért ugyanis az itt megszokott tulajdonságokat, kidolgozási minőséget bőven hozzák ezek a török típusok. Sőt, a masszivitás és az acélcső még kifejezetten erős pozitívum.
A dühítő az, amilyen lehetett volna egy kicsit több erőfeszítéssel ez a két típus.
A remek fesztelenítő mellől elhagyni a revolverezést és a kakas biztonsági állását… miért?
Úgyhogy ezen hiányosságok okán igazából örömködni-játszósnak való fegyverek ezek, még azok számára is, akik esetleg eltántoríthatatlanok az öntöltő gázpisztoly viselésétől a preferált revolver helyett. Más kérdés, hogy az a vásárlóréteg, aki ebben az árfekvésben keresi önvédelmi fegyverét, és ragaszkodik az öntöltőhöz, az jellemzően úgysem hordja csőre töltve, sőt, valószínűleg a double actiont is valami Chuck Norris-filmnek gondolja… n

www.retayguns.com

Vass Gábor