Új lengyel gépkarabélycsalád?
Új lengyel gépkarabélycsalád?
Radom MSBS?5,56-projekt
Pár évvel ezelőtt egy IWA kiállításon került a kezembe egy lengyel Strzal című fegyveres szaklap, benne egy cikkel egy érdekesnek tűnő lövészfegyver-projektről. Az MSBS fedőnevű tervezet egy teljesen hazai fejlesztésű lövészfegyvercsalád, amely a PDW-től a DMR-fegyverig minden területet lefed, nagyfokú modularitás mellett. Azonban a lapban csupán 3D printerrel készített modellek voltak, meg fantáziarajzok. Azonban a koncepció azóta realizálódott, a 2013-as SHOT show-ra már olyan példányokat vittek ki, melyek túl voltak egy 20 ezer lövéses nyúzóteszten.
Geopolitikai helyzet
Az összes, NATO-ba belépett egykori Varsói Szerződés-tagállam közül igazából csak a lengyelek érnek valamit katonailag. A 38 milliós ország hadserege, az SZ RP (Siły Zbrojne Rzeczypospolitej Polskie) ugyanis komoly, 120 ezres erő, kb. 1000 harckocsival és 2000 lövészpáncélossal, számos helikopterrel és 120-nál több vadász- és vadászbombázó-repülőgéppel.
Ráadásul az ország önálló története során megtanulta, hogy bajban igazán csak magára számíthat, és néha nyugatról és keletről egyszerre törnek szomszédjaik elveszejtésükre.
Nem is követtek el akkora ostobaságot, hogy felszámolják a hazai katonai kézifegyvergyártást, így a hírneves Fabryka Broni Radom városában gyökeresen új lövészfegyvercsalád kialakításába kezdett. Mint ismeretes, a Varsói Szerződés tagjaként a 7,62×39 mm-es AKM Kalasnyikov-gépkarabély helyi modifikációját gyártották, amelyből megjelentek utóbb az 5,45×39 mm-esek, de 1988-ban ezek széles körű rendszeresítéséhez már késő volt.
Az 1990-es évek elején Beryl fedőnéven kijöttek az 5,56×45 mm NATO-lőszeres és szereléksínes változattal, de igazából ez is inkább csak áthidaló megoldásként jöhetett szóba, illetve széles körben exportálták félautomata kiviteleit polgári célra.
Tiszta lappal
A lengyelek úgy tűnik, voltak olyan gazdagok (vagy előrelátóak?), hogy nem a meglevő Kalasnyikovot barkácsolták tovább, hanem egy teljesen üres lapot (new file) vettek elő tervezéskor.
A moduláris koncepció nem új persze (tulajdonképpen az AR?15 is annak idején egy fegyvercsalád alapjaként készült), de annál időszerűbb. A lengyelek azzal csavartak egyet a dolgon, hogy nemcsak a csőhosszt, állványt vagy a függeszthető másodlagos fegyverzetet (gránátvető), irányzékokat lehet csereberélni, hanem egyazon tok és zárszerkezet felhasználásával kompakt bullpup fegyver is létrehozható. Ezt javasolják alkalmazni PDW-ként például harcjárművek kezelőszemélyzeténél, ahol felettébb lényeges a kis méret. Ugyanakkor a klasszikus ?puskaelrendezésű? modellt az általános lövészcsapatoknál történő felhasználás mellett vastagabb, hosszabb villalábas csővel könnyű golyószóróként, illetve DMR- (támogató mesterlövész) szerepkörben akarják majd bevetni.
Az egész tervezet 2007-ben kezdődött a Modułowy System Broni Strzeleckiej ? moduláris lövészfegyverrendszer ? néven, eredetileg a varsói haditechnikai egyetemen (WAT), de már akkor szoros együttműködésben a későbbi gyártásra vállalkozó radomi fegyvergyárral. Érdekesség, hogy két külön csoportot alakítottak, az egyik a belső mechanizmus működéséért felelt, a másik pedig e köré tervezte a ?héjat?, melynek ergonómiája rendkívül fontos szempont lett.
A tervezett fejlesztési lépések ebben az időrendben történnek:
? 2007?2010: tervezés és (kézzel/egyedileg készült) prototípusok kipróbálása hagyományos és bullpup elrendezésben,
? 2011?2013: a komplett rendszer létrehozása, beleértve az összes modifikációt (golyószóróval bezárólag) és a gránátvetőt,
? 2014?2016: sorozatgyártás elkezdése és a hadsereg ellátása az új fegyverrel.
Eddig úgy tűnik, hogy tartják is ezt a tervet, bár így az európai válság idején egy ekkora haderő 2 év alatti komplett átfegyverzése és átképzése eléggé kérdésesnek tűnik.
Az eredmény
Az első, pár évvel ezelőtti képeken még vagy barkácsoltnak tűnő, vagy pedig nyilvánvalóan működésképtelen makettek voltak. Ehhez képest a ma végterméknek mondott klasszikus elrendezésű változat már egészen modern és jó formájú, bár a Remington ACR és az FN SCAR, mint ötletadó letagadhatatlan.
A sorozatgyártásban a tok alsó része (bár a legtöbb képen alumíniumnak látszik), illetve a válltámasz, előágy műanyagból készül, míg a tokfelsőrész alumíniumból. A szerkezet rövid gázdugattyúutas (short stroke) gázelvételes, forgózárfejes. A csőből elvezetett gázmennyiség szabályozható.
A fegyvercső minden verziónál csőszájfékkel ellátott, 1:9? huzagemelkedésű, hidegen kovácsolt. A huzagemelkedés kompromisszum, hiszen univerzálisan alkalmas tüzelni a régebbi M193 és az SS109 lövedékes 5,56×45 NATO-lőszereket is. A lengyel haderő 62 graines ? aránylag nehéz ? lövedékkel használja ezt a kalibert.
A csőcseréhez nincs szükség speciális szerszámra, csupán oldalanként 3?3 csőtömbrögzítő csavart kell ki-/becsavarni.
A tok tetején teljes hosszban szabványos picatinny szereléksínt találunk, és persze az előagy alján és oldalán is megismétlődnek ezek.
A tesztfegyverekhez alumíniumtestű (STANAG) M16-tárakat alkalmaztak, de ezek megbízhatóságát a tesztek nem értékelték megfelelőre, így a Magpul P-Mag műanyag testű tár helyi koppintása fog a fegyverbe kerülni. A tárfészek persze marad M16-tár kompatibilis, ami külföldi, NATO-kötelékben lezajló bevetéseken lehet létfontosságú.
Ergonómia
Nagyon fontos, hogy ergonómiailag tényleg megpróbálták a legtöbbet kihozni a fegyverből. A válltámasz nemcsak hosszban állítható, de a pofadéka nem csupán le-fel irányban, hanem dőlésszögben is testreszabható. A válltámasz behajtható és a fegyverrel behajtott válltámasszal is lehet lövéseket leadni.
A kezelőszervek (biztosító/tűzváltó, tárkioldó, zárakasztó) teljesen kétkezesek. Még a felhúzókart is mindkét oldalon megtaláljuk, mely nem mozog együtt a zárral, de előrefele tolható vele a zár, így a ?forward assist? beépítése is szükségtelen.
A hüvelykivetés is áttehető másik oldalra, még harctéri körülmények között is. Ehhez a kivetőnyílás-fedőlemezt kell áttenni másik oldalra, a hüvelyterelő lapot átszerelni, illetve a zárfejet 90 fokban elfordítva visszatenni a zárba.
Érdekesség még, hogy a bullpup-kivitel tárkioldója nem valahova hátulra, a tár környékére kerül, hanem a sátorvas fölé tokra. Így mutatóujjal lehet tárat kivetni csakúgy, mint a puskaformátumú példányoknál.
A zárakasztó a tárfészek mögött van, a tár betolásakor könnyedén felszabadítható és csőre tölthető a fegyver.
GPBO?40 gránátvető
A fegyverhez egy saját cső alatti gránátvetőt is kifejlesztettek. A műanyag tokos, GPBO?40 jelzésű eszköz igazán furán néz ki, egy ferde markolati rész előtt, egészen a csőtorkolat közelében van a sátorvas. Az elsütőszerkezete revolverező (DAO), a cső oldalra kifordítható, így a hosszabb, 40 mm-es gránátok is tölthetőek bele. Az átgondolt tervezést mutatja, hogy van egy kis ablak a tokjának jobb oldalán, ha a nyitórugóval valami lenne, akkor kézzel is nyitható a gránátvető cső.
Civil is lesz?
Bármennyire is fejlettnek tűnik már ez a koncepció, azért mérget senki se vegyen arra, hogy valóban lesz nagy sorozatú gyártás és teljes átfegyverkezés erre.
A távlati tervekben persze szerepel már egy 7,62×51 mm-es kivitel kifejlesztése is.
A radomi gyár szerint minden kivitelből készül majd polgári, csak öntöltő változat is. Hogy pedig mindenkit megkavarjanak, a sorozatban gyártott MSBS-projekt fegyverek neve Radon lesz (mondjuk, hogy a beril és az ónix drágakövek után hogy jöhet egy radioaktív nemesgáz?). Csak hogy senki se tudja összekeverni a gyár nevével. Radomból Radonok.
Vass Gábor
