Az izraeli Bul Transmark cég nemzetközi viszonylatban legismertebb termékei a hibrid műanyagtokos IPSC-pisztolyok. Ezek közül sikerült kettőt is tesztelni, 9 mm Luger és .40 SW kaliberben. Óriási örömünkre szolgált, hogy ez volt első olyan M1911-mintájú pisztoly, melyet gyári új állapotában, a dobozából kivéve azonnal munkára lehetett fogni, és tökéletesen működött.
Nem hadifegyvernek készült!
Izrael Állam megalakulása óta folyamatosan harcban áll szomszédaival. Emiatt, és a mindenkire kiterjedő komoyl hadkötelezettség okán óriási mennyiségő lövészfegyverre volt az országnak szüksége. A kezdetben zsákmányolt, barkácsolt, becsempészett fegyverek helyét hamarosan átvették a saját szempontok alapján tervezett, világhírnévre szert tett konstrukciók, mint az UZI, vagy a Galil. Az utóbbi évtizedekben Izraelben a polgári (export) célú fegyvergyártás is komoly iparággá vált, elég, ha a nagy állami IMI (Israel Military Industries) konszern Desert Eagle, vagy Jericho pisztolyaira gondolunk.
A BUL Transmark Ltd. azonban a magáncégek közé tartozik. Eredetileg 1990-ben beltéri lőtérépítési, és lőkiképzési céllal alapították. Az M-5 pisztolycsalád tervezését 1992-ben kezdték meg, az első prototípusok 1993-ra készültek el.
Az amerikai exportpiacot megcélző műanyagtokos M1911/2011 mintájú pisztolyt 1994-ben a Shot Show szakkiállításon együtt mutatták be a Springfield Armory nevű nagy importőrcéggel. Idővel aztán előbb a Wilson Combat (KZ-45 Tactical Carry Pistol), majd a Kimber forgalmazta (Gold Match/Carry stb. Ten II néven) az M-5-öt az Egyesült Államokban saját neve alatt (némi designmódosítással). A szokások szerint szemérmesen hallgatva a gyártó ország felől.
Az önvédelmi/szolgálati, és kevésbé M1911-kórban szenvedő piacok fele nyitásként 1999-ben bemutatták az Storm (fém tok) és a Impact (majd Cherokee – műanyagtok) DA/SA elsütőszerkezetű pisztolyokat is. A BUL ugyan saját fejlesztésű/gyártású modellekként jellemzi ezeket, de erősen gyanús a hasonlóságuk az olasz CZ-75-klónokhoz, melyeket a Tanfoglio gyárt.
A Bul marketingjéhez szervezesen hozzátartozik – amerikai mintára -, hogy az adott sportág (ez esetben az IPSC) élversenyzőit támogatják. Ászuk a hazai Saul Kirsch, aki hatszoros IPSC Open nemzeti bajnok Izraelben, EB-ezüstérmes 2001-ben, és ötödik volt a 2002-es világbajnokság összesített versenyében.
A többi M-5
A tesztelt IPSC standard kivitelű BUL M-5 pisztoly mellett egy egész kis típuscsalád is formálódott az azonos szerkezet köré:
– M-5 Ultra-X: szubkompakt önvédelmi fegyver kifejezetten rejtett viselésre, 80 mm csőhossz, 740 grammos üres tömeg. 9 mm Luger kaliberben 12 db, .45 ACP kaliberben 10 db tárkapacitással.
– M-5 Commander: a szokásos M1911 nomenkaltúra alapján a rövidebb csővel (110 mm), 850 grammos tömeggel, tárkapacitás: 9 mm Luger/18, 40 SW/17, .45 ACP/14 db.
– M-5 Government: teljes méretű 128 mm-es csőhosszal. 860 grammos tömeggel, az előző modellekkel azonos tárkapacitásokkal.
– M-5 IPSC: tesztfegyverünk, standard IPSC fegyver, a fentiektől eltérően mikorméteresen állítható nézőkével és később részletezendő egyéb sportosító kiegészítőkkel. Teljes méretű, tárkapacitása: 9 mm Luger/18, 40 SW/17, .45 ACP/14 db.
– M-5 Modified: az adott szituációs lövő kategóriának megfelelően eléggé furcsa alapkja van. bele kell férnie egy adott méretű dobozba. Éppen ezért a furcsa alakú, ferdén lecsapott cső a maga hibridkompenzátorával, meg az elektro-optikai (red dot) irányzék. (Tárkapacitás az előzővel azonos)
– M-5 Ultimate Racer: az Open-versenyváltozat, hatalmas kompenzátorral, optikai irányzékkal, könnyített (gyorsabb) szánnal. (Tárkapacitás az előzővel azonos)
Hibrid?
A klasszikus STI/SVI 2011 versenypisztolyok esetében hibridtoknak neveztük az a megoldást, amikor műanyagből csak a szerkezeti terhelést nem viselő markolati/sátorvas rész készült műanyagból. Maga az elsütőszerkezetet és a szánvezető léceket stb. tartalmazó, nagy dinamikus terhelésnek kitett rész masszív acéltömbből készült. A klasszikus műanyagtokos szolgálati pisztolyoknál (pl. Glock, HK USP), általában az acél vezetőlécek és egyéb betétek a tok apró, elválaszthatalan részét képezték. Ez teljesen más gyártástechnológiát jelent a hibridtoktól, ahol a külön lefröccsöntött műanyag markolati részt csak felcsavarozták a fémtokra.
A Bul által alkalmazott megoldás a hibridnek a hibridje talán. Szerkezeti felépítését tekintve szinte azonos az STI 2011 tokokkal (felül acél belső tokrész), azonban a műanyag “héj” elválaszthatatlanul kötődik ahhoz, és valamivel jobban körbefogja a valódi tokot. Bár a műanyag tok egyáltalán nem sérülékeny, de felmerül, hogy törése, kopása esetén csak egyben lehet tokot (fődarabot) cserélni.
MIM-es belvilág
A BUL cég büszkén vállalja azt, hogy fegyvereinek majdnem minden alkatrészét fémöntési eljárással készíti (MIM = Metal Injection Molding), mely tényt a többi gyártó általában dühösen tagad. A MIM rendkívül költséghatékony eljárás, azonban gyakran van probléma az alkatrészek szilárdságával, ha nem megfelelően végzik az eljárást. A BUL M-5 esetében alig néhány ponton, és csak belül látszanak az öntési nyomok, így legfeljebb a felület némi porózussága árulkodó. A BUL-ok hosszútávú tartósságáról nincsenek tapasztalataink, de messze nem hallani/olvasni annyi panaszt, mint mondjuk a nevesebbnek számító Kimberek esetében. A BUL MIM-alkatrészeket egyébként számos kiegészítőgyártó cég saját neve alatt forgalmazza.
Gemkapocs szükséges!
A többi M1911-alapú fegyverhez hasonlóan itt is a “nemszeretem” dolgok közé tartozik a szét- és összeszerelés.
A töltetlenség alapos ellenőrzése után a szán-cső-helyretolószerkezet egység levétele még aránylag egyszerű. A szán kissé hátrahúzott álapotában a szánakasztó tengelye kihúzható, majd a “felsőrész” kompletten előre lehúzható.
A nehézségek ekkor kezdődnek. A cső vastag, bull-kialakítású, így nincs csővezetőhüvely (barrel bushing). A helyretoló rugó vezetőrúdja pedig teljes hosszúságú. Ezek alapvetően jó tulajdonságok egy sportfegyvernél, hiszen előreviszik a súlypontot, és növelik a tartósságot.
A szétszereléshez viszont kell egy gemkapocs, vagy hasonló vékony, de erős drót, melyet az előretolt helyretoló rugó vezetőrúd keresztirányú furatába kell bedugni. Ezután lehet kiszerleni a szánból a helyretolószerkezetet és a csővet. Összeszerelésnél még játszani kell azzal, hogy a cső lebillenését biztosító kengyel jól pozicionálódjon a szánakasztótengelyhez.
Mint a fentiekből kitűnhet, a pisztoly természtesen Colt-Browning-rendszerű kengyeles-bordás, rövid csőhátrasiklásos reteszeléssel bír.
Elsütőszerkezete csak single action, a tokon elhelyezett kétkezes biztosítóval, és növelt méretű, hódfarkas markolatbiztosítóval megtámogatva. Passzív ütőszebiztosítás viszont nincsen, ami versenyfegyver szempontból nézve nem olyan nagy gond, hiszen rontaná az amúgy igen jó sütést.
A BUL ezen pisztolyainak tokja minden kaliberben közös, pusztán a “felsőrész” cseréjével lehet kalibert váltani. De ez minálunk már nem szempont, mióta a cserecső/váltócső megszerzését bűnösen sportellenes jogalkotóink betiltották az engedélyhez kötéssel, a korábbi regisztrációhoz kötöttség helyett.
Megbízhatóságból jeles
A pisztoly jól nézne ki a maga kéttónusú (fekete tok, fémszürke szán) megjelenésével, amit szubjektíve leront a nem túl kecses formájú, vastag, műanyag sátorvas. Az összerakás hibája viszont az, hogy mikor belenézünk az állítható LPA-nézőkébe, az ferde. Nem véletlen, egyszeri dolog, mindkét tesztfegyveren ugyúgy eltolták.
Az érezhető holtjátékkal bíró cső és szán valószínűleg nem véletlen. Egy M1911 vagy pontos, vagy megbízható, a kettő együtt nem szokott menni. Itt szerencsére inkább a megbízhatóságra szavaztak. A megbízhatósághoz hozzájárult az is, hogy az eredetihez képest az adogatópályát a csövön helyezték el, nem külön, a tokon.
A tesztek során a két pisztollyal több, mint 130 lövést adtunk le 9 mm Luger MFS 124 grain FMJ, Sellier and Bellot 140 grain FMJ-TC (csonkakúp alakú), illetve .40 SW Sellier and Bellot 180 grain FMJ-TC lőszerekkel.
A lövések alatt egyik tesztelőnél sem történt egyetlen akadály sem, pedig lőttünk lassan és gyorsan, közelről és távolról, egy- és kétkézzel, keményen megfogva és lazán egyaránt. A nehezebb lövedékes, szubszónikus 9 mm Luger lőszernél feltűnő volt, hogy a szán milyen, szemmel is követhető lassúsággal mozdult hátra.
A pisztoly fogása kényelmes, a markolati rész az oldalpanelek hiánya miatt lényegesen vékonyabb, mint a hasonló tárkapacitású fémtokos M1911-eknél. A másik tesztelőt zavarta csak a megnövelt méretű tárkioldó gomba, engem nem. De ezt az extrát egy imbuszkulcs segítségével könnyű eliminálni.
A pisztolyon minden kezelőszerv tökéletesen megbízhatóan működött, nem akart véletlenül sem ki- sem bebiztosítódni, a szánakasztó hátul tartotta a szánt az utolsó lövésnél, de csak annál. A tár nem esett ki magától, és könnyű volt a tártölcséren keesztül gyorsan cserélni. Ezek pedig egy dobozból kivett gyári új M1911 versenyfegyvernél nagyon nem megszokott dolgok.
A BUL M-5-ösökkel kifejezetten élvezetes volt lőni. A sütés lágy, nagyon rövid úttal, a hátrarúgás pedig a nehéz szán és cső miatt a 9 mm Luger változatoknál kifejezetten kiskaliberű sportpisztolyos érzéseket keltett. A .40 SW-verzió pedig éppen csak egy kicsit volt harapósabb.
8-12 méterről az IPSC-amőba lőlapra nagyon könnyű volt ráduplázgatni, többször sikerült akár hosszabb sorozatokat is az alfában tartani. Az élvezeti értéke tehát nagyon magas a BUL M-5-nek.
Csak akkor szontyolodtunk el kissé, amikor a klasszikus 25 méteres pontlövészetre került a sor. Ebben ugyanis igencsak átlagosat, hadipisztolyosat nyújtott az izraeli vas. A szórásképek általában a 8-a lőlap célfeketejénél alig voltak kisebbek. ha sikerült esetleg 3 lövést egymás mellé küldeni 5-8 centin belül, akkor biztos, hogy a következő kettőből 1 biztosan jóval arrébb landolt. Ez mindkét kaliberű fegyvernél így volt, mindkét lövőnél, és mindhárom lőszernél. Itt üt vissza a lötyögős illesztés.
Ezt azonban nem tekinthetjük akkora hibának, mert ezt elsősorban megbízhatóan muzsikáló IPSC sportfegyvernek tervezték, ott pedig előfordulnak ugyan ilyen távoli és apró célok, de relatíve ritkán – és általában akkor is lövőhibából kerülnek lassan leküzdésre.
A lövészet során zavaró volt, hogy a kétsoros tárakon nincs kémlelőnyílás/áttöret, így nem tudhatja az ember éppen mennyi lőszer van bennük. Ráadásul a 9 mm Luger és .40 SW tárak nem csereszabatosak, és semmilyen felirat nincs rajtuk, ami a kaliberre utalna, és csak egymás mellé rakva lehet meglátni, hogy a negyvenes tárajkak szélesebbek.
3 tárral
A BUL M-5 IPSC pisztoly műanyag tárolódobozában három darab tár található, ami fokozza a “dobozból kivéve versenykész” érzést. A konkurensekhez maximum kettő, de inkább csak egy tár szokott járni, a hiányzókat pedig horror-árakon lehet megvásárolni.
A BUL M-5 pisztollyal tehát általánosságban elégedettek voltunk, pár apróságtól eltekintve. Ára a kategóriatársakéhoz képest nagyjából versenyképes, 350 ezer forint alatti.
Viszont mivel eleve megbízhatóan működik, az önjelölt reszelőbajnok fegyvermesterek hozzá ne nyúljanak!
(Köszönjük a tesztfegyverek biztosítását a Harmónia-Materiál Kft-nek!)
Vass Gábor