A legendás brit hadipuska, a Short Magazine Lee Enfield (SMLE) legrövidebb verziója a trópusi hadviselésre optimalizált No. 5., avagy a Jungle Carbine.
Ezt tartják egyébként a második világháború ?legdögösebb ismétlőpuskájának? is.
Nem vagdosva!
A Jungle Carbine-nal kapcsolatban számos tévhit él. A leggyakoribb, hogy csupán meglévő puskák csövének levagdosásával készült. Ez azonban csak az első néhány kísérleti darabra igaz.
A második világháborúban legnagyobb számban gyártott brit ismétlőpuska az SMLE No. 4. Mk. I volt. Ez azonban teljes méretű, végigágyazott klasszikus hadipuska volt, és mint ilyen, súlyos és terjedelmes. A fegyveres harcok színtereként ? történelemoktatásunk csapnivaló volta okán ? mi hajlamosak vagyunk csak az európai területeket látni. A Brit Birodalom katonái azonban Távol-Keleten is szép számban harcoltak, főként a japánokkal. A trópusi klíma azonban nagyon nem kedvezett a fent leírt negatív tulajdonságokkal rendelkező hadipuskáknak. Az igazán tökéletes megoldás valószínűleg egy köztes kaliberű öntöltő karabély lett volna ? lásd US M1 Carbine. Csakhogy az SMLE-re már ki voltak képezve katonák milliói, és rendelkezésre álltak a gyártósorok is.
A megoldás tehát egy kb. 10 cm-vel rövidebb csőhosszú és 1 kilogrammal könnyebb SMLE-verzió lett, melyet a No. 5 jelzéssel láttak el, és eleve karabélynak gyártottak.
A Jungle Carbine-ból mai szemmel nézve sokat ? több, mint negyedmilliót ? gyártottak, de összességében ez elenyésző mennyiség a 4 milliónyi No. 4-hez képest.
A No. 5-öt hivatalosan sosem nevezték Jungle Carbine-nak, mint ahogy mondjuk a PPS-t sem gitárnak, de a katonák által ráragasztott név mégis fennmaradt. Az 1944 márciusában befejezett fejlesztésű puskát 1944. szeptember 12-én állították hivatalosan rendszerbe. A gyártás 1947-ig folyt , 81 329 darabot a Birmingham Small Arms Company (BSA) Shirley üzeme, míg 170 039 példányt a Royal Ordnance Factory (ROF) Fazarkleyben gyártott.
A brit korona más államaiban levő Enfield-gyártók szintén megpróbálkoztak a karabély kifejlesztésével, a No. 6 az ausztrál Lithgow terméke volt, az indai Ishapore az általa gyártott régi No. 1 Enfieldre alapozott, míg a kanadai Longbranch No. 4 Canadian Lightweight név alatt fejlesztett saját Jungle
Car-bine-t. Ezek ? a második világháború gyors befejeződése okán ? sosem kerültek túl a prototípus/előszéria fázison, nem álltak rendszerbe.
A Jungle Carbine azonban nemcsak a második világháborúban harcolt, hanem részt vett a malajziai válságban (gurkhák és az SAS kezében), a koreai háborúban, illetve a legtöbb 1950-es évekbeli brit gyarmati konfliktusban is.
Ezekből adódóan a mai napig megtalálható ? az SMLE többi változatával együtt ? a legtöbb egykori brit gyarmaton, bár jellemzően már csak karhatalmi feladatokra, nem elsődleges hadifegyverként. Pakisztánban nyaralt kollégánk beszámolója szerint a törzsi területeken sokkal nagyobb az értéke egy SMLE-nek napjainkban, mint egy Kalasnyikovnak.
Módosítások
az alapmodellen
Az Enfield No. 4 csövéből 121 mm-t levágva, tömegéből 1 kilogrammot lefaragva új problémák merültek fel.
A csőből a lőpor jelentős része elégetlenül, illetve még égés közben kerül ki, ami hatalmas torkolattüzet eredményezne. Ez megkönnyítené a lövész pozíciójának felfedését az ellenség számára, továbbá rossz fényviszonyok között magát a lövészt is elvakítaná. A megoldás egy klasszikus, tölcséres lángrejtő elhelyezése lett a csőtorkolaton, hasonló a BREN-golyószórókon alkalmazottakhoz. Ez egyébként annyira jól sikerült, hogy fotózó munkatársunknak nem sikerült használható torkolattüzet fotóznia, még fekete háttér előtt sem. Az új lángrejtő okán új bajonett is tartozik a karabélyhoz.
A rövidebb cső okán persze módosult a ballisztika is, ezért új nézőke került a fegyverre, 1300 helyett csupán
800 yardra (és nem méterre!) beosztva. Természetesen még ez is vastagon felesleges, hiszen ha az eredeti kifejlesztési célt ? ?bozótharcpuska? ? vesszük, akkor a dzsungelben nehéz 800 yardos tiszta lőtávolságot elképzelni.
A körülbelül 1 kilogrammos tömegcsökkentés érdekében könnyítő bemarások kerültek a tokra és a csőre is, az ágyazás pedig hosszú szakaszon alul és felül is szabadon hagyja a fegyvercsövet. A zárfogantyúba szintén jutott könnyítő furat.
A könnyebb és rövidebb puska nagyobb hátrarúgást is produkált, ezt csökkentendő az acél tusatalpra egy annál kisebb méretű gumibetétet helyeztek el.
Valódi vagy sem?
Az 1950-es években egy amerikai importőr cég, a Santa Fe Arms tette népszerűvé a Jungle Carbine nevet, és magát a fegyvert is az amerikai gyűjtők körében. Azóta számtalan esetben hamisítják a No. 5 modellt. Miről lehet felismerni a komplett, eredeti példányt?
? A zár felhúzófogantyúja kikönnyített (és itt bizony nem stimmel a kipróbált példány, de azt nem tudhatjuk, hogy szándékosan utólag hamisított, vagy valamelyik angol katonai fegyvermester pakolta be az alkatrészt rosszul).
? A nézőke csak 800 yardig osztott.
? A tárfészek és a tokhoz rögzítő csavar között egy elvékonyítás (könnyítés) található.
? A gyári számok (több alkatrészen) számazonosak, és B (betű) 1?9999, vagy A (betű) 1?9999 terjednek.
A mi tesztfegyverünk a legelső kivételével ?hozza? az elvárásokat.
A típus divatossága okán azonban számos Jungle Carbine készült bevallottan másolatként, például Ausztráliában vagy az USA-ban. Ezek gyakran már lőszerükben sem autentikusak ? .303 British helyett 7,62×51 NATO ?, ez utóbbi esetben
12 lőszeres a szekrénytár kapacitása.
.303 British
A .303 British polgári néven ismert puskalőszer volt rendszerben a Brit Birodalomban, illetve a Nemzetközösségben 1889-től az 1950-es évekig, és bár Magyarországon inkább egzotikumnak számít, a világ a legkedveltebb puskalőszerei közt tartják számon. A lőszer peremes, palack alakú hüvellyel bír, mely 56,4 mm hosszú. Érdekesség még, hogy a .303 British töltény 7,7 mm Breda név alatt a Magyar Királyi Honvéd Légierőnél is rendszerben volt, egy olasz import repülőgép fedélzeti géppuskájához.
A .303 British (hivatalosan Cartridge, S. A., Ball, Magazine Rifle, Mark I Solid Case) először az 1889-es Lee Metford puskához készült. Töltete 71,5 grain RFG2 feketelőpor volt, mely 215 graines ogivál FMJ-lövedéket lőtt ki 560 m/s-mal.
A következő 1891-ben a már a füst nélküli kordittal töltött Mark 1 Cordite verzió volt, melynél 600 m/s-ra nőtt a lövedéksebesség. A Mark 2 és 2C alverzióknál a lövedékköpeny módosult kismértékben.
A modern füst nélküli lőporos verziót csak 1916-ban rendszeresítették hivatalosan, de a Lee Enfieldekhez már az első világháború kezdeti éveiben is használták, de folyamatosan a kifutó korditosakkal együtt.
A Mark 3, 4, 5, 6 különféle ?dum-dum? (JSP, JHP) lövedékes változatok voltak, ezeket az 1890-es években használták, majd mivel a hadijog betiltotta őket (1903, Hága), már csak gyakorlási célokra alkalmazták.
Az 1910-es Mark 7-esnél bevezették a németektől ellesett hegyes lövedéket, mellyel drasztikusan javultak a külballisztikai mutatók. A lövedék 174 graines FMJ volt, 740 m/s kezdősebességgel. Ezt használták aztán legelterjedtebben a következő évtizedekben, de számos egyéb alverzió is létezett.
Mi ? mivel sajnos csak ez állt rendelkezésre ? modern vadászlőszert használtunk a puska kipróbálásakor, Federal 180 grain JSP (303A) volt az üzemanyag.
Szerkezet és kezelés
Az SMLE puskáról korábban olvashattak részletes műszaki bemutatót lapjainkon, így most csupán
a legszükségesebbekre szorítkozunk.
A Jungle Carbine ? csakúgy, mint minden SMLE ? forgó-toló záras ismétlőpuska, melynél nem a zárfejen, hanem annak hátuljánál találhatóak a fő reteszelőelemek. A zártestben levő ütőszegszerkezet záráskor feszül meg, így zárnyitáskor szinte hátralöki magát magától a zár.
A fegyver teljesen acélszerkezetű, a faágyazás három részből álló (tusa, előágy alsó és felső része).
Ez a hadi ismétlőpuska ? kategóriájában nem túl gyakori módon ? korszerű, kivehető szekrénytárból tüzel, melynek tárkapacitása nem kevesebb, mint
10 db lőszer (.303 British). Ez a duplája a Mauser 98-asokénak, a gyors újratölthetőséget (póttárral) figyelembe véve a német hadfi alaposan lemarad. A tár kétsoros, kétoldali adogatású.
A puska tárkioldója a sátorvason belül, annak felső részénél található, a tárcsere gyors, de számomra mindig is visszatetsző volt, hogy a sátorvason belül helyezzünk el kezelőszervet. Hiszen alapszabály, hogy ?a sátorvason belülre csak akkor tesszük az ujjunkat, ha készek vagyunk lövés leadására? ? ezt ez esetben pedig akár az ürítéshez meg kell sérteni.
A fegyver rendelkezik manuális biztosítóval is, ez egy kétállású kar a tokszerkezet bal oldalán, jobbkezesnek hüvelykujjal egészen könnyen és zajtalanul mozgatható.
A karabélyon kétféle irányzék van, a tok felső részén levő fix ?ghost ring? relatíve nagy átmérőjű, ezt tekinthetjük afféle ?streetfighter?, azaz közelharc-irányzéknak. Az előtte levő felhajtható és állítható irányzék diopterfurata már sokkal kisebb, ezzel elméletileg
800 yardig lehet pontosan lőni.
A zár kivétele
Az SMLE részleges szétszerelése tisztításhoz közepesen bonyolult. A tárat kell először kivenni, majd ellenőrizni a töltényűr töltetlenségét.
Ezután FÉLIG hátrahúzzuk a zárat, és a tok jobb oldalán hátul levő kis recézett elemet lenyomjuk. Ezután a zárfej is olyan pozícióba forgatható kézzel, hogy az egész zár hátrafele kihúzható legyen.
Visszaszereléskor szintén a for-gatható zárfejnek a tokban levő bemarásokba való pozícionálásával kell játszani.
Wandering Zero = Bullshit!
A Jungle Carbine esetében az egyik leggyakoribb ?panasz? a találati pont elvándorlása volt. Legalábbis ezt is hozták fel egyik indoknak a brit katonák, hogy miért kell gyorsan átfegyverkezni az FN FAL öntöltő puskára (L1A1). Az átfegyverzés persze korszerű döntés volt, de ez az indok korántsem állja meg a helyét.
Ugyanis, akinek tényleg van ilyen puskája, az meglepő módon sosem tapasztalt ilyet, így ez mára a fegyvertörténet egyik megcáfolt mítoszává vált.
Egy esetben vándorolhat valóban a ?zéró?, ha a tárfészek előtt levő csavart nem szorítják meg, de ez a normál méretű SMLE-vel ugyanúgy előfordulhat.
A leghangosabb a lőtéren
A Jungle Carbine kipróbálásakor ismét az a szívet melengető érzés vett erőt rajtam, hogy én vagyok a leghangosabb a lőtéren. Ez különösképpen a ?mi volt ez, b… meg?? felkiáltásokból szűrhető le. A rövid cső és a lángrejtő okán ugyanis mellbevágóan zajos és erős rezonanciákat keltő a Jungle Carbine, és nem is a lövő felé, hanem oldalra.
Ami viszont ennél a második próbálkozásnál is feltűnt: sehol sincs az a drasztikus, fájdalmas hátrarúgás, amiről ugyancsak oly sok helyütt olvashatunk, ha a No. 5-öt kellett szidalmazni.
Szabad kézből, álló testhelyzetből tüzelve, klasszikusan rádőlve a fegyverre alig 20?30 fokot emelkedik felfele a fegyver csöve. A hátrarúgás sokkal csekélyebb, mint akár egy 12/76 Magnumra töltött sörétes duplapuskánál!
3 db 10-es tárat lőttem el (tesztelő kolléga egyet), kevesebb, mint fél órán belül, és semmilyen módon nem zavart meg a hátrarúgás, annak semmilyen nyoma sem maradt a vállamon.
A puska sütése hadifegyveres, kissé reszelős, de még így is mérföldekkel jobb, mind a mellette pihenő Mauser K98-é.
A novemberi időjárás és a beltéri lőtér
25 méteres lövészetet engedett csak meg. Így leginkább azt vizsgálhattuk, hogy kis lőtávolságú városi vagy bozótharcban hogy válna be a kézies kis karabély. Ezért két emberalakú anatómiai lapra tüzeltünk, melyek egymás mellett, de eltérő magasságban voltak (mondjuk egy álló és egy térdelő japán a dzsungelben). Minimális célzással ? a nagy nyílású alapirányzékot használva ? 5?6 centis körön belül csapódtak be a fejlövések. Ennél sokkal szórakoztatóbb volt, amikor olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, rádupláztam mindkét alakra. A 2×2 lövés talán 6?8 másodpercet vett igénybe, és gond nélkül mellkason belül maradtak a találatok. Tegyük hozzá, hogy a puska jobbkezes, én pedig bal vállból lőttem vele, tehát menne ez sokkal gyorsabban is. Igazából egy félautomata Garand M1-gyel sem lennék sokkal fürgébb.
A zárnyitás, -csukás ugyanis annyira sima, gyors mozdulat, amilyet más forgó-toló záras ismétlőpuskánál nem tapasztaltam. Nem véletlen, hogy az összehangoltan Enfieldjükkel tüzelő brit rajokat összekeverték géppuskafészkekkel az első világháborúban a németek.
Azért, hogy ne legyen minden olyan fáklyásmenet, a soft point lövedékes vadászlőszer időnként megszorult az adogatópályán, de csak a bal oldali. A puskát ugyanis egyértelműen hadi célokra, hegyes FMJ-lövedékes lőszerhez tervezték. Amikor korábban azzal lőttem el egy tárat, semmilyen csuklás nem volt. Ha valaki vadászati célra akarja használni az SMLE-t, akkor hegyeshez közelebbi formájú JHP, vagy keményebb ötvözetű ólomból levő soft point lövedéket célszerű választania.
Még egy jó pont, hogy a tárazás kifejezetten könnyű, egészen a tizedik lőszerig. Összességében a Jungle Carbine-nal nagy élvezet zajongani, és a kis időutazásunk végére jól fel is melegedett a cső.
Történelmi emlék
Az SMLE No. 5 Jungle Carbine az ismétlőpuskák általános lövészfegyverként való alkalmazásának egyik utolsó fejezetét jelenti. Azonban könnyű kezelhetősége, erős lőszere, gyors újratölthetősége okán némely harcászati, illetve rendészeti feladatok végrehajtására ma sem elvetélt ötlet ilyen fegyverhez nyúlni.
Különösen, mivel az ismétlőpuskák azért a világ legtöbb részén sok tekintetben enyhébb jogi szabályozás alá esnek, mint az öntöltők. Az Egyesült Királyságban például teljesen tilosak az öntöltő és pump-action huzagolt csövű, központi gyújtású puskák is. A szituációs lövészversenyeken aztán gyakran használnak a britek .223 Remington kaliberre átalakított, M16-tárakkal üzemelő és red dottal ellátott SMLE-verziókat. Itt aztán a hátrarúgás még elenyészőbb lesz. Kanadában viszont az öreg ex-hadi Enfieldek a legkedveltebb vadászpuskák közé tartoznak, még jávorszarvasra is mennek a .303-asokkal.
Mifelénk a Jungle Carbine megszerezhető vadászati célra, mint bármely más ismétlőpuska, illetve sportcélra a megfelelő történelmi lövésszámban: Mannlicher (1886?1945 közötti hadi ismétlőpuska).
A fegyver ára önmagában nem vészes, az USA-ban 500 dollár, Európában euróban ennyi körülbelül egy jó állapotú darab. Sokkal fájdalmasabb azonban a lőszerár. Az általam a teszthez használt lőszer darabja több, mint 400 Ft-ra jött ki. Az USA-ban ennek negyedéért van surplus hadilőszer, de az igazi megoldás a lőszerújratöltés. De arra várhatunk.
Köszönjük a tesztfegyver rendelkezésünkre bocsátását a PaPoLe lőtérnek (www.papole.hu)!
Vass Gábor