SIGARMS Mosquito – – Minimálacél
A Walther P22-vel elindult trendet, miszerint a szolgálati pisztolyok lekicsinyített,
leegyszerűsített változatait “játszófegyverként” .22 LR kaliberben is piacra dobják, immár a SIG Sauer is követi. A 2004-es IWA-kiállításon mutatták be a Mosquitót, mely nemrégiben hazánkba is megérkezett, így módunk nyílt tesztelni.
NEM sportpisztoly!
A SIG Sauer Mosquito esetében a leírtak előtt mindenképpen nyilvánvalóvá kell tenni, hogy mérete és kalibere (.22 Long Rifle) ellenére a típus nem sportpisztoly, noha mifelénk hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ami -huszonkettes-, az sportra készült.
A Mosquito a bevezetőben említett kategóriatársával együtt az amerikai hobbicéllövő-piacra (plinker) készült, mely fegyverekkel 25 méterről szabványos lőlapot a legritkább esetben fognak célba venni, 5-10 méterről sörösdobozt azonban annál többet.
Mert ez műanyag!
A P22 egyértelműen aprócska pisztolynak tűnik, ha akár csak egy P99 Compacthoz viszonyítjuk, azonban a SIG Mosquito alig 10-20%-kal kisebb, mint egy szolgálati méretű P226-os, melynek egyfajta lekicsinyített formai másolata. Egy P228-nál pedig még hosszabb is a .22 LR kaliberű fegyver. Ennek köszönhetően ránézésre nincs az a “játékpisztolyérzésünk”. Az majd csak akkor fog el, amikor közelebbről is megnézzük. A klasszikus fémtokos és igazán nagyszerű SIG Sauer pisztolyok esetében bizony nem ahhoz szokhattunk, hogy a legfőbb tervezési elv a -miként lehet legolcsóbban kihozni- lett volna, míg a Mosquito esetében egyértelműen erről van szó.
A mérethez képest könnyű súly magyarázata a műanyag tok. Ez azonban egészen jól sikerült, mert szinte egyáltalán nem tűnik műanyagnak, színében is tökéletesen harmonizál a szánhoz. A markolathéjak műanyag tokos fegyverektől szokatlan módon ugyanúgy kompletten cserélhetőek, mint a fémtokos SIG-eknél, más kérdés, hogy egyelőre nincs mire. A cég nem kínál cserepaneleket. Megjegyzem azért erre sok szükség nincs is, mert a markolat fogása átlagos méretű férfikéznek szinte tökéletes, némileg emlékeztet a remek SIG P225-ösére.
A műanyag tok első részére ma már szinte kötelező szereléksíneket öntöttek, ide egy kis kaliberű hobbipisztolyra oly nélkülözhetetlen (?) fegyverlámpát, lézerirányzékot vagy távcső/red dot állványzatot lehet applikálni.
Mert ez spiáter!
Az olcsó pótanyagok felhasználása azonban nem korlátozódik a tokra. Bármilyen meglepő egy SIG Sauer feliratú éles pisztolytól, bizony a kis pisztoly szánja a létező legköltséghatékonyabb módon készült: spiáterből (cinkötvözet) fröccsöntéssel. Ez olyan gázpisztolyos dolog? Bizony ám, eredetileg a nagy vetélytársat, a Walther P22-t is annak tervezte az Umarex. Itt sem csodálkoznék, ha nemsokára megjelenne az eszköz mondjuk 9 mm PAK kaliberben a “szabadpiacra”. Ami legalább pozitívum a kategóriatárssal szemben az, hogy a zártömb nem spiáter, hanem acél.
Annál csúnyább viszont azzal szembesülni, és ez már a szán hátrahúzásakor megtörténik, hogy a cső külső felén is ronda, öntőformából leválasztást tanúsító kitörési nyomok láthatóak. Az még csak elmegy, ha olcsó, anyagból hozunk össze éles pisztolyt, de hogy ennek messzire látszó nyomát is rajtahagyjuk, az már erősen durva.
Itt aztán ismét a gázpisztolyoknál megszokott becsapást találjuk, hiszen nem is igazából műanyag tokos ez a szerzet, hanem egy spiáter teherviselő belső tokra húzták rá a külső műanyag “héjat”. A belső cinktok részét képezi a csőburkolat, melyen belül a valódi, huzagolt cső csupán néhány milliméter falvastagsággal “büszkélkedhet”.
Biztosítók és bizonytalanítók?
A Mosquito tokján a jól megszokott SIG Sauer-féle klasszikus kezelőszerveket találjuk, melyek a P225 megjelenése óta gyakorlatilag változatlanok. A tárkioldó nyomógomb a markolat és a sátorvas találkozásánál baloldalt helyezkedik el. A felette levő kar a fesztelenítő, melyet kattanásig lenyomva visszatér a kakas biztonsági pozíciójába. E mögött található a szánakasztó kar, mely üres tárnál hátul akasztja a szánt.
A SIG-ektől szokatlan módon azonban van a szánon is egy kétkezes forgó biztosítókar, ennek azonban pusztán annyi szerepe van, hogy meggátolja a kakas és az ütőszeg érintkezését, bebiztosított állapotban is ugyanúgy működtethető az elsütő-szerkezet, mintha ez a merőben felesleges karocska ott sem lenne. A kis szerkezet egyetlen értelme, hogy az amerikai importáláshoz szükséges BATFE-pontszámokat begyűjthessék, mert különben “saturday night specialnak” minősíthetnék és tiltólistára kerülhetne.
A másik hasonló, csak Amerikára kihegyezett műszaki ostobaság a markolatfenéken levő gyerekzár, melyhez egy idétlen kis műanyag kulcs tartozik. Persze a tárbiztosító sem maradhatott el a semmitől sem védő felesleges biztosítók sorából.
Van két alkatrész, ami viszont a fegyveren megtalálható kialakításban erősen a biztonságosság ellen hat. Az egyik a passzív ütőszeg-biztosító nyomódugó, mely minden mérnöki megfontolást felrúgva spiáterből van. Tehát – jól olvasták – az az alkatrész, melynek feladata leeséskor, nagy dinamikus ütés hatására kivédeni az ütőszeg előremozgását, puhább, törékenyebb anyagból van, mint maga az ütőszeg. Számomra ráadásul azért is érthetetlen ez a spórolás, hiszen a nagy sorozatban gyártott klasszikus fémtokos SIG Sauerek hasonló alkatrészét könnyedén ideemelhették volna a tervezők. Miért is tették ezt? Erre van egy kézenfekvő magyarázat: valójában szinte biztosan nem maga a SIG gyártja Eckenfördében a Mosquitókat, hanem kiadta valamely – spiáter gázpisztolyok gyártásában nagyon tapasztalt – gyártónak a termék kivitelezését. Egyszerű outsourcing, mely globalizálódó világunkban oly megszokott.
Szétszerel vagy szétesik?
De van ennél rosszabb rész is, amit egyszerűen csak brutális tervezési hibának tudok felróni. Az igazi SIG Sauereken a szétszedésre szolgáló kart csak a szán hátrahúzott állapotában lehet elfordítani, hiszen a szánon ott van kialakítva az ennek megfelelő bemarás.
Ezt az apróságot viszont elfelejtették a Mosquitóról, így annál a szán bármely pozíciójában, így lövés közben is elfordulhat a szétszedőkar, akár kis erő hatására a pisztolytáskában is. Lövéskor aztán lesz nagy meglepetés, a szán útjának végén felemelkedik, majd előrefele leszánkázik a cső felett.
Maga a szétszedőkar itt természetesen nem a csövet rögzíti, mert az fix, hanem mindössze egy spiáter anyagú kis tömböt enged hátrább, ezzel a szán is annyira hátrahúzható, hogy fel lehessen emelni a tokról. Más kérdés, hogy ez nem akaratlagosan is végrehajtható, ilyenkor pedig az esetleg kemény talajon landoló spiáterszán egybemaradásáért semmi nem garantál. Lehet, hogy nem is szétszedőkarnak, hanem -hatástalanító karnak- kéne ezen alkatrészt nevezni?
Takarékoskodjunk méééég!
A SIG Mosquito pozitív vonása azért, hogy kakasa acél, így legalább azt nem veri szét az ütőszeg (hűha, kezdem olyan szempontok alapján
értékelni a terméket, mint egy olcsó gázpisztolyt, ami talán nem véletlen). Az elsütőbillentyű viszont már műanyag, maga a sütés revolverezve bitangkemény – vagy csak én vártam jobbat a P226-ra emlékeztető formától – A single action sütés sem éppen világbajnok, kb. 8 mm előhúzás után nem túl nagy erőre, de reszelősen süt.
Az irányzékok inkább önvédelmi/szolgálati pisztolyra illenének, hiszen zöld pontokkal kontrasztosítottak. Csak éppen műanyagból vannak (hurrá még valamin lehetett takarékoskodni). A célgömb cserélhető, ezzel lehet a magasságot állítani (jár alapból a fegyverhez több darab), a nézőke pedig oldalban állítható.
A tár még egy külön történet, hiszen ilyet .22 LR kaliberben én még nem láttam: a vékony falú tártest is spiáterből van. Élettartamát nem merném megbecsülni, de határozottan örültem, hogy nem tört össze véletlenül tárazás közben, és nem is ejtettem le?
Sokból egyet sem szeret
A hasonlóan -remek- anyagokból felépült Walther P22 aránylag megbízhatónak bizonyult tesztjeim során, így minden averzióm ellenére nem számítottam semmi drasztikusan rosszra a nevezett modellnél, még a kissé drágább SIG Sauer Mosquito esetében sem.
A Mosquito-t az alábbi fajta .22 LR lőszerekkel próbáltuk ki: Lapua Signum, Lapua Scoremaster, Fiocchi V350, Remington Thunderbolt, RWS Rifle Target, Vostok. Mint látható, ezek közt van nagyon drága, nagyon olcsó, nehéz és könnyű lövedékes, normál és nagy sebességű lőszer egyaránt. Mindezek ellenére a fentiek közül egyetlen egy olyan lőszer sem akadt, mellyel akárcsak 1 tárat is végig lehetett volna lőni akadály nélkül. Sőt, átlag 2-3 lövésenként előfordult egy csőre töltési, vagy kivetési hiba. Ha éppen valamelyik lőszerrel kiment mondjuk 5 lövés efféle elakadás nélkül, akkor biztosan bekövetkezett egy elcsettenés. Vagy több.
Egyszer még egy töltényhüvely is úgy beragadt a töltényűrbe, hogy elölről tisztítóvesszővel kellett kitolni. A fegyver – egyébként igényes – műanyag dobozában talált másik helyretoló rugót beszerelve a szán gyakorlatilag meg sem mozdult hátrafele, ismétlőpisztolyként viselkedett a fegyver. Megjegyzem, ekkor lőttem az egyik legkellemesebb szórást Remington Thunderbolt lőszerrel, kb. 4 centis szóráskört 5 lövésből. Amúgy a fegyver már csak a közepes sütés és a hadi irányzékok okán sem viselkedett sportpisztolyként, ha öntöltőként próbáltam lőni vele, akkor inkább 8-10 centis szórások jöttek össze.
20 lövésből Fiocchi lőszerrel 169 kört lőttem, két kézzel fogva a fegyvert. Ami elmegy, ha közben nem kell állandóan akadályelhárítással birkózni.
A 10 méterről kipróbált plinkingelés ugyanezen okból nem volt különösebben szórakoztató, bár itt akadt egy tár, amelynél akadály nem, csak elcsettenés volt. Érdekes, hogy más pisztolyoktól eltérően a revolverező lövésekre sosem volt elcsettenés, sőt, mintha pont ekkor ütött volna nagyobbat a csappantyúra az ütőszeg.
Nagyon nem élveztem tehát a SIG Mosquito tesztjét, kb. 80 lövésnél fel is adtam a szenvedést, természetesen eközben mindenféle kedveseket kívánva a tervező és a gyártó felmenőinek. Előrebocsátom azonban, hogy lehet, hogy egy nyolcadik vagy kilencedik fajta lőszerrel megbízhatóan működött volna a szerkezet, illetve simán előfordulhat, hogy sikeresen kifogtam egy megbízhatatlan példányt.
Verdikt
Az általunk tesztelt fegyverek közül nem mindegyik szupercsoda bizony, de ennyire negatív ítéletet már ritkán alkottam éles pisztolyról.
A SIG Sauer Mosquitót bizony senkinek nem szívesen ajánlanám, és persze jogszabályaink miatt hiányzik is a hobbilövő réteg. Bizonyos műszaki változtatások nélkül ráadásul könynyen kiírhatja magát a termék a felelősségi/kártérítési perekről oly jól ismert amerikai piacról.
Egy amerikai fórumon azt írták a típusról, hogy a -marketingesek még nem ébredtek rá, hogy egyetlen korán piacra dobott rossz termék több millió dolláros befektetést tud tönkretenni-, ami talán nem véletlen. A gyártó hivatalos véleménye szerint mindennel együtt a Mosquito élettartama 10 ezer lövés, ami azért .22 LR-ből nagyon hamar megvan.
Ha a műszaki változtatások megtörténnének, és a megbízhatóság is javulna, akkor mint olcsó (250-350 USD) -játszópisztoly- bizonyosan népszerű lehetne, leginkább a vonzó formája miatt.
Viszont ha már vonzó formánál tartunk, akkor talán az is megmenthetné a típust, ha a P22-höz hasonlóan kijönne 9 mm PAK gáz-riasztó kivitele. Mert annak – az acél elsütő-szerkezettel, fesztelenítővel, némely felesleges biztonsági elem elhagyásával – egészen jó lenne, és az öreg kontinensen is tízezerszám lehetne eladni.
A gyártó oldala:
www.sigarms.com
Vass Gábor
