A Kaliber 2002-es Évkönyvében levő, a fémtokos SIG Sauereket bemutató hosszabb cikkünkben már esett röviden szó a család legfrissebb tagjáról, a P245-ről. Az új pisztoly nemrégen érkezett meg Magyarországra is, így módunk nyílt tesztelni is.
A P220
A SIG P245 tulajdonképpen a P220 kompaktváltozata, tehát érdemes röviden megismerkedni a nagy előddel. A 9 mm Luger kaliberű P220 volt az első a német-svájci SIG Sauer pisztolyok sorában. A legendás – de csak single action elsütőszerkezetű – P210-et váltották le vele svájcban, még 1975-ben, Pistole 75 néven. A P220 pisztolyok nagy része azonban nem ebben a kaliberben készült, hanem a .45 ACP lőszert tüzeli.
Ennek az a magyarázata, hogy még az első rendszeresítés évében elkezdték a P220-at exportálni az Egyesült Államokba. Érdekes módon azonban, ekkor ez nem SIG Sauer P220, hanem Browning BDA néven történt. A belga FN-Browning ugyanis ekkor nem rendelkezett ütőképes double action elsütőszerkezetű hadi/szolgálati pisztollyal (és érzésem szerint még ma sem…), ugyanakkor ki akarták aknázni az ismert névben rejlő piaci lehetőségeket. A Browning BDA név alatt egyébként nemcsak a 9 mm Luger, .45 ACP és .38 Super Auto kaliberű P220 került be Amerikába, hanem a Beretta M84 Cheetah .380 ACP pisztoly is, ez utóbbi esetében a szán teljesen fedte a csövet. Időközben az Interarms és más cégek eredeti néven is bevitték a SIG P220-at, mely úgy is, mint Browning BDA lett az első, üzletileg sikeres revolverező elsütőszerkezetű .45 ACP kaliberű pisztoly az Egyesült Államokban. A SIG az újabb P225, P226 modellek megjelenésével egy időben megszüntette a 9 mm Luger és 7,65 mm Luger kaliberű változatok gyártását.
1986-tól készül a P220 markolatfenéken levő tárkioldó sarkantyú helyett nyomógombos tárrögzítéssel. 1994-ben pedig kisebb szerkezeti és gyártási módosítások mellett megváltozatták a tár adogatótömbjének formáját, így a tárakba 7 helyett 8 db lőszer fér el. A P220-at ma már csak a legnépszerűbb .45 ACP kaliberben gyártják. A P220 fő problémája azonban, hogy a pisztoly terjedelmes, szolgálati méretű fegyver, nem igazán alkalmas rejtett viselésre. A rendvédelmi szervek körében a tengerentúlon ezért jelentős népszerűségre tett szert, de szükség volt egy kompaktabb változatra, ez lett a 2001-től kapható P245.
Kisebb, de azért negyvenötös
A SIGARMS gyártmánypalettáján számos kompakt és szubkompakt pisztolyt találunk, ezek azonban .380 ACP, 9 mm Luger, .40 Smith and Wesson és .357 SIG kaliberűek, a P245 megjelenéséig nem volt .45 ACP kaliberű kompakt pisztolyuk, így jelentős lemaradásban voltak a HK-val, és a Glockkal szemben. Az amerikai piacon pedig nem lehet igazán sikeres egyetlen gyártó sem, ha nincs .45-ös a kínálatban.
A SIG Sauer P245-ös tulajdonképpen olyan sokkal nem kisebb, mint a P220, hogy szubkompaktnak nevezhessük (megjegyzendő, hogy a Glock szubkompakt 45-ösei is jóval nagyobbak 9 mm Luger és .40 SW kaliberű társaiknál), legjobb kifejezés talán a SIG által is használt “személyes méretű” jelző. A P245 magasságban 16 mm-rel, hosszában (csövének hosszában) pedig 13 mm-rel lett rövidebb, így tárába is csak 6 db töltény fér el, a P245-tehát alig kisebb, mint egy P228. A drasztikusnak nem mondható méretcsökkenés ellenére a kis SIG sokkal kényelmesebben viselhető lett elődjénél, és azért, ha lőszerét tekintjük, akkor még mindig megfelel a “zsebágyú-kategória” kritériumainak.
Nekem jó, másnak nem biztos!
Ergonómiailag megvizsgálva a fegyvert feltűnik, hogy a markolat megrövidítése miatt csak az átlagos kézméretű fegyverforgatók keze eléggé kicsi ahhoz, hogy a kisujj is a markolaton legyen (pontosabban a tárfenék kis kiugró nyelvén). Akinek az enyémnél csak egy kicsivel is nagyobb a keze, az egy ujjal a markolat alját kénytelen támasztani. De mivel az én kezembe éppen jó volt, az egysoros tár miatt igen kellemesnek éreztem a P245 fogását. A műanyag markolathéjak kellemesen, de nem zavaróan érdesítettek, az összes kezelőszerv erőlködés nélkül elérhető. Mivel a markolat az öntöltő pisztolyok legnehezebben rejthető része, így a megrövidítés okozta esetleges kényelmetlenség arányban áll a viselhetőség terén elért előnyökkel.
A pisztoly kezelése ugyanolyan, mint a többi Classic sorozatú SIG Sauer-é. A fegyver nem rendelkezik manuális biztosítóval, ehelyett a markolathéj bal oldalán található meg egy lefele nyomandó fesztelenítő kar, ennek segítségével biztonságosan ereszthetjük le a kakast a csőretöltött töltényre (és csak ez a javasolt fesztelenítési mód, ha nem akarunk véletlen elsütést!). A tár kifogyásakor a szán itt is fennakad, a szánakasztó kart közvetlenül a jobb kezünk hüvelykujja alatt, a fesztelenítő mögött találjuk meg. A tárkioldóról már szóltam, ez itt is a markolat és a sátorvas találkozásnál található. A pisztoly elsütőszerkezete – mint minden testvéréé – könnyedén átszerelhető csak revolverező rendszerűre, ekkor eltűnik a fesztelenítőkar. A SIG Sauerek hátrányaként szokták felróni, hogy a szánakasztó és fesztelenítő karjaik csak bal oldalon vannak, így balkezesek számára nehézkesen kezelhető a fegyver, ez a P245-nél is tapasztalható.
A pisztoly eltérése még az alapmodellhez az úgynevezett short trigger, mely esetében a billentyű íve közelebb kerül a markolathoz, így kisebb kezűeknek jobban fekszik. A másik – de tulajdonképpen csak kozmetikai – módosítás, hogy a szánon levő recézések ritkásabbak, mint az alap P220-on, de ennek ellenére a nagy teljesítményű tölténnyel működő pisztoly szánját könnyű volt hátrahúzni. A ritkásabb recékben kevésbé tapad meg a szennyeződés egyébként.
Német-gyártmány
Már kívülről megvizsgálva a P245-öt feltűnik, hogy ez teljes egészében német gyártmányú, a szánt ezúttal nem az USA-ban gyártották, mint a P239 és P229 esetében. Azok szánja ugyanis tömör rozsdamentes acél, míg a P245-ét a hagyományos lemezből préselt megoldással hozták létre. A zártömb – benne az ütőszeggel, passzív ütőszegbiztosítóval, hüvelyvonóval – külön alkatrészként van rögzítve benne. Ezt kívülről onnan venni észre, hogy a hüvelykivetőnyílás mögött a zártömb L-alakban kilógó, támasztó-funkciójú része kilátszik.
A pisztoly szétszedése is követi a típusnál már megszokott – és igen praktikus – mintát: a töltetlenség ellenőrzése után a szánt hátul fennakasztjuk, majd a tok bal oldalán az elsütőbillentyű felett levő kart lefele fordítjuk. Ezután a szerelt szán előre lehúzható az alumínium tok teljes hosszúságú vezetőléceiről. A szánból kiemelhető a helyretolórugó (mely itt világoskék színű, nem fonott, hanem négyszögletes keresztmetszetű), és vezetőrúdja, majd a cső is.
A cső a szokásos Browning-SIG reteszelésű, mely először az ős P220-on került alkalmazásra. A rövid csőhátrasiklásos, csőlebillentéses fegyver rövidke, de vaskos csöve hátrahúzott szánnál igen meredek szögben áll felfele. Ha nem tudná az ember, hogy ez a normális, akár meg is ijedhetne. A kis gáznyomású .45 Auto lőszer miatt a csőfal egyébként igen vékony. A cső huzagolása hagyományos, nem poligon.
A SIG P245 a többi családtagjához hasonlóan igen jól elkészített, masszív, és óramű precizitással működő fegyver, semmi nem reszel, kotyog, lötyög rajta. Az egyetlen ami nem tetszett, az a tok matt fekete felületkezelése, melyen kis karcoló hatás is könnyen nyomot hagy, cserébe viszont állítólag majdnem tökéletesen rozsdamentes. A tok alumínium anyaga az ilyen “többet hordod, mint lősz vele” típusú zsebágyúknál teljesen elfogadható, a várható élettartam a SIG-eknél amúgy is meglehetősen magas, 30 ezer lövés körülire teszik. A P220 sportváltozata egyébként készül rozsdamentes acél tokkal, mely gyakorlatilag elpusztíthatatlan.
Pontos, de rúg
A SIG P245-öt eleve nem céllövőfegyvernek tervezték, hanem tisztán önvédelmi pisztolynak, azonban a SIG Sauerektől csőhossztól függetlenül nagyon kellemes pontosság várható el a korábbi tapasztalataim alapján. Az önvédelmi felhasználást tekintetbe véve (és, hogy tudjam, egyáltalán hova hord) először 10 méterről lőttem single actionben, aminek következtében 5-centis szórást termelt ki magából a kis pisztoly 5 lövésből. Revolverezve (ez nagyon komfortos a short-trigger miatt) is 10 centi alatt tudott a fegyver. A sütés mindkét üzemmódban igen jó volt – mint az egy SIG-től elvárható.
A relatíve könnyű alumíniumtokos fegyver és a .45 ACP lőszer együttműködése emberes hátralökést produkált, de sokkal jobban uralható, mint vártam. A lövedéktömeg egyébként 11,7 grammos volt (MFS FMJ), nem az eredeti 14,9 gramm (230 grain), de amúgy is ezt a könnyebb lövedéket szokták ajánlani a szubkompakt pisztolyokból. A ráduplázás viszont igencsak gyengén ment a kis jószággal, a 2 luk sosem volt 15-20 centinél közelebb egymáshoz. Hiába, a nagy lökés után jobban oda kell figyelni, hogy eléggé visszarakjam a célra az irányzékokat.
25 méterről a rövidebb cső (és irányzóvonal), meg a fárasztó hátrarúgás ellenére kis gyakorlással egészen tűrhetőt lőttem, 16 lövésből 3 ment ki csak a fehérbe, és a többi is a célfekete alsó felébe csapódott be. A SIG-pisztolyok többségére amúgy is jellemző, hogy (egyébiránt kiváló) irányzékaik 25 méteren pontra hordanak (tehát nem a célfekete alsó-széle közepét kell célozni, mint pontlövészetben), biztos vagyok benne, hogyha 230 graines lövedékkel próbáltam volna, akkor minden lövés kicsivel a fekete alá ment volna. A pisztoly 50 lövést bármiféle akadály nélkül adott le, és még egykezes megfogásnál sem történt probléma, ami pedig ebben a méretketagóriában eléggé gyakori. Egy helyes piros csík látszott persze a mutatvány után a tenyeremen, de semmi vészes, annyira azért nem kicsi a P245, hogy fájdalmat okozzon.
.45-ös mániásoknak ajánlott!
A P245 egyértelműen az amerikaiak .45-ös őrületét kiszolgálandó készül. Ennek történelmi okai vannak, illetve egy oka, az M1911 pisztoly. Csak éppen a lőszer istenítői azt felejtik el mindig, hogy anno 1911-ben csak a lassú, nagy űrméretű lövedék volt az, amivel a megállítóhatást szavatolni lehetett, hiszen nagyobb gáznyomáson üzemelő, “gyorsabb” töltényekkel működő fegyverek megalkotásához, sorozatban gyártásához a fémipari háttér hiányzott. Nem véletlen például, hogy a .357 Magnum megjelenésére egészen 1935-ig kellett várni.
Magam nem tartozom a .45 ACP lőszer nagy barátai közé, azt vallom, hogy önvédelemnél sokkal fontosabb a pontos találatok gyors ismétlődése (ráduplázás), semmint, hogy mekkora impulzussal rendelkező, és milyen nagy átmérőjű lövedéket lövünk esetleg másodikra a cél mellé. Két 9 mm Luger lövedék a mellkasban sokkal hatékonyabban állítja meg a támadót, mint egy elcsúszott és egy célt tévesztett negyvenötös.
Az egyébként elgondolkoztató, hogy mi lenne, ha a P245 külső méretei és nagyszerű fogású, keskeny markolatot biztosító egysoros tárja mellé mondjuk a .40 Smith and Wesson lőszert tüzelné (abból talán 8+1 db is elférne), akkor sokkal jobban kontrollálható, és szerintem jobb megállítóerejű is lehetne. Más kérdés, hogy akkor egyetlen “igaz amerikai” sem venné meg a pisztolyt… Természetesen tudom, hogy sokan nem osztják fenti kis eszmefuttatásomat, és csak a .45 ACP-t fogadják el igazán férfias és hatékony kalibernek. Az ? számukra a SIG Sauer legújabb műremeke, a P245 zsebágyú igen jó választás lehet, noha a minőségnek itt is ára van, kicsit több, mint negyedmillió forint.
A gyártó az interneten:
www.sigarms.com
Vass Gábor