Ritka szépség – Detonics Pocket 9

A fegyvert sosem készítették igazán nagy mennyiségben, és sosem vált valódi piaci sikerré, holott nagyon lapos kialakítású és méretében közeli egy Walther PPK-hoz, mindemellett az erős 9 mm Luger lőszert tüzeli. Mindezt pedig évekkel azelőtt hordozta, hogy a mostani 9 mm-es zsebágyuk forradalma elkezdődött, és az olyan típusok, mint a Kahr vagy a Kel-Tec megjelentek volna.

A gyártó története

A Detonics azon számtalan apró fegyvergyártó közé sorolható, melyeket az amerikaiak tartós révülete a John Moses Browning által tervezett Colt M1911 mintájú .45 ACP pisztolyok iránt hozott létre. Ebben az esetben további motivációként lépett fel, hogy az eredeti alapítók és tervezők a pisztolyból lehető legkisebbet akarták létrehozni. Ennek a vállakozásnak az első eredménye a leghíresebb Detonics termék, a Combat Master lett. Ezen modell esetében a jó öreg .45-öst 196 mm-es hosszra és 870 grammos tömegűre “fogyasztották” le, jóval azelőtt, hogy a maga a Colt megjelentette volna a saját kompakt Officer’s típusát. A Combat Master és nagyobb méretű .45 ACP testvérei meglehetősen keresettek maradtak. Ez nemcsak a meglehetősen korlátozott darabszámoknak köszönhető, hanem az elkötelezett Detonics rajongói körnek. Vezetőjük a fegyver-szakíró Jerry Ahern volt, aki lelekesen népszerűsíti a Detonics fegyvereket nemcsak website-ján, hanem az álatal írt fantasy-kalandregényekben egyaránt. A “Survivalist” regénysorozatban a főhös jellemzően Detonics-pisztolyt hord.
Az eredeti kiagyaló Amerika kedvencének nagymértékű lekicsinyítése mögött Patrick Yates volt. Az 1960-as években mérnökhallgatóként és fegyverőrültként – saját céljaira – tervezett egy olyan M1911-verziót, mely méretében összemérhető az akkor kapható kisebb öntöltő pisztolyokhoz, azonban sokkal megbízhatóbb és jobb megállítóerejű .45 ACP lőszert tüzel, mint az akkoriban szokásos 9 mm Browning Short, vagy 7,65 mm Browning töltények.
Addig azonban semmi nem lett a “rövidre vágott” M1911 ötletéből, amíg Yates össze nem állt egy kollégájával, Ken Leggett-tel egy Washington állambeli robbanóanyaggyárban. Ennél cégnél leépítések történtek, és ennek során néhány vezető és alkalmazott úgy döntött, hogy saját céget alapít speciális célú robbanóanyagok gyártására. Ez a cég volt az eredeti Detonics. Ekkoriban, az 1970-es évek elején Leggett és Yates részére két csökkentett méretű pisztoly készült. Az új cég vezetőinek annyira megtetszett a design, hogy megvásárolták Yates-től és a robbanóanyagok mellett fegyvereket is elkezdtek gyártani.

A mi szépségünk

Csak idő kérdése volt, hogy felmerüljön a nyilvánvaló kérdés. A 9 mm Luger (Parabellum, NATO) lőszer világméretű térhódítását figyelembe véve, miért nem készít a Detonics ilyen kaliberű szuperkicsi pisztolyt? Olyat, mely a .45-ösökhöz hasonlóan sokkal kisebb, mint a korábbi azonos űrméretű pisztolyok, azonban továbbra is a teljes töltetű, hangsebesség feletti 9 mm Luger töltényt lövi. A döntés megszületett, azonban nem egy meglévő típust álltak neki “vagdosni”, hanem teljesen új platformot hoztak létre. Ez lett aztán a Detonics Pocket Nine (“zsebkilences”), mely rövid időre komoly hírnévre tett szert a televíziós ipar jóvoltából. Ilyen pisztolyt hordott tartalékfegyverként Tom Selleck a Magnumban, és Don Johnson, mint Sonny Crocket a Miami Vice-ban.
Persze mielőtt a sztárság eljött volna, a kemény munka következett, melyet a ma már neves izraeli fegyvertevező, Nehemiah Sirkis végzett el. A feladat: megtervezni a világ legkisebb 9 mm Luger kaliberű, sorozatban gyártható pisztolyát, 152 mm-nél kisebb hossz, 100 mm magasság, és 3″-es csőhossz mmellt. Az üres tömeg 750 gramm alatt kellett, hogy maradjon, míg a tárkapacitás 6 db lőszerre lett tervezve. Más szavakkal: meg kellett alkotnia az ideális rejtve viselhető 9 mm Luger pisztolyt.
Az eredmény igazán nagyszerű lett. Majdnem ugyanazok a külső méretek, mint egy Walther PPK zsebpisztolynál – habár a szán valamivel vaskosabb nagyobb lőszerteljesítmény miatt – a pisztoly drasztikusan kisebb, mint a kifejlesztéskor, az 1980-as években megszokott szolgálati méretű 9 mm Luger pisztolyok. A pisztoly ráadásul meglehetősen lapos és felhasználóbarát is lett. Jóval azelőtt, hogy az egyedi készítésű “melted” (minden külső él, sarok lekerekítve kézzel) pisztolyok divatba jöttek az USA-ba, bemutatták ezt a pisztolyt, melyen nem volt kiálló alkatrész és éles sarok, és igazán olyan érzés kézbe venni, mintha egy darab szappanról lenne szó.
A kezelőszervek egyszerűek. Egy kicsiny, de megbízhatóan működő tárkioldót helyeztek el a (jobb) hüvelykujj alatt, a belső szánakasztót pedig a tár adogatólemeze nyomja fel, a szánon levő biztosítókar süllyesztett kivitelű, blokkolja a kakast, de nincs fesztelenítési funkciója (ellentétben a PPK-val). Érdemes megfigyelni, hogy a biztosító már ekkor kétkezesre lett tervezve. Továbbá figyelmbe véve azt a tényt, hogy a fegyvert eleve látványos, matt rozsdamentes acélból alakították ki és máris nyilvánvaló, hogy a Detonics vezetése és Sirkis komoly munkát fektettek az új modell kifejlesztésébe.

Gyermekbetegségek

Minden tündérmese egyszer csúnya véget ér, és az első mini-9 mm-es pisztolyé sem kivétel ez alól. A fegyvernek komolya megbízhatósági és pontossági gondjai akadtak még a prototípusfázisban. Számos beszámoló szerint ezek a gondok még a sorozatban gyártott fegyvereken is felmerültek. Én nem tudom ezt megerősíteni, mivel az általam kipróbált példány nem szenvedett ilyen problémáktól. Az egyetlen jellegzetes hiba, amit észleltünk nem más volt, minthogy üresen csattogtatáskor – ha nem tettünk a töltényűrbe pufferpatront – az ütőszeg elülső véghelyzetében megszorulva maradt, alaposan belógva a töltényűrbe.Ennek oka feltételezhetően az ütőszeg felületének durva megmunkálása (esetleg a gyenge ütőszegrugó) lehet. Ez ugyan zavaró, de nem túl súlyos hiba, hiszen az ilyen fegyvereket célszerű pufferpatronnal tölteni szárazedzés céljából, továbbá éleslőszerrel sosem fordult elő hasonló meghibásodás.
Szerkezetét tekintve a fegyver a Wlather PP/PPK-ról megismert klasszikus double action / single action (revolverező) elsütőszerkezettel bír, a tokon belül futó elsütőrúddal ellátva. A pisztolyt eredetileg késleltett tömegzáras megoldásúra tervezték, a késleltetést a töltényű palástjába mart mélyedésekkel érték el. Ez hasonlít egyes HK-fegyverekéhez, csak itt éppen nem a hüvelykivonás megkönnyítése volt a cél, hanem az, hogy a vájatba beletáguló töltényhüvely lassítsa a szán hátramozgását. A későbbi példányokon elhagyták ezt a megoldást, talán feleslegesnek, vagy túl drágán gyárthatónak ítélték. A mi tesztpéldányunkon sem volt ilyen. A Pocket 9 tehát egyszerű, szabad tömegzáras, merev csövű pisztoly, mely szán relítve nagy tömegét és az nagyon erős helyretolórugót állítja szembe a töltény nagy teljesítményével.
A nehéz szán és az erős rugó ellenére a 9 mm Luger lőszer kilövése a Pocket 9-ból határozottan észrevehető élmény. A hátrarúgás kemény, de egyáltalán nem uralhatatlan, és a torkolattűz is nagyon látványos.
A pisztoly nagyon ösztönösen célozható, és műanyag héjakkal ellátott markolata is kényelmesnek mondható (a tesztfegyveren további “gumibugyi” is volt). A pontosság több, mint elegendő, különösen, ha tipikus maroklőfegyveres önvédelmi távolságon vizsgáljuk, habár a revolverezés aránylag kemény.
A pontosság kihasználásában némileg hátráltat az, hogy az irányzékokat a tökéletese elakadásmentesség érdekében telejsen a szán síkjába süllyesztették be. Kissé hasonlít ez a “guttersnipe” kombat-irányzék koncepcióra, melyet a Smith and Wesson M39 híres ASP-átalakítására is építettek. Azt a híressé vált és drága típust az 1980-as években fejlesztette ki Chic Gaylord és Paris Theodore az Armament Systems and Procedures pedig gyártotta (ez a cég ma a teleszkópos vasbotjairól ismert – A szerk.).
Az irányzék formájára vonatkozó döntésüket azonban az alapozta meg, hogy a rejthetőséget helyezték előtérbe, és véleményem szerint is fontosabb ez, mint a tökéletesebb, jobban látható irányzék, a kompromisszum itt igazán helyes volt. Az eredmény pedig egy különlegesen letisztult vonalú fegyver lett. Ráadásul egy élet-halál közelharcban valószínűleg úgyis ösztönszerűen lő az ember.

Részleges szétszerelés – csak látszólag egyszerű

A fegyver részleges szétszerelése elméletben egyszerű, annál nehezebb a gyakorlatban. A tervezők nem a PP/PPK lenyitható sátorvasas megoldását választották sajnos. Ehelyett a szán hátramozgásának határolására az elsütőbillentyű felett, a tokon levő kis rugós acéltömb szolgál, melyet mindkét oldalt recézéssel láttak el. A töltetlenség ellenőrzése után elméletileg a recézett elemet lehúzva a szán annyira hátrahúzható, hogy hátul leemelhető a vezetőlécekről. Jeleztük korábban, hogy a helyretolórugó rendkívül erős, és mivel a szétszedőtömb meg nagyon kicsi, abba a klasszikus csapdahelyzetbe kerültünk, hogy két kéz szinte nem elegendő a feladathoz. Ha mégis megbírkóztunk a dologgal és a leemelt szánt előre lehúztuk, akkor feltárul előttünk a vaskos helyretoló rugó a fix cső körül. A rugó a végén levő acélgyűrű segítségével kapcsolódik a cső egy kis bemarásába.
Ha a markolathéjakat leszereljük a többi alkatrész is arányalg könnyen kiszerelhető egy gyors tisztításhoz (a fegyver összesen 33 db alkatrészből áll), ebből is látható, hogy a tervezők az egyszerűség felé orientálódtak.
A fegyver elkészítési minősége jónak mondható (bár számos helyen látszanak öntési nyomok- A szerk.).

Minden újat nehéz megszokni

Bizonyos okok miatt a Pocket 9 sosem lett igazán sikeres. talán azért, mert megjelenésekor kezdődött a nagy tárkapacitású 9 mm Luger pisztolyok divatja, és a Smith and Wesson, Beretta, Glock modellek rengeteg olyan vevőt csábítottak el tűzerejükkel, akik egyébként egy kisebb fegyverrel sokkal jobban jártak volna. A pisztolyt csak néhány évig gyártották az 1980-as években. Manapság a típus példányait az USA-beli fegyver-bolhapiacokon igazán elfogadható áron lehet beszerezni. Elkészítettek még a modellből egy Super Pocket 9 kivitelt is, ennek csöve és szánja hosszabb, leginkább egy Walther PP-re hasonlít. Ennek aztán semmi belátható értelme nem volt, hiszen méretével magát a kompakt-pisztoly koncepciót teszi semmissé.Létezett még egy hasonlóan értelmetlen 9 mm Browning Short (.380 ACP) kaliberű változat is. Az eredeti gyártónak számos gondja akadt az évek során. A tulajdonosi kör is változott, a céget átnevezték New Detonics Corporation-re és Arizonába költöztették. A vezetést a később a Robar céggel hírnevet szerző Robert Barkum látta el. Ez az új vállalkozás is befejezte azonban tevékenységét az 1990-es évek elején, a maradványait pedig elárverezték.
Most azonban úgy néz ki, hogy főnixként támad fel poraiból újra a Detonics, méghozzá a nagy rajongó, Jerry Ahern vezetésével. A Pocekt Nine valószínűleg nem fog visszatérni (a cég honlapján is csak M1911-ek vannak), főleg azért, mert a piaci szegmensét mára elárasztották a még kisebb, még könnyebb, nagyobb tárkapacitású műanyagtokos szubkompaktok, mint a miniGlock-ok vagy a Springfield mini-XD. A Detonics Pocket Nine tehát megmarad egy szép fegyvertörténeti és műszaki ritkaságnak.

Gorka Sebestyén