Remington feketelőporos revolverek

Az egyesült államokbeli Eliphalet Remington 1816-ban alapította meg cégét, a ma is működő Remington Arms Companyt. A cég működésének kezdetekor kizárólag puskákat gyártott, és ma is csak vadász- és sportpuskák alkotják a cég fegyverkínálatát. Volt azonban egy néhány évtizedes időszak a múlt században, amikor perkussziós revolvereket is gyártottak, méghozzá akkora sikerrel, hogy a Colt mögött a második legnagyobb maroklőfegyver-gyártójává váltak a polgárháborús Amerikának. A Kaliber egy korábbi számában bemutattam a nagy vetélytárs, a Colt korabeli fekete lőporos revolvereit, nem lehetne tehát teljes kis fegyvertörténeti kitekintésünk a Remingtonok nélkül.

Technikai megoldások ? jók és kevésbé szerencsések

A Remington fekete lőporos revolverinek alapvető működési elve, a lövés leadása megegyezik a Colt revolvereknél leírtakkal, tehát ezek a fegyverek nem modern, egyesített lőszerrel üzemelnek, hanem külön-külön kell a lövéshez szükséges alkotóelemeket ? füstös lőport (fojtást), lövedéket, csappantyút ? a fegyverbe betölteni. Természetesen a Remington fekete lőporos revolverei is csak single action elsütőszerkezettel rendelkeznek, vagyis minden lövéshez előzőleg fel kell húzni a kakast, mely mozdulat egyúttal a dobot is továbbfordítja. Az általános vélemények szerint ezek a Remington revolverek technikailag fejlettebb fegyverek, mint a Colt cég hasonló termékei, én azonban azt gondolom, hogy ez nem teljesen igaz, sok dolog van, amiben a Remingtonok jobbak, de számos megoldásban a Coltok viszik el a pálmát. A pozitívumokat és negatívumokat az alábbiakban részletesen elemezni fogom.

A Remington revolverek technikai felépítése, megjelenése alapvetően eltér a Coltokétól, laikus szem számára is azonnal szembetűnő a dob körül teljes keretet alkotó tok. Ez a megoldás igen nagy stabilitást ad a fegyvernek, és az esetlegesen felrobbanó dob (a múlt századi fémgyártási, minőségellenőrzési eljárások miatt ez bizony előfordulhatott) darabjai nem repülhetnek hátra és felfelé, a lövő arcába. A teljes keret miatt lövés közben a cső és a dob vibrációja minimális a Coltokéhoz képest, és nagyobb pontosságra képes a fegyver. A tok töltőnyílásának kialakítása olyan, hogy egyaránt könnyen betölthető mind a hosszúkás, mind a golyó alakú lövedék.
A Remington fekete lőporos revolverein a dobtengelynek nincs a csövet rögzítő funkciója. A cső egy rendkívül hosszú menettel illeszkedik a tokba ? csakúgy, mint a modern revolvereknél ?, és onnan a tisztításhoz szükséges részleges szétszerelés során sem szerelhető ki.

Ennek a megoldásnak egy fekete lőporos revolvernél igen nagy hátrányai vannak, hiszen itt sokkal fokozottabban kell odafigyelni a tisztántartásra, mint a korszerű fegyvereknél, hiszen a fekete lőpor robbanása során sokkal több korrozív anyag képződik (nitrogén-oxidok, kén-oxidok), mint a modern nitrocellulóz alapú lőport használó fegyvereknél, mely égéstermékeket, mint a szivacs, abszorbeálják a lerakódott koromszemcsék. Az előzőek miatt igen alaposan kell tisztítani a fekete lőporos revolverek csövét is, azonban ? mivel az a Remingtonokon nem kiszerelhető ? csak elölről valósítható meg hatékonyan, ebben az esetben azonban könnyen károsodhat a huzagolás koronája, mely a fegyver pontosságát negatívan befolyásolhatja. Ugyancsak a hátrányok közt említhető, hogy a dobcsőfar-hézag a becsavart cső miatt fix, nem állítható, tehát ha a gyárban túl nagynak állították be, akkor le fog fújni a lőporgázok egy része, lecsökken a teljesítmény, ha pedig túl keskeny a dobcsőfar-hézag, akkor 10?20 lövés után elakadhat a fegyver. A hézag beszabályozása persze nem bonyolult feladat egy szakavatott fegyvermesternek, noha számukra is dühítő tud lenni, hogy egyes olasz replikagyártók pillanatragasztóval rögzítik a cső és a tok menetét egymáshoz, bár valószínűleg Eliphalet Remington múlt századi műhelyében a pillanatragasztó használata kevéssé lehetett elterjed.

A kiszerelhetetlen csővel ellentétben a Remington fekete lőporos revolverek forgódobja könnyedén kiszerelhető, a töltőkar lenyitása után a dobtengely előrehúzható, és a dob oldalra kivehető. Ezáltal az előzetesen megtöltött cseredob berakásával ? kis túlzással ? csaknem olyan gyorsan újratölthető a fegyver, mint egy korszerű revolver egy gyorstöltővel. Ezzel a szolgáltatással természetesen a Coltok nem tudtak versenyezni, viszont egy korabeli Remington pótdobbal csaknem olyan drága volt, mint két Colt revolver, tehát az újratöltésnél még mindig gyorsabb lehet a második fegyver előrántása. Ezek a szempontok persze ma már megmosolyogtatónak tűnhetnek, de annak idején az amerikai polgárháború harcmezőin bizony ezek az ?apróságok? élet és halál közt dönthettek.
Volt még egy szempont, mely a Remingtonokat helyezte előtérbe a katonai felhasználást illetően, mégpedig az, hogy (a korai modellek kivételével) a dobon a felcsappantyúzott lőkúpok közt egy-egy bemarást találunk mely arra szolgál, hogy oda lehetett visszaereszteni a kakas ütőfelületét. Onnan az kimozdulni nem tudott, így a fegyver teletöltve is biztonságosan viselhetővé vált. A rivális Colt revolvereken ilyen nem volt, azoknak gyakran csak eggyel kevesebb töltényűrét
töltötték meg tartós viseléskor, mint amennyi a teljes dobkapacitás lett volna, és erre az üres töltényűrre eresz-tették rá a kakast. Emiatt a megoldás miatt a Remingtonok kakasának ütőfelülete jóval keskenyebb a Coltokénál, ezért jobban kopik és sérülékenyebb is. A re-mingtonok dobja könnyítés nélküli, gravírozás sincs rajta, ami pedig a Coltok egyik gyűjtői értékét, szépségét adja. A dob jelentős eltérése a Coltokétól, hogy míg azokon a töltényűr tengelyével párhuzamos a lőkúp furata, addig a Remingtonokon ez ferdén, kifelé forduló, ezáltal könnyebb a lőkúpokra a csappantyúk felhelyezése.

A Remington perkussziós revolverek a Coltoktól eltérően jobban látható, ?valódi? irányzékkal rendelkeznek, mely természetesen fix. A tok tetején levő réselésből áll a hátsó irányzék, a célgömb pedig oldalban ütögetéssel állítható. A modern replikák némelyike természetesen rendelkezik mikrométeres irányzékkal, de igazi gyűjtő ilyen nem autentikus fegyvert nem tart, ezek a típusok sokkal inkább sportlövészeti célra szolgálnak azokban a civilizált törvényekkel rendelkező országokban, ahol ez engedélyezett. A Remingtonokon még egy gyenge pont van, ez pedig a töltőkar, mely ugyan nagyon elegáns vonalú, de kevésbé masszív és robusztus, mint a Coltoké, és az a keresztcsap, mely a töltőkart a tokhoz rögzíti alaposan alultervezett és könnyen eltörik. Ez ismét nem olyan komoly hiba mai szemmel nézve, hiszen a filléres alkatrész könnyedén cserélhető, de ne feledjük, ezek a fegyverek hadi célokra készültek, és a megbízhatóság igen komoly tényező ezen a téren.

Típusváltozatok

A Colt cégnek talán behozhatatlan előnye volt, hogy gyártmányai sokfélesége miatt rendkívül széles volt a kínálata, több tucat típust kínáltak a vásárlónak. Ugyanakkor a Remington Arms Company csak néhány fő modellt hozott forgalomba, főképpen a hadifegyverek piacára összpontosítottak.

Remington 1858 New Model Army

A .44-es kaliberű Model 1858 Army revolver volt a cég alaptípusa, egyben legnépszerűbb maroklőfegyvere is. Főképpen a polgárháborúban használták, de a vadnyugat korai éveiben is kedvelt önvédelmi oldalfegyver volt. A fegyver készült acél- illetve bronztokkal. Az acéltok tartósabbá teszi a fegyvert, viszont a bronzból készült tokot könnyebb volt gyártani, és ami nem utolsó szempont, hogy nem rozsdásodik. A fegyver többi alkatrésze acélból van, a cső nyolcszögletű, a huzagok száma 7, a markolathéj két darabból készült (a Coltoké egy darabból van), anyaga keményfa. A .44-es kaliberű fegyver 8″ hoszszúságú csövéből a kb. 15 gramm tömegű lövedék mintegy 400 J energiával volt kilőhető, ami már a mai standardok szerint is jelentős megállítóerőt képvisel, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a köpeny nélküli, lágy ólomlövedék milyen jól felgombásodik, ugyanakkor a nehéz és hosszú fegyver hátrarúgása még a kevéssé ergonomikus markolatok mellett is jól kezelhető volt. Az Army modellnek létezett egy Texas nevű, 5,5″-os csővel szerelt változata is.

Technikai adatok

Kaliber: .44
Csőhossz: 8″
Teljes hossz: 337 mm
Üres tömeg: 1200 gramm
A fegyver hatlövetű.

Remington 1858 New Model Navy

Ez a típus tulajdonképpen nem más, mint az Army Model .36-os kaliberű változata. A két különböző űrméretű Remington tokja azonos volt, így a cső és a dob cseréjével át lehetett alakítani egyik kaliberről a másikra. A kisebb kaliberű változat cső- és dobfala ezért szemmel láthatóan sokkal vastagabb, a fegyver tömege is nagyobb. A teljesítménye ugyanakkor jóval kisebb, a lövedéktömeg golyó esetén 5,5 gramm, a lövedék kb. 8 g, és ez csak kb. 250?300 J energiával távozik a csőtorkolatból. Ebből a típusból a .44-eshez viszonyítva csak kisebb mennyiséget gyártottak.

Technikai adatok

Kaliber: .36
Csőhossz: 6,6″
Teljes hossz: 292 mm
Üres tömeg: 1250 gramm
A fegyver hatlövetű.

Remington Bizon

Az igen hosszú csövű vadászváltozatokat nevezték így, melyeket tekinthetünk a Remington válaszának a Colt Dragoon pisztoly-karabély kivitelére, hiszen mindkét modell válltámasszal felszerelhető.

Technikai adatok

Kaliber: .44
Csőhossz: 12″
Teljes hossz: 438 mm
Üres tömeg: 1350 gramm
A fegyver hatlövetű.

Remington Pocket

A Remington Model 1858 Pocket zsebrevolvert 1858 és 1860 közt gyártotta a Remington cég, 1200?1500 db közti példányszámban. Ez a példányszám azért ilyen alacsony, mert ugyanekkor, 1858-ban jelent meg a Smith and Wesson első, egyesített lőszerrel működő revolvere, a S & W Model 1 .22 Short. Noha a nagyobb, főleg hadihasználatú revolverek piacán a feketelőporos, perkussziós revolverek még 10?15 évig egyeduralkodóak maradtak, a kisméretű önvédelmi fegyverek terén az új, egyesített lőszer problémái ellenére hamar népszerű lett. A Remington Pocket az egyik legkisebb fekete lőporos revolver. Valójában még sokkal apróbb, mint az az adatokból kitetszene. Különösen azt érdemes figyelembe venni, hogy a szélessége, és a magassága is kisebb, mint egy közismerten könnyen rejthető Walther PPK-nak, és ez utóbbi az egyik legfontosabb szempont a rejthetőség szempontjából, hiszen a kiugró markolat a fegyverek elrejtésénél a legnehezebb rész.

A Pocket egyik kellemetlen típushibája, hogy rendszeresen eltörik a kakastovábbító kar rugójának rögzítése, illetve, hogy a fegyver kis mérete miatt gyakori az egymás melletti töltényűrök láncgyújtása (ez ellen természetesen a betöltött lövedékre rétegzett több kenőanyaggal lehet védekezni). A Remington Pocketek többségének nincs sátorvasa, csak az elsütőbillentyűt veszi körbe három oldalról egy kinyúló szarvacska, így késlekedés nélkül, azonnal lehetett lőni a fegyverrel, rögtön előrántás után, nem kellett az ujjnak keresgélni az utat a sátorvason belülre.
A Remington Pocket teljesítménye egy modern .22 LR maroklőfegyver torkolati energiájával vetekszik, de annál nagyobb megállítóerővel rendelkezik, hiszen a lövedékek lágy ólomból vannak, és felgombásodásukat az emberi testbe csapodva 8 mm átmérőről kezdik, míg a .22 LR Hollowpointok ott fejezik be. A lövedék tömege golyó alakú esetén 2,9 gramm, a kúpos pedig mintegy 4,5 grammos, ezeket pedig ajánlatosabb FFFFg finomságú lőporral kilőni, míg a nagyobb kaliberű revolverekbe FFFg használatos.

Technikai adatok

kaliber: .31 (kb. 8 mm)
hossz: 190 mm
csőhossz: 90 mm
szélesség: 28 mm
magasság: 91 mm
üres tömeg: 460 gramm
A fegyver ötlövetű.

Felülmúlva a XIX. századot

A Remington fekete lőporos revolvereinek modern, működőképes replikái nagyon népszerűek lettek. Miután az 1960-as években elkezdődött a gyártásuk, versenyszerű sportlövészeti célokra az USA-ban szinte kizárólag .44-es kaliberű New Model Army fegyvereket használnak. Népszerűségükhöz jelentősen hozzájárul az, hogy a nagyon látványos teljes keretes tokkialakítás miatt sokkal jobban hasonlítanak a modern revolverekhez, mint a Coltok.
Magyarországon is nagyon népszerűek a Remington-replikák a gyűjtők körében, főképpen az olasz Armi San Marco és az F. LLi Pietta cégek termékei kaphatóak 30?50 ezer forint közötti áron. Általánosan azt mondhatjuk, hogy a Remington perkussziós revolverek replikái 20?30%-kal drágábbak a Colt-másolatoknál. Sajnálatos módon hazánkban nincs törvényes mód ezen fegyverek rendeltetésszerű használatára, a sportlövészetre, ezt csak a szomszédos Szlovákiában, Ausztriában tehetik meg a fegyverbarátok. Mára annyira népszerűvé váltak a fekete lőporos fegyverek, hogy a replikagyártó cégek az utóbbi 20?30 évben többet készítettek el belőlük, mint amennyit a teljes XIX. századi fegyveripar gyártott.

Vass Gábor