Ostobaság: az ellen nem véd! (Véleménycikk)

 

“Szabadulni a börtönből valaha, a sírból soha”, “Inkább ítélkezzenek felettem 12-en, mint vigyenek koporsóban hatan”. Gondolom mindenki találkozott már ezekkel a megcáfolhatatlannak tűnő, gyakran angolból átültetett életbölcsességékkel.

 

És persze ilyenkor fogadkozik (gyakran írásban, valós facebook profilról) az ezekre hivatkozó, hogy ő pedig minden eszközzel, tiszta erőből fog fellépni, ha valaki megtámadja, és lehetőleg el is pusztítja a támadót. Ezek az emberek hozzák fel a fentieket indokként arra, miért tartanak illegálisan lőfegyvert, miért akarják átbuherálni halálos hatásúvá a szabadon tartható fegyvereket, miért hordanak magukkal bajonettet, viperát, konyhakést, kisbaltát a jogszabályi tilalmak ellenére. Ugyanezek az érvek szoktak elhangzani a legális nem halálos önvédelmi eszközök ellen – “ha meg akarnak ölni, akkor én sem fogok a támadó egészségére vigyázni”, “ha én védekezek, ott vér fog folyni, de nem az enyém”.

Ez persze mind vérforraló ostobaság, nézzük meg, hogy miért!

 

Esélyek, számok, statisztikák

 

A mai magyar valóságban rengeteg bűncselekmény történik, ezek kisebb hányada, de azért  jelentős része erőszakos, személy ellen irányuló, vagy azzá fajul el (lesz bolti lopásból tettenérést követően rablás például). Sok nyilvánvalóan nem is jut a hatóságok tudomására, mert a sértett úgyis tudja, hogy sosem lesz meg az elkövető, ő meg járkálhat idézésekre évekig.

Ellenben az emberölés, annak kísérlete esetében korántsem ekkora a látencia. Magyarországon hosszú évtizedek óta a 100-250 eset/év  között mozog a befejezett emberölések száma, és ezek túlnyomó része is családon belüli, indulati jellegű esemény, nem véletlenül kiemelkedő itt a felderítési arány. Ehhez hozzávehetjük a halált okozó testi sértéseket (tehát, amikor a cselekmény során az elkövetkező tette nem arra irányult, hogy öljön, de mégis elhunyt a sértett például a verekedés közben), valamint sejthetően a megoldatlan eltűnéses esetek közül is van olyan, ahol a holtestet eltüntették. De összesen nem beszélhetünk többről, mint évi pár száz esetről egy 10 milliós országban, ráadásul, mint említettem ezek jelentős része is rokonságon, ismerősi körön belül “zajlik le”. Annak az esélye, hogy valakit ma, Magyarországon előre megfontolt, egyenes ölési szándékkal támadjanak meg, szerencsére felettébb csekély.

Éppen ezért felesleges egy ilyen kis valószínűségű esemény köré építeni az önvédelmi stratégiánkat, eszközrendszerünket. Ez olyan, mintha nem kapcsolnánk be a biztonsági övet vezetés közben, csak 130 km/órát elérve az autópályán!

A nagy ugrás a statisztikában bizony a nem végzetes kimenetellel járó erőszakos bűncselekmények esetében történik. Csak Budapesten 2 ezer feletti testi sértés esik meg évente (országosan 10 ezer felett). Ebben persze bent van egy erősebb pofon meg az is, ha valakinek kiverik a fogait, vagy betörik az orrát. És itt biztosra vehetjük, hogy a hatóság tudomására sosem jutó események száma drasztikusan nagyobb, mint az ismertté váltaké.

Az eleve vagyonszerzési célú, de személy ellen irányuló (erőszakkal vagy azzal való fenyegetéssel operáló) rablások száma az utóbbi évtizedek alapján szintén 2000-3500 közti esetszámot hozza évente. Aztán ott vannak a garázdaságok, nemi erőszakok, önbíráskodások még jelentős százakat-ezreket hozzáadva az ismertté vált bűncselekmények számához minden évben. Soroljuk még a testi épségünkre potenciális veszélyek közé a kutyatámadásokat is, abból is van jó sok, főleg vidéken.

(Az itt szereplő számokat az ORFK, BRFK, KSH, Ügyészség szabadon hozzáférhető adatsoraiból vettem.)

 

Két nagyságrend

 

Tehát ezek közül valamelyiknek áldozatává válni KETTŐ NAGYSÁGRENDDEL (szigorú matematikai értelemben!) van nagyobb esély, mint emberölést elszenvedni. Ráadásul – némi fekete humorral – az is rontja statisztikailag az esélyeinket, hogy egy embert élete során többször is kirabolhatnak, megverhetnek, de emberölésnek mindenki csak egyszer lehet a sértettje…

Annak esélye tehát, hogy mondjuk egy emberöltő alatt védekezni kényszerülünk valamilyen erőszakos, de nem életellenes bűncselekmény ellen: felettébb magas. Ha ilyen esetben halálos kimenetellel, vagy olyan eszközzel (illegális lőfegyver) operálunk, aminek birtoklása miatt önmagában komoly börtönbüntetés jár, akkor nem voltunk bölcsek.

Mert egy kvázi biztos súlyos büntetést kockáztatunk be egy igen kicsi eséllyel bekövetkező esemény (meggyilkolnak) elkerülése érdekében! Egy büntetőeljárás, ha el nem is veszi az életünket, de tönkreteszi azt, az ügyvédi költségek, a büntetett előélethez fűződő joghátrányok pedig saját és családunk egzisztenciáját semmisíthetik meg. És olyankor már késő puffogtatni a cikk elején idézet frappánsnak tűnő frázisokat!

Mert ne feledjük azt sem, hogy bár a világ egyik legkellemesebb jogos védelem tényállása van a BTK-ban 2013 óta hatályban, de a joggyakorlat, a jogalkalmazás mindig a védekező ellen irányul. Idézném dr. Kónya Istvánnak, a Kúria elnökhelyettesének 2017-es nyilatkozatát a jogos védelem érvényre nem jutása kapcsán:

“Az alsóbb bíróságok büntethetőségi akadályt el nem ismerő döntései olyan joggyakorlatot és szemléletet tükröznek, amelytől el kell szakadni. Nehezíti a szemléletváltást, hogy a hozzáférhető jogmagyarázatok jelentős része egy korábbi ítélkezési gyakorlathoz igazodik.

Egyetértek azzal a védői állásponttal, mely szerint a bíróságok mindig is hajlamosak voltak nehezen megállapítani a jogos védelmet, és ez még ma is tapasztalható.”

 

Hangsúlyozandó persze, hogy a fenti valószínűségek itt és most érvényesek, egy szegény, de mégiscsak EU-tag ország átlagembere számára. Nyilván egy mexikói szintű bűnözési hullám esetén (évi több tízezer gyilkossággal) tényleg okosabb illegálisan sorozatlövő fegyvert tartani, mint áldozattá válni. De a jelen magyar valóságában a jól hangzó “bölcsességek” puffogtatása helyett sokkal okosabb a VALÓDI veszélyek ellen védekezni, és bátran élni a LEGÁLIS, nem halálos önvédelmi eszközök nyújtotta védelmi képességekkel.

 

Vass Gábor