Nem biztonságos a SIG P320?
A nyári uborkaszezonba robbant be Amerikában az a botrány, ami a SIG Sauer P320 pisztolyok biztonságosságát érinti. Azért is érzékeny kérdés ez, mert az első amerikai katonai alalkulatok ellátása már meg is kezdődött az elvileg a P320-ra alapuló M17 hadipisztolyokkal. Alig egy hét leforgása alatt jutott el a teljes tagadásból az amerikai SIG a gyártás ideiglenes leállításáig, kommunikációs szempontból is érdekes tehát nyomon követni az események alakulását.
Egy korábbi incidens Connecticutban
A történet azonban nem most kezdődött. Idén január 5.-én Vincent Sheperis, 34 éves rendőr, a connecticut állambeli Stamford városának beavatkozó egységének (Special Response Team) tagja a műszak végeztével éppen felszerelését dobálta be a kocsija csomagtartójába. Amikor is a zárt Level III biztonsági pisztolytokjában levő SIG P320-asa az ütődéstől elsült és a lövedék eltalálta a lábát, súlyos sérülést okozva a rendőrnek. Két műtét kellett a bal lábat ért lövés hatásainak helyreállításához.
A rendőr pedig keresetet nyújtott be a SIG ellen, nem kevesebb, mint 7 millió dollárt követelve, és jogalapként többek között a cég sajtóanyagából idéz: “Biztonsági elemeket terveztünk a pisztoly minden szükséges részébe. Az elsütőbillentyű, az ütőszeg, és még a tár is ilyen, hogy a P320 ne sülhessen el, csak ha Ön is akarja.”
(1. A kereset: http://14544-presscdn-0-64.pagely.netdna-cdn.com/wp-content/uploads/2017/08/SigSauer.pdf)
Dallas, de most nem a Ewingokkal a főszerepben
A botrány aztán augusztus elején tört ki, amikor kiderült, hogy a Dallas Police Department (DPD) letiltotta a SIG Sauer P320 szolgálati pisztolyok viselését, arra hivatkozva, hogy azok leejtéskor elsülhetnek. Az ilyennel felszerelt rendőrök vagy saját, jóváhagyott fegyverüket kell, hogy viseljék, vagy kapnak a városi rendőrség készletéből a korábban rendszerben volt SIG P226-osokból. A P320-asok azok kijavításáig nem vihetőek ki szolgálatba.
Ekkor azonban azt a magyarázatot adták, hogy az adott rendőri szervezet pisztolyainak felhasználói kézikönyvében szerepel az a (sok más gyártó által is használt) felelőség áthárító kitétel, miszerint “a pisztoly leeséskor elsülhet, ne töltse addig csőre, amíg nem akar lőni”. Ezt értették félre a helyi lőkiképzők, és mivel ott az az alapértelmezés, hogy a rendőr pisztolya mindig csőre van töltve és tűzkész, beijedtek. A SIG Sauer is azonnal sietett leszögezni, hogy a P320 minden szabványnak, követelménynek megfelel és “ All SIG SAUER pistols incorporate effective mechanical safeties to ensure they only fire when the trigger is pressed.”, azaz minden pisztolyuk olyan biztonsági elemekkel ellátott, hogy csak akkor sülhet el, ha az elsütőbillentyűt meghúzzák.
Van benne azonban egy árulkodó félmondat, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a magától elsült P320-szal lábon durrantott rendőr keresete már betalált – e szerint nem történt ilyen magától elsülés az USA POLGÁRI piacán eladott pisztolyokkal. Ami ugye explicit módon annak beismerése, hogy a nem polgári vonalon viszont történt ilyen.
(2. A dallas-i sztori: http://www.thefirearmblog.com/blog/2017/08/02/breaking-p320-recall-issued-dallas-police-prohibited-duty-till-repaired/
3. A SIG nyilatkozata: http://www.thefirearmblog.com/blog/2017/08/04/official-statement-sig-sauer-reaffirms-safety-p-320-pistol/)
Kipróbálták és elsült
Az amerikai szaksajtó persze nem hagyta ennyiben a dolgot, különösen, mivel itt ugye az új hadipisztolyról van szó, vagyis a nemzeti büszkeség (vagy balítélet?) is bekerült a szempontrendszerbe. 580 millió dollárról nem is beszélve, mely a keretszerződés értéke. Mivel az M17-ből még nem került polgári forgalomba, elkezdték a polgári/rendvédelmi P320-asokat dobálni, töltényűrükben csappantyúzott hüvellyel.
És bár nem ezt várták, de sajnos a P320 a tok vagy szán hátuljára ejtve már 1 méter körüli magasságból elsült. Nem mindig, de eléggé nagy százalékában az eseteknek ahhoz, hogy ijesztő legyen az ilyen fegyvert viselőknek.
Ennél még ijesztőbb volt, hogy egy műanyag kalapáccsal kicsit erőteljesebben hátulról megütve a szánt, szintén többször tudták a biztonsági hibát előidézni. Ilyen ütődés pedig már nem csak leeséskor történhet meg, hanem akármikor. Elég, ha dulakodás közben a rendőr a tonfáját nekicsapja oldalfegyverének, vagy rácsukja a kocsiajtót, esetleg üldözés közben elbotlik.
(4. A sok neten látható ilyen teszt közül kettő:
http://www.thetruthaboutguns.com/2017/08/jeremy-s/breaking-ttag-tests-show-p320-striker-fired-pistols-are-not-drop-safe/
http://www.thefirearmblog.com/blog/2017/08/08/p320-failed-without-even-dropping-no-plans-test/)
Katonai változat nem érintett
Közben aztán kiderült, hogy az MHS hadipisztolytenderre benevezett XM17 pisztolyok elsütőszerkezete nem olyan, mint a polgári daraboké, hanem egy már átdolgozott kivitelt kaptak. Hiszen a tesztprotokollban kötelező ejtési tesztek vannak minden irányból, 1,5 méter magasságból.
(5. Teszt protokoll, 54. oldal: http://www.dtic.mil/dtic/tr/fulltext/u2/a481861.pdf)
Ezeken viszont meg kellett volna buknia a P320-nak, de nem bukott meg. A SIG pedig a botrány közepette bejelentette, hogy a hónap második felétől önkéntesen ingyenes “upgrade”-et kínál majd a P320 tulajdonosoknak.
Gyártás leállítva, média meghívva
A rossz szájíz persze már nem fog gyorsan elmúlni, hiszen az M17 tenderre benevezett módosított pisztolyok puszta léte is bizonyítja, hogy a problémát bizony ismerte a gyártó. Hiszen új elsütőszerkezetet megtervezni és gyártásba venni sem másfél hét alatt lehetséges.
A gyártó végül bejelentette, hogy felfüggesztik a P320 gyártását, és csak majd az új “Enhanced Trigger”-nek nevezett elsütőszerkezettel fogják újrakezdeni azt, előre nem közölt időpontban.
Mindenesetre meghívták a sajtó képviselőit, akik jelenlétében vagy 200-szor ledobálták az új, módosított elsütőszerkezetű pisztolyokat, amelyek egyszer sem sültek el.
(6. A gyártás felfüggesztése: http://www.thetruthaboutguns.com/2017/08/jon-wayne-taylor/sig-sauer-stops-production-of-p320-voluntary-safety-upgrade-details-on-monday/)
Megkerestük természetesen a magyar importőrt (L&O Group Kft.) is, akik az alábbit közölték: “Tudomásunk szerint a videókon látható hibát egyetlen hazánkban lévő fegyverrel sem sikerült még reprodukálni”, illetve a 3. linken olvasható hivatalos gyártói nyilatkozatot is mellékelték.
Mi lehetett a gond?
A P320-at a gyártása pár éve során többször módosították, kívülről nem, vagy kevéssé látható módon. A netes források szerint nem minden pisztoly érintett, illetve nem mindegyik sül el ugyanakkora erőre.
A SIG Sauer P320, mint minden modern szolgálati pisztoly, rendelkezik passzív ütőszegbiztosítással. Csakhogy ez nem a legtöbb esetben megszokott, rugóval az ütőszeg elé vagy annak bemarásába felnyomott keresztirányú retesz. Ehelyett több emelőkar együttműködéséből adódik az ütőszeg blokkolása. De ez az ütőszeg hátulját fogja meg. Illetve számos versenytárssal szemben az elsütőbillentyű sem bír billentyűbiztosítással. Ezt nevezte meg a SIG a 6. ponton szereplő linkben is probléma okaként, tehát, hogy az elsütőbillentyű a tehetetlensége hatására hátramozdulhat. Az “Enhanced Trigger” pedig többek közt kisebb tömegű elsütőbillentyűt fog jelenteni.
Ilyen műszaki problémája persze gyakorlatilag minden jelentős fegyvergyártónak volt, van és lesz is, tervezési és gyártási hibák a legnagyobbakkal is előfordulhatnak. Például a Ruger éppen most bukik egy Mark IV pisztoly biztosító visszahívási akciós 2,5 millió dollárt.
Inkább érezhető a kommunikáció elbaltázottnak, sunnyogónak, hiszen a “ki nem mondott visszahívás”, és a gyártó által bizonyíthatóan ismert probléma elsőre letagadása etikailag is kifogásolható. Sokkal károsabb ez, mint a hibát korrekten, idejében beismerni. Sokba fog fájni a kármentés, annyi bizonyos!
Vass Gábor