Nekrológ – Egerszegi János (1945-2015)

A www.kalasnyikov.hu partner portálunk anyagát osztjuk meg szomorú apropóból:

 

 

EGY NAGYON SZEMÉLYES NEKROLÓG

EGERSZEGI JÁNOSRÓL

(1945 – 2015)

 

Elmentél János!

Hiába tudtam, hogy útrakész vagy, mert feladtad a hiábavalóságot és menni készülsz. Soha nem hittem, hogy valaha feladod, hogy Te feladod. Olyan voltál, mint egy rendíthetetlen hegy, mint a kidönthetetlen évszázadokat átvészelő királyi tölgy.

Itt ülök, és csak nézem a billentyűzetet, mert tudom, ugyan mit lennék képes olyanoknak írni, akik nem tudják ki voltál. Nem ismerték azt az elementáris erőt, amely mindenkit lenyűgözött, aki csak közel kerülhetett hozzád és mindenki félhetet, aki át akart gázolni rajtad, mintha itt sem lettél volna.

Nem dicsekedhetek a szakmáddal, a szakmánkkal, amibe Te vezettél be engem. Bevezettél? Dehogy, bevágtál a mélyvízbe és amikor nem fulladtam bele, akkor kezdtél emberszámba venni. De így volt ez jó, mert ebben a szakmában nincs pardon, nincs második lehetőség, ebben a szakmában a Halál, ha nem is jó barátod, de társad, ott les mindvégig a hátad mögött. Ez a szakima legalább másfél embert követel meg, Te kitettél legalább kettőt. Olyan vizet fakasztó volt a kézfogásod, hogy könnyeket biztosan fakasztott az átlagból. Amikor kibírtam kezdtél el tegezni.

Tudod, ez a szakma tett téged naggyá, ismerté még a világban is és végül ez a szakma ölt meg Téged, mert szép lassan kiszívta az életerődet. Mert fizetni kellet János, egy egész emberrel a több százezer lövésért, a fagyban, hőségben, zivatarban, hófúvásban, porviharban a Táborfalván töltött évtizedekért. A lobogó lánggal égetett életért. Mégis tudom, hogy Neked volt igazad és mindörökké köszönöm, hogy erre az útra tereltél, nem a könyökvédősre, mert megtanítottál, hogy dönteni kell tudni és a felelősséget életekben mérik. Tőled tanultam, amit ebben a szakmában megtanultam, nem tanítottál katedráról engem, de ott lehettem melletted és figyelhettelek, ahogy Te is figyeltél engem és csak akkor engedtél utamra, amikor már megbíztál bennem.

A mi szakmánk sajnos egyre több emberből vált ki ellenérzést, mert minket tömeggyilkosnak tartanak, amiért fegyvereket mertünk tervezni és senkit sem érdekel, hogy ezt biztosan a hazánk védelme érdekében tettük. Csak az a fájdalmas, hogy egyre többen vannak, akiknek drágább rongy élete, mint a haza becsülete. Akik röhögnek azokon, akik mindent képesek voltak feltenni a MAGYAR HONVÉD önvédelmének és a HAZA önvédelmének a javításáért, megteremtéséért. Tudásukat így használták a jóra, nem névtelen feljelentő levelek és gyáva emilek írásával múlatták a szűkre szabott földi létet.

János, Te nem a hadseregből, Te a hadseregért éltél, alkottál és roncsoltad szét az egészségedet. Kár, hogy ezt pont azok nem látták, akiknek látniuk kellett volna, bár azok nem láttak túl sokat semmi fontos dologból. Büszke vagyok arra, hogy Veled dolgozhattam.

Nem volt könnyű Neked, még a szakmában sem. Látáshibád miatt sokáig szóba sem jöhetett, hogy a Honvédség hivatásos tisztje legyél. Igazságtalanság volt, bármennyire de jure jogszerű is.  Egy torz felfogás miatt a tisztikar nagyobb és érdemtelenebb része csak azért nem ismert el, mert csupán polgári alkalmazott voltál. Amikor a jobbik fele rájött, hogy ez milyen méltatlan állapot Veled szemben és mindent meg tett annak érdekében, hogy végre Te is hivatásos állományba kerülhess, pont akkor dőlt össze a régi világ, amikor már a kapuban álltál. Tudom, hogy mennyire megviselt ez Téged.

Hiábavalóság lenne felsorolni számtalan találmányodat, számos újításodat, vagy elmélkedni jobbnál jobb, de papírra nem vetett ötletedről, végül is nem erről szólt az életed, hanem, arról, hogy Te voltál a szakmában az Egerszegi, az EGÉR (azoknak, aki szerettek, és akiktől eltűrted), de Te voltál az a JELENSÉG is, akire Táborfalván még nemzedékek fognak emlékezni, akiről igaz legendákat lehet mesélni. Amíg szolíd legendává nem szelídülnek a történetek. A tele vizespohár reggeli kávékról, amit a kantinos katona csak Egerszegi adagnak hívott és adta rendelés nélkül is. Az örökérvényű mondásaidról, hogy a puska jobban tudja a fizikát nálunk, vagy ne verekedj a puskával öcsi, mert úgyis ő az erősebb nálad, és amelyek mély igazságát és bölcsességét mindig nagyon fájdalmasan kellett megtapasztalnunk.

Egy kép marad meg bennem örökké Rólad, ahogy ülsz a Falván, a sebességpálya mellett, a szerelő bunker előtt, egy lőszeresláda halmon és szereled a zseniális (és ez biztos az) kézigránátodat a működtetésre (éles robbantásra), körülötted robbanóanyag, gyújtó, gránáttest halomban áll. És az égő csikk ott lóg a szád sarkában, miközben magyarázol nekünk. Ebben a képben benne van Rólad minden, a csibészséged, a halált megvető lezserséged, a holtbiztos kezed és a felháborítóan nyugodt idegzeted, mert Te akkor és ott biztosan tudtad, hogy baj nem történhet. Veled aztán nem. Akkor nem.

Most, hogy elmentél egyre többször gondolok arra, hogy valahol, odaát, biztosan van egy kisvendéglő, amolyan kockás abroszos, ahol egy saját törzsasztalnál együtt ül Frommer, Király, Kucher, Kamenicky és egy palack Hennessy mellett, derűsen szivarozva beszélgetnek a régi jó időkről, amikor még volt magyar kézifegyver tervezés és gyártás (mert világszínvonalú volt). Hatalmas névsor! Mostantól Egerszegi is közöttük ül és megnyugszik a lelke, mert nagyszerű társaságba került. Kiérdemelte.

Isten Veled Barátom! Isten Veled János!

2015. június 7.-én                                                      

Földi Ferenc mérnök ezredes

           (GEPÁRD)