Az utóbbi időben több európai fegyveres érdekvédelmi szervezethez is eljutott egy “paraméterjegyzék” arról, hogy az általánosan megfogalmazott “hadi külsejű” (B7 kategória) öntöltő puskák alatt mit értenek. Mint ismeretes az EU Bizottsága a fegyverdirektíva-módosítási javaslatában ezek teljes betiltását akarja.
A paraméterjegyzék forrása egy olasz szakújságíró szerint az olasz CIP-hivatal (Bevizsgáló Állomás), akikkel állítólag nem közölte az olasz belügyminisztérium, hogy azt a betiltás egyfajta alátámasztására szánják majd. Ugyanis, mint kiderült az EU-nak tényleg nem volt halvány fogalma sem arról, hogy pontosan mit is akarnak betiltani valójában.
Elvileg ezt a listát az EU tagállamok illetékes minisztériumai – így vélhetően a magyar is – megkapták. Több helyen egyeztetnek is a hevesen tiltakozó szakmai szervezettekkel – nálunk ennek nyoma sincs.
A paraméterjegyzék alapján aktuálisan most éppen az alábbiakat akarják betiltani:
1. olyan hadifegyver-klónok melyek a sorozatlövőkkel csereszabatos, vagy abból származó fődarabokat tartalmaznak (konverziók).
2. Olyan öntöltő puskák, melyek legalább kettőt tartalmaznak az alábbiak közül:
– behajtható vagy betolható válltámasz
– pisztolymarkolat (ide nem értve a bebújos, thumbhole tusát)
– kettő vagy több szereléksín
– bajonettrögzítési lehetőség
– 830 mm-nél rövidebb teljes hossz
3. 450 mm alatti csőhosszú fegyverek (a csőhosszba a csőszájfék/kompenzátor nem értendő bele)
4. Azok a fegyverek, melyek a 2. pontban felsoroltak közül legalább egyet tartalmaznak, ha hadikaliberűek. Ez alá értendő az 5,45×39 mm, 5,56×45 mm (.223 Rem.), 7,62×39 mm, 7,62×54 mm R, 7,62×51 mm (.308 Win.), .30-06 Sprg.
Fullban nyomják kretént
A felsorolás hasraütésszerűsége nyilvánvaló, főként ha a csőhossz/teljes hossz értékeket nézzük, a bajonett felszerelési lehetőség veszélyessé nyilvánítása meg komplett kabaré. Ismereteink szerint egyetlen terrorcselekményt sem követtek még el gépkarabélyra szerelt bajonettel sehol a világban.
A szabályozás kijátszhatósága is nyilvánvaló, hiszen fődarabnak nem minősülő kiegészítők (markolat, tusa, szereléksín) csereberéjével egyszerűen előállítható tilos és nem tilos verzió ugyanabból a fegyverből.
(Források: Firearms United, Pierangelo Tendas, co2air.de, all4shooters.com)
Vass Gábor