Mauser M2 pisztoly – – Újjászületés
A Mauser M2 pisztoly hosszú hónapok óta az első olyan új maroklőfegyver, mely a magyar piacra is bekerült. Ráadásul műszaki megoldásai sok ponton szokatlanok, így igazán izgalmas darabbal állunk szemben.
Egy bejáratott név
A Mauser márkanevet a fegyverek világában járatos olvasóknak nem kell bemutatni, hiszen az M98 ismétlőpuskájuk, vagy a C96 pisztolyuk mára a (fegyver-)kultúrtörténet részévé vált. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy olyan, hogy ?Mauser-gyár? évtizedek óta nem létezik.
Az utóbbi 15-20 évben sok kísérlet történt, hogy a közismert elnevezés segítségével különféle fegyvereket dobjanak a piacra, ezeket a próbálkozásokat mérsékelt siker koronázta. Ezek közt a fegyverek közt találunk Luger-másolatokat, jugoszláv gyártású vadászpuskákat, magyar FÉG P9R (Mauser 90DA) pisztolyokat, Umarex (45 Magnum, K50) és Röhm (HSc) gáz-riasztó fegyvereket egyaránt.
A Mauser nevet jelenleg a SIGArms konszern birtokolja sok másikkal egyetemben. ?k is készítettek egyébként kissé átalakított, átcímkézett Blaser-puskákat Mauserként. A SIGArmsnak német tulajdonba történő 2000-es visszatérésével körülbelül egy időben fejlesztették ki a Mauser M2 pisztolyt is, melyet a SIG Sauer pisztolyokat is gyártó üzem készít. Az új pisztollyal egyértelműen az USA-beli rejtett viselésű önvédelmi fegyver piacot célozták meg, ezen pozícionálásban persze az is közrejátszhatott, hogy a jenki fegyvervásárlók még annyira sem tájékozottak az európai gyártók tulajdonviszonyait illetően, mint mifelénk élő társaik.
Innen-onnan
A Mauser M2 pisztoly tervezői nem egy meglevő fegyvert finomítgattak fantáziátlanul, hanem igencsak sokfelé nyúltak, amikor a fegyver elemeit összehozták. A designnak semmi köze nincs az egykori Mauser-pisztolyokhoz, ízig vérig modern, de a SIG-rokonságot nem lehet letagadni, elég, ha megnézzük a szán hátsó részén a felhúzórecézést. A pisztoly mérete is a SIG ?személyes méretű? kategóriájához hasonlít, a hagyományos kompakt típusokhoz képest valamivel kisebb, míg az oly divatos szubkompakt zsebágyúkhoz képest itt hozzátettek annyi anyagot a fegyverhez, hogy lőni is lehessen vele…
A formánál sokkal érdekesebb az, amit belül találunk, az elsütőszerkezet nyilvánvalóan a Glock Safe-Action megoldásához hasonló belső ütőszeges (kakas nélküli), tulajdonképpen csak revolverező (DAO). Emiatt aztán a Glock minden előnyét és hátrányát is megtaláljuk. Az elsütés ereje minden lövésnél azonos, véletlen lövés kiváltása lehetetlen, ugyanakkor a szükséges erő meglehetősen nagy, a sütés pedig a jól ismert módon nyúlós. Az elsütés útja hosszabb, mint az osztrák fegyvernél, és ami kedvezőtlen, hogy a következő lövés leadásához teljesen előre kell engedni a billentyűt, hogy az újra tűzkésszé válás megtörténjen. Kicsit inkább a hagyományos kakasos DAO-pisztolyokhoz hasonló az érzés.
Biztosítók szerteszét
A Glockokon megszokott billentyű elejébe épített biztosító itt hiányzik (mennyivel szebb látvány így az elsütőbillentyű…). Ugyancsak nem találunk ütöszegblokkoló biztosítást sem, ami pedig manapság alapkövetelmény lenne. Ez azonban nem hiba, hanem átgondolt mérnöki egyszerűsítés eredménye. Ugyanis az elsütőszerkezet azon eleme, mely az ütőszegnyúlványba beakadva azt hátrahúzza a lövéshez, mindaddig blokkolja az ütőszeg előremozgását, ameddig a billentyűt nem húzzuk meg teljesen. Az elmés megoldással megtakarítottak néhány alkatrészt a szánban, azonban a szétszedésnél ennek megfizették az árát!
A következő biztosító amivel találkozhatunk az a tárbiztosító, tehát kivett tárral nem süthető el a fegyver. A tárbiztosító tulajdonképpen egy kis hajlított lemezkar, mely a jobb markolatpanel aljánál kandikál ki, és a tárfenék nyomja be. Számomra nagyon fura dolog ez, hiszen a markolatbiztosítás manapság minden korszerű taktikai/kiképzési koncepcióval szöges ellentétben áll, hiszen lehetetlenné teszi a taktikai tárcserét, mikor a csőben hagyott töltény készenlétben marad. Még szerencse, hogy szükség esetén kézzel benyomva ezt kis kart, a fegyverrel lehet lőni.
A tárbiztosító beépítésénél valószínűleg nem részeg táncdalénekesek életének megóvására gondoltak (azoknak ez a fegyver amúgy sem elég csicsás), hanem inkább az amerikai importhoz szükséges BATF-pontok összegyűjtése lehetett a cél. A következő biztonsági szerkezet – mely tulajdonképpen egy manuális biztosító – is igen szokatlan helyen van, bár itt felfedezhető némi történelmi párhuzam a Mauser C96-tal (lásd Kaliber 2001./dec.). Az alig észrevehető kis karocska a tok végén, közvetlenül a szán alatt található meg, Ezt balra tolva tűzkész a fegyver – érdekes módon ekkor pontosan a piros jelzés kerül takarásba, ami a megszokott logikával ellentétes.
A biztosítómegoldás javára írható, hogy mindkét kézzel használható, hátránya viszont, hogy semmi szükség nincs rá (lásd az elsütőszerkezetről leírtakat). Használatáról az ilyen pisztoly leendő tulajdonosát csak lebeszélni tudnám, hiszen a könnyen járó kar viselés közben könnyedén be- vagy kibiztosítódhat. Legjobb tehát levenni ezt az alkatrészt, mely vélhetően ismét csak az importpontszám-vadászat részeként került fel a fegyverre. A szán tetején levő, a töltényűr mögé benyúló kis csőretöltöttség-jelző viszont határozottan jó ötlet.
Forgó csővel
A különös biztosítási megoldások mellett ugyancsak szokatlan a nagy teljesítményű (.40 Smith and Wesson, .357 SIG, .45 ACP) töltények megkövetelte reteszelés megoldása is. A SIG Sauereken alkalmazott módosított Browning csőlebillentéses kialakítás helyett itt forgó csöves zárolást alkalmaztak. A forgó csöves zárolást az utóbbi években az olasz Beretta a Model 8000 Cougar típuscsaláddal hozta vissza a fegyvertörténet süllyesztőjéből. A forgó cső a huszadik század elején volt népszerű megoldás utoljára, például a Steyr M1912 hadipisztolynál.
A Mauser M2 csövének tetején két kis reteszelőszemölcsöt találunk, melyek a szánon levő bemarásba csatlakoznak, mintegy bajonettzár-szerűen. A csőszakáll a tokon levő ferde pályába kapcsolódva fordítja ki hátrasiklás közben a csövet a reteszelt állásából. A cső forgása egyébként igen csekély, kevesebb, mint 90 fokos.
A forgócsöves reteszelés pozitívuma, hogy a csőtengely nem változik lövés közben, így elvileg pontosabb az ilyen fegyver a billenőcsövűeknél (más kérdés, hogy egy önvédelmi kompakt pisztolynál ez nem annyira fontos szempont). Egyértelmű hátrány viszont – és ezért is hagytak fel vele anno a múlt században – hogy fokozottan érzékeny a lőszer teljesítményére, egyenletességére. Manapság a gyári lőszerek igen jó minőségűek, így ez talán nem akkora probléma, az viszont egyértelműen az, hogy a Browning-féle reteszeléseknél nagyobb súrlódás miatt a forgócsöves pisztolyok reteszelő felületei rendszeresen igényelnek kenőanyagot (erre a gyártó is felhívja a figyelmet).
Jó sok vas
A Mauser M2 nem éppen lapos fegyver, már kívülről is látszik, hogy sehol sem spórolták ki belőle az anyagot, de a szétszerelés után tölt csak el igazán optimizmussal a látvány az élettartamot illetően. A szétszerelés kissé bonyolultabb a mai öntöltő pisztolyokon megszokottaknál. A töltetlenség ellenőrzése után először a szánakasztó mögött levő – elsőre manuális biztosítónak tűnő – kart kell felfele fordítani. Ez az alkatrész meglepően hosszú, szinte uralja a fegyver képét, holott semmi más funkciója nincs, mint az elsütőszerkezetnek az ütőszegnyúlványról való lekapcsolása. Ez azonban egy olyan elképzelés, mely a kezelésbiztonság szempontjából sokkal pozitívabb, mint a fura kis biztosítók garmadája. A szétkapcsoló kar miatt ugyanis nincs szükség arra, mint a Glockoknál, hogy a szétszedés részeként el kelljen csettinteni a pisztolyt.
A felfele fordított kar mellett hátrahúzott szánnál ki kell nyomni a szánakasztó kar tengelyét (a FÉG P9R-re emlékeztető megoldás), és ezután húzható le előre a szerelt szán.
A cső alól a sigpróéra emlékeztető helyretolószerkezetet kell kivenni, majd a csövet kivétele előtt kifordítani reteszelt állapotából és kiemelni. Összerakásnál arra kell ügyelni, hogy a cső reteszelésvezérlő nyúlványa pont függőlegesen álljon.
A kivett cső eléggé döbbenetesen néz ki, ilyen vastag falú maroklőfegyver csövet még .44 Magnum forgópisztolyok esetében sem sűrűn lát az ember. Ennek – és a pisztoly általános vaskosságának – az az oka, hogy tervezéskor eleve számoltak a .45 ACP változattal, melyet néhány hónapja dobtak piacra az USA-ban. A csőfarnál látható, hogy a fődarab vélhetően több darabból, keményforrasztással lett összeállítva.
A masszív króm-nikkel acélszán falvastagsága még a reteszelő bemarásoknál is majdnem fél centiméter, éppen ezért a hátsó, zárrész szinte teljesen üres, emiatt is erősen orrnehéz a pisztoly. A forgó csöves megoldás miatt a hüvelyvonó is igen erőteljes. A könnyű alumíniumtok szinte törékenynek hat a vastag acéldarabok mellett, de csak addig, ameddig közelebbről meg nem vizsgáljuk. Ekkor ugyanis kiderül, hogy a szánvezető sínek elöl és hátul egyaránt a tokba ültetett acélbetétből vannak kialakítva. Az elülső betétben levő ferde pályák vezérlik a cső forgását-hátrasiklását is. Az igazi előnye ennek a megoldásnak, hogy a mozgó szán sehol sem érintkezik a kopásra nézve érzékenyebb alumínium tokkal. Ezt a nagyszerű, élettartamot növelő megoldást remélhetőleg a SIGArms a többi pisztolyánál is alkalmazni fogja a jövőben.
A tokban levő első betéten van az adogatópálya alsó része, mely a csövön folytatódik. Ez kedvezőtlenül hathat a bonyolultabb (JHP, FMJ-FP) alakú, nem ogivális lövedékkel szerelt töltények csőretöltésekor.
Tisztán önvédelmi
A Mauser M2 tesztfegyver .40 Smith and Wesson kaliberű volt, melyből puszta csőcserével lehetne .357 SIG pisztolyt készíteni. Az olasz, Mec-Gar gyártmányú tárakon mindkét kaliberjelzés szerepelt. A tárak kétsorosak, .40 és .357 kaliberben 10 darab, .45 ACP esetében 8 db lőszer befogadására alkalmasak.
A fegyver kidolgozása jónak tekinthető, bár általánosságban elmondható, hogy nem éri el a klasszikus SIG Sauerek által felállított magas standardot, ami például a cső külsejének durvaságából is kitűnik. Ami különösen furcsa, hogy a szán eleje és a tok közt át lehet nézni, legalább egy milliméteres rés tátong, amit orosz fegyvereket kultiváló sporttársak úgy értékeltek, hogy ?könnyen bemegy a kosz, de könnyen ki is jön?. Az is szokatlan, hogy a szánt kompletten lejjebb lehet nyomni vagy egy mm-t, tehát erősen lötyög (oldalirányban viszont szilárdan áll). Ami még nem tetszett, az a szán matt fekete felületkezelése, mely ma ugyan nagyon divatos, de nagyon könnyen lekopik, a teljesen új tesztfegyver élei is már fémesen csillogtak. A Mauser M2 vaskos markolata elsőre meglepi az embert, hiszen bőven lehetett volna enyhébbre venni a hátsó részének gömbölyded ívét.
A pisztoly megfogása tehát kissé furcsa volt pontlövészet közben, de a fő problémát a nehéz, nyúlós sütés okozta, mely ráadásul az utolsó kb. fél centiméteren némileg reszelőssé vált. Igazán kellett koncentrálni, hogy ne rántsa el a lövő a célról az irányzékokat. Nekem nem is sikerült túl kielégítő eredményt lőni, legjobb próbálkozásom sem eredményezett 25 méterről 10 centinél kisebb 5-lövéses csoportokat. 10 lövés szórása 15-20 centis volt. Izsóf Gábor kolléga – szintén erőteljesen leizzadva – 20 lövésből 18-at tudott a célfeketébe (8-a lőlap) rakni. Ez azt mutatja, hogy egy kicsivel jobb sütéssel ki lehetne használni a forgó csőben rejlő elméleti pontossági előnyöket. Más kérdés, hogy a Mauser M2 tisztán önvédelmi fegyvernek készült, így egetverő pontlövő eredményeket elvárni tőle nem tisztességes.
7-10 méterről gyorsan tűzelve viszont kiviláglott az erőteljes alakú markolat előnye, hiszen szinte ösztönösen a célra állt be a kézben a fegyver. A ráduplázások szinte ugyanoda csapódtak be, bár a sütés hosszú útja, és a billentyű teljesen visszaengedésének szükségessége miatt nem valami egetverő sebességgel követték egymást a lövések (IPSC-órával mérve 0,29-0,6 másodperc telt el két lövés közt jellemzően). A 9 mm Lugernél jobb stophatású, nehezebb, és gyorsabb lövedékű, kb. 600 J torkolati energiájú .40 Smith and Wesson lőszerek (MFS FMJ-FP) hátrarúgása alig volt nagyobb, mint egy 9 mm Luger pisztolyé. A Mauser tökéletesen kontrollálható volt még egykezes lövéseknél is, viszont a torkolattűz és -dörej érezhetően férfias volt.
A teszt során mintegy 110 lövést adtunk le a pisztollyal, eközben volt egy olyan probléma, hogy a tár kifogyásakor nem akadt hátra a szán. Ennél komolyabb volt az, hogy egy lőszer csőretöltés közben szép szabályosan keresztbeállt az adogatópályában. Itt bosszulta meg magát a forgó cső miatt alkalmazott osztott adogatópálya, hiszen a csonka kúp alakú lövedék vélhetően ezen dobódott meg, és talált a töltényűr mellé. Az említett akadály kb. a 40. lövésnél lépett fel, és többet nem ismétlődött meg a teszt során. A pisztoly irányzékai igen jól láthatóak, viszont a nézőke elejének szögletessége miatt abba könnyen beakadhat az ember keze csőrerántáskor, de ezt egy kis polírozással el lehet mulasztani
Glock helyett
A Mauser M2 pisztoly kétségtelenül újszerű ötleteket felvonultató új pisztoly, az eddigiektől kissé eltérő szemléletmódját és kezelőszerveit időbe telik megszokni. Teljesen egyértelmű, hogy ez a pisztoly kizárólag önvédelemre használható eredményesen. Az élettartamot illetően nem lehetnek pesszimista gondolataink, és remélhetőleg a tapasztalt elakadás nem tipikus jelenség.
A pisztoly modern formája kétségtelenül vonzóbb, mint az ?egyetlen derékszögű vonalzóval formatervezett? és hasonlóképpen vaskos Glockoké. A fém tok, és a különálló, csúszásmentes markolathéjak ugyancsak vonzóak lehetnek azok számára, akik a Glockok elsütőszerkezetét kedvelik, de a műanyag tokkal nem bírnak megbarátkozni. A Mauser M2 ára az USA-ban jóval a Glock fegyvereké alatt marad, és nálunk is némileg kedvezőbb az ára, 170 ezer forint alatti, így jó választás lehet a nagy kaliberű önvédelmi pisztolyt keresőknek.
A gyártó az interneten:
www.sigarms.com
Vass Gábor
Technikai adatok – Mauser M2
Kaliber: .40 SW/ .357 SIG, .45 ACP
Hossz: 174 mm
Csőhossz: 90 mm
Magasság: 128 mm
Szélesség: 34 mm
Üres tömeg: 910 g, 890 g
Tárkapacitás: 10 db, 8 db
