A huszadik század legfontosabb tíz maroklőfegyvere közé mindenképpen odakívánkozik a szovjet Makarov pisztoly. Sőt, a Lajtától keletre egyértelműen ez volt az a modell, melyhez az összes többi keleti blokkból származó katonai vagy rendvédelmi oldalfegyvert viszonyíthatjuk. Lapunk nemrégiben tesztelhette a klasszikus éles PM-et, és annak gáz-riasztó kivitelét, az IZS?79-8-at.
Klasszikus elődök
A Makarov egyértelműen a második világháború utáni korszak, a hidegháború szülötte. A második világháborúban a szovjet fegyveres erők túlnyomórészt a 7,62×25 mm-es TT-pisztolyt, illetve a részben még a cári időkből fennmaradt 7,62 mm Nagant revolvereket használták. Mindkét fegyver alapvető hibája a csekély stophatás volt, amit a TT igen jelentős átütőereje sem pótolhatott. A Nagant revolver újratölthetősége (töltőkapus, egyenkénti hüvelyürítés) lassú volt, a TT-nek pedig a háborús viszonyok közti durva elkészítési minőség okán akadtak műszaki problémái, pl. tárkioldó hiba miatti tárelvesztés. A TT hibája még (főleg mai szemmel), hogy biztonsági szintje eléggé alacsony. A csőre töltött lőszerre kézzel kellett ráengedni a kakast, és azt csak egy nem túl stabil biztonsági félállás tartotta távol az ütőszegtől, így bizony a balesetek sem voltak ritkák.
Több, mint fél
évszázados szolgálat
A fenti problémákat kiküszöbölendő kezdték vizsgálni a háború után egy új, modernebb, de ugyanakkor nagyon könnyen gyártható, egyszerű felépítésű hadipisztoly rendszeresítésének lehetőségét. A tervezőkre és a rendszeresítésről döntőkre nyilvánvalóan igen mély benyomást gyakoroltak az egyszerűen szétszedhető, revolverező elsütőszerkezetű német Walther PP pisztolyok. A Makarov aztán külsőleg sokban hasonlít a PP-re, de belül teljesen más, jóval egyszerűbb (primitívebb), de sokkal átgondoltabb és praktikusabb fegyver lett hadihasználat szempontjából, de a technikai részletekről később bővebben.
Az új pisztolyhoz bevezetett új lőszer is egy német, világháború előtti fejlesztésből, a 9×18 Ultrából indult ki. A cél az volt, hogy a szabad tömegzár mellett tüzelhető legerősebb lőszert kapják. A 9×18 mm Makarov lőszer átlag 6,2 grammos lövedékének kezdősebessége kicsivel hangsebesség alatti (320 m/s), ami mintegy 300 joule torkolati energiát produkál. Tekintve, hogy akkoriban számos nyugati hadseregben még a 7,65 mm Browning is elfogadott volt hadipisztolylőszerként, ezt nem tekinthetjük olyan rossznak.
Fontos azonban jelezni, hogy a ?szovjet 9 mm? az kb. 0,2 mm-rel ?kövérebb? lövedéket jelentett, mint a ?nyugati 9 mm? (másképpen mérik). Ebből adódóan a nyugati 9 mm Browning Short fegyverekbe be sem tölthető a szovjet lőszer, míg visszafele rövid távon, végszükség esetén bevethető a nyugati üzemanyag.
Az alapos csapatpróbákat követően Nyikolaj Fjodorovics Makarov konstrukcióját 1951-ben rendszerbe állították a szovjet fegyveres erők (PM: Pisztolet Makarova néven), majd a különféle rendvédelmi szervek is erre a pisztolytípusra álltak át. A masszív és elpusztíthatatlan Makarov aztán megbízhatóságával bevált a szibériai mínuszokban és a trópusok forró poklában is.
Annak ellenére, hogy hivatalosan 2003-ban elkezdték kivonását a rendszerből, és a Jarigin-féle 9 mm Luger kaliberű, reteszelt záras pisztoly bevezetését, az gyakorlatban máig nem történt meg. Bízvást állíthatjuk, hogy a klasszikus Makarov még az évtized végén is az orosz (és utódállami) katonai/rendőri erők pisztolyainak zömét fogja adni. Azért talán, ha az olajárak ilyen magasan maradnak, akkor nem fenyeget az a veszély, hogy a PM megdönti az M1911 75 éves rendszerben tartási világcsúcsát. (De a lényegesen szegényebb utódállamokban ez nem kizárható.)
Külföldi gyártók
A nyugati gyártók fegyvereinél gyakran fokmérője az a konstrukció sikerességének, hogy hányan kezdik el másolni ? bevallottan vagy sem.
A jó öreg Makarovnál is hasonlók játszódtak le, csak éppen szocialista viszonylatban. Az egyértelmű volt, hogy a logisztika egyszerűsítése végett a 9×18 mm Makarov pisztolylőszert a Varsói Szerződés összes tagállama (így a Magyar Népköztársaság is) rendszerbe kellett, hogy állítsa. A pisztolyt azonban nem volt kötelező átvenni, ezen a téren nem voltak elég erélyesek a moszkvai elvtársak. A PA?63 ismeretében erre bízvást mondhatjuk, hogy sajnos.
A szocialista tömb országai között tehát jóval kevesebben gyártották a Makarovokat, mint a Kalasnyikov-klónokat.
– A Német Demokratikus Köztársaságban a VEB Ernst Thalman állami fegyvergyárban készültek több tízezres számban a Makarovok rendőrségi és katonai célra. Ezeket minden nyugati gyűjtő a legjobb minőségűnek tekinti mindegyik között. A rendszerváltás és a német újraegyesülés után a haditermelés értelemszerűen megszűnt.
– A Német Szövetségi Köztársaság az igazi kakukktojás, mint származási forrás. Az újraegyesülés után a fenti állami konglomerátum maradékából létrejött a Suhler Jagd- und Sportwaffen GmbH, mely 1994 végén, 1995 elején elkészített a meglevő alkatrészekből egy sorozat Makarov-pisztolyt. Ez a néhány százas széria a Simson-Suhl Makarov feliratokat viselte, kidolgozásuk nyugati színvonalú volt. Manapság komoly pénzekért sem hajlandók megválni tőlük a gyűjtők. Ezen nyugati Makarovok eltérőek is voltak műszakilag, hiszen a kakas és a biztosító módosításával elérték, hogy bebiztosítva is lehessen mozgatni a szánt, így végig bebiztosítva végezve a csőre töltést.
– Bulgária: ma a legjelentősebb gyártónak számít, az amerikai belső piacra importált ilyen fegyverek döntő többsége a balkáni országból származik. A bolgár hadsereg és rendőrség számára 1975-ben kezdődött meg a hazai gyártás, szoros szovjet felügyelet mellett. A rendszerváltozást követő években az azóta megszűnt Miltex nevű cég exportálta. Részben rendszerből kivont hadifegyvereket, részben új gyártásúakat, melyek között igen érdekes és látványos darabok is voltak (pl. szögletes kombat sátorvassal és matt krómozással készült példányok).
– Kínai Népköztársaság: a kínaiak nagyon sok szovjet fegyvert lemásoltak (TT, SzKSz, AK stb.), de jellemzően pont annyira módosítva, hogy az eredeti alkatrészek ne legyenek már csereszabatosak. A Makarovval szerencsére nem ez történt, a kínai fegyverek szinte azonosak orosz?szovjet társaikkal. A gyártás megkezdésének idejét egyes források 1956-ra, mások 1966-ra teszik. (A vietnami háborúban már zsákmányoltak az amerikaiak kínai Makarovokat.) A nyugatra exportált modelleket azonban Norinco M59-ként jelölték, ezek közt volt új gyártású és felújított hadipisztoly is.
A nyugati (szak?)sajtóban oly gyakran Makarovként megnevezett cseh (CZ82), lengyel (P64, P83 Vanad) vagy magyar pisztolyok (PA?63, RK59) ? azonos kaliberük ellenére ? NEM tekinthetők azonban semmilyen szempontból a remek szovjet típus másolatainak.
Annyira primitív, hogy az már túl bonyolult!
Amint már korábban írtam, nagyon is egyszerű lenne elintézni a jó öreg Makarovot, mint egy újabb PP-klónt. Mi sem áll távolabb a valóságtól.
A szabad tömegzár, a merev cső és a cső körül levő helyretoló rugó persze közös vonás, de ezen az alapon még jó pár tucat pisztollyal lehetne rokonsági viszonyt kimutatni.
Ami kicsit közelebb visz a Waltherhez, az persze a sátorvas-leakasztós szétszerelés, de innen aztán tulajdonképpen vége is a hasonlóságoknak.
Amikor először volt szerencsém szétszedni (nem részlegesen, hanem teljesen) egy Makarovot, komoly stresszhelyzetbe kerültem, ugyanis semmi sem olyan, mint ahogy megszokhattam más, nem a ?nagy földről? érkezett modelleknél. Kétségbe ejtő egyszerűség!
A legfontosabb, hogy az elsütő-szerkezetben nincsenek csapok, tengelyek. A kakas vagy az elsütőemelő a tokban kialakított, felül nyitott fészkekbe kapcsolódik oldalukból kiemelkedő (félkör profilú) kimunkálások segítségével. Szétszedéshez ezeket csak ki kell fordítani és kihúzni a helyükből. A gyártás és a javítás leegyszerűsítése drasztikus léptékű.
Aztán jön a rugók drasztikus eliminálása. Az elsütőszerkezet rugóinak száma kettő mindössze. A fegyverben pedig mindennel együtt összesen 5 rugó van (és ebbe a tárrugó is beleértendő). A dolog titka, hogy a markolathéj alatt levő hatalmas laprugó végzi az elsűtőszerkezet működtetésének jó részét, mivel ez a kakasrugó. De egyben a tárrrögzítő sarkantyú is a markolat fenekén kikandikáló vége ezen rugónak. A rugóminimalizálás további lépése az ütőszegrugó hiánya is. Ilyesmi ugye csak elkoszolódhat, elveszhet, minek az egy szovjet hadipisztolyra? A csőre töltött lőszer úgyis kitolja hátrafele az ütőszeget.
Az alkatrészek számának további eliminációját jelenti, hogy például a kakasrugót tartó kis kengyel csavarja és a hátulról felcsúsztatható markolathéj csavarja egy és ugyanaz.
A Makarov pisztoly alkatrészeinek száma csupán 30?32 db, mégis mindent tud, amit egy Walther PP, illetve még többet is. Kétségtelen, hogy Nyikolaj Makarov zseni volt!
Többletszolgáltatások
A Makarov említett pluszai közül az egyik a PP-vel szemben a külső szánakasztó kar, bár magának az újratöltésnek a gyorsaságát korlátozza a markolat fenekén levő tárkioldó (ez viszont egyben kizárja a tár elvesztését, mert igen masszív). A teljesen acélépítésű Makarovval játszva agyonverhet a katona bárkit, és közben nem fogja elveszteni a tárat?
A szán bal oldalán levő biztosítószerkezet alapvetően pont ellentétesen működik, mint a Walther PP-nél. Lefele fordítva van KIbiztosítva, felfele fordítva, BEbiztosítva. Ez utóbbi állásba fordítva az esetlegesen felhúzott kakast le is feszteleníti. A PP-vel ellentétben a Makarov biztosítója bekapcsolva blokkolja a szán hátrahúzását, és a kakas sem húzható hátra és az elsütőbillentyű sem.
A kakas mindaddig, míg az elsütőbillentyű nincs teljesen hátrahúzva, nem érheti el az ütőszeget, így a pisztoly csőre töltve, kibiztosítva, fesztelenítve viselhető aránylag biztonságosan.
A passzív ütőszegbiztosító hiánya, és az ütőszegrugó-nélküliség okán azért harckocsi tornyából kiugorva nem biztos, hogy nem fog a fegyver elsülni, ha a fenti kondícióban mondjuk betonra esik. Civil fegyverviselő azonban tökéletes lelki nyugalommal viselheti csőre töltve, tűzkészen a Makarovot.
Szovjet?orosz változatok
A Makarov-pisztolyok többsége az alap, 8 db-os egysoros szekrénytárral rendelkező katonai/rendőrségi PM-modell, a jellegzetes barna színű, faforgácsszerű töltőanyaggal készült műgyanta markolathéjjal. Ez tulajdonképpen azonos anyag a jól ismert AKM-bajonettek ?nyelével?. Ezeken a típusokon gyári szám van, de szöveges gyártójelzés vagy kaliberjelzés jellemzően nincs. Ilyen éles tesztfegyverünk is.
Az export-, illetve civil változatok fejlesztése igazán csak a szovjet?orosz rendszerváltás után indult meg. Fontos megjegyezni, hogy az orosz fegyvereknél jól megszokott módon a típusjelölések nem logikusak, és gyakran nem is egyértelműek. A különféle felületkezelésű változatokat sem szokták külön jelölni.
– Baikal?442: állítható hátsó irányzékos, szögletes sátorvasú PM vagy PMM?12.
– IZS?71: a Makarov 9 mm Browning Short kaliberű civil változata.
– PMM?12: a kétsoros, 12 darabos tárral készült ?modernizált? modell. Ennek különlegessége, hogy a kétsoros tár felül egysorosra szűkül, így a normál Makarov 8 darabos tárait is tökéletesen elfogadja, és adogat belőlük, csak éppen oldalt rések lesznek a tárfenék két oldalán.
A PMM-hez új, nagyobb teljesítményű lőszert is terveztek, itt a lövedéktömeget csökkentették 5,54 grammra, a lövedéksebességet pedig 420 m/s-ra növelték, így 490 J lett a torkolati energia. Legalábbis orosz források szerint. Amik valóságtartalma mindig vitatható.
– IZS?70-18H: a fenti pisztoly exportkivitele, 9×18 mm Makarov kaliberben.
– IZS?70-17H: ugyanaz a 9 mm Browning Short (.380 ACP) lőszerhez.
Szabadabb hozzáférésű Makarovok
A fenti éles pisztolyok többségéről mifelénk csak álmodozhat a földi halandó, hiszen önvédelmi maroklőfegyverre engedélyt nem kaphat, sportcélra meg valahogy nem az igazi egy szovjet hadipisztoly.
Nagyon sokban hasonló helyzetben vannak a pisztoly szülőhazájának országában is a tisztességes polgárok ? bár helyzetük fegyverszempontból némileg jobb, mint egykori megszállt területükön, itt a Kárpát-medencében. Emiatt aztán a civilek igényeit kielégítendő is születtek Makarov-leszármazottak.
Az MP?654K CO2-os légpisztolyról lapunk Lég- és Flóbertfegyverek különszámában olvashattak tesztet. Ez a 4,5 mm-es gömblövedékkel üzemelő, 13 lövetű modell a kétsoros PMM tokjára épül.
IZS?79-8: hazánkban nemrég jelent meg a gáz-riasztó verzió, melyről később részletesen szólunk. (Az alap 8 mm K mellett az orosz hosszú 7,62 mm-es gáztöltényhez is készült, egy fura kódnév alatt.)
IZS?79-9T: a 9 mm PAK RB gumilövedékes lőszert tüzeli, kb. 35 J körüli torkolati energiával (a csőkialakítás okán gáz/riasztó patronnal csak kézi működtetésű ismétlő).
A hatályos orosz fegyverjog értelmében, ha egy gumilövedékes fegyver lövedékének 0,5 J/mm2 alatti a keresztmetszetre jutó torkolati energiája, úgy annak tartása és viselése egy alanyi jogon járó engedéllyel történik. A mi ?szeretett? jogalkotóink is hasonlókat ígértek, de természetesen hazudtak, mint mindig.
A gáz-riasztó Makarov
A gázfegyverek világában közismerten ritkaság, hogy egy fegyver nem csak külsejében, hanem szerkezetében, vagy pláne anyagában másol egy létező éles pisztolyt. Az IZS?79-8 ilyen ritkaság.
Anyaga gyakorlatilag teljesen acél, semmi spiáter. Az elsütő- és biztosító-szerkezet ugyanazokat a biztonsági funkciókat tudja, mint az igazi, hiszen az alkatrészek igen jelentős része csereszabatos az egy üzemben készülő éles- és gáz-Makarovok között.
Ami eltérések vannak, azok jórészt az élesre való átalakíthatatlanságot szolgálják. A mereven beépített acélcső kisebb átmérőjű, mint az élesé, így 9 mm-esre felfúrni fel sem merülhet, nem maradna anyag.
A csőben levő akasztók is számosak. A töltényűr után rögtön van egy keményfém szűkítés (kb. 3 mm-es), ezután jön egy vastag acélspirál, melyet a cső egy elvékonyított szakaszába jobbról beütött stift rögzít. A spirál után egy bepréselt acél szűkítőgyűrű következik a csőtorkolatnál, ami miatt aztán sajnos rakétalövőnek való menet sincs a Makarov-gázpisztolyon.
A csőcsere lehetőségét úgy zárják ki, hogy a tokban a csövet rögzítő kengyel kisebb belső átmérőjű, és oldalain alul erőteljes bemarások vannak, így a 9×18 mm Makarov-cső semmiképpen nem passzolna a tokba.
A szán is könnyített az éleshez képest és a tűzfal/hüvelyvonó konfigurációja is eltérő.
Elmondható tehát, hogy sokkal nagyobb mértékű a védelem az átalakítás ellen, mint mondjuk a magyar FÉG GRP esetében.
Az öntöltő működés érdekében jóval gyengébb helyretoló rugót kapott az éles Makarovénál, és a kisebb csőátmérő miatt a helyretoló rugó végén egy kis acélgyűrű található.
Ami igazán sajnálatos módon nem csereszabatos, az a tár, pedig szemre nagyon hasonlóak, sőt a gázpisztolyéba simán betárazható a 9×18 Makarov is. Azonban a gázpisztoly tárának ajkai szűkebbek, hogy fogják a kisebb átmérőjű patronkákat. A 8 mm Knall kaliberű IZS?79-8 gyárilag megadott tárkapacitása csupán 8 db, de valójában 10 darabbal is tökéletesen üzemelnek. A tár a gáz-riasztónál igazából másfél soros, a patronok lépcsőzetesen helyezkednek el. Sajnos az élessel ellentétben az adogatólemez a gázfegyvereknél műanyag.
A gázpisztolyok fekete műanyag markolathéjat kaptak, melyek kicsivel vékonyabbak az eredeti barna műanyagoknál, és fogásuk talán egy picivel jobb is.
Teszt lövedékkel
és anélkül
Az általunk tesztelt éles Makarov pisztoly 1965-ös gyártású, valószínűleg újrafelületkezelt, néhol kicsit rozsdás állapotban. Az alkalmazott lőszer magyar gyártású, acélhüvelyes, 1982-ből, illetve 1984-ből. A fegyverből 4 db 16-os csomag (2×8-as tár) lőszert lőttem el. Ezalatt egyetlen elcsettenésen kívül semmilyen akadály sem volt, az elcsettent lőszer is elment másodikra.
A pisztoly single action sütése némileg reszelős és nyúlós volt (de mit várhatunk egy 41 éves szovjet hadipisztolytól?), az irányzékok pedig aprócskák. Ennek ellenére 25 méterről 20 lövésből 15 a 8-a lőlap célfeketéjébe csapódott. Állítom, hogy kicsit nagyobb irányzékokkal és picit megpolírozott elsütőszerkezettel mind a húsz lövés a feketében lett volna.
8?10 méterről gyorsan lődözve a duplákat kiderült, hogy ez mennyire jó kis pisztoly. A FÉG PA?63-nál minimálisan nehezebb csak, ugyanakkor rövidebb, aminek ellenére kifejezetten öröm volt vele lőni. A hátrarúgásérzet csekély, sehol nem veri úgy szét a kezet, mint a hasonló kaliberű magyar pisztoly.
A revolverezés kifejezetten meglepő módon lágy volt, mégis megbízhatóan sütött. Egy tár lőszerrel 10 méterről csak revolverezve is egy 7?8 centis körön belülre küldte a lövéseket a PM.
A gázpisztoly Makarov tesztelése hasonlóképpen eseménytelen volt. Kb. 70 db Wadie és Umarex riasztópatront küldtem ki tesztfegyverünkkel (jórészt szilveszterkor), gyakorlatilag az én kezemben egyszer sem akadt el.
Azonban egy hölgyismerős kezében, amikor gondatlanul, lazán fogta meg egy kézzel, akkor volt 2?3 hüvelykivetési hiba. Amint határozottan megfogta a gázpisztolyt, 1 tár kiment akadály nélkül.
Gázpatronokból Wadie 80 mg CS, és Wadie 45 mg Pepper patronokból 1 tárat vegyesen tárazva lőttem el akadály nélkül. Az Umarex 80 mg CS gázpatronjaiból is kilőttem egy tárnyit problémamentesen. Öntöltők terén tehát a szovjet fegyver nem csak az anyagából adódó tartósságot, hanem dicséretes megbízhatóságot is fel tudott mutatni. (De persze a laza megfogásból eredő akadály jól mutatja, hogy ?önvédelemre csak revolvert!?).
A gázpisztolynak egyébként érezhető hátrarúgása volt, a szán igen erőteljesen csap hátra, és tipikus tulajdonsága az IZS?79-8-nak, hogy a lövő kéz hüvelyk- és mutatóujja felül alaposan kormos lesz néhány lövés után is.
Kultuszteremtő
A Makarov az Egyesült Államokban igazi kultuszfegyverré lépett elő. Először csak azért vették, mert olcsó volt (100?200 dollár közt beszerezhető), aztán nagyfokú megbízhatóságával és tartósságával is hódított. Ma már komplett társalgási fórumok, szakboltok (pl. www.makarov.com) alakultak az egykori ellenség fegyvere köré. Ma Kína és Oroszország után a harmadik legtöbb Makarov az USA-ban van.
A felszerelések körében minden extrémitást megtalálunk, a praktikus fegyvertokoktól és gumimarkolatoktól kezdve a csőhosszabbítós hangtompító-imitáció kombinációjáig. De lehet már lézerirányzékot és red dotot is felszerelni a Makarovokra, megduplázva ezzel azok árát. A Makarovot átépítették már .32 NAA nagy sebességű lőszerre, de 9,2×19-esre is (ez egy Makarov-lövedék parahüvelyben). Egyébként az oroszok is kísérleteztek 9 mm Parabellum kaliberű Makarovval, ennek töltényűre hornyolt volt keresztirányban, ezzel adva némi késleltetést a szabad tömegzárnak. Ezen fejlesztésből aztán nem lett semmi, hiszen a hátrarúgás a ?borzalmas tartományba? került, a roncsolódott hüvelyek pedig 10 méterre repültek ki a fegyverből.
Az EU-ban mértékadónak tekintett német piacon 150?250 euró között árulják a használt, illetve az új Makarovokat.
Kissé prózaibb és elkeserítőbb viszszatérni kis magyar piacunkra. Ez az éles rövid lőfegyverekre nézve teljesen halott, így bármilyen jó polgári önvédelmi pisztoly lenne a lapos és megbízható PM, nem igazán eladható. Nem túl gyakori egyébként mifelénk, ára 20?60 ezer Ft között mozog. A gáz-riasztó IZS?79-8-ast viszont immár bárki megveheti kevesebb, mint 40 ezer forintért, és újabb 2 ezresét kiválthatja rá a viselési engedélyt is. A 8 mm Knall gázpatron pedig gyakorlatban önvédelemre szinte semmivel sem kevésbe hatékony a divatos 9 mm PAK-nál, így ez a fegyver bátran ajánlható. Maga az orosz csoda!
A gyártó a neten:
www.baikalinc.ru
Vass Gábor