A szabadságharc kézi lőfegyverei (1848?1849)

Könyvajánló

Az rendkívül ritka pillanat, ha a nagyközönségnek szánt könyv jelenik meg magyarul, magyar szerzőktől a kézi lőfegyverekről. Az meg különösképpen nagy öröm, ha annak szerzői között a Kaliber magazinban is rendszeresen publikáló alkotókat is felfedezhetünk!

Három a magyar igazság

A három szerző (dr. prof. Csikány Tamás, Eötvös Péter és Németh Balázs) közül Eötvös Péter Németországban élő fegyverszakértő Augustin-fegyverekről írt tanulmányát több részletben közöltük, Németh Balázs pedig évek óta kiváló cikkekben mutatja be az elöltöltős és történelmi fegyverek világát lapjainkon. Emellett persze a MEFLSZ (Magyar Elöltöltő-Fegyveres Lövészek Szövetsége) elnöke is, így lőtereken, versenyeken is rendszeresen találkozhatnak vele a téma iránt érdeklődő olvasóink.
Dr. prof. Csikány Tamás pedig az MTA doktora, az NKE Hadtörténelem tanszékének tanszékvezető tanára.
A könyvben az adott fejezetek végén feltüntették ki a szerző, de az ilyen bontás ellenére a nyelvezet például egységes, ami komoly szerkesztői munkára és a szerzők mély együttműködésére utal.

Gyakorlatias és olvasmányos

A könyv hiánypótló voltán túlmenően én két értékét emelném ki olvasóként.
Az egyik az, hogy bár tudományos igényességű munka (hivatkozásokkal, irodalomjegyzékkel), mégis szórakoztató és olvasmányos. Az ember szinte érzi a lőporfüstöt, hallja, ahogy kattan a felhúzott kakas. Ebben persze nem kis része van annak, hogy a mai szövegeket gyakran szakítják meg izgalmas korabeli leírások, kiképzésről (sőt kiképzési balesetről), lövészetről vagy konkrét harci cselekményekről.
A másik nagy érték a gyakorlatközpontúság, hiszen a történelmi fegyverekkel foglalkozó írások döntő többsége mellőzi a valódi kipróbálást, teszteket. Így aztán gyakran csak korabeli mendemondákat ismétel az adott fegyver valódi harcértékének vizsgálata helyett. Itt erről szó sincs, hiszen a bemutatott fegyverek jelentős része valóban rendelkezésre áll, a hozzájuk való töltények, lövedékek pedig korhű replikaként szolgálnak a tesztekhez. Ezek a tesztek a szórásképet, a torkolati és becsapódási energiák mellett ballisztikai zselatin segítségével a várható sebcsatornát is vizsgálták. A modern 7,62×39 mm-es gépkarabélylőszerrel való összevetést pedig a Kaliberben is olvashatták már.
De a gyakorlatközpontúsághoz sorolnám a korhű egyenruhás lövész által lépésenként bemutatott puskatöltést és a szuronyharc alapfogásait bemutató sorozatot is. Könnyedén elmegy kiképzési segédletnek is időutazók számára, bár a Delorean 88 mérföld/óra feletti üzemeltetése nem tartozik a könyv témájába, mégis van egy ilyen érzésünk.
Az egyes harcos teendői mellett a könyvből kiválóan megismerhetőek a korszak tipikus csapatharcászati alapelvei, a harci cselekmények tipikus formái. Legyen szó gyalogos lövészkatonáról vagy lovasságról, tüzérségről, illetve szó esik arról, amit ma összfegyvernemi harcnak mondanánk.

Le a romantikával?

Az ?A szabadságharc kézi lőfegyverei? című könyv mellőzi a hazafias pátoszba fulladást is. Nyíltan kimondja, hogy a lehetőségeihez képest egyébként fantasztikus katonai sikereket is elérő honvédsereg igazából eléggé szedett-vedett, nem ritkán gyatrán kiképzett volt. Fegyverzete a korabeli osztrák fegyvereken túl innen-onnan megvásárolt (csempészett) modellekből, és adományozott vagy ?kényszersorozott? polgári vadászpuskákból állt össze.  Természetesen a zsákmányfegyverekkel mindez kiegészülve igazi logisztikai rémálom lehetett, és a mű természetesen kitér a korabeli magyar hadiüzemek tevékenységére is. Sajnos a rohammunka okán az innen kikerülő fegyverek minősége sem volt olyan, ami dagasztaná a honfiúi keblet, ennek tárgyilagos bemutatása sem maradt el.

Annyian voltak, mint az?

?oroszok! Az 1849-es tavaszi hadjárat után a magyar fegyveres erők még fölénybe kerültek az osztrákokkal szemben, az előzőekben jelzett komoly nehézségek ellenére is. Azonban az orosz beavatkozás a Habsburgok oldalán mindent eldöntött, hiszen így már kétszeres túlerővel szemben kellett helytállni. Tehát a szabadságharcot ténylegesen immár az oroszok verték le, mégsem olvastam eddig semmit a 19. század első felének cári fegyvereiről magyarul. Most ezt a hiányosságot is pótolják ebben a kiadványban. Megnyugtatásképpen: az oroszok kiképzettsége még a magyar önkéntesekét is messze alulmúlta, kiképzési elveik évtizedekkel voltak lemaradva. A fegyvereik között még rengeteg kovás puska, vagy abból átalakított sima csövű perkussziós muskéta szerepelt. Ezek jelentős része is pocsék minőségnek örvendett, és időnként felrobbant.
Az oroszok előtti tragikus világosi fegyverletételről is korabeli szövegekkel ad leírást a könyv, de talán tanulságosabb az utána következő alfejezet, mely a szabadságharc leverése utáni tömeges fegyverrejtegetésről szól. Intő legyen minden kor minden fegyverbetiltással kacérkodója számára!

Minőség

A szabadságharc kézi lőfegyvereit (természetesen ma jogilag ezek nem lőfegyverek szerencsére) bemutató könyv nagy alakú, keménykötésű, képei és rajzai kiváló minőségűek és színesek. Kiváló papírra is nyomták ? egy baj van csak, hogy az egész alig több, mint 120 oldal, így túl hamar végére ér az olvasó.

Vass Gábor