FÉG P9M/FP9 – – A magyar Hi-Powerek
A FÉG P9M/FP9 típuscsaládja a hazánkban forgalomba került pisztolyok közt dobogós helyen található, talán csak a P9R és a PA-63 variációiból van több, de azok jórészt a rendvédelmi szervek arzenáljába tartoznak.
Ez is csak egy másolat
A FÉG P9M és FP9 fegyverek szerkezetét, illetve jórészt a külsejüket is a közismert FN Browning Hi-Power (GP, M1935 – lásd Kaliber 19.) pisztolyról másolták. Ez jól illeszkedik a FÉG azon gyakorlatába, miszerint a néhai Frommer Rudolf jórészt csak koppintanak, saját tervezésű fegyverrel nem jelennek meg a piacon (lehet, hogy ez is vezetett ahhoz, hogy e sorok írásakor végfelszámolás alatt áll a cég?). A FÉG a P9M esetében nem az eredeti 1935-ös designt másolta le, hanem az 1960-as években született, minimálisan módosított kivitelt, melynek legfőbb jellegzetessége, hogy a hüvelyvonó nem a szánon belül (lásd: Colt M1911), hanem kívülről látható módon került elhelyezésre. Ez könnyebbé teszi a gyártást, karbantartást. Az FP9 esetében is csak a külső formában tértek el a hazai tervezők az eredetitől (a P9L sportváltozatot ebben a cikkben nem érintjük, hiszen az igen ritka a másik kettőhöz viszonyítva).
Technikai adottságok
A FÉG P9M/FP9 szerkezete, műszaki megoldásai tehát adottak, azok kedvéért azonban akik esetleg nem ismernék az eredetit, érdemes pár mondatban összefoglalni.
A Hi-Power esetében John Moses Browning tulajdonképpen nem tett mást, mint az ugyancsak általa tervezett M1911-pisztoly időközben feleslegesen bonyolultnak ítélt megoldásait egyszerűsítette le, illetve tervezte át a pisztolyt egy kétsoros 13-darabos tár és a 9 mm Parabellum lőszer köré.
A Hi-Power rövid csőhátrasiklásos reteszelésű, csak normál (single action) lövések leadására alkalmas öntöltő maroklőfegyver. A reteszelés a csőfar felső részén kialakított 2 db reteszelőbordának a szán megfelelő kimunkálásaiba való kapcsolódásával valósul meg. A rövid csőhátrasiklás után a kireteszelést, a csőfar lebillentését a csőszakállon levő ferde pályának a tok megfelelő ellendarabjában való kényszerpályára kényszerítése végzi (a tervező elvetette tehát a kengyeles lebillentést bonyolultsága miatt).Az elsütőszerkezet csak SA, a tokon elhelyezett biztosító kar felfele nyomásával blokkolható a felhúzott kakas és rögzíthető a szán. Az M1911 markolatbiztosítója helyett új elemként a – ma már taktikailag elvetett – tárbiztosítás lép be.
Eltérések a P9M és az FP9 között
A leglátványosabb eltérés a két hazai modell között az FP9 jellegzetes ventilációs szánsínje. Ez teoretikusan a hosszas tüzelésnél felmelegedő fegyver fölötti levegővibrálás kiküszöbölésére szolgál. Azonban egy öntöltő pisztolynál – ahol a szán amúgy is mozog, ráadásul a hőleadó elem nem is a szán, hanem a cső – semmi gyakorlati funkcióval nem bír, ezen kívül egy jellegében hadipisztoly fegyverrel amúgy sem lőnek pontszerű célra. A sín azért valamit segít a gyors lövészet során abban, hogyha kicsit felülről nézünk az irányzóvonalra, akkor az egyértelműen a célra mutat. Az FP9 esetében a célgömb alakja is más, sokkal nyújtottabb, korszerűbb alakú, míg a P9M-é félkör alakú oldalról. Az FP9 nézőkéje is nagyobb, szögletesebb, mélyebb kivágású, végeredményben az FP9 célzóberendezései messze jobbak sportcélra, mint a P9M-éi. Más kérdés, ha valaki rejtett viselésre tart ilyen pisztolyt, hiszen az FP9 nézőkéje oldalirányban jó 2-2 mm-et kilóg a ventilált sínből, aminek az a következménye, hogy ruha alól való rántáskor horgonyként beleakad minden ruhadarabba.
Ebből a szempontból hátrányos az is, hogy az FP9-ek többségének a kakasa nyújtott alakú, míg a P9M-eknek általában lekerekített (általános szabály nincs, készült mindkettővel mindkét modell). A hosszabb felhúzófelületű kakas kézzel való felhúzása ugyan könnyebb, de sok húsosabb kezű lövőnek belever a hüvely- és mutatóujj közé. Bár látszatra azonos a két tok, valójában az FP9-én a vezetőlécek hátul hosszabban hátranyúlnak, és a tok hódfarokszerű nyúlványa is szögletesebb. Ugyancsak sokkal szögletesebb a szán alakja is, és az említett ventilációs sín miatt kb. 8 mm-rel magasabb is a P9M-énél. A következő apró különbséget pedig majd a részleges szétszerelést követő összerakáskor fogjuk észrevenni.
Ki a szánakasztóval!
A leglátványosabb eltérés a két hazai modell között az FP9 jellegzetes ventilációs szánsínje. Ez teoretikusan a hosszas tüzelésnél felmelegedő fegyver fölötti levegővibrálás kiküszöbölésére szolgál. Azonban egy öntöltő pisztolynál – ahol a szán amúgy is mozog, ráadásul a hőleadó elem nem is a szán, hanem a cső – semmi gyakorlati funkcióval nem bír, ezen kívül egy jellegében hadipisztoly fegyverrel amúgy sem lőnek pontszerű célra. A sín azért valamit segít a gyors lövészet során abban, hogyha kicsit felülről nézünk az irányzóvonalra, akkor az egyértelműen a célra mutat. Az FP9 esetében a célgömb alakja is más, sokkal nyújtottabb, korszerűbb alakú, míg a P9M-é félkör alakú oldalról. Az FP9 nézőkéje is nagyobb, szögletesebb, mélyebb kivágású, végeredményben az FP9 célzóberendezései messze jobbak sportcélra, mint a P9M-éi. Más kérdés, ha valaki rejtett viselésre tart ilyen pisztolyt, hiszen az FP9 nézőkéje oldalirányban jó 2-2 mm-et kilóg a ventilált sínből, aminek az a következménye, hogy ruha alól való rántáskor horgonyként beleakad minden ruhadarabba.
Ebből a szempontból hátrányos az is, hogy az FP9-ek többségének a kakasa nyújtott alakú, míg a P9M-eknek általában lekerekített (általános szabály nincs, készült mindkettővel mindkét modell). A hosszabb felhúzófelületű kakas kézzel való felhúzása ugyan könnyebb, de sok húsosabb kezű lövőnek belever a hüvely- és mutatóujj közé. Bár látszatra azonos a két tok, valójában az FP9-én a vezetőlécek hátul hosszabban hátranyúlnak, és a tok hódfarokszerű nyúlványa is szögletesebb. Ugyancsak sokkal szögletesebb a szán alakja is, és az említett ventilációs sín miatt kb. 8 mm-rel magasabb is a P9M-énél. A következő apró különbséget pedig majd a részleges szétszerelést követő összerakáskor fogjuk észrevenni.
Ki a szánakasztóval!
Biztonsági deficit
A magyar pisztolyok – csakúgy, mint az eredetiek – nem rendelkeznek passzív ütőszegbiztosítással, ami a leeséskor véletlenül bekövetkező elsüléstől védene. Továbbá nem éppen az ergonómia csúcsa a kisméretű tokbiztosító, mely gyakorlatilag használhatatlan stresszhelyzetben – szerencsére sok mostanság gyártott példányra már egy nagyobb méretű ilyen kezelőszerv került.
Természetesen vélhetően inkább a revolverező elsütőszerkezetű P9R-családból választ az, aki csőretöltve, fesztelenítve, tűzkészen kívánja viselni FÉG-pisztolyát, így a biztosító éles helyzetben nem sok szerepet kaphat. A másik időközbeni fejlesztés az, hogy az amúgy örvendetesen masszív acéltárak hátlapára kis furatokat vágtak, hogy lehessen kontrollálni a tárban maradt töltények számát (ez a tesztfegyver tárairól még hiányzott).
Az viszont egyértelműen a gyártó hibájából bekövetkező biztonsági ?hézag?, hogy sok P9M/FP9 csöve törik szét. Ez nagyon nem egyedi jelenség – az utóbbi 2 hónapban 3 ilyennel is találkoztam, a legkülönbözőbb életkorú FÉG pisztolyokon. Az egyik tesztfegyveren jól látható csőszakáll letörés még aránylag megmagyarázható, hiszen ez az alkatrész igen nagy dinamikus terhelésnek van kitéve. Az azonban eléggé furcsa, amikor a töltényűr kagylósan kitörik, kireped (érdekes módon ilyenkor a fegyver képes még további működésre). A törést inkább a cső huzagolt része és a töltényűr közötti keményforrasztásnál várná az ember (hiszen a cső 2 darabból készül), de az ritkább esemény.
Csereszabatosság?
Az eredeti Browning Hi-Power természetesen hadipisztolynak készült, és annak kiválóan meg is felelt, amit jól mutat rendkívül széles körű rendszeresítése. Természetesen, mivel még a világ legeldugottabb sarkaiban is gyártották másolatait, az egyes üzemek termékei közt általában messze nem 100%-os a csereszabatosság. A tervezéskor, gyártáskor alkalmazott tűrések miatt azonban az azonos helyen, nagyjából azonos időpontban gyártott kivitelek közt az alkatrészeknek szabadon váltogathatónak kell lenniük. A magyar rokonok esetében rendszeresítésről nem beszélhetünk, hiszen egyetlen hazai, vagy külföldi fegyveres szervezet sem használt hivatalosan sem P9M-et, sem FP9-et (bár a PA-63-at ismerve ez nem feltétlenül örömteli). Ennek ellenére a hadipisztoly-jelleg miatt maximálisan elvárható egy olyan elkészítési minőség, hogy legalább a fődarabok csereszabatosak legyenek. Ennek kiderítése érdekében kiterjedten szerelgettem össze több változatban a rendelkezésre álló két pisztoly alkatrészeit:
– FP9 tokon P9M szán, FP9-cső. A szán szemmel láthatóan kissé rövidebb a szükségesnél, kilátszanak a szánvezető lécek hátul. A szán kotyogása számottevő oldalirányban, jóval nagyobb, mint amikor az FP9 ?magát adja?. Működésben semmi zavar, csak egyszer fordul elő, hogy a tár kiürülésekor a szán nem akad fent. A szóráskép viszont rendkívül leromlik – és ezt nem írhatjuk egyértelműen a rosszabb irányzékok számlájára. A 10-lövéses szórás 25 méterről kb. 25-30 centiméteres (homogén eloszlású), tehát legfeljebb hadi célokra megfelelő, sportolásra nem.
– P9M tok és szán FP9-csővel. A kotyogás közepes mértékű, működési hiba nem tapasztalható. A szórás meglepően jó, a reszelősebb sütés ellenére. 25 méterről a legjobb 8-lövéses szórás mindössze a 8-a lőlap célfeketéjének felét teszi ki, vízszintesen széthúzott. Kissé jobb sütéssel és irányzékkal élvezetes és eredményes pontlövészetet is lehetne folytatni a fegyverrel.
– P9M tok FP9 szánnal és csővel. Itt már összeszereléskor szembesülni kellett azzal, hogy nincs meg az említett csereszabatosság. A vizuálisan nem passzoló szán (hosszabb, mint a tok vezetősínje) még nem lenne baj, de a felsőrész erőteljesen szorul a tokra. A szán kézzel való működtetésekor úgy kell azt a helyére tolni. Az esetleges balesetveszély, illetve a lehetséges fokozott kopástól, töréstől tartva ezen állapotban már lövést nem adtam le a fegyver-koktéllal.
A tesztek során a helyretoló rugó, vezetője, és a szánakasztó véletlenszerűen keverve volt felhasználva, azok teljességgel egyenértékűnek bizonyultak működési szempontból.
Azért az a kisördög motoszkált bennem, hogy vajon az adott lőtéren történő rendőrségi ellenőrzéskor a vegyes gyári számokkal, de legális körülmények közt az uralmam alatt levő 2 db lőfegyverhez mit szólnának a hatóságok…Azt hiszem hasznavehetetlen fegyverjogszabályunknak egy újabb hiányosságát sikerült önkéntelenül felfedeznem.
FP9 – kompletten
A FÉG FP9 pisztoly kompletten, számazonos alkatrészekkel is természetesen kipróbáltam. Ez hozta a legjobb lőeredményt. 25 méterről gond nélkül tudtam 7-8 centis 5-lövéses függőleges csoportokba lőni mind a 124 graines MFS FMJ, mind a 115 graines szlovák lőszerekkel.
A lövészet során azonban rendkívül komoly akadályként merült fel, hogy 5-lövésenként az elsütőbillentyű tengelyét szépen vissza kellett nyomni a tokba, mert állandóan kirázódott. Ez harci körülmények közt életveszélyes mutatvány a pisztoly részéről, de még egy rosszul megvilágított lőállásban is szívroham közeli állapotba kerülhetünk, ha hagyjuk kiesni a földre az említett apró alkatrészt. Ezen kívül előfordult kivetési hiba is a fegyverrel, a kilőtt hüvely egyszerűen keresztbeakadt a hüvelykivető nyílásban.
A lövészet során nagyon feltűnő volt, hogy az FP9 szögletes, nagyobb nézőkéje és célgömbje mennyivel jobb kontrasztot ad, mint a P9M rendkívül elavult U-alakú nézőkekivágása és kerek célgömbje. Az FP9-tokhoz tartozó elsütőszerkezet a FÉG hasonló termékeitől szokatlan módon kifejezetten jó, lágy, rövid úton bekövetkező sütéssel bírt, míg a P9M-é sokkal reszelősebb, nehézkesebb volt. Mindkét tesztelt példány közös negatív jellemzője, hogy a tárkioldó megnyomásakor nem esik ki szabadon a tár, azt kézzel kell kihúzni. A kétsoros tár ellenére markolat igen kényelmes a legtöbb lövőnek, még a kisebb kezűek is könnyen elérik az elsütőbillentyűt. Komfortérzetre a műanyag és a fa markolathéjak közt nincs különbség, a fa szebb, a műanyag viszont strapabíróbb, és nem is sajnálja az ember, ha megkarcolódik.
Gyors lövészetnél már csak minimálisan volt szembeötlő a különbség a különbözőképpen összerakott P9M/FP9-mixek között, 7-10 méterről egykedvű unalmassággal döntögettem velük a fémcélokat (védőszemüveg kötelező!!!), és élveztem a lövedék-szilánkok frecsegését. Az anatómiai papírcélokra a relatíve nehéz, és csak single action sütésű acéltokos pisztolyokkal a ráduplázás sebessége sokkalta gyorsabb volt, mint az ugyanakkor tesztelt hiperszuper-modern műanyagtokos (könnyű revolverező sütésű) rendőrségi pisztollyal. Bevallom, kísértést éreztem, hogy térdre boruljak John Moses Browning nagysága előtt, de ezt a lőtérszabályzat nem díjazta volna.
Használtan olcsóért adják
A FÉG P9M/FP9 pisztolyok újkori ára a gyártónál alaposan megemelkedett az utóbbi időben 50 ezer forint környékére, ami a neves konstrukciót figyelembe véve, és stabil elkészítési minőségszintet feltételezve nem is lenne irreális. A FÉG P9M pisztoly egyébként az USA-ban olcsóbb (kb. 180 dollár) újonnan, mint kis hazánkban. Sokkal érdemesebb tehát a használt piacon körülnézni, ahol állapottól függően 15-40 ezer forint között hozzájuthatunk egy működőképes példányhoz (persze vétel előtt feltétlenül próbáljuk ki!). Más kérdés, hogy a nyomott árak csak a hazai elnyomó fegyvertörvények miatt ilyen alacsonyak.
A FÉG P9M/FP9 pisztolyok bár már hazai gyártásuk megindulásakor sem tartoztak a pisztolyok élvonalába műszaki téren, sok feladatra ma is kiváló fegyverek. Nem tökéletesek persze, és kicsit olyanok, mint a magyar narancs, ?sárgábbak, savanyúbbak? az eredetinél, de legalább a mieink…
Vass Gábor
