ERMA MP38 – – Második generációs kerepelő

Német ősmodell

A fegyveres szakirodalom többsége az olasz Villar Perosát ismeri el az első géppisztolyként. Ha a klasszikus definíciót nézzük, miszerint a géppisztoly: pisztolytöltényt tüzelő sorozatlövő fegyver, úgy ez az állítás igaz is. Azonban a Villar Perosa egy valódi szörnyszülött volt. Két darab fegyvert rögzítettek egymáshoz és egy elsütőszerkezethez meg egy villaállványhoz. Nem volt ez más, mint egy könnyebben szállítható, kisebb hatótávú géppuska-imitáció.
Az első igazi, mai értelemben vett géppisztoly a német Bergmann MP18 volt. A lövészárokharcokban nagy sikerrel bevetett rohamosztagok (sturmtruppen) korábban is alkalmaztak nagyobb kapacitású tárral ellátott P08 pisztolyokat. Ezt a 32-darabos (nem megbízható) csigatárat vette át az MP18, de immár egy tusával ellátott, nyitott tömegzáras sorozatlövő fegyver formájában.
Ezt a fegyvert már valóban lehetett az egyes katonának menet közben feltámasztás, állvány nélkül eredményesen használnia a fegyveres közelharc során. Más kérdés, hogy az első világháborúban ez a német fegyver már későn jelent meg, hogy érdemi változást hozzon ? ennek egyenes következménye lett, hogy a győztes államok erősen elhanyagolták ezen új kézifegyver-kategória fejlesztését.
A germánok viszont azóta is jeleskednek ebben a versenyszámban.

Generációk

Az MP18 géppisztolyt tekinthetjük az első generáció tipikus képviselőjének a géppisztolyok máig rendületlenül terebélyesedő családjában.
Az első generáció fő jellegzetessége a nehéz, puskaformát adó fatusa ? a katonai konzervativizmus megtestesítője. Hiszen a puskalőszer torkolati energiájának csupán ötödét-tizedét produkáló pisztolylőszerhez ez szükségtelen volt, viszont jól mutatott díszszemléken.
A fenti külsőségnél fontosabb volt azonban a jellemzően feleslegesen túlbonyolított felépítés (pl. forgácsolt alkatrészek tömkelege, hűtőköpenyek), és az, hogy a kidolgozás és a felhasznált anyagok az örökkévalóságnak tervezett fegyver benyomását keltették. Kiváló példa erre a finn Suomi, a brit Lanchester (MP28-másolat), az amerikai Thompson vagy a kategóriából erős lőszere okán némileg kilógó magyar Király-géppisztoly.
Az első világháborút követő párizsi békeszerződések pusztán egy 100 ezer fős, gyenge fegyverzetű hadsereg fenntartását engedélyezték Németországnak. A hadseregnek géppisztolya nem is lehetett, csupán a rendőri szerveknek. Bár a hadifegyverek fejlesztése is tiltva volt, a németek ezt kijátszották és például Svájcban fejlesztettek géppisztolyokat.
Az igazi fejlesztés persze Hitler hatalomra jutása után kezdődött.
Az új, ismét sorozáson alapuló tömeghadseregnek, a Wehrmachtnak a korábbiaknál jóval gyorsabban gyártható fegyverre volt szüksége. Ugyanakkor légideszantosok és a gépesített lövészcsapatok egy kicsire összecsukható, könnyen szállítható, akár a harcjármű fedélzetéről is bevethető géppisztolyt igényeltek. Ezek lettek aztán a második generáció tagjai, az első és legfontosabb közülük az ERMA-nál kifejlesztett az MP38-, majd az MP40-széria.
Ezeket a fegyvereket tévesen nevezik ?schmeissernek?, holott Hugo Schmeissernek gyakorlatilag semmi köze megalkotásukhoz. Az Erfurter Maschinenfabrik munkatársa, Heinrich Vollmer és tulajdonos-igazgatója, Berthold Giepel felelősek a típus kifejlesztéséért.
Az ő EMP (ERMA Maschinenpistole) prototípusukra épült az igen kis szériában gyártott MP36, mely még faágyazású, tűzváltóval bíró, de már behajtható válltámaszos géppisztoly volt. Az egyetlen az USA-ban fennmaradt, transzferábilis példányának igen érdekes története van. Egy 1943-as titkosszolgálati akció során Hermann Göringet, a légierő parancsnokát akarták megölni az amerikaiak. A rajtaütés Göring Berlintől 40 km-re levő nyaralójában, a Karinhallban esett volna meg, itt azonban a behatoló ejtőernyősök német kollégáikra, a Fallschirmjagerekre akadtak. A kibontakozó elkeseredett tűzharc közben volt ideje az egyik tengerentúli harcosnak a nyaralóban ?véglegesen magához vennie? az MP36 014-es számú példányát.
Az MP38 aztán már egy mai szemmel nézve is kifejezetten használható külsejű (rövid cső, behajtható fém válltámasz), modern anyagokat (műanyag ágyazás, alumínium markolatkeret) felvonultató fegyver lett. Az MP38-at 1938 januárjában rendszeresítette hivatalosan a Heereswaffenamt (a hadsereg fegyverzeti hivatala), és a következő év közepén megkezdődött a csapatok ellátása is. Alig fél évvel később pedig már élesben vetették be a Blitzkrieg során.

Egyszerű, de praktikus

Az új MP38 egy 9 mm Parabellum kaliberű géppisztoly, mely szabad tömegzáras és nyitott zárpozícióból tüzel. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a konkrét lövésen kívül sosincs a fegyver csőre töltve. Az elsütőbillentyű meghúzásakor maga a nehéz zártömb csap előre, löki csőre a tárból a legfelső töltényt a vele együtt mozgó ütőszeg már el is süti azt. Az MP38 csak sorozatlövés leadására alkalmas.
A fegyver tokszerkezete egy csőprofilú forgácsolt acél alkatrész, melynek külső felületén markáns hosszirányú könnyítő bemarásokat láthatunk.
A korábbi német és egyéb kortárs géppisztolyokhoz képest igencsak előremutató megoldás a ? ma már régimódinak ható ? fenoplaszt műanyagból fröccsöntött ágyazás és pisztolymarkolat. Ezek a képeken levő eredeti példányt szemlélve így utólag egészen tartósnak bizonyultak.
Az MP38 egyszerűen szétszerelhető gyors karbantartáshoz, ami szintén az új generáció előszele. A tok-alsórészt egy rugós kihúzható/elfordítható retesz kapcsolja a zárszerkezet házához. Azt pedig bajonettzáras (elfordítom-kihúzom) rögzítés kapcsolja az alsó résszel egybeépített tokfedélhez. Az alsó részben foglal helyet az elsütőszerkezet, mely egyszerű felépítésű, nagyméretű alkatrészekből áll össze. Az elsütőszer-kezethez biztosító nem tartozik.
A zárszerkezet fontos jellegzetessége, hogy a helyretoló rugó egy teleszkópos kialakítású házban kapott helyet. Ennek tömege hozzáadódóik a záréhoz, illetve az egymásba csúszó tagok mintegy légfékszerűen lassítják a zármozgást. Az eredmény egyfajta tűzgyorsaság-csökkentő konstrukció, mely nagyon kellemesen uralható 400?500 lövés/perces értéket produkál. A helyretoló teleszkóp része az ütőszeg is.
A tokhoz a cső egy hatlapfejű csavaranyának tekinthető megoldással rögzítődik.
A fegyver egyik fontos külső azonosítójegye a cső alatt levő kis kampós szakáll, mely valóban arra szolgált, mint a sok száz évvel korábbi szakállas puskáknál. Csak éppen itt nem a várfalra, hanem harcjármű ?lőrésébe? tervezték beakasztani a géppisztolyt. A fegyver tipikus utcai közelharcfegyver, egyszerű nyílt irányzékának is csak két osztása van, 100 és 200 méter (átbillenthető). A géppisztoly célgömbje védett, tárkioldója pedig egy kényelmesen kezelhető testes nyomógomb a tárfészek mögött. A válltámasz acéllemezből készült, szintén egy gomb megnyomásával hajtható be a tok alá. Ha valakinek az ős-AK47-ről ez ismerős lenne, az nem érzéki csalódás áldozata.

Hátrányok

Azt persze ne gondoljuk, hogy az MP38 olyan tökéletes lenne. Gondok akadtak szép számmal.
A zseniális teleszkópos helyretoló szerkezet precíz illesztései kevéssé viselték a ?30 fokot Moszkva (majd Leningrád, Sztálingrád stb.) alatt, egyszerűen összefagytak. Télen például kifejezetten tiltották a fegyver ezen részének kenését.
A 32-darabos, kétsoros, de ?single-feed? tár nagyon könnyen elkoszolódik, és akkor gyakorlatilag egyfajta önzáró kúpként elakadnak a lőszerek felfele haladtukban. Ilyenkor a megszokott ütögetéssel/rázogatással a hiba nem volt elhárítható. A második világháború alatt még komoly tudományos kutatás is folyt az MP38/MP40 tárakkal kapcsolatosan, a fő megállapítás az volt, hogy pusztán módosítással javíthatatlan, teljesen újat kellene tervezni/rendszeresíteni ? erre persze nem volt már idő/lehetőség. (Egy MP38 vagy MP40-nel ellátott német katona lőszer-javadalmazása 7 db 32-es tár volt.)
A hosszú sorozatok eléggé felmelegítették ahhoz a csövet, hogy az előagy nélküli fegyveren fogást kereső katona kezét megégesse.
Ugyancsak komoly probléma volt, hogy amennyiben a cső alá töltött, előreengedett zárú fegyvert leejtették, úgy az hajlamos volt elsülni, akár egész sorozatokat kilőni. Ebből már a lengyel hadjárat során számos halálos baleset adódott. A módosított MP38/40 változaton ezt a problémát kiküszöbölték, a zárfogantyú mellső helyzetében is rögzíthető. Később ilyenre alakították át az összes korábbi gyártású MP38 és MP40 géppisztolyt. A hátsó helyzetben való rögzítés is adott a bal oldalon levő fogantyú és a zár erősen hátra, majd felfele húzásával (tok megfelelő kimunkálása).
Az MP38-at azonban gyártani sem volt olyan gyors és olcsó, mint azt elvárták, így tovább egyszerűsítették a konstrukciót, ez lett az igazából 1941-től gyártott MP40, melyet legegyszerűbben a tokról hiányzó bemarásokról lehet felismerni. Az MP38 és MP40 modellekből 1938?45 között kb. 1,2 millió darab készült.

Mai replikák ? németek és csehek

Az eredeti második világháborús német MP38-gyártók az ERMA és a Haenel (Suhl) voltak.
Az utóbbi években (a változó német fegyverjognak köszönhetően) a történelmi hadifegyverek félautomata klónjainak piaca ismét erőre kapott.
A német piacon a Sport-Systeme Dittrich Kulmbachból jeleskedett egy tökéletes kidolgozású ?pisztolykarabéllyal?. Itt a műanyag ágyazást ugyanaz a cég gyártja, mint anno az eredetit. Ezen szépség ára 2300 euró környékén mozog, nagy sikert aratott a német gyűjtők körében, így a cég azóta a Sturmgewehr 44 és a Gerat 3008 Neumünster félautomata változatát is elkészítette.
A másik MP38-készítő kompániát csak néhány vájt fülű gyűjtő ismeri. A cseh Petr Novohradsky holice-i háromfős kis műhelye mindössze havi 10?20 darab fegyvert készít. A fegyverek olyan szintig élethű replikák, hogy a korabeli német próbajelek is beütésre kerültek. Nem csoda tehát, hogy a gyűjtők körében erős keresleti piaca van ezen MP38-aknak, nem lehet őket csak úgy utcáról boltba besétálva megvenni.
A mi általunk is kipróbált verzió (MP38EXP) teljesen szabadon vásárolható és tartható északi két szomszédunknál (D-kategóriás egyéb fegyver, ?Expanzne Zbrane?), hiszen csupán vaktölténnyel üzemeltethető riasztófegyver. A csőben dúsan találni akasztót, szűkítést behegesztve.
Itthoni megítélése tipikus szürkezóna. A hatályos törvény és kormányrendelet alapján lőfegyvernek nem minősülnek, hiszen lövedék kilövésére alkalmatlanok. A gáz-riasztó fegyver definíciójába beférnek, de a 9 mm Luger BLANK nem kifejezetten megszokott gázfegyverkaliber. Inkább a színházi fegyvereknél használatos, habár azokat meg a jogszabály mellékletét képező eljárással már létező éles fegyverből alakítják át, ez meg itt nem igaz. Összességében a szakhatóság gáz-riasztó fegyverként ezen eszközt levizsgáztatni nem fogja, gáz-riasztónak nem ismeri el. Ami azért baj, mert a színházi fegyver meg engedélyköteles. Aki tehát hasonló riasztófegyvert az egykori Csehszlovákiából hazahoz, az szabálysértési bírságot kockáztathat. Amin ? ha nincs bevonható lőfegyverengedélye ? egy görcsös röhögéssel túl is lehet tennie magát. Azonban ennél fájdalmasabb lehet az eszköz elkobzása, hiszen az több, mint 1500 euróba kerül.
A cikk témáját adó vaktöltényes MP38 mellett egy közepes állapotú, régi módon (115/1991 szerint) hatástalanított eredeti, világháborús ERMA MP38 adta a kontrollt. A szinte tökéletes hasonlóság igazán figyelemreméltó, csak a műanyag ágyazás színe, anyaga árulkodik némileg.

Ratatatatatatatatataaaa ? nem olcsóért

A kipróbált MP38-nak látszó tárgy mindenkiből előhozta a második világháborús filmélményeket, a ?4 páncélos és a kutyától? kezdve a ?Ryan közlegény megmentéséig?.
A lövészet során Fiocchi 9 mm Luger BLANK vaktöltényeket használtunk, melyek lezárása a hüvelyszáj anyagának csillagszerű összehúzásával történt. Az már a történelmi pikantéria csúcsa, hogy egy második világháborús német géppisztoly cseh másolatából kihulló olasz vaktöltényhüvelyek szája Dávid-csillagot formázva nyílt ki…
A dolog egy apró szépséghibája, hogy a töltény darabja olyan 80?100 forintba kerül. Ennek ellenére több, mint 100 lövést adtunk le az eszközzel. Ezalatt volt néhány elcsettenés, de ezek másodikra elsültek. A géppisztoly egyébként a jókora lefojtottság miatt kellemesen kerepelt, még érezhető hátrarúgása is volt.
Ha nem tudtam volna mi is ez, úgy simán azt éreztem volna, hogy igazi. Hadd idézzem ehelyütt az éles MP40-nel szerzett lövési élményeimet: ?érdekes volt, hogy a mai szemmel nézve ósdi konstrukció milyen szépen uralható volt sorozatlövésnél. Egyes lövést azt nem tud, de figyelmesen kezelve az elsütőbillentyűt, meg lehet állítani 1?3 lövésnél a sorozatot.? Itt pont ugyanezt éreztem, csak hát sajnos a lövedékek nem verték fel a célok környékét.
A torkolattűz mérete volt még érdekes, egyszer hatalmas, félméteres, másszor viszont csupán tízcentis a jelenség.

Időutazás

Az MP38 elsősorban fegyver-/haditechnika-történeti szempontból érdekes géppisztoly. Ennek a modellnek a mintáját, koncepcióját követte aztán a brit STEN és az amerikai M3, illetve a szovjet PPS?43 Szudajev.
A mai replikák főként gyűjtőknek, reenactoroknak (hadijátékokhoz) készülnek, de a félautomata BD38 a pisztolykaliberű karabélyok mezőnyében IPSC-fegyverként is bevethető.

Vass Gábor