Új cikksorozat indul útjára a Kaliber magazin hasábjain, amelyben ? hasonlóan a korábbi géppuskákról, illetve géppisztolyokról szóló cikksorozatokhoz ? a mesterlövészfegyverek fejlődését mutatjuk be országokra lebontva. Ahogy már korábban, most is igyekszünk egy átfogó, de korántsem teljes képet adni ezekről a fegyverekről, ugyanakkor reméljük, sok hasznos újdonsággal tudunk majd szolgálni a kedves olvasóknak!
A témát körüllengő misztikum
Amikor azt a szót halljuk, hogy mesterlövész, hajlamosak vagyunk valami misztikus, megfoghatatlan dologra gondolni, annál is inkább, mivel igazából olyan kevés valós információ áll rendelkezésre ezekről az emberekről és a munkájukról, hogy a meglévő hatalmas fehér foltokat mindenféle kalandos elképzelésekkel szokás kitölteni. A valóság ellenben sokkal profánabb. A nem mindennapi teljesítmény mögött nagyon is mindennapi embereket találunk, azonban rengeteg munka és gyakorlás szükséges hozzá, míg eljutnak idáig. Természetesen nem mindenki alkalmas arra, hogy mesterlövész váljon belőle. Közös tulajdonságuk, hogy nem izgága gyerekek, fejlett koncentrálóképességgel bírnak, hiszen hosszú órákon, vagy akár napokon keresztül is mozdulatlanul kell feküdniük, mígnem elérkezik a megfelelő pillanat, hogy leadják azt az egy lövést.
Régebben a mesterlövészt magányos fickóként képzeltük el, és erre bizony még rá is erősítettek az olyan filmek, amelyekben ilyenek szerepeltek. Valójában a korszerű tematika szerint leginkább párokban dolgoznak, ahol egyikük a megfigyelő (spotter) szerepét tölti be, és segíti a társa munkáját, nagyobb tűzerejű fegyverével védi azt. Szerencsére manapság már az újabb filmek is így mutatják be őket. Mielőtt rátérnénk a fegyverek ismertetésére, úgy gondolom egy rövid bevezető erejéig mindenképpen érdemes feleleveníteni a kezdeteket, hogyan is jutottunk el idáig.
Elöltöltősők kora
A tűzfegyverek fejlődésével párhuzamosan mindig is az volt a cél, hogy előbb találjuk el az ellenséget, mint az bennünket. (Bár ez elég hasznos tanács minden fegyver esetében?) Akkoriban alakult ki egy speciális mesterség, a puskaműves. Ahogy általában minden terméket, a fegyvereket is manufakturális úton állították elő. Ez persze óriási minőségi szórásra adott lehetőséget, így voltak kiemelkedően jó és csapnivalóan rossz fegyverek. A jól eltalált fegyverek aztán nagyon keresettek lettek, akik megengedhették maguknak, azok nagy pénzeket voltak hajlandóak kifizetni értük. Ugyancsak keresettek lettek a jó puskaművesek is, ahogy pl. a hegedűk tekintetében, itt is neves szakemberek kezei alól kerültek ki a jobb lőfegyverek. Természetesen itt még javában elöltöltős fegyverekről beszélünk, azonban egy-egy háború alkalmával, amikor egy hadseregnyi embert kellett felszerelni fegyverekkel, már nem volt lehetőség a finomkodásra. Az adott körülmények között azonban akadtak mégis olyanok, akik kitűntek lövésztudásukkal, és több esetben fel is figyeltek rájuk parancsnokaik. Ezeket a jó lövészeket azután kiemelve a többiektől saját irányítás alá vonták és speciális feladatokkal bízták meg. Már a török háborúk korából találunk feljegyzéseket arról, hogy a vezérek, várkapitányok arra adtak parancsot válogatott lövészeknek, hogy az ellenség parancsnokait lőjék ki, ezáltal fejetlenséget okozva annak soraiban. De majd? minden háborúban felbukkan ez a ?motívum?, bárhol is zajlott az a világban. Persze az igazán nagy fogás, a fővezér lelövése nagyon ritka, mivel az túlságosan távol helyezkedett el a korabeli lőfegyverek hatótávolságához képest, bár volt példa azért ilyenre is. Az akkori lövészek dolgát jelentősen megkönnyítette az egyenruha, ugyanis minél magasabb pozícióban volt valaki, annál díszesebb egyenruhát hordott. Ráadásul a korabeli egyenruhák színesek voltak, amely már messziről virított, de akkortájt pont ez volt a lényege. Különösen, mivel a feketelőporos fegyverek tüze önmagában gondoskodott az ?álcázófüstről?. Az amerikai polgárháborúban gyakran még nem szerelt lőszeres hátultöltősökre alapozva komoly mesterlövész-alegységek jöttek létre mindkét oldalon (pl. Berdan?s Sharpshooters, mely két zászlóalj erősségű alakulat volt).
Egybeszerelt lőszerek, brit kezdemények
Közben szépen fejlődtek a lőfegyverek is, és átalakultak a harcászati eljárások. A zárt sorokban történő rohamok helyét felváltotta más taktika, különösen, mikor megjelentek az első géppuskák a hadszíntereken. (A géppuskákról bővebbet a Kaliber korábbi számaiban olvashatnak.) Akik nagy hangsúlyt fektettek a lövészkatonák kiképzésére, azok a britek voltak. Messze földön híresek voltak a brit királyi lövészek, hiszen akár egyénileg, akár kötelékben megtanulták a célok leküzdését még jóval 1000 méteres távolságon túl is. Ehhez persze rendelkezésükre állt a kor egyik legjobb puskája, a Lee?Metford, majd később a Lee?Enfield. Ezek a fegyverek már korán bizonyítottak az 1800-as évek végén a brit gyarmatokon. 767 mm hosszú csövükkel nagyon pontos tüzet lehetett lőni, amelyet a lázongó bennszülöttek saját bőrükön tapasztalhattak. Később a puska csőhosszát 640 mm-re csökkentették és kisebb módosításokkal ez lett a brit hadsereg alapfegyvere egészen a II. világháború végéig.
Távcsöves puskák a világháborúkban
Az I. világháború előtt nem sokkal nekiláttak egy új, könnyebben gyártható puska tervezésének, amely aztán a Mark 1913 néven lépett rendszerbe. Azonban ez a puska nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert sokkal nehézkesebben lehetett kezelni, mint a jó öreg Lee?Enfieldeket, egyedül a pontosságuk volt kiemelkedő. Ezért aztán nem is cserélték le vele a régi puskákat, ellenben távcsővel felszerelve mesterlövészfegyverként alkalmazták őket, ahol viszont jól szerepeltek. És itt jutottunk el a mesterlövészfegyverek egyik lényeges momentumához. A kezdeti kis példányszámban egyedileg gyártott fegyvereket leszámítva, az első mesterlövészpuskának nevezett fegyverek mind a rendszerben álló hadipuskák közül kerültek ki oly módon, hogy azokra távcsövet szereltek. Később, amikor már igyekeztek tudatosabban csinálni ezen fegyverek kiválasztását, akkor már a gyárban, a jobb lőszabatosságú puskák közül különítették el azokat, amelyeket alkalmassá tettek távcsőszerelék fogadására. Egyéb tekintetben teljesen megegyeztek a többi hadipuskával.
Igazán nagy számban az I. világháború lövészárokharcaiban kezdték meg a távcsöves puskák használatát, hiszen az állóháború erre nagyon jó alapot szolgáltatott. Bármelyik oldalon is harcolt a katona, régen rossz volt neki, ha meggondolatlanul kidugta a fejét a lövészárokból. Akkoriban terjedt el az az íratlan szabály is, hogy éjszaka egy gyufáról maximum két katona gyújthatta csak meg a cigarettáját. Hogy miért?
A fellobbanó gyufa lángjára felfigyel az ellenség, mire a második katona gyújtja a cigarettáját már célra tartja a puskáját, és ha a harmadik is rá akart volna gyújtani, akkor el is süti. Ezeket a szabályokat az élet írta ? vérrel. Lényeges változás a II. világháborúban sem történt, akkor is a hadipuskák távcsővel történő felszerelése volt a megoldás a mesterlövészfegyverek készítéséhez. A különbség annyi volt, hogy ebben a háborúban már tért hódítottak az egyéni sorozatlövő fegyverek, géppisztolyok, rohampuskák, illetve az öntöltő puskák, azonban a mesterlövészfegyverek továbbra is megmaradtak a hagyományos ismétlő jellegű puskának, bár akadtak kivételek (SzVT, M1 Garand-alapú mesterlövészfegyverek).
Ebben a háborúban már akadt néhány mesterlövész, akinek a nevét megőrizte az utókor. Ilyen volt pl. az orosz Vaszilij Grigorjevics Zajcev, honfitársnője, Ludmilla Pavlicsenkó vagy a finn?orosz háborúban jeleskedő Simo Häyhä. De említhetnénk még a németek büszkeségét, Matthäus Hetzenauert is.
Korea és Vietnam
A mesterlövészek szerepe nem csökkent a háború után sem, erre ?kiváló alkalom? volt Koreában, illetve Vietnamban. Ami viszont gyökeres változás jelentett a korábbiakhoz képest, hogy elkezdtek felbukkanni kifejezetten a mesterlövészek számára készült fegyverek, felszerelések, ruházatok stb. Emellett egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a kiképzésre is.
Szakterületekre bomlás
Mára már hangsúlyosan külön csoportra bonthatóak a katonai, a támogató, a rendőrségi, a nagy kaliberű vagy a hangtompítós mesterlövészfegyverek, hiszen más és más feladatra fejlesztették ki őket.
A katonai puskákon belül létezik két alkategória: az egyik az öntöltő vagy félautomata fegyverek csoportja, a másikban pedig a hagyományos ismétlő rendszerű puskák találhatóak. Mindkét kategória jellemzője, hogy tömegük olyan, hogy ne okozzon nagy megterhelést a katonáknak hosszú távon sem hordani, illetve lőszerük kaliberjele megegyezik a rendszeresített hadilőszerrel. Célzott lövéseket 800?1000 méterig adhatunk le velük, ám pontosságuk általában legfeljebb a mellalak eltalálását teszi lehetővé nagyobb biztonsággal. Az ennél pontosabb lövések komoly korlátja épp a paraméterekben rejlik. A hadilőszer hullámzó minősége (persze létezik minőségi lőszer ezekből is), a puskák ?katonai? mivolta stb. egyszerűen nem teszi lehetővé egy bizonyos határon túl a pontosságot.
Támogató mesterlövészfegyverek a rendszeresített hadifegyverek átalakításával születnek úgy, hogy azokra fegyvertávcsövet, illetve fegyverlábat szerelnek, esetleg nehezebb csővel látják el őket. Nem ritkán a kisebb kaliberű töltényt ? tehát nem puskalőszert ? tüzelik, általában a felderítő mesterlövészek kedvelt fegyvere. Ide sorolhatóak az USA-ban az M16 módosított változataival harcoló ?Designated Marksman? beosztású katonák. Ezek a ?raj mesterlövészei?.
Rendőrségi
A rendőrségi mesterlövészpuskák már egészen más lapra tartoznak. A belügyi alkalmazás eleve nem igényel olyan nagy távolságokra történő tüzelést, holott ezek a fegyverek jóval inkább alkalmasak erre, mint a katonai puskák. A rendőrségi fegyverek jellemzően robosztusabbak, komolyabb távcsővel rendelkeznek, ennek ellenére a rendőrségi taktikáknál kevésbé fontosak a nagy távolságokra leadott lövések, sőt a lehető legközelebb kell jutniuk a célponthoz. A rendőrség mesterlövői ugyanis nem engedhetik meg maguknak a hibázás luxusát. Ha kell, egyetlen lövéssel kell a célpontot semlegesíteni. Nem elég a sebzés, azonnali és végzetes találat szükséges. Bár a rendőrségi puskák nagy részének űrmérete szintén egyezik a hadipuskák űrméretével, azonban ezeknél már sokkal szélesebb kaliberválaszték a jellemző. A világ híres lőszergyártó cégei bőséges kínálattal szolgálnak a jobbnál jobb töltényekből, amelyek egészen rendkívüli szórásképet tesznek lehetővé. A távcsövek terén is van miből válogatni, ezek nagyítása olyan, hogy rajtuk keresztül nagy biztonsággal fel lehet ismerni az arcokat, amely lényeges a célpont azonosításához.
Nehéz mesterlövész- és rombolópuskák elterjedése
Utóbbi évtizedekben egyre inkább elterjednek a nagy kaliberű, vagy nehéz mesterlövészpuskák. Ezek jellemzően az .50 BMG, vagy a 12,7 mm (orosz) nehézgéppuska-lőszert tüzelik. Hatótávolságuk 1500?2000 méter és fő feladatuk az ellenség gyengén páncélozott technikáinak, vagy fedezék mögött lévő élőerejének a pusztítása.
Az egylövetű és ismétlő verziók leginkább a klasszikus mesterlövészpuskák nagyobb lőtávolságú alternatívái, az öntöltők viszont inkább a technikai eszközök rombolására, vagy IED-ek (robbanó csapdák) távmegsemmisítésére alkalmazottak.
Az .50-esek és a klasszikus gyalogsági puskalőszer közötti áthidaló megoldások a .338 Lapua és a hasonló muníciók és az ezeket tüzelő mesterlövészfegyverek. Ezeket inkább élőerő ellen vetik be a harcmezőkön, a fegyverek mérete is inkább a klasszikus ismétlőpuskákét idézi, semmint a nehézgéppuska-lőszeres monstrumokéit.
Hangtompítók
Első hallásra talán furcsának tűnhet a hangtompító és a mesterlövészpuska összepárosítása, több okból is. Először ugyebár ott van a lőszer kérdése. Azt korábbi ismereteinkből már tudjuk, hogy a torkolati dörej nemcsak a lőpor gyújtásakor felszabaduló égésgázoktól származhat, hanem azt a csőből hangsebesség felett kilépő lövedék hangrobbanása is okozza. Ezért szoktak subsonic lőszert alkalmazni, vagy a lövedék sebességét lecsökkenteni annyira, hogy mire kilép a csőtorkolaton, alatta legyen a hang sebességének. Ehhez pontos számításokon alapuló hangtompító szerkezetre van szükség. Kétfajta megoldást szokás alkalmazni; egyik a csőtorkolatra felcsavarható, másik pedig az integrált hangtompító. Az első megoldás hátránya, hogy jelentősen megnöveli a fegyver hosszát, illetőleg inkább subsonic lőszerhez alkalmazzák. A másik változatnál szinte az egész cső szerepet játszik a hangtompításban, és itt már általában lehet normál lőszerrel használni a puskát. Azonban mindkét megoldás közös jellemzője, hogy a hatásos lőtávolság jóval alatta marad a hangtompító nélküli puskáknak, maximum 150?200 méter. De ezeknél rendjén is van ez így, hiszen a hangtompítós mesterlövészfegyverek rövid távolságon, rejtett módon történő használatra készültek.
Fegyvertávcső
Nem esett még szó a mesterlövészfegyverek egyik fontos tartozékáról, a távcsőről. Nem lebecsülendő eszközök ezek, hiszen nélkülük mit sem ér a puska pontossága. Sok neves gyártó szakosodott kifejezetten fegyvertávcsövek készítésére, úgyhogy bőséges a választék. A távcsövek lényeges eleme a szálkereszt, amelyből szintén sokfajta létezik, kinek-kinek ízlése vagy a megkívánt feladat alapján.
A távcsöveken minden esetben lehet állítani az oldaltartást, a lőtávolságot magassági állítással. A jobb távcsövek már rendelkeznek a nagyítás változtatásának képességével is, közérthetőbben fogalmazva zoomolással. Szintén követelmény, hogy a szálkereszt megvilágítható legyen, ha a látási körülmények ezt kívánják. Emellett a korszerű fegyverekre még éjjellátó berendezés is felszerelhető, így a távcsövet éjszakai körülmények között is használni lehet. A fentiek tükrében aztán már nem kell elcsodálkozni azon, hogy egy jófajta fegyvertávcsőért egy kisebb autó árát is elkérik, amely már vetekedhet szinte a puska árával is, sőt: az olcsóbb puskáknál még többe is kerülhet!
A két legelterjedtebb kaliber
Néhány gondolat erejéig foglalkozzunk még a lőszerekkel, melyek az új trónkövetelők (.50, .338) ellenére még mindig ugyanazok, amikkel az általános célú géppuskák működnek évtizedek óta. Ennek katonai téren egyszerűen logisztikai oka van.
A NATO-ban szabványos 7,62×51 mm
más néven .308 Winchester puskalőszer a puskák, géppuskák rendszeresített lőszere. Erre az űrméretre készült a legtöbb mesterlövészpuska is, de szerencsére a neves lőszergyártó cégek mind bőséges kínálattal rendelkeznek az ebben az űrméretben készült lőszerekkel, lövedékekkel.
Az orosz ?vetélytárs? a 7,62×54 R, vagyis a 39M puskalőszer. Annak idején a Varsói Szerződés tagállamaiban szintén rendszerben állt, és tegyük hozzá, hogy a volt tagállamok a németek kivételével mind a mai napig használják. Természetesen erre a kaliberre is készültek katonai mesterlövészfegyverek (SzVD), de manapság már kikopóban vannak ezek. Bár a neves lőszergyártók e lőszerből is készítettek minőségi változatot, azonban azt főleg a vadászoknak szánták, hiszen nagyon sok korábbi katonai puska kezdett új életet vadászfegyverként.
E rövid áttekintés után folytassuk a különböző fegyvertípusok megismerésével a cikksorozatot!
Kékesi György