Csőletörős, de nem Slavia! – Taurus PT22
Egy idegen fegyvert kézbe véve ? a töltetlenség ellenőrzése után ? általában megvizsgálom a kezelőszerveket. Többnyire kiismerem magam, hiszen a fegyver felépítéséből adódóan már tudni lehet, hogy melyik a tárkioldó, hol találom a biztosítót stb. Na, ez egészen addig tartott, míg a PT22 zsebpisztolyt kézbe nem fogtam.
Jesszus!
Mint ismert, a Taurus kezdetben nem nagyon rukkolt elő saját fejlesztésekkel, inkább lemásolták azt, ami már adott volt a piacon. Ennek a másolókorszaknak köszönhetünk például számos S & W revolverklónt, több Beretta 92-kópiát, és természetesen cikkünk alanyát, a PT22 retikülizébigyó valamit is. Feltételezem, amikor a Taurusnál célul tűzték ki a Beretta Bobcat lemásolását, vagy meghalt a marketinges, vagy valamelyik drogbáró tudatmódosító szerekkel fizetett a magánhadserege számára vásárolt fegyverekért, és ezek hatása alatt álltak az illetékesek.
A másolásnál a jogi huzavona elkerülése érdekében természetesen betartották a kötelező módosításokat, így egyúttal javítottak és rontottak is a konstrukción.
A tárkioldó gombot áthelyezték a sátorvas tövéhez, ami a másolt példányon a markolat közepénél, a tenyérhez közel kapott helyet, így ezt betudhatjuk ésszerűsítésnek, viszont a SA/DA elsütőszerkezetet lecserélték egy csak double actionre, (DAO) de ha azt nézzük, hogy ennek következtében nincs kakassarkantyú, akkor ezt is felfoghatjuk egyfajta előrelépésnek.
A pisztolykát egyébként 1992 óta gyártják töretlenül ? igaz, ma már műanyag tokkal, és kicsit más formatervvel.
A PT22 kapható több felületkezeléssel is, így létezik fekete, fekete-aranyozott, duotone és rozsdamentes verzió is, így az ízlésestől az ízléstelenig terjedő markolatpanel-választékkal már számos variációt számolhatunk meg. A Berettához hasonlóan a Taurus is gyárt a fegyverből 6,35 mm Browning- (.25 ACP) verziót is PT25 néven, ez valamivel megbízhatóbb, mint a tesztelt példány.
Érdekes, felettébb érdekes?
Hogy mitől is különleges ez a kis zsebpisztoly? Felépítésében teljesen eltér a megszokott öntöltő fegyverektől, itt ugyanis a cső felnyitható. Ésszerű magyarázatot erre nem találtam, hiszen semmi értelme az ilyen megoldásnak, de mindenképp érdekes. (Az ilyen csőre töltési megoldás előnyének szokták felhozni, hogy gyenge kezű lövő is csőre tudja őket tölteni ? a szerk.)
Ennek a kis extrának köszönhetően két módon is csőre tölthetjük a pisztolyt, az egyik a hagyományos ?szánhátrahúzós? megoldás, a másik, hogy felnyitjuk a csövet, és közvetlenül beletesszük a lőszert. Ebben az esetben viszont nagyon kell figyelnünk, hiszen a cső lecsukása után a fegyver azonnal tűzkész állapotba kerül, továbbá ha ezt követően betesszük a tárat, kerüljük a reflexből csőre töltést, hiszen az akadályon túl egy esetleges vétlen lövés is bekövetkezhet, amikor a töltényűrben maradt peremgyújtású hüvelytalpnak nekicsapódik a következő lőszer eleje.
És hogy miért nem húzza ki a hüvelyvonó karom a lőszert? Erre rém egyszerű a válasz: mert az ostobán felnyíló cső miatt nincs hüvelyvonó. Ez egyébként akkor is kellemetlen, ha például önvédelmi helyzetben csettes lőszert kell eltávolítanunk a csőből, ekkor ugyanis fel kell nyitnunk a csövet, és vagy körömmel próbáljuk kipiszkálni, vagy szemből egy pálcával toljuk ki, ami egyrészt sokáig tart, másrészt a késleltetett gyújtásból adódó veszélyforrásokról még nem is beszéltünk.
Egyéb műszaki megoldások
A Taurus PT22 egyébként szabad tömegzáras, a rugó viszont a várttól eltérően nem a cső alatt található, hanem a markolatban. Érdekesség, hogy maga a rugó sokkal erősebb, mint általában egy .22LR kaliberű sportpisztolynál.
A sütés a már említett DAO, amely kicsit kemény, de kellemes, és a fegyver fogása kicsiny mérete ellenére egész megszokható.
A kezelőszervek csak jobbkezesek, de egy ekkorka pisztolyon ez valahol érthető is. A markolat és a szán találkozásánál hátul található a biztosítókar, amely a kakast és a szán mozgását egyaránt blokkolja. A zsebpisztolyoknál megszokott biztosító helyén a cső lebillentésére szolgáló karocskát találjuk.
Részleges lebillentés?
A pisztoly részleges szétszerelése is sajátos módon történik. Nem tudom eléggé hangsúlyozni a töltetlenség ellenőrzését ennél a fegyvernél, hiszen mint említettem, nincs hüvelyvonónk, így nem elég a szánt hátrahúzni, fel kell nyitni a csövet, és meg kell nézni, hogy hátulról átlátunk-e rajta. Ezt követően a szánt egy kicsit hátrahúzom, majd az elejét felemelve hátra-fel levehető a tokról. A szánt egyébként finoman szólva nem bonyolították túl, de nincs is rá szükség
Riasztások jönnek?
A lövészet igazán mókás volt, hiszen már az elején is kivetési és csőre töltési hibák lassították a képzeletbeli önvédekezéseket, és elcsettenés is akadt szép számmal. Ahogy fogytak a lőszerek a dobozból, egyre gyakrabban jelentkeztek az említett akadályok, de a koszolódás ésszerű indoknak tűnt. Amikor már gyakorlatilag nem lehetett lőni a fegyverrel, rájöttünk, hogy lövészet közben eltört, majd kiesett a csövet az alumíniumtokhoz rögzítő tengely, így az este hátralévő részét a CSI-ban látható elemlámpázós kereséssel töltöttük. Így nézve egyébként egész jól bírta a kiképzést.
Teljesen életképtelen
A leginkább kézenfekvő felhasználási területeken túl ? mint például a drogbáró lányának combfixbe rejthető ?utolsó esély? pisztoly, vagy amolyan ?Saturday Night Special? kivégzőpisztoly ? erősen gondolkoznom kell, hogy mire lenne használható. Sportfegyvernek kicsi, a cső rövid, az irányzékok nem láthatók túl jól és a DAO-elsütőszerkezet sem kedvez igazán a lövőnek. Önvédelemre szintén nem ajánlott, mert bár kicsi, jól rejthető és nincsenek kiálló alkatrészek, alig van stophatása, és megbízhatatlan is.
A teljesen elképesztő megoldások ellenére azonban valamiért mégis egy szerethető kis torzszülött, így simán el tudnám képzelni második (de inkább csak harmadik) tartalékfegyvernek önvédelmi szerepkörben? itthon természetesen csak gáz-riasztóvá alakítva. (Ha ez megoldható lenne egy peremgyújtású fegyverrel, ahogy nem igazán.)
Uram János
