Italian Job
A képeket látván az olvasó legyinthet, hogy “nocsak megint egy újabb Beretta M92F alakú gázpisztoly”. Igaza is lehetne, de a Brixia M92 Army már ritkaságával is érdekes lehet, de emellett van egy igazán különleges tulajdonsága, ami kiemeli a tömegből.
Könnyebbség
A tömegből való kiemelést pedig ezúttal szó szerint is érthetjük. Ugyanis kézbevéve azonnal feltűnik, hogy mennyire kicsi a gázfegyver tömege a méretéhez, és az ugyanezt másoló többi versenytársához képest.
A magyarázat egyszerű – de a gázpisztolyvilágban teljesen meglepő – a tok, és a vele egybeépített csőköpeny alumíniumből készült, és nem spiáterből.
Így aztán még az lőfegyver igazi Beretta M92F-nél is könnyebb a fegyver, hiszen ott azért a cső teljesen acélból van, nem csak a benne levő akasztók és betétek.
Mindazonáltal bennem erősen felmerült, hogyha ezen – amúgy nem túl drága, és nem annyira csúcsminőségű, ráadásul olasz gázfegyvernél – sikeresen alkalmazták a könnyű és szívós alutokot, akkor ugyan miért nem használják mások is?
Tudtommal jelenleg az éles átalakításokon kívül csak az Arminius HW88SA revolver tartalmaz alumínium fődarabot a teljes gázfegyver-mezőnyben. Holott az alumínium is önthető, bár olvadáspontja jóval magasabb, mint az általánosan elterjedt spiáternek (cinkötvözet).
Magam részéről nagyon tudnám üdvözölni a tipikusan önvédelemre hordásra használt gázfegyverek esetében az alumínium és műanyagtok minél szélesebb körű alkalmazását, hogy a fegyverek minél könnyebbek legyenek. Az persze a sors fintora, hogy a Brixia M92 hatalmas méretei okán amúgy sem annyira alkalmas rejtett viselésre. Továbbá még alutokkal is 830 gramm a tömege. Ellenben egy Umarex Reck Miami 92 az 1160 gramm üresen.
Több név és az utód
A Brixia név eredetileg Brescia olasz város latin neve volt, a Gardone folyó völgyében fekvő település és környéke évszázadok óta az olasz fegyvergyártás központi területe. Aztán a 20. század elején egy rettenetes olasz öntöltő hadipisztoly is erre a névre hallgatott.
A mi történetünk valamikor az 1980-as évek második felében kezdődött, akkor kezdték el gyártani a Brixia Arms mod. 92 Army gázpisztolyt az olaszok. Németországba az ME kezdte el importálni, és ME AP92 név alatt is forgalmazták. Az első PTB jelzése 478 volt, ilyennel rendelkezik tesztfegyverünk is. Aztán ez a típus volt az utolsó 8 mm K gázpisztoly, amely PTB jelzést kapott Németországban, az már az 533-as volt, valamikor az 1990-es évek elején. Az alap mattfekete mellett nikkelezett, és kéttónusú (nikkelezett tok) felületkezeléssel is gyártották,
Bár elvileg jónéhány évig forgalomban volt, és több országba is szállították (például a franciákhoz 8 mm GS sörétes kartácslőszerhez kialakított verziót), mégsem túl gyakori típus. Németeknél a “hazai” Reck Miami 92 megjelenése és a 9 mm PAK töltények elterjedése szorította ki a piacról. A Brixia márkanév gyakorlatilag eltűnt, vele ez a fegyver is valamikor az 1990-es évek közepén. A konstrukciót rövidebb csővel/szánnal és sajnos már csak spiáterokkal a szintén olasz Valtro kezdte el gyártani, immár 9 mm PAK kaliberben is. Ennek típusjelzése mod. 98 Civil lett, tárkapacitása 11 db-ra csökkent. 2012-re aztán a Valtro cég is megszűnt, nem tudni hova kerültek az öntőformák.
Amúgy spiáter
Az alumíniumtok dacára azért ne legyünk optimisták. A nagyon gagyi kinézetű, rücskös fekete festés alatt a szán esetében is csak spiátert találunk. Spiáter az egyébként DA/SA elsütőszerkezet is. A kakas is az, ott is van benne a megszokott kráter, amit az ütőszeg vert bele. Az ütőszeg nem repülő típusú, és a kakasnak sem találunk biztonsági állást. Tehát tűzkészen nem viselhető a méretes olasz, csak bebiztosítva. A biztosító kétkezes, mint az igazin, de persze nincs fesztelenítési funkciója – csupán szétkapcsolja az elsőtűszerkezetet és válla befordul az ütőszegvég elé. Ráadásul a jobb oldali biztosítókar olyan 3 mm-et lötyög, és a biztosítótengely is cinköntvény. Ezért üresen csettegtetéstől könnyedén kettétörik, ez sajnos típushiba – csakúgy, mint a német rokonon, a Reck Miamin.
Még egy, erősen megmosolyogtató apróság: az igazi Beretta M92F szánján felül, a nézőke előtt van a passzív ütőszegbiztosító szögletes kivágása. Nos, bár ilyesmi természetesen nincs a gázpisztolyon, az öntőformában kialakítottak egy ennek megfelelő szögletes mélyedést, ami jól látszik a Brixián is.
Igazából tehát a szétszedésen kívül nem nagyon találunk a szerkezetben különösebb érdekességet.
Osztott szán
A töltetlenség ellenőrzése a szokásos módon történik, a tárkioldó is az igazin megszokott nyomógomb. A tár esetünkben is kétsoros, nem kevesebb, mint 18 darab 8 mm Knall gáz- vagy riasztópatron befogadására alkalmas.
A szétszedőkar a tokon azonban csupán egy imitáció, a tok anyagából öntött, nem mozdítható. Ehelyett a szán eleje külön darab. Ezt kissé be kell nyomni (kb. 2 millimétert), majd a keresztbe menő acéllap, mely a szánhoz rögzíti ezt az alsó elemet, kitolható. Ezután vigyázzunk, hogy a helyretoló rugó nem lőjje messze a szán alsó-elülső részét. Ha ezt kivettük, akkor a szán nagyobbik, felső része hátrafele lehúzható.
A cső alatt van a helyretoló rugó, és spiáter vezetőrúdja. Fontos megjegyezni, hogy a rugó körül van egy vaskos gumi puffergyűrű. Ezt érdemes nem elhagyni összerakáskor, mert hiába a vaskos szán, több beszámoló alapján is ezen puffer neélkül előbb-utóbb szánrepedés lesz a durrogtatás vége!
A fegyveren belül nem sok acélt találunk. A hüvelykivető orr, a cső/töltényűrbetét és az akasztólap az, ami egyértelműen acélból készült. Különös még látványra, hogy az első néhány centi kivételével a csőköpeny alul szögletes profilú.
A csőtorkolatban egy acélbetétben menet van rakétázó toldathoz, de a nálam levő gázpisztolyhoz való már elveszett.
Meglepő, de működik
A huszonéve gyártott 8 mm Knall gázpisztolyoknál gyakran fordul elő, hogy a mai, csökkentett szabványos gáznyomású töltényekkel már nem működnek megbízhatóan (még öntöltő gázpisztoly szinten sem). Szélsőséges esetben lövéskor a szán meg sem mozdul, a fegyver csak ismétlő – a mi fegyverünkön pedig igencsak súlyos a szán.
Az aggodalmaim azonban nem igazolódtak be, rézhüvelyes, nem régi gyártású 8 mm K Fiocchi (GFL fenékjelzés) riasztópatronnal néhány lövés hibátlanul kiment. Még érezhető hátrarúgásocska is volt. A nyitott szánon keresztül jó messzire repkedtek a hüvelyek.
Tesztfegyveremen a szánakasztó már nem annyira akart működni, a tár műanyag adogatótömbje már nem nyomta fel eléggé, hogy a tár kifogyásakor mindig fennakadjon.
A kissé már kráteres kakas dacára revolverezve is megbízhatóan sütött. Öszintén szólva kellemes csalódás volt a kipróbálás. Az élethű designú, de persze nem Beretta-ogós markolathéjak sokszorta kényelmesebbek voltak, mint a Reck Miami botrányosan szögletes paneljei. Persze így is csak nagyobb kezűeknek kényelmes a fogása a Brixiának.
Alapvetően gyűjteménybe
A Brixia M92 Army abszolút értelembe nem éppen csúcsmodell a gázfegyverek mezőnyében. Viszont ha a többi olasz gázpisztolyhoz képest vizsgáljuk, akkor sajnos az. Az alumíniumtok igazi kuriózummá teszi, kár, hogy nem akadt túl sok követője.
Gyakorlati – önvédelem – célra túl nagy, és nem is hordható tűzkészen, nomeg öntöltő is. Persze, ha valakinek csak egy ilyenje van, és anyagilag nem engedhet magának újat, akkor tárazza bátran gázra. De aki teheti, tegye inkább vitrinbe!
Vass Gábor
