Az orosz fegyveripar néha egészen meglepő teljesítményekre képes, nem különösebben kötik őket a konvenciók, ha új fegyvermodellt akarnak tervezni. Valami ilyennek az eredménye a Baikal MP-661K DROZD sorozatlövő légpisztoly, melynek felépítése és működési elve eléggé avantgárd vonásokat mutat.
Nálunk TILOS!
Mielőtt bárki naiv tévhitekbe ringatná magát cikkünk tárgyát illetően, le kell szögezni, hogy a sorozatlövésre alkalmas fegyver, legyen az akár 7,5 joule alatti csőtorkolati energiájú is, hazánkban a tiltott kategóriába van sorolva. A sokat emlegetett 115/1991 kormányrendelet egészen pontosan ekképpen rendelkezik:
“8. § (1) Tilos polgári használatra gyártani, belföldi kereskedelmi forgalomba hozni és
tartani:
a) sorozatlövésre alkalmas lőfegyvert, gáz- és riasztófegyvert, légfegyvert;”
Tehát, ha valaki mégis szert tesz itthon egy DROZD-ra, akkor azt legálisan nem teheti, ha mégis lebukik vele, akkor az eszközt elkobozzák, és szabálysértési eljárást indítanak ellene. Viszont mivel semmiképpen nem lőfegyver a csőtorkolati energiája miatt, a büntetőeljárás kizárt. (Azonos kategória az ausztriai bevásárlás után “zsebünkben maradt” gázpisztollyal…) A gyártó országban, az Oroszországi Föderációban azonban – nem meglepő módón – a maroklőfegyverek kivételével minden más fegyverre lényegesen liberálisabb szabályozás van érvényben, mint nálunk (pl. a lakásvédelem megfelelő indok a sörétes hosszú lőfegyver engedélyezésére). A DROZD esetében is csak a csőtorkolati energiát vizsgálják, az, hogy sorozatot is tud lőni, nem szempont, így szabadon meg lehet vásárolni. (3000-4000 rubel környékén van az ára, ami olyan 100-130 USD – az Egyesült Államokban kb. 210 dollárért hirdetik). A cikkben szereplő példányt nekünk sem volt módunk tehát itthon kipróbálni, hanem a jogszabályi szempontból senki földjének tekinthető nürnbergi IWA kiállításon (lásd: Kaliber 2003/május, június) ismerkedhettünk meg vele közelebbről.
A jól ismert tárrendszer hosszabb kivitelben
A DROZD – neve harkályt jelent – tárja nem más, mint a jól ismert Makarov MP-654K légpisztolyok kombinált CO2-lövedék tárja, csak éppen olyan hosszú, hogy elférjen benne 30 db gömblövedék. Az acélból készült tár előlapján találjuk a rugós adogatású gömblövedék-tárat, melyet ugyanazon a nyíláson keresztül lehet felülről megtölteni, mint ahol lövéskor majd a lövedékek is ki fognak repülni. A tárazás hátulütője, hogy az adogatórudat a tárazás teljes ideje alatt lehúzva kell tartanunk, ami némiképpen igénybe veszi a körmünket, illetve hüvelykujjunkat.
A légfegyver hivatalosan 4,5 mm-es gömblövedékkel működik, azonban a valóban megbízható működéshez a kb. 4,45 mm-es acélgolyókat illik használni. A rosszabb minőségű, egyenetlen átmérőjű ólomsörét ugyanis hajlamos elakasztani a tárat.
A lövedéktár adogató/kilövő nyílása mögött helyezkedik el a szelepszerkezet, melyet hátulról üt meg a jelen esetben igen furmányos ütőszerkezet. A tár alsó részén van egy műanyag álcázó keret, ezt félrehajtva lehet majd a 20 db feletti lövedékmennyiséghez lehúzni a tárrugót, illetve oldalról behelyezni a 12 grammos szén-dioxid patront. A patron becsavarására 2-féle megoldású tárat mutattak a kiállításon. Az egyik a hagyományos becsavarós, a másik a kifinomultabb, álcázottabb előfeszítő csavar/kilukasztó karos kialakítású, nagyon hasonlít az UMAREX CP88-ason levőre.
A CO2-patron és a szelep között egy vaskos hengeres alkatrészt találunk, ez tulajdonképpen egy tágulási (puffer) kamra, aminek abban van szerepe, hogy a gyors tüzelésnél (sorozatlövés) ne fagyjon le a szelep. Ennek ellenére persze a sorozat első és hatodik lövése közt érzékelhető némi teljesítménycsökkenés.
Elektromos ütvefúró
Aki próbált már lőni az UMAREX Walther PPK/S vagy a Daisy 400 “Desert Eagle” légpisztolyokkal, az jól tudja, hogy a valóban félautomata működés ára szén-dioxidos modelleknél általában az, hogy az eszköz harmatgyenge és borzalmasan pontatlan lesz. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a patron amúgy sem döbbenetes nyomásának jelentős része hátrafele fúj le, és ereje az elsütőszerkezet működtetésére fordítódik. Ezen túlmenően általában az élettartammal is problémák szoktak adódni.
Az orosz mérnökök azonban nem arról ismertek, hogy beérnék kompromisszummal, ezért a kézenfekvő de rossz megoldás helyett egy újszerűt alkalmaztak. A szénd-dioxid patron nyomása teljes egészében a lövedék gyorsítására fordítódhat, a fegyver újrafelhúzását segédenergiával oldották meg. Ez pedig nem más, mint 6 db AA-méretű 1,5 voltos ceruzaelem. Ezek rendkívül diszkréten, az előágyban foglalnak helyet, a csőtorkolat alatt levő kis műanyag ajtón kerezstül lehet őket bepakolni. A fegyverben volt 6 db “noname” (nem márkás tartóselem) ceruzaelem még ezer lövés leadása után sem mutatott kifáradást.
A DROZD léggépisztolynak tehát nincs is a szó klasszikus értelmében vett mechanikus elsütőszerkezete. Az elemek egy kondenzátort töltenek, melyről egy elektromágnes kapja meg a mikrokapcsolós elsütőbillentyű meghúzásakor az “áramlöketet”. A szelepre ráütő kakas szerepét pedig az elektromágnes vasmagja látja el, melyet egy kis rugó minden lövés után visszaránt kiindulási helyzetébe (természetesen ez így eléggé leegyszerűsítve van leírva).
Sok kapcsoló
A DROZD esetében mindössze egyetlen mechanikus kezelőszervet, a markolat hátsó-alsó részén levő tárkioldót találunk. Minden más dolgot elektromos kapcsolókkal szabályozhatunk, ebből nem is keveset szórtak el a fegyveren. Az elsütőbillentyű mikrokapcsolós mívolta nyilvánvaló az igen jó sütésből. A markolati rész felett, a tok bal oldalán van egy kis tolóka, mely lényegében a ki-be biztosítást végzi. Bekapcsolt – helyesebben áram alá helyezett – esetben egy kis piros LED világít diszkréten, nagyon jól érzékelhetővé téve a tűzkész állapotot.
A biztosító-kapcsoló előtt találjuk a tűznemváltót. A tolóka háromállású, egyeslövés, 3-lövéses és 6-lövéses tűzcsapás (kötött sorozat/burst) üzemmódjai vannak. A teljes sorozatlövés vélhetően azért hiányzik, mert ekkor a szelep menthetetlenül lefagyna az expandáló szén-dioxidtól, és talán az elsütőszerkezetet működtető kondenzátor sem végtelen kapacitású, illetve az elemek is túl gyorsan lemerülhetnének.
Már ezek a funkciók is könnyet csalnak az ember szemébe, node a tok jobb oldalára még egy ínyencséget pakoltak a tehetséges alkotók. A sorozatlövés tűzüteme ugyanis változtatható, 300, 450 és 600 lövés/perc tűzgyorsaság közt válogathatunk ízlés szerint. A 600 lövés/perc elméleti tűzgyorsaság azt jelenti, hogy a 6-os sorozat 0,6 másodperc alatt hagyja el a csövet, tehát egy AK-47 tűzütemével pucolhatjuk üresre a tárat. Megjegyzendő, hogy az elektromos sütés ötlete nem új számos méregdrága versenylégpisztolyon is találunk ilyent, hiszen ez esetben semmi köze a mechanikus alkatrészek súrlódásának a sütési erőhöz.
Dögös megjelenés
Ha egy ilyen műszakilag valóban érdekes és újszerű terméket készítenek, akkor azt várnánk az oroszoktól, hogy hagyományaikhoz híven valami hihetetlenül bumfordi, és otromba formába fogják önteni, amivel agyoncsapják az egészet.
Azonban csodák csodája, nem ez történt. A DROZD formája még laikusnak is vonzó, lekerekített, 21. századi műanyagtokos géppisztolyformát kapott, azt hihetnénk, hogy valami neves olasz designer alkotta meg a harkály ruháját. (De mégse itáliai, hiszen ez működik és használható is).
A pisztolymarkolat kifejezetten kényelmes, sőt a megjelenés valósághűvé tételében még arra is szántak egy kis gondot, hogy a 4,5 mm-es helyett egy 9 mm-es csőtorkolat-imitációt kapjon a légfegyver. Ennél már csak az lenne nagyszerűbb, ha a jövőben más, meglévő éles géppisztolyok formáját lekoppintó modellekkel is megjelennének (lásd Umarex példája).
Egyetlen számottevő gyenge pontja van a formának, ez pedig a tok végén levő két nyílásba bepattintható válltámasz. Ez ugyanis nagyon rövidke, ha vállba tesszük, akkor nem látható élesen a nézőke, és nem igazán lehet célozni vele. Ezt azonban könnyen ki lehet küszöbölni egy párezer forintos, légfegyverre való red-dot irányzék felszerelésével a tok tetején levő műanyag szereléksínre (ilyen volt a tesztfegyveren is). Ha már egyszer minden villamos működtetésű a fegyveren, akkor miért pont az irányzék ne legyen az?
A meglévő és állítható nézőkés mechanikus irányzék esetén a válltámaszt vagy vegyük le, vagy a könyökhajlat magasságában megtámasztva érdemes stabilizálni a kis fegyvert. Az ABS-polimer anyagú tok egyébként kifejezetten kellemes fogású, és egyáltalán nem büdös (mekkora vívmány ez arrafele!!).
Ratatatata!
Legalábbis a fenti hangutánzó szó ütemes mormolgatása az, amivel teljesebbé lehet tenni a DROZ-dal való játszadozást. A “torkolatdörej” sorozat üzemmódban is csak olyan, mint egy légfegyveré, csak éppen viccesen sűrűn hallatszik. A hátralökés nem olyasmi, amiről beszélhetünk ez esetben, még legnagyobb tűzgyorsaság és 6-os sorozat esetén is alig biccent egyet felfele a fegyver.
A jó sütés miatt a kiállításon egy másik cég által kiépített beltéri “mini-lőtéren” 5 méterről 6-lövéses sorozat szórása mindössze 2-3 centi, 10 méterről sem megy 5-8 centis fölé. 5 méterről a 3-lövéses sorozat a leggyorsabb tűzütem mellett gyakran ugyanazon a lukon megy keresztül.
Egyes lövésekkel kipróbálva 5 lövés szórása kb. 2,5 centiméteresnek adódott, tehát a pontosságon az esetleg sorozatra állítás sem sokat ront.
A legjobban természetesen a 600/perc tűzütem melletti céltárgy-fürészelést élveztem, a kisebb tűzgyorsaságok esetében viszont könnyedén meg lehet állítani a sorozatot bőven 3 vagy 6 lövés alatt is. A kisebb tűzgyorsaság leginkább arra használható, ha kirakunk egy sorba 3-4 felboruló céltárgyat, és lassan végighúzzuk feléjük a kis sorozatlövő harkályt. A légpisztoly torkolati energiája maximum 5-6 joule között van, ez arra elég, hogy – friss patronnál – fenyőfába lőve a lövedékek teljesen elmerüljenek abban. Ez tehát némileg nagyobb erőt jelent, mint a rövidebb csövű hobbi-légpisztolyoktól megszokott.
Tapasztalataim szerint 1 db 12 grammos CO2-patron mintegy két és fél tárnyi (tehát 75 db) lövés leadására elegendő, ezután már annyira lelassulnak a lövedékek, hogy a levegőben látjuk őket repülni. Ez persze eléggé függ attól, hogy mennyit lőttünk sorozatban – naná, hogy 90%-ban erről van szó, ha ilyen holmit kezébe kaparint az ember. Az egyetlen dolog még, amin elgondolkodtam, az az, hogy mi módon lehet szabad téren, esőben működtetni egy ilyen elektromos szerkezetet a beázás és zárlat veszélye nélkül.
Színes adás
A DROZD-ot hogy olyan országokban is eladhatóvá tegyék, ahol sorozatlövő hadifegyvernek kinéző fegyverutánzat nem lehet a polgárok birtokában, elkészítették olyan kivitelekben is, ahol a tok alsó része élénk (kék, narancs, sárga, vörös) színekben pompázik. Azt hiszem nem kell sokat várnunk, hogy az MCM és a Han Solo Mauserje mellett ez a modell is megjelenjen a Star Wars epizódjaiban…
Azonban ez még mind kevés ahhoz, hogy hazánkban – és sok más európai országban – a DROZD-ot forgalmazni lehessen. A sorozatlövésre ugyanis “harapnak” a jogalkotó bürokraták, pláne a politikusok, hiába nem lesz attól sokkal veszélyesebb egy 7,5 J alatti fegyver. Hiszen a DROZD-dal talán akkor sem lehetne megölni senkit, ha fejbecsapdossuk az illetőt, hiszen majdnem teljesen műanyagból van…
Tehát, mindenképpen arra van szükség, hogy az oroszok kihozzák technikailag kifinomult művük lebutított változatát, melyen kicsit kevesebb állása van a kapcsolóknak, tehát a sorozatlövés kizárható. Más kérdés, hogy ezen a téren a gyártó ország még mindig nem eléggé rugalmas. Bár ha meggondoljuk, akkor némileg igazuk van. Oroszországban és az USA-ban mindenképpen szabadon eladhatják terméküket bárkinek, ez pedig több, mint 400 milliós piacot jelent…ebből pedig jó sok vodkát lehet venni Izsevszkben.
A gyártó a neten:
www.baikalinc.ru
Vass Gábor