Az agyaggalambölő célszerszám – Beretta UGB 25 Xcel Gold Trap

Sosem voltam híve a “fából vaskarika” vagy az univerzális “5 in 1” termékeknek, de ugyanakkor a kimondottan egy adott feladatra kihegyezett dolgok általában nem túl izgalmasak. Kevés olyan fegyverrel találkoztam, mint például a SIG P240, ami annak ellenére lenyűgözött, hogy az adott célfeladaton kívül szinte semmire nem jó. A Beretta UGB 25 Xcel szintén ilyen.

Pár szót a traplövészetről

A trap a koronglövészet egyik ága. A skeettel ellentétben itt a fegyver a “galamb” kérésekor vállban van, és nem toronyból, hanem a lövő előtt elhelyezkedő aknából indítják a korongokat.
A felröppenő célokra a versenyző két lövést adhat le. Ha bármelyik lövés kapcsán a korongból látható darab szakad le, a találat érvényesnek mondható.
Az ideális koronglövő puska általában csőletörős dupla bock, amely legalább 26 collos csőhosszal rendelkezik. Persze, nem csak a csőhossz számít. A fegyver tömegének, súlyelosztásának és hátrarúgásának egyaránt fontos szerepe van, ugyanis egyrészt nem mindegy, hogy mekkora tömeget kell hirtelen a célra irányítani, másrészt egy orrnehéz puska tehetetlenségéből fakadóan sokkal nehezebben kontrollálható.
Ugyanakkor egy ész nélkül kikönnyített, rossz súlyelosztású fegyverrel lehet, hogy az első lövés leadása gyorsan sikerül, de ha találat hiányában rá kell ismételni a célra, sokkal nehezebb – és ebből fakadóan több idő is – visszarendezni a célképet, az agyaggalamb márpedig nem vár.

Egyedi megoldások

Amikor először hallottam a fegyverről, kicsit olyannak tűnt nekem, mint egy csodaországból érkezett öszvér; csőletörős, kétlövetű – ez eddig még rendben is volna -, de a puska egy csővel rendelkezik, ráadásul a második lőszert nem csőtárból adogatja, hanem oldalról. elsőre elképzelhetetlennek tűnt. Másodjára is. Sosem értettem, hogy miért kell amúgy már jól bevált megoldásokon módosítani, miért ölnek időt és energiát olyan fejlesztésekbe, amik általában hamar eltűnnek a süllyesztőben, mert a régi, kitaposott ösvény valahogy még mindig jobb. Nos, ez jelen esetben másképp történt.
A fenntartásaim ellenére be kell ismernem, hogy a Beretta mérnökei például a 8000 Cougar esetében alkalmazott forgó reteszeléses zárolással ellentétben most valóban innovatív és életképes megoldást dolgoztak ki, ráadásul többet is.
Hogy mi is volt a gyártó célkitűzése ezzel a fejlesztéssel? Mivel egy versenysportra kiélezett fegyverről van szó, minden fejlesztés a jobb eredmények elérése, a traplövészetre való hangolás jegyében zajlott. Mint már említettem, a fegyver súlya, súlyelosztása és a hátrarúgás mértéke egyaránt lényeges, és bátran állíthatom, ezen szentháromság minden tagján sikerült jelentős mértékben javítani.
A Beretta egyébként olyan komoly potenciát érzett ebben a fejlesztésben, hogy a típusjelzésben az UGB a cégvezető Ugo Gusalli Berettára utal.

A súly

A Beretta mérnökei szemmel láthatóan nem osztják Penge Borisz elméletét, miszerint “a súly a megbízhatóság jele”. Mondhatjuk úgy is, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy a tömeget – a másik két fontos paraméter szem előtt tartása mellett – a lehető legkisebbre csökkentsék.
Egy fegyver könnyítésekor bevett dolog az alumíniumötvözetből készült tok használata, így ez jelen esetben is szinte magától értetődő. Azonban ez így önmagában még édeskevés lenne, ezért tovább folytatták a farigcsálást. Mi az, amiből egy hagyományos traplövő puskán kettő van? A cső. Ebből az következik, hogy ha a puska csak egy csővel rendelkezik, máris spóroltak a tömegen, ráadásul kevésbé lesz orrnehéz. Ezzel némi felesleges súlyt lefaragtak ugyan, de rögtön felvetődött a következő kérdés: hogy töltsék be a következő lőszert?

A súlyelosztás

Az öntöltő söréteseknél alkalmazott csőtár ideális megoldás amerikai vadászoknak vagy IPSC-t űzőknek, jelen esetben ez az adogatási forma mégis kiesett. Egyrészt, mert maga a csőtár súlya nem elhanyagolható, így a cső megszüntetésével spórolt tömeg egy részének rögtön búcsút is inthetnénk, másrészt az adogatás formájából fakadóan a két lövés közt jelentősen megváltozik a fegyver súlyelosztása, mivel hátrébb vándorol a súlypont. Az oldalról adogatott lőszer a fegyver tömegközéppontja mellett kapott helyt, így a két lövés teljesen azonos súlyelosztású puskával történhet.
A gyártó szerint ezen megoldásnak egy másik pozitívuma a csőtáras félautomata fegyverekkel ellentétben, hogy a versenyzőnek a pozíciók közti átmozgáskor nem kell ürítenie a fegyvert, hiszen csak letöri a csövet. Az valószínűleg elkerülte a figyelmüket, hogy a versenyzők többsége dupla bockkal lő. Az viszont tényleges előnynek mondható az ejektoros puskákkal szemben, hogy ha egy korongra elég a lövőnek egy lövés is, nem kell letörni a csövet, elég csak egy újabb lőszert csúsztatni a fegyver oldalán található adogatókanál alá.

A hátrarúgás

Nos, a fegyverünk most már kellőképpen könnyű, a súlyelosztása is remek, de mekkorát rúg így lövéskor? Semekkorát. Ebben az érzésben nem kevés szerepe van a tusában elhelyezett Beretta Recoil Reduction Systemnek csúfolt rugós rendszernek, valamint a GelTek zselés tusapárnának, melyek a hátrarúgást hivatottak csökkenteni, és igen jól teszik a dolgukat.
Szintén fontos, hogy a fegyvercső alacsonyabban helyezkedik el, mint általában szokott, így egy vonalba került a tusa tetejével. Ha jobban megnézzük, a cső hozzávetőlegesen olyan magasságban van, mint egy öntöltő sörétesnél a csőtár, ennek kapcsán nincs akkora felfelé csavaró erő sem, mint más puskák esetében. Többek közt ennek köszönhető a kissé ormótlannak tűnő ventilált irányzék.
Ezek önmagukban is igen komoly mértékben csökkentenék a hátrarúgást, de ez még nem volt elég a maximalista tervezőknek. A rövid csőhátrasiklás ismert és elterjedt formája a reteszelésnek öntöltő pisztolyoknál, de a “rövid csőhátrasiklás” és a “sörétes puska” manapság egy mondatban nem szerepel túl gyakran. Márpedig ennek a fegyvernek az egyik előremutató fejlesztése mégis az, hogy lövéskor a teljes cső hátramozdul, ezzel is csökkentve a lövő vállára ható nyomást.
Végül, de nem utolsósorban a fegyver öntöltő mivoltából fakadóan eleve jelentős energia emésztődik el a zártömb mozgatásával és a kivetéssel, ami szintén csökkenti a hátrafelé ható erőket. Ezen fejlesztéseknek köszönhetően kaptunk egy könnyű, jó súlyelosztású, alacsony hátrarúgású és működő versenyfegyvert, ami a gyártó országot ismerve minden tiszteletet megérdemel.

Működés

A fentiekből kiderül, hogy a fegyver gyakorlatilag egy félautomata sörétes puska, mely az említett okok miatt nem csőtárból, hanem oldalról, egy kis kanál segítségével adogat. Mivel ez egy teljesen új fejlesztés, és eddig még csak hasonlóval sem találkoztunk, megtiszteltetés lenne számomra, ha elnevezhetném ezt az alkatrészt, mondjuk Beretta-féle oldalsó bebillenő lőszertartó kanálnak, vagy rugós lőszertovábbító tömegközépponti adogatóegységnek, de nem teszem, megmaradok a Mátrixból már ismert “kanál” kifejezésnél.
Ez a bizonyos kanál a puska jobb oldalán kapott helyet, a tok bal oldalán pedig a cső letörését szolgáló nyitókar található, így ezen irányokba értelemszerűen nem vetődhet ki a hüvely. Felfelé, a lövő orra előtt némiképp zavaró lenne, ezért a fegyver lefele ürít. Ez egyrészt megkönnyíti a lövészet utáni takarítást, másrészt a kivetődő hüvelyek nem zavarják a mellettünk állókat.
Az adogatás már világos, térjünk át az ürítésre. A hátramozgó csőnek a kényelmi szempontokon túl egy prózaibb szerepe is van, meglöki és újratöltésre kényszeríti a zártömböt. A billenő retesztestes zártömb hátramozgáskor kiveti az ellőtt hüvelyt, majd előrefelé a kanál alól a töltényűrbe tolja a lőszert.
A gázelvételes rendszerekkel szemben ez a megoldás sokkal sterilebb, a fegyver nem koszolódik annyira, így ennek kapcsán megbízhatóbb is.

Részletek

Hogy kinek mi a szép, az elég szubjektív kérdéskör, ezért ennek eldöntését az olvasókra bíznám. Az viszont tény, hogy a főbb részegységek és az apró kis részletek egyaránt gyönyörűek. Önmagukban. (Együtt azonban, mind a szerzőnek, mind nekem túl sok volt az olasz design. – A szerk.)
Az előágy és a tusa válogatott diófából készült, a csúszásgátló recézéseket és a Beretta logót lézertechnológiával varázsolták bele.
A tusa pofadékrésze és a már említett GelTek tusatalp tetszőlegesen állítható a lövő igényeinek megfelelően, melynek köszönhetően garantált a maximális kényelem.
Az Optima-Bore cső és a magas ventilált irányzóvonal gyönyörű mattfekete felületkezelést kapott, amely nemcsak szép, de hasznos is, mivel nem csillan be rajta a napfény, amely lövéskor esetleg zavarhatná a lövőt.
Mivel versenyfegyverről van szó, a tok oldalán nincs se szarvasvéset, se dagonyázó vaddisznócsalád, egyszerűen csak egy ízléses fekete szálcsiszolt felületet kapott, rajta a szerényen meghúzódó aranyszín betűkkel feltüntetett márkajelzéssel.
Az elsütőbillentyű szintén aranyozott, amely a puska luxusmivoltát hivatott hangsúlyozni. Az már kevésbé elegáns, hogy a sátorvas és a komplett elsütőszerkezet-ház (triggergroup) műanyagból készült, amit a gyártó azzal indokolt, hogy hideg időben így nem annyira kellemetlenül hideg a lövő kezének. MUHAHA!

Szedjük szét!

Nos, lássuk, mi is lapul a Giugiaro Design által gondosan megtervezett külső alatt!
A töltetlenség ellenőrzése után távolítsuk el az előágyat az erre szolgáló kar segítségével. Ekkor láthatóvá válik a két technopolymer puffer és a hozzájuk tartozó rugók, melyek csillapítják a hátrasikló fegyvercső energiáját, valamint a lövés utáni rezgését.
Ezt követően a fegyverhez járó egyik szerszám segítségével kitoljuk a tok elején található stiftet, így leszedhetjük a fegyvercsövet. Ezután kitoljuk az elsütőszerkezetet a helyén tartó csapot, majd a komplett egységet lefele kihúzhatjuk a puskából.
A zártömb kivételéhez egy másik szerszámra lesz szükségünk, melyet a fegyver bal oldalán található furatba kell benyomni, majd a komplett zártest előre kihúzható a tokból. Ekkor láthatóvá válik a szokatlan helyen található hüvelyvonó karom, valamint megfigyelhetjük a repülő ütőszeg billenő retesztest általi passzív biztosítását.

Tartozékok

Ellentétben egyes gyárakkal, ahol közel ennyi pénzért még irányzék sincs a fegyveren, a Beretta nem méri szűkmarkúan a kiegészítőket. A puska mellé adott masszív műanyag bőröndben találhatunk még öt, kimondottan ehhez a csőhöz készített choke-ot (Optimachoke), a szétszedéshez, az összerakáshoz és a fegyver testreszabásához szükséges szerszámokat, távtartókat a tusa beállításához, egy kis üveg fegyverolajat és két vászonzsákot.

Az élmény

A fegyver tesztelését Vass Gábor kolléga és jómagam végeztük. Egyikünk se kimondottan traplövő típus, olyannyira, hogy Gábor ezt megelőzően még soha nem lőtt trapot, én kétszer próbálkoztam a műfajjal, ebből egyszer egy
18 collos Remington 870-nel, csak a hecc kedvéért. Gyakorlatlanságunk ellenére a korongok nagy részét minden nehézség nélkül eltaláltuk (én azért csak kb. 70%-ot – a szerk.), ami olyannyira felcsigázott, hogy elgondolkodtam a traplövészet komolyabb űzésén is.
A borús idő és a néha barátilag eleredő eső miatt csak 75 lőszert tudtunk ellőni, viszont ezalatt egy akadályunk sem volt, és meglepő módon, a vállunkon sem keletkezett lila folt, amit már-már hiányoltam is a sörétes versenyek után megszokott jóleső sajgással együtt. (S & B és B & P sportlőszereket használtunk.)
A fegyver nagyon jól uralható, így a célra emelés meglepően könnyen ment, a cső nem lendült túl a korongon. Duplázásnál a fegyver kicsit megtolja a vállat, de a célkép alig mászik el, így ha elsőre nem is, másodikra szinte biztosan el kell találnunk a galambot.

Millióhoz közel

Mindent összevetve úgy érzem, a Beretta UGB 25 Xcel nem csak egy professzionális versenypuska, hanem élmények tárháza is egyben. Örülök, hogy ismét egy olyan különleges fegyvert tesztelhettem, aminek sikerült megváltoztatnia eddigi nézeteimet, megkedveltetett velem egy tőlem idegen lövészeti ágat, és csak a 900 000 forint körüli árcédulája akadályoz meg abban, hogy magamnak is vegyek egyet.

Uram János