Acélba öntött költészet – SIG-Hammerli P240
Ritkán fordul elő, hogy olyan pisztolyt tesztelhetünk, ami nemcsak Magyarországon számít igazi ritkaságnak, hanem világszerte elismerést váltana ki gyűjtők és sportlövők részéről egyaránt. A SIG P240 ilyen darab volt. Egyenesági őse, a P210 is már a pisztolyok Rolexének minősült, a P240 mellett mégis csak szánalmas traktorgyári erőlködésnek tűnik.
Harmincnyolcas, de nem forgó!
Nemrég volt egy minisorozatunk az olyan fegyvertechnikai kuriózumokról, mint az öntöltő tölténnyel működő revolverek, illetve a revolvertölténnyel működő öntöltők. Az utóbbi illusztris társaságban került említésre a SIG-Hammerli P240. A pisztoly ráadásul nem is csak egy-, hanem háromféle peremes lőszerrel is üzemelhet, ráadásul a tárak és a szerelt szán-cső-helyretoló szerkezet egység cseréjével ezek egymásba is átalakíthatóak. Ezek közül a .22 Long Rifle nem egy mellbevágó dolog, a .32 S & W Long WC már izgalmasabb, de nem annyira ritka ma már, ellenben a .38 Special WC már valódi egzotikum.
Így hirtelen jelentősebb mennyiségben gyártott .38 Special kaliberű öntöltőből csak a Smith and Wesson M52 jut eszembe, mára az is gyűjtői kincs státusba került.
A kaliberekből jól látható, hogy a P240 elsősorban 25 méteres klasszikus pontlövő sportpisztolynak készült. Viszont szerintem óriási előnye, hogy nem látszik annak, nem akar erőltetetten sporteszköznek, “nem-fegyvernek” kinézni, jussanak eszünkbe a mai kis és “nagykaliberű” sportpisztolyok, a Walther SSP vagy a Hammerli SP20. Talán csak az ergonomikus famarkolat kicsit kivétel ez alól, de pusztán formájával a P240 akár bármely akciófilmben is helytállhatna.
Mi a SIG P240-et .38 Special és .32 SW Long kaliberben tesztelhettük.
P210-rokonság
Az 1949-ben rendszeresített SIG P210 hadipisztoly az M1900 Lugert (7,65 mm Parabellum) váltotta le, és a svájciak precizitás iránti ösztönének a túlzásba vivését jól szimbolizálja. Az alpesi országban tradíció, hogy a tömegben gyártott és százezer számra rendszeresített hadipisztolyaik és hadipuskáik épelméjű országban sportfegyvernek is túl jók lennének.
A SIG P210 sok mindenben utat mutatott azonban más pisztolyokhoz, és a P240 is ennek a szerkezetére épül. A legfontosabb jellegzetesség az, hogy a szán végig a tokon belül, megvezetve fut, így a fegyver pontossága is javulhat.
A csak single action külső kakasos elsütőszerkezet ugyan hadipisztolyon akkoriban, a második világháború után már elavultnak számított (lásd P38), de a sportpisztoly P240-hez éppen kapóra jött.
Ennél furább azonban a reteszelés megoldása. Alapból nem is lenne egyébként rá szükség, hiszen a .38 Special relatíve kis teljesítményű (pláne a wad cutter lövedékes céllövő lőszerek), és igen kis gáznyomású is. Valamiért svájci barátaink azonban a rövid csőhátrasiklásos konstrukció mellett döntöttek.
A dolog nagyon érdekes fejlődéstörténeti szempontból. A kireteszelés vezérlése a P210-nél megismert Petter-féle megoldással történik: a csőszakállon egy “kifli alakú” íves furatba illeszkedik a szánakasztó tengelye (ezt manapság a CZ75-ről ismerhetik sokan).
A csőnek a szánnal való összezárása a P210-nél még a klasszikus Browning-féle reteszelőbordákkal történt. A P240-nél viszont eleve hatalmasra kellett készíteni a .38 Special hüvelymérete miatt a kivetőnyílást. A tervezők tehát úgy döntöttek, hogy kivetőnyílás hátsó-felső részén egy szögletes kivágást eszközölnek, a csőfar töltényűri részének ugyancsak szögletes nyúlványa pedig ide záródik.
Ez a fegyver tehát egyfajta köztes fejlődési lépcső a P210 – vele a hagyományos Browning-konstrukciók – és az 1970-es évek második felében megjelent Browning-SIG reteszelések között.
Az utóbbiaknál már ugye a komplett töltényűri blokk kapcsolódik a nagyméretű hüvelykivető nyílásba.
Ha már a hadipisztoly-őst felidéztük, hadd értetlenkedjek egy kicsit.
A P210 régimódiságát jelzi a kicsinyke sátorvasa, melybe a mégoly cudar alpesi télben sem tud a katona kesztyűs kézzel benyúlni. Ellenben a P240 sportpisztolyra akkora sátorvas került, amit csak egy dolog indokol: a designer dicséretes arányérzéke.
Részleges szétszerelés: segédeszközzel
Annak ellenére, hogy a P210-hez nagyon hasonlít a P240 (.38 Special) szerkezete, a részleges szétszerelés mégis módosult némileg, és nem az előnyére. Bár ez nem hadipisztoly, de mégis sajnálatos, hogy segédeszköz kell a szétszereléshez.
A töltetlenség ellenőrzését követően kb. 1 centit húzzuk hátra a szánt, és a helyretoló rugó vezetőrúd vége és a szán közé illesszük be a szétszedőszerszámot.
Ezután nyomjuk előre a szánt, hogy az egy síkban legyen a tok hátsó részével. Majd húzzuk ki a szánakasztónak látszó kart jobbról balra. Ezután a szerelt szán előre lehúzható a tokról.
A szánból először az acél helyretoló rugó vezetőrudat és a rugót kell lefele kiemelni, aztán jöhet a cső is.
Belvilág és állíthatóság
Ha már bent vagyunk a pisztoly belsejében, nézegessünk körül.
Spiáter, alumínium vagy műanyag: ezeknek nyomát sem látjuk. Mennyit változott a világ három évtized alatt.
A P240 teljesen acél, a cső keménykrómozott, huzagolása hagyományos, azonban belenézve fantasztikusan finom megmunkálást látunk. Úgy csillog-villog a tükrös csőfurat, mintha poligonhuzagolású lenne. A töltényűr hasonlóképpen finom, a csőszakáll pedig kettős, kettő közé kerül a helyretoló rugó vezetőrúdja. A cső elöl és hátul kónuszosan nagyobb átmérőjűre tágul. Érdekesség, hogy a SIG HAMMERLI felirat csak a kivett csövön látszik, mert a kivetőnyílással ellentétes oldalon van.
A tokban hátul láthatjuk a kakasos, single action típusú elsütőszerkezetet, mint vérbeli sportpisztolyon, ez is sokoldalúan állítható. A jobb oldalon, leghátul levő kicsiny csavar a sütési erőt változtatja 1000-1360 gramm között.
Az előtte levő csavar az elsütőrúd rugójának erejét – ezzel az előhúzás során kifejtendő erőt – állítja, ezt nem javasolják nagyon piszkálni, mert elérhető a “nem sül el” állapot is.
A markolathéj levétele után lehet csak hozzáférni a tok jobb oldali kivágásában levő csavarhoz, mely a sütési pont helyzetét változtatja. Illetve a tok hátsó részén, a kakasrugó mellett bal oldalon van a túlhúzásgátló (trigger stop) állítócsavarja. Ezek már inkább “advanced” felhasználónak valók finomhangolásra, mi még véletlenül sem nyúltunk hozzájuk.
A P240-nek – vérbeli sportpisztoly lévén – nincs passzív ütőszeg-biztosítása.
Kezelőszervek, funkcióhiányok
A P240 pisztoly kezelőszervei a P210-ét követik, tehát az elit sportlövő svájci obsitos már eleve ki van képezve rájuk. A tárkioldó a markolat alján található régimódi sarkantyú, míg a tokbiztosító a bal oldalon az elsütőbillentyű mögött levő – lemezből hajlított – karocska. Ezt azonban a sportmarkolat okán leginkább két kézzel lehet csak jól kezelni. A biztosítókaron van egy kis furat, ezen keresztül a piros F (tűz, felül) és fehér S (biztosított, alul) állások jól leolvashatóak.
A következő kezelőszerv a biztosító előtt és felett levő szánakasztónak látszó kar. Ez azonban itt inkább csak a szétszedőkar funkcióit tölti be, hiszen a tár kifogyásakor nem akad hátra a szán. Azt csak kézzel tudjuk megtenni.
Ez felettébb kényelmetlen, inkább három kezet igényel, ha például a sorozat végeztével a versenybírónak jelezni akarjuk a fegyver üres mivoltát. Amúgy ez a funkcióhiány érthetetlen, hiszen az oldalt felsliccelt tárak adják magukat egy szánakasztó beletervezéséhez.
A tárak sem tartoznak azonban a leányálmok közé. Tárazáskor ugyanis igen nagy erőt kéne kifejteni.
Az adogatólemez alatt egy keresztirányú acélcső van, de ezt kézzel lehúzni nem lehet, keresztben átdugott csavarhúzó kell hozzá. Meddig tartott volna ide kényelmes, recézett, töltést segítő kis gombokat tervezni? (A .38 Specialnál még hagyján, de a .32 SW Long tárnál szégyen ide vagy oda, a csavarhúzót én sem nélkülözhetem.)
Befogadóképességük mindkét központi gyújtású kaliberben 5 db lőszer, egysorosak. A tárajkak kettős kialakítása a peremes lőszerhez szükséges, .22 LR sportpisztolyokon megszokottakhoz hasonlítanak, csak nagyobb méretekben.
Tehát a SIG P240 mindenben maga a tárgyiasult felsőfok, de az ergonómiai részét alaposan elpuskázták. Amint mást kell vele csinálni, mint maga a célzás és lövés, nincs a helyzet magaslatán.
Harminckettesek tere
Amilyen forradalmi (volt anno) a .38 Special kivitel, annyira ismerős és immár hagyományos a .32 SW Long WC-verzió. A lőszer igen csekély teljesítménye és impulzusa okán itt végképp felesleges lenne bármilyen reteszelés, így ez csupán szabad tömegzáras. Ráadásul a lágy sportlőszer még egy teljes méretű nehéz acélszánt sem tudott volna mozgatni. Ezért a szán valódi, mozgó része csak egy kisebb részt tesz ki a “szánnak látszó” elemen belül. Ennek van az az üdvös következménye is, hogy az irányzóvonal lövés közben nem mozog, és a cső is teljesen merev. A .32-es verziónál a csőtorkolat alatti recézett szakasz a szántól különálló elem, itt ez segít a szétszerelésben.
Ez az osztott szános megoldás manapság a CZ-75 Kadetről lehet ismerős, cseh barátaink tehát nemcsak a tokon belül megvezetett szán ötletét merítették Svájcból.
(Apró történeti kitérő: egyes .38 Special csövek annak idején olyan szűkek lettek a töltényűr átmeneti kúpjánál, hogy némely gyártók lőszereit használva a cső dudoros lett. A gyártó annak idején orvosolta ezt a gondot. .32-es és .22-es verzióknál ilyen nem fordult elő.)
A .22 Long Rifle váltószett hasonló felépítésű, mint a .32-es, de olyanhoz tesztünk során nem volt szerencsénk.
A P240-hez a váltókészletek külön is megvásárolhatóak voltak (a cső/szán/helyretoló szerkezet és a tár cseréjével ugyanazon tokon lehetett mindhárom lőszert használni), de komplett fegyverként is forgalomba került mindhárom kaliberben.
Csak a lövész hibázhat!
A SIG P240 felettébb galád tulajdonsága, hogy az elbaltázott lövéseket nem lehet – jó lövész szokás szerint – a fegyverre fogni. A szórásképek (lásd fotók) annyira egyértelműen mutatják meg, hogy a fegyver tökéletes, az ember tökéletlen, hogy elő kell venni az időjárásra, fényviszonyokra, napfolttevékenységre vonatkozó kifogásokat…
Egyik kipróbáló sporttárs jellemezte igazán találóan: “Ez a fegyver kihozza az IPSC-sből a pontlövő állatot!” A jó eredményekhez ráadásul kicsit sem kellett erőlködni, a fegyver eldolgozgatott maga is.
Egyébként ha nem is ismerné a fegyver ritkaságát és értékét az ember, a töltetlenség ellenőrzése után máris megilletődve érezhetné magát, annyira finoman és simán jár a szán, mintha csapágyazva lenne.
A .38 Special verzióval a lövés is igen különleges érzés. A gyenge lőszer, a reteszelt zár és a hosszú, súlyos szán következtében ugyanis egy rendkívül lassú hátrarúgással van dolgunk. Látjuk, ahogy lövés után hátraindul a szán és szépen kivetődik a hüvely. Kivetődik? Lágyan kipottyan kb. 20 centire, az újratöltők álma, ahol az törvényes.
Maga a hátrarúgás igen csekély, szinte csak megrezdül – lassan – a kezünkben a fegyver lövéskor, és tol egy picit.
A sportlövő ettől egészen hosszú edzés alatt sem fárad el. A pisztoly sem túl súlyos, sem túl orrnehéz, ami manapság oly divatos. Ismét: kézbe véve “fegyver és nem sporteszköz” érzés jön elő. Vagy mondjuk egy precíziós gépé, ami kezünkben lágyan zakatol… a svájci óra hasonlat kötelező e helyen.
A .32 SW Long-kivitel már nem ennyire unikális. A könnyebb szán okán a hátrarúgás pattogósabb, érzésre nagyon emlékeztet az MCM és Hi-Velocity lőszerek duójára.
A sütés és az irányzék ismét csak példaértékű, és meglepő módon a megbízhatóság is kiválónak mondható, ha a peremes lőszereket figyelembe vesszük.
A P240-ből Fiocchi és Sellier and Bellot 148 graines Wad Cutter .38 Specialt és 100 graines .32 SW Long Wad Cutter Fiocchi lőszereket lőttünk el, 200-nál több lövést leadva. Ezalatt 3 hüvelykivetési hiba következett be mindössze, semmi egyéb akadály.
Sic Transit Gloria Mundi
Így múlik el a világ dicsősége.
A SIG-Hammerli P240 bizony a gyártó rég letűnt fénykorának terméke, 1973-tól az 1980-as évek közepéig gyártották (a források ez ügyben kissé ellentmondóak).
Akkoriban nemzetközi sportlövő versenyeken a Hammerli-fegyverek egyet jelentettek a dobogóra való fellépéssel. Kis és nagy kaliberű sportpisztolyok mellett légfegyverekben is alkottak maradandót, (világ)rekordokat döntögetőt.
Az 1990-es évekre aztán már a műszaki előny elolvadt, a gyártás nagyon drágává vált, a termékpaletta néhány típus kombinálgatására redukálódott. Az utolsó időkben az olcsóbb (plinker) szegmensbe való betöréssel, a gyártás outsourcingolásával (X-Esse) is próbálkoztak. A SIG eladta szolgálati/önvédelmi fegyvergyártó részlegét a Sauert magában foglaló cégcsoportnak, a Hammerli pedig önállóan nem volt piacképes. A márkanevet és a maradék alkatrészeket az Umarex-holding vette meg. Magam is láttam a Walther új ulmi gyárában a Hammerli-alkatrészektől roskadozó polcokat. Ezekből folyik valamiféle összeszerelés, de gyártásnak ezt nehéz nevezni.
Ennél is rondább azonban, hogy Hammerli név alatt kínai airsoftokat, török légfegyvereket és kínai RAM festéklövő pisztolyokat is forgalmaznak. Jó példa, hogyan lehet egy, egykor az elitbe tartozó márkanevet leamortizálni erkölcsileg.
De térjünk vissza hősünkre, a P240-re! A huszonéve megszűnt gyártás okán legfeljebb használtan lehet hozzájutni, jellemzően külföldről, itthon talán, ha 3-4 példány fordul elő. Javasoltak a német használt fegyveres aukciós oldalak, Németországban talán kicsit gyakoribb a típus. A tesztelt fegyver korábban egy külföldi gyűjtőé volt, gyakorlatilag új állapotú, magyar tulajdonosa előtt csak a német Beschussamt lőtt vele. Árban eléggé ijesztő elsőre, váltókészlettel több, mint 400 ezer forintba volt, de ahogy büszke gazdáját elnéztem, nem bánta meg cseppet sem.
Vass Gábor
