A puritán mesterlövész – Remington 700P TWS

Brit hagyaték
 
Az I. világháború nemcsak az emberi erőforrásokat merítette ki, de az európai hadiipar sem volt képes lépést tartani a fegyvert, felszerelést számolatlanul elnyelő hadseregek étvágyával. 1915-ben a britek arra kényszerültek, hogy tengerentúli szövetségeseiknél vásároljanak gyártókapacitást ? másképp nem juttathattak volna elegendő .303 Lee Enfield P14 puskát a csataterekre. A gyártást a Winchesterre és a Remingtonra bízták.
Amikor 1917-ben az USA belépett a háborúban, ugyanazzal a problémával néztek szembe, mint a britek. Saját hadipuskájukból, a Springfield M1903-ból nem tudtak megfelelő minőségben elegendő mennyiséget készíteni, ezért a kormány a gyártásban lévő Enfield P14 mellett döntött. A fegyvert átszerelték a .30-06 kaliberre és US Model 1917 néven milliószámra ontani kezdték.
A háború után az M1917 gyártását beszüntették és leszerelték a hadseregtől. Óriási mennyiségű puska került a polgári piacra vagy külföldre, és nagy számban alakították át őket a legkülönfélébb kaliberekre. A Remingtonnál több évtizednyi puskagyártáshoz elegendő alkatrész maradt raktáron, mely számos későbbi modell, köztük a Model 700 ük-ükapjának alapjául szolgált?
 
Remington 700 születése

Huszonhárom évvel később, az 1941?1944 között gyártott Model 720 még mindig tucatnyi régi Enfield-alkatrészt tartalmazott (tok, zár, sátorvas, tártalp, olykor cső is). Szerepe annyira korlátozódott, hogy az első igazán modern, tolózáras Remington puskát belőle fejlesztették ki. Ez a II. világháború után, 1948-ban piacra került Model 721 és 722 volt, Merle ?Mike? Walker és Homer W. Young munkája. A brit múltra itt már csak a zárvég és a biztosító elrendezése utalt. Tizenkét féle kaliberben, hosszú és rövid záras kivitelben készült. Kedvező árú, erős szerkezetű, igen megbízható puskaként tartották számon, ám külseje nem bizonyult vevőcsalogatónak. Egészen 1962-ig gyártották, amikor egy szintén Walker-tervezte utód vette át a helyét.
A Model 700 nem sokban tért el elődétől, a Model 721-től. A különbségek leginkább kozmetikai jellegűek voltak. Az agyazást és a sátorvasat elegánsabb vonalvezetésűre cserélték, szebb felületkezelést alkalmaztak, a zárfogantyút pedig hátrafelé ívelték, gombját oválisra cserélték és recézéssel látták el. Az új puskával a Remington megütötte a főnyereményt. A vadászok és a sportlövők akkora mennyiségben vásárolták, hogy az elmúlt 45 évben a ?legnépszerűbb amerikai tolózáras puska? címére küzdötte fel magát.
A patrióták nagy kedvencéhez, a Colt 1911 pisztolyhoz hasonlóan a Model 700 is számtalan módosítás alapjává vált, szép megélhetést biztosított a puskaműves iparnak, tuningműhelyeknek. (És nem elhanyagolandó, hogy ? ha már efféle párhuzamot vontunk ? a Coltnál jelentősen megbízhatóbb fegyver volt.) Becslések szerint az ötvenféle kaliberben gyártott, nyolcvan különböző változatából legalább 3,5 millió darabot adtak el világszerte. A legnépszerűbb kivitel ma is a vadászias, diófa agyazású ADL és BDL (A és B-grade ?Deluxe?).
 
Rekorderpuska
 
A Model 700 sikere, széles körű elterjedése a hadseregre is hatással volt. Az 1960-as években az USA tengerészgyalogsága egyre nagyobb figyelmet fordított mesterlövészek kiképzésére és bevetésére Vietnamban. Kezdetben a .30-06 kaliberű Winchester M70-et használták, ami kiváló céllövőfegyver volt, ám 1966-tól a választás a korszerűbb Remingtonra esett.
Az M40 néven rendszeresített, .308 Winchester kaliberű puska nehéz csővel, faagyazással ellátott Model 700 BDL volt, melyből összesen kb. 1000 darabot építettek. Ezt a puskát használta a vietnami háború második legsikeresebb, ám kevéssé ismert mesterlövésze, Chuck Mawhinney, aki 103 hivatalosan megerősített és 216 valószínűsített találatával a legendás Carlos Hathcockot is túlszárnyalta. Mawhinney legtöbb lövését 300?700 méter között ejtette meg, de alkalmanként 900 méter fölött is sikeresen célba talált. Fegyvere ma is ki van állítva az amerikai haditengerészet múzeumában.
Az 1970-es évekre a kikopott puskákat az M40A1-verzió váltotta fel.
A dzsungelben szerzett tapasztalatok arra mutattak, hogy a párás környezetben megvetemedő, kényes faanyagnak nincs helye mesterlövészfegyveren, ezért professzionális McMillan műanyag agyazást alkalmaztak helyette. Jelenleg a puska az M40A3 verziónál tart, melyet az 1990-es években állítottak rendszerbe. (A korhű vietnami modellt a cég ma is gyártja, az egyéb modernizált változatok M40?XB ?Tactical? és M40-XS néven futnak.)
 
Hazai vonatkozás

Az USA szárazföldi erőinél az 1980-as évek végére szintén a Remington 700 BDL került domináns szerepbe, és ezzel háttérbe szorította a Vietnam óta szolgáló M14/M21 öntöltő puskákat. Az M24 névre keresztelt mesterlövészfegyver állítható hosszúságú műanyag agyazással, 24 hüvelykes rozsdamentes csővel, az új M118 ?Match Grade? lőszerhez igazított, speciális ?5R? huzagolással készült. A Remington távcsővel, bipoddal, műanyag kofferrel és egyéb tartozékokkal M24 SWS (Sniper Weapon System) csomagban szállítja a fegyvert, mely az elmúlt évtizedek összes közel-keleti konfliktusában részt vett. A 2006-ban megjelent legfrissebb verziók (A2 és A3) rövidebb csővel, kivehető 5?10 db lőszeres tárral, picatinny sínszerelékkel, állítható pofadékkal, hangtompítóval is kiegészíthetők. Az M24 A3 csak .338 Lapua Magnum kaliberben készül, mellyel a fegyverrendszer hatékony lőtávolságát 800 méterről 1500 méterre növelték.
Hivatalosan nem megerősített hír, hogy 2007-ben a magyar hadsereg 34. különleges műveleti zászlóalja Remington M24 SWS puskákat kapott az amerikai ?Foreign Military Financing? (FMF) fegyverzeti segélyprogram keretében.
 
Rendőrségi bestseller
 
Ami a rendfenntartó vonalat illeti, a Model 700 hasonló karriert futott be.
A hadiváltozatok sikere mellett a kedvező ár is fontos szerepet játszott abban, hogy az USA különböző államaiban a rendőrségi mesterlövészek 70?80%-a Remingtonnal van felszerelve. Ezek túlnyomó többsége a korábban 700 PSS (Police Sharp Shooter), később pedig 700P (Police) néven forgalmazott modell, mely tulajdonképpen azonos a nehéz csövű Model 700 VS (Varmint Synthetic) ?prérikutyázó? vadászpuskával. Az egyetlen eltérés, hogy a műanyag agyazást HS Precision típusúra cserélték, amely merevebb és valamivel jobban megfelel a letámasztott pozícióból tüzeléshez. A hadiváltozatokhoz képest ezeket többféle kaliberben gyártották (.223 Rem, .308 Win, .300 Win,
7 mm RemMag, .300 Rem Ultra Mag), bár itt is a .308 Winchester bizonyult dominánsnak.
Érdekes ritkaságnak számít a 700 PSS korai változata, amit a ?Remington Custom Shop? az M24 hadipuska 5R huzagolású csövével látott el. Ezek a fegyverek körülbelül 20?30%-kal jobb teljesítményt produkáltak, ám ezt a ?kiskaput? hamar megszüntették, hiszen több ezer dollárral olcsóbban lehetett M24-gyel azonos képességű puskákhoz jutni.
1998-ban elkészítették a fegyver LTR- (Light Tactical Rifle) változatát, ami 15 cm-rel rövidebb, hornyolt csövével, keskenyebb agyazásával jobban manőverezhető, és 600 grammal könnyebb volt a 700P-nél. Három kaliberben kínálták: .223 Rem, .308 Win, .300 Rem SA (short action) Ultra Magnum. 2006-ban jelent meg a ?taktikai ráncfelvarráson? átesett USR- (Urban Sniper Rifle) kivitel, hasonló extrákkal, mint az M24 A2. A rendőrségi Remington 700-asok legújabb változatai már kivehető, rozsdamentes acéltárral készülnek, ezeket olykor DM- (detachable magazine) rövidítéssel jelöli a cég.
 
Tactical Weapon System
 
Ahogyan az M24 hadipuskát is ?bevetésre kész? SWS-csomagban kínálják, úgy a 700P szintén megvásárolható minden szükséges tartozékkal együtt. A TWS (Tactical Weapon System) néven forgalmazott készlet a Leupold Mk IV 3.5?10×40 mm Duplex optikával szerelt, .308 Winchester kaliberű, 700P ?long action? puskából, Harris bipodból, néhány egyéb apróságból és a műanyag Pelican kofferből áll. Cikkünk ezt a népszerű változatot fogja bemutatni, melyben Simonyi Ottó rendőr alezredes, tízszeres mesterlövész-világbajnok lesz segítségünkre. De előbb essünk túl a technikai részleteken!

Szerkezeti áttekintés
 
A Remington Model 700 meglehetősen puritán, mindenféle sallangoktól mentes forgó-toló záras puska, mely részleteiben olykor még az 1960?70-es évek gyártási technológiáját idézi. A csőformájú tok rozsdamentes vagy szénacélból készített. A lőszer tárolás/adogatás módja szerint háromféle változatát különböztetjük meg: beépített ?blindbox? vagy vaktáras (ADL), lenyitható tártalpú (BDL) és kivehető szekrénytáras (DM). Ezek két újabb tokra, a rövid vagy hosszú zárú változatra különülnek el. A rövid zárat csak rövidebb lőszerekhez alkalmazzák, ennek fordítottja viszont nem feltétlenül igaz a hosszú záras hadi és rendőrségi puskákra.
Esetünkben a 700P modell a hosszú záras BDL-tokra épül, és ahogy a fegyver többi részét, ezt is ugyanazzal a mattfekete, enyhén érdes, csúszásmentes felületkezeléssel látták el. A tokban elhelyezkedő zár egy szimpla acélcső, melyen a zárvéget, zárfogantyút és a zárfejet találjuk. A reteszelést két masszív reteszelőborda végzi, mely a tok bemarásába csukódik. A reteszelés a zár 90 fokban elforgatásával történik, erre harmadik rögzítési pontként még rásegít a tok kivágásába lecsapott zárfogantyú. A zárfej kör alakú, a tűzfal süllyesztett és így teljesen körbefogja a hüvelytalpat.
A hüvelyvonó a zárfejbe süllyedő, hengeres, rugós alkatrész, ahogyan a hüvelykivető is. Az egész rendkívül egyszerű.
Az elsütő- és a biztosítószerkezet az eredeti Walker-féle ?Fire Control System? módosított változata, melynek lemezből préselt háza a tok aljára van erősítve. A lövés kiváltásához szükséges erő gyári állapotban 15 és 45 newton között változhat. A sütés karakterisztikáit (előhúzás, túlhúzás, elsütőerő) három csavarral, szűk intervallumban állíthatjuk. Az elsütőszerkezet oldalára erősítve találjuk a biztosítókart, mely az elsütőbillentyűt blokkolja. Régebbi modelleken ez a kezelőszerv a zárat is rögzítette, de ezt a funkcióját a balesetek elkerülése végett megszüntették, mert biztosítva nem volt üríthető a fegyver. A biztosítót a kar előretolásával aktiválhatjuk (?S? jelölés), hátrahúzva pedig kioldjuk (?F?).
A barázdált elsütőbillentyűt leszámítva a sátorvason belül még két egyszerű kezelőszervet találunk: az egyik apró gomb segítségével a zárat távolíthatjuk el a tokból, a másik recézett billentyű pedig a tártalpat oldja ki a töltési-ürítési művelethez.
A 700P modellnél vastag, 26? hüvelyk hosszú, 1:12? huzagemelkedésű, jobbos huzagolású csövet alkalmaztak, amely természetesen szabadon lengő, azaz csak egyetlen ponton, a toknál érintkezik a fegyverrel. A M24 hadiváltozattól eltérően ez a cső vékonyabb profilú és nincs célgömbbel felszerelve. A csőkorona a fegyver többi részéhez hasonlóan igen puritán megmunkálású.
Az agyazás egyetlen darabból gyártott, üvegszállal megerősített műanyag, melyet a HS Precision szállít a Remingtonnak. Érdes tapintású, mattfekete, nem fényvisszaverő anyaga nem vetemedik, nem deformálódik ütésre vagy a lövéskor fellépő erők hatására, és érzéketlen az időjárás viszontagságaira. Közepébe ágyazva teljes hosszúságú alumíniumtömböt találunk, ehhez a ?gerinchez? rögzül három csavarral az acéltok és a cső.
A megfelelő rögzítéshez a csavarokat
7?7,3 Nm erővel kell meghúzni. Az agyazás alján három rögzítési pontot alakítottak ki, a tusa felől nézve ebből az első kettő a fegyverszíj rögzítésére, a harmadik a villaállvány (bipod) felerősítésére szolgál. A tusatalp anyaga gumi.
 
Hova sorolható?
 
Simonyi Ottó véleménye szerint a rendőrségi és terrorelhárító vonalon dolgozó mesterlövésznek alapvetően két puskára van szüksége. Az egyik a végletekig precíz, nagyméretű, tekintélyes tömegű fegyver, mellyel előre meghatározott lőpozíciókból, városi környezetben, épületek közötti szűk tüzelési zónákban is pontos lövés adható le akár 1000 méterig. A másik a néhány száz méterre bevethető, könnyebb tolózáras mesterlövészpuska, mellyel gyorsabban lehet pozíciót váltani (hosszabb távolságokat futva megtenni, járművekből ki- és beszállni, lépcsőházat vagy tereptárgyakat megmászni), és szűkebb belterekben is kezelhető. A Remington 700P az utóbbi kategóriának felel meg.
 
Lövészet
 
A tesztelésre még 2007 februárjában kaptam meghívást. Lövészetre ideálisnak éppen nem nevezhető, hideg, szeles időben találkoztunk szakértőnkkel a tétényi ORFK-RSZKK lőtéren. Mivel rendőrségi feladatkörben ritkán adnak le mesterlövészek 100 m-nél nagyobb távolságból lövést, ezért mi sem próbálkoztunk messzebbről. Ötféle lőszer állt rendelkezésre: Remington Match, Lapua Scenar, Hornady TAP, Norma Diamond és MFS.
Korábban már több Remington tolózáras puskával volt dolgom, melyeket 100 és 1000 méter közötti lőtávolságokon próbálhattam ki, ezért sejtettem, körülbelül mire számíthatok. Különféle emlékek citálása helyett csak azt osztanám meg az olvasókkal, amikor a cég legolcsóbb, nem céllövészetre szánt, vékony csőfalú Model 710 puskája mögé feküdtem be életem első 1000 yardos versenyén.
A fegyverrel akkor lőttem először, segítőkész lövészismerősöm jóvoltából.
A tár darabokban hevert, így minden lőszert kézzel kellett a csőbe tölteni.
A zárütköző hibája miatt ürítéskor a zárat minden második-harmadik lövésnél kirántottam a puskából. Az optika a gyakran lefitymált Hakko-gyártmány volt? Rövid bemelegítés után mégis sikerült a lövések 60?70%-át a 930 méteren felállított 180×180 cm-es lőlapon elhelyezni! Ennél meggyőzőbb demonstráció nekem nem kellett a Remingtonokhoz!
 
Hozza a papírformát
 
Mesterlövészfegyverek kapcsán a gyártók és szakírók hajlamosak egymást túllicitálva, jobbnál jobb, akár 0,5 MOA (minute of angle ? szögperc) vagy az alatti szórásképekről beszámolni. Simonyi Ottó ennél jóval realisztikusabb képet festett a 700P-ről, annak valós képességeiről és jellemzőiről.
Furcsán hangozhat, de mesterlövészbajnokunk még 100 m lőtávolságon is a távcsövet tartotta leginkább korlátozó tényezőnek. A 3,5?10x nagyítású Leupold optikával, letámasztott pozícióból, fekvő testhelyzetből, gyári lőszerekkel a puska átlagosan 2 MOA-t produkált, ami kb. 5 cm átmérőjű szórást jelent 100 méteren. Több olyan szórást sikerült lőni, ahol a találatok egymást érintették, de mindig akadt egy-egy lövés, ami rontott a végeredményen. Az említett 2 MOA egy csúcsminőségű Nightforce optika és megfelelő pofadék felszerelésével felére, azaz 1 MOA-ra zsugorítható.
Az 1 MOA alatti szórástartomány eléréséhez, a hibátlan lövőmunkán kívül már az agyazás cseréje, a sütés finomítása, és nem utolsósorban speciális lőszer volna szükséges. Az ilyen lőszernek
(a kifogástalan minőségen kívül) hosszabbnak kell lennie a szabványosnál, hogy a töltényűrbe helyezve a lövedék palástja és a huzagolás közötti távolság optimális (minél kisebb, de ne túl kicsi) legyen.
A lőszergyártók biztonsági megfontolásból nagyobbra hagyják ezt a ?hézagot?, hogy elkerüljék a veszélyes túlnyomás kialakulását a csőben. A lényeg, hogy a 700P ? ha nem is menetrendszerűen ?, de képes lehet ilyen mérvű pontosságra.
Lőteljesítmény szempontjából a cső szerkezete, tisztasága és hőmérséklete is rendkívül fontos szerepet játszik.
A Remington Model 700 szériára jellemző viselkedés, hogy tisztára kihúzott, hideg csővel, 100 méterre leadott lövésnél a lőkép 1 MOA-val (2,5 cm) tolódik el magasságban a ?meleg csővel? leadott lövésekhez képest. Oldalirányban nincs jelentős kitérés.
Másik kapcsolódó karakterisztika, hogy az európai csövekhez képest a Remington gyakran porózusabb szerkezetű csöveket alkalmaz. Ez a gyakorlatban két fontos dolgot jelent: az egyik, hogy a pucolás jóval hosszabb időt, többórás babramunkát, pepecselést igényel. Másfelől viszont több lövést adhatunk le a szórás jelentős romlása nélkül. A Remington 700P tipikusan 500?600 lövés után kezdi ?dobálni? a találatokat, míg egy germán csőcsodánál ez már 200 lövés után bekövetkezik. Az utóbbi évtizedben gyártott hadi M24 mesterlövészpuskákhoz is a porózusabb anyagszerkezetű csöveket alkalmazzák, mert a hadszíntéri körülmények között, hosszabb ideig megőrzik pontosságukat. Takarításuk türelmet próbáló feladat, bár mesterlövészekről lévén szó, ez nem jelenthet gondot.

Kezelés, észrevételek
 
Magáról a fegyver kezelhetőségéről nem sokat lehet elmondani. Minden rendkívül egyszerű és magától értetődő, nincs semmi, ami elvonná a figyelmünket a lényegről: a pontos lövésről. A zár könnyen jár, a visszarúgás kellemetlennek semmiképpen sem nevezhető, a sütés pedig megfelelő, biztonságos értékre van beállítva. Kiemelkedő teljesítményt a Remington Match, a (12 g és 10,9 g lövedékkel szerelt) Lapua Scenar és a Norma Diamond lőszerek produkáltak.
Az oldalirányba nem billenthető Harris bipodot illetném kritikával, melyet egyenetlen talajon körülményes használni.
A másik problémát a BDL-tár jelentheti. A fegyver töltését a zár hátrahúzása után, fentről végezzük, a lőszerek egyesével behelyezésével. A teljes ürítéshez viszont a sátorvason belül elhelyezett gombot kell megnyomnunk, majd a tártalpat lebillentve eltávolítanunk a lőszereket a puskából. A kivehető szekrénytáras megoldás taktikai szempontból jobb volna, a lövész gyorsabban tölthetné újra a fegyvert, vagy válthatna másik lőszertípusra. Persze az érem másik oldalán az áll, hogy a kivehető tárat könnyebb elveszíteni, és az alkatrészek számának növelésével a lehetséges hibaforrások száma is növekedne.
Simonyi Ottó rámutatott arra is, a gyári távcsőszerelék helyett kívánatosabb volna a picatinny sínrendszer, hogy a különféle céltávcsövek, segédoptikák felszerelése, lövészhez igazítása egyszerűbb legyen.

Dragunov vs. Remington
 
Magyarországon a rendőri erők javarészénél még mindig az SZVD az első számú mesterlövészpuska. Simonyi 26 éve foglalkozik a ?Dragunovval?, és
100 000 feletti lövésszámot tudhat vele maga mögött. Nyugodtan kijelenthető, hogy minden létező erősségét és gyengéjét ismeri a híres hadifegyvernek. A kérdés szinte kínálja magát: mennyire állja meg a helyét az SZVD a Remington 700 ellenében?
Alapvető probléma, hogy a Dragunov inkább rajtámogató ?távcsöves puska?, mint precíziós lövészfegyver. Tervezésénél szó sem volt a lehető legjobb lőteljesítményről, vagy akár arról, hogy egyetlen hibázás vétlen személy életébe és a mesterlövész karrierjébe kerülhet. Az orosz PSzO?1 optika már lőtéri körülmények között is rendkívül könnyen elállítódik, ráadásul ezt a jelenséget a tok oldalára erősített szerelék még inkább felnagyítja. Meglehetősen kemény dió olyan fegyverrel gyakorolni, később pedig életeket bízni rá, amely nem tartja a ?zéróját?.
A probléma súlyosságát érzékeltetendő: ha az optikát eltávolítjuk, és nyílt irányzékkal lövünk 100 m-re szórásképeket az SZVD-vel, a csoportok 8?9 cm-ről körülbelül a felére fognak zsugorodni. Szomorú, hogy az időközben szép számmal megjelent, újabb orosz oldalszerelékes optikák sem hoztak jelentős minőségi javulást. A hazai kényszermegoldás a PSzO?1 szétszerelése és a gondot okozó alkatrészek ragasztással rögzítése volt. Mondanunk sem kell, a siker így sem garantált.
További pontosságot korlátozó tényező a szabadon lengő cső hiánya, ami elengedhetetlen követelmény volna mesterlövészpuskánál. De felhozhatnánk a megfelelő minőségű 7,62x54R lőszer beszerezésének nehézségeit, illetve a hazai fegyverpark elavult állapotát, a számtalan kilőtt-kikopott, az évtizedek során nem megfelelően karbantartott puskát. Ha mindezeket összeadjuk, nem túl rózsás a kép. Egy mesterlövész-kiképző szemszögéből az a pszichológai teher sem hagyható figyelmen kívül, hogy a tanuló a technikai problémák miatt nem fog bízni fegyverében, és hajlamos lesz akkor is a felszerelésben keresni a hibát, amikor nincs oka erre…
Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a kettő közül Simonyi a Remington 700P-t tartja jobb fegyvernek. Az optika megfelelő minőségű, tartja a zéróját. Nem jelent problémát akár a legjobb minőségű muníciót beszerezni, hiszen tucatnyi nevesebbnél nevesebb gyártó készít taktikai és versenylőszereket .308 Winchester kaliberben. A szabadon lengő cső nem befolyásolja hátrányosan a pontosságot. Maga a szerkezet is sokkal egyszerűbb, könnyebben szerelhető, mint az öntöltő puska.
A korábban részletezett impresszív lőtulajdonságoknak, és a 700P egyszerű kezelhetőségének köszönhetően a mesterlövészek képzési ideje drasztikusan lerövidül. Néhány hét leforgása alatt reálisan elérhető, hogy az újoncok 400 méterről egy fejalakot vagy mellkasméretű célt biztonsággal leküzdjenek, illetve 1000 méterről találatot érjenek el. Az SZVD rigolyái miatt ugyanez csak jelentősen magasabb lövésszám mellett és hosszú hónapokkal később érhető el.

Mennyibe fáj?

A Remington 700P TWS ára az ismertetett tartozékokkal együtt civil kereskedelmi forgalomban 2800 dollár körül mozog, hazai ára kb. 650 000 forint. Nem olcsó, de kevesebbe kerül a hasonlóan felszerelt pedigrésebb mesterlövészpuskákhoz képest. Ha csak a ?csupasz? fegyverre tartunk igényt, annak ára nem haladja meg az 1200 dollárt.
Bár zavaros közhelynek hangzik, de a 700P ár/érték aránya kiváló, különösen azt figyelembe véve, hogy a Model 700 szériához elképesztő mennyiségű tartozék, kiegésztő és alkatrész létezik. A fegyvermesteri munkák könnyen elvégezhetők rajtuk, részben ezért is váltak annyira népszerűvé a tengerentúlon. Már a gyári állapotú fegyverek megbízhatósága is kiváló, a lőteljesítményt pedig a saját pénztárcánkhoz és igényeinkhez igazíthatjuk.
A Remingtonok sosem lesznek a vadászatok, céllövő versenyek körberajongott kedvencei, általában olyan emberek választják őket, akik a külcsínynél többre tartják az egyszerű funkcionalitást. Vagy akik nem akarnak többet egy jól bevált, számtalanszor bizonyított munkaeszköznél.

www.remingtonle.com
www.remingtonmilitary.com
Izsóf Gábor