Király Pál. Biztos vagyok benne, hogy ez a név még a fegyverbarátok egy része számára is ismeretlen, pedig egy nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő jelentőségű magyar fegyverkonstruktőr viselte. Ezt a kijelentést nem csupán a nemzeti büszkeség mondatja velem,
hanem az objektív, a nemzetközi szakirodalom által is alátámasztott valóság. Végtelenül tehetséges fegyvertervező volt, akinek még a svájci SIG cég is rengeteget köszönhet.
Egy zseniális tervező
De ki is volt Király Pál? Igaz, hogy elég kevés az, ami életéről ismert, de néhány fontosabb tényt, adatot ? már csak az iránta táplált tiszteletből is ? hagy osszak meg önökkel, legalább egy pár sor erejéig. Teljes neve Dedai Király Pál volt. Budapesten született 1880-ban és a
Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1902-ben. Kimondottan tudós vénával volt megáldva, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy egy ideig ugyanezen az egyetemen mint tanársegéd is dolgozott. 1909-től 1918-ig az Osztrák?Magyar Monarchia hadseregének tartalékos tüzértisztje volt, részt vett az I. világháborúban. Rajongott a fegyverekért és még a háborús szolgálat sem akadályozta meg abban, hogy tudományos igényességű tanulmányokat írjon és publikáljon a fegyverszerkezetekről.
A monarchia felbomlását követően ? mivel Magyarországon abban az időszakban gyakorlatilag semmilyen fegyverfejlesztésre nem volt lehetőség ? Svájcba ment és a SIG cégnél helyezkedett el. Itt végre ki tudott bontakozni zseniális fegyvertervezői tehetsége és konstrukciói révén hamarosan nemzetközileg elismert szakemberré vált. Még Svájcban (jó néhány egyéb, híres és közkedvelt fegyverkonstrukciója mellett) megtervezte a Neuhausen gépkarabélyt, ami akkoriban rendkívül korszerűnek számított, késleltetett súlyzáras szerkezete pedig nagyon perspektivikusnak tűnt, lévén, hogy abban az időben még egyeduralkodók voltak a szabadon hátrasikló súlyzáras rendszerek. 1929-ben hazajött Magyarországra és a Danuvia fegyvergyár ? mai szóhasználattal élve ? külső munkatársa lett egészen 1944-ig. Már 1929-ben megalkotott egy olyan 9 mm-es űrméretű, szilárd reteszelésű pisztolyt ? a KD Danuviát ?, ami a hadipisztolyok között akkoriban a legkorszerűbbnek számított. Egymás között szólva: a híres német hadipisztoly, a Walther P38 tulajdonképpen erről lett némi módosítás után ?lekoppintva?! Azért ez nem semmi, igaz? Sok egyéb fejlesztése is volt a Danuviánál, de pénz hiányában és más okokból tömeggyártásukra nem került sor. Elhozta viszont Svájcból a Neuhausen géppisztoly dokumentációját (amely a ő szellemi terméke és tulajdona volt). Bizonyos apró módosításokat végzett a fegyver szerkezetén és az így megszületett változatot 1939-ben a hadsereg rendszeresítette, mint 39M géppisztolyt.
A két géppisztoly
A Neuhausen géppisztoly (amelyet a géppisztolyokhoz képesti szokatlanul hosszú csöve miatt géppisztolykarabélynak is neveztek), külsőre is sok hasonlóságot mutatott a 39M géppisztollyal. 7,65 mm-es és 9 mm Luger lőszerrel tüzelt. Jellemző a Neuhausenre és utódaira, hogy annak ellenére, hogy elsődlegesen a lőszer alapján a géppisztoly-kategóriába tartoznak, ám a rendkívül hosszú cső miatt ma is nagyon sokan a gépkarabély kategóriába sorolják. A 39M géppisztolynak nem sokkal később elkészült a 39/AM jelzéssel ellátott változata, ahol a fatusát (újabb nagyszerű ötlet!) balra be lehetett hajtani (az AMD?65 válltámaszához hasonlóan), lerövidítve így a fegyver hosszát, ami rendkívül hasznosnak bizonyult menethelyzetben történő viseléskor. Szintén egyedinek tűnő sajátosság, hogy a hosszú, 40 lőszert befogadó tárat menethelyzetben előre lehetett hajtani, szinte besüllyesztve a csőágyba, így a fegyvert avatatlan szem egyszerű karabélynak nézhette.
1943-ban készült el és azonnal rendszerbe is állt a 43M géppisztoly, mint a 39M módosított változata. Legszembetűnőbb változtatás a kétkaros lehajtható válltámasz (az AK?63D-hez hasonlóan) és a pisztolymarkolat megjelenése. Egyéb kis mértékű, de a lényeget nem módosító változtatások, korszerűsítések is történtek, amelyek miatt pl. a tárak sem egyformák, nem felcserélhetők a két típus között. A 39M és 43M géppisztolyt egymás társaságában bemutató fényképen jól láthatóak a hasonlóságok (legalábbis azok nagyobbik része), valamint a külsőségekben megmutatkozó eltérések. A 39M-nél a mozgó tárfészek előre hajtott állapotban van (ezért nem látszik), míg a 43M-nél kihajtott, harci helyzetben. Legszembetűnőbb eltérés a két típus között ? a tusán, illetve válltámaszon túlmenően ? a 43M rövidebb csöve (a különbség 75 mm), a csőköpeny (mellső ágy) elejének eltérő kialakítása, az íves csapóirányzék nézőkeszerkezete és a hordszíj rögzítésének módja. A fényképek többségén a 43M géppisztoly látható.
A késleltetett zár
A Király-féle géppisztoly legzseniálisabb szerkezete a zár. Gondoljunk csak bele: e késleltetett súlyzáras, tehát a hagyományos, szabad súlyzáras fegyvereknél sokkal korszerűbb, megbízhatóbb gépkarabélycsalád akkor született (sőt, a mintaként szolgáló Neuhausen még korábban!), amikor az olyan iparilag rendkívül fejlett hatalom is, mint például Németország, még a szabadon hátrasikló súlyzáras fegyverek fejlesztésével foglalkozott és ezekkel látta el hadseregét! Hogy miért volt sokkal fejlettebb szerkezetű, működési elvű a Király-géppisztoly, mint a kortársai? Mert Király a gépkarabélyánál nem hagyatkozott a reteszelés tekintetében csak a zártömegre és a helyretoló rugó erejére, amik a szabadon hátrasikló fegyvereknél a csőfar lezárását biztosítják. Mintha előre látta volna (bár természetesen matematikailag nagyon jól tudta), hogy ha nem kellő minőségű acélból készítik a helyretoló rugót, akkor az a használat során kilágyul. Az ily módon lecsökkent reteszelési erő miatt előfordulhat, hogy a lövés során már akkor veszélyes mértékben kinyílik a csőfar, mikor a lövedék még a csőben halad, azaz nagy a nyomás a csőben, ez pedig hüvelyrobbanást, sérülést okozhat (és valóban okozott is, például
a német rohampuskáknál). Ezek a tapasztalatok még nem állhattak a rendelkezésére, de ő már tovább lépett és egy roppant sajátos megoldással, amit egyébként a tiszteletére Király-féle
félszabadon hátrasikló súlyzárnak is neveznek, szinte a minimumra csökkentette a rugóerőtől, azaz a rugó anyagminőségétől való nagymértékű függőséget.
Zárszerkezetének lényege, hogy az két darabból áll: a zártestből (ami tartalmazza az ütőszeget és a hüvelyvonót) és a mögötte elhelyezkedő zárvezetőből. A zártesthez egy himba van kapcsolva, amelynek felső része beleér a zárvezetőbe, alsó része pedig, amikor a fegyvercső reteszelve van, lefelé belenyúlik a tok vágatába. Lövéskor a zártest és a zár egy időben indul hátra. A hátra mozgó zártest viszont a himba felső végénél fogva tolja hátra a zárvezetőt, méghozzá nagyon sajátos módon. A himba alsó vége nekifeszül a toknak, ez lesz a himba forgáspontja. Mivel a forgáspont és a zártesten lévő csapja közötti távolság, azaz az alsó himbakar sokkal rövidebb, mint a himbacsap és a zárvezetőbe benyúló felső himbavég közötti felső kar, a himba elfordítása pedig a himbacsapnál történik, értelemszerűen a himba felső vége sokkal gyorsabban fog mozogni, mint a csaprész. Magyarul: a hátra mozgó zár nem egyszerűen tolni kényszerül a zárvezetőt, hanem gyorsítania kell azt, ez a gyorsítás pedig nagyon sok energiát, azaz hátralökő erőt emészt fel! Számszerűleg ez annyit jelent, hogy míg a zártest (azaz a himba csapja is) a kireteszelés alatt megközelítőleg 5 mm-t tesz meg, addig a zárvezetőnek kb. 11 mm utat kell megtennie és csak ezután fognak azonos sebességgel haladni, azaz a továbbiakban már hagyományos súlyzárként viselkedni. Ez a megoldás, bár szerkezetileg bonyolultabb, mint a hagyományos súlyzár, annál sokkal megbízhatóbb, mert a kireteszelési idő gyakorlatilag már független a helyretoló rugó állapotától, ugyanakkor a zár tömege is (és vele együtt a fegyver össztö-mege is) számottevően csökkenthető. Mint talán a képek alapján is érzékelhető, a hengeres tok és a henger alakú zár kialakítása igen sok esztergamunkát igényel, bár maga a fegyver egyébként igen kevés alkatrészből áll. A zárszerkezetbe belenyúló ismétlőfogantyú tengelye félkör keresztmetszetű. E félkör átmérője nagyobb, mint a tok hosszanti része, viszont közvetlenül a fogantyú mögött keresztmetszetszűkítő horony található rajta, amelyben a zárszerkezet előre-hátra mozgásakor a tok felső éle fut. Az ismétlőfogantyú részére a tokban kialakított hosszirányú rés hátsó végénél meg van növelve a résmagasság, így ezen a ponton kihúzható a fegyverből az ismétlőfogantyú. Ez a pont azonban annyira hátul van, hogy amennyiben a fegyverben benne van a helyretoló rugó, egyszerűen nem lehet ennyire hátrahúzni a zárszerkezetet, így kizárt az, hogy lövészet, vagy túl energikus zárszerkezet-hátrahúzás esetén kiessen a fegyverből az ismétlőfogantyú. A tokot hátul egy hengeres, recézett felületű toksapka zárja le, amely bajonett rendszerűen kapcsolódik a tokhoz és biztosítva van véletlen elfordulás ellen, a tokhoz kapcsolt rugós rögzítő által. A toksapka levételéhez először be kell nyomni (rugója ellenében) a rögzítőt (a tok bal oldalán, hátul, a tűzváltó-biztosító gyűrű mögötti részen) és ezt követően el kell fordítani az óramutató járása szerinti irányba a toksapkát, ami ezt követően leemelhető (sőt, le is löki a helyretoló rugó, aminek hátsó vége közvetlenül a toksapkának támaszkodik).
A pisztolylőszerrel üzemelő, de méretei alapján inkább gépkarabélynak tekinthető fegyver egyes és sorozatlövések leadására alkalmas, íves csapóirányzékkal ellátott, nyitott tokszerkezetű fegyver. Ez utóbbi fogalom arra utal, hogy csőre töltéskor a zár hátul marad, megakad a zárakasztóban, így a tok hüvelykivető nyílása nyitva van és tulajdonképpeni csőre töltés nincs is. A zár a tárból a lőszert csak a lövés leadásakor tolja be a csőbe, ahonnan azonnal ki is lövi. A tűznem váltása és a mechanikus biztosítás a tok végénél lévő tűzváltó és biztosítógyűrűvel történik. Ennek három állása van: S ? sorozat, E ? egyes és Z ? zárt (biztosított) helyzet. Ez a gyűrű tulajdonképpen az elsütőbillentyű mozgását, azaz elhúzhatósági fokát szabályozza. Bebiztosított helyzetben teljesen lehatárolja a billentyűmozgást, egyes lövés helyzetben félig engedi elmozdulni, míg sorozatlövésnél lehetővé teszi a teljes billentyűelhúzást. Az elsütőszerkezet kevés alkatrészből áll: az elsütőbillentyűből, a zárakasztóból, a billentyűhöz kapcsolt elsütőrúdból és a tűzváltó-biztosító gyűrűből.
A fegyver működése a következő: a töltőfogás elvégzése után a zárszerkezet megakad a zárakasztóban, a zárhelyretoló rugó összenyomódik. Az elsütőrúdnak két fogszerű nyúlványa van. Az alsó a rövidebb, ez éppen csak, hogy eléri a zárakasztót, míg a felső ennél sokkal hosszabb. Egyes lövésnél a tűzváltó csak annyira engedi elmozdulni a billentyűt, hogy az elsütőrúdnak csak az alsó, rövidebbik foga nyomhassa meg egy kissé a zárakasztót egy pillanatra és már csússzon is le róla, aminek következtében a zárakasztó csak ugrik egyet és már vissza is tér alaphelyzetébe. A zárakasztónak ez a pillanatnyi, kismértékű lesüllyedése is elegendő a zárszerkezet felszabadításához. Sorozatlövés esetén a billentyű teljesen el tud mozdulni, ezáltal a hozzá kapcsolódó elsütőrúd mellső, zárakasztó fölötti része is jobban lenyomódik. Ekkor az elsütőrúd rövidebbik vége szintén csak egy pillanatig gyakorol nyomást a zárakasztóra és aztán lecsúszik ugyan róla, de az efölött lévő hosszabbik fog viszont nem engedi viszszaemelkedni a zárakasztót, hanem tartósan lenyomva tartja azt mindaddig, míg a billentyű elhúzott helyzetben van. A lövés kiváltásakor előrefutó zárszerkezet kitolja a tárból a legfelső lőszert és a csőbe juttatja. Mikor a lőszer a csőbe jut, a zár megáll, viszont a mögötte lévő zárvezető tovább halad mindaddig, míg teljesen neki nem támaszkodik a zárnak. Az álló zárhoz képest előre mozgó zárvezető elfordítja a himbát, aminek alsó nyúlványa fokozatosan kinyúlik a zárszerkezetből és belesüllyed a tok kimarásába. Ugyancsak a zárvezető tolja előre a zárban lévő ütőszeget is, melynek ütőcsúcsa csak az utolsó pillanatban éri el a csappantyút és váltja ki a lövést.
A keletkező nagy nyomású lőporgázok a lövedék gyorsításán túl nyomást gyakorolnak a zárszerkezetre, ami megkezdi hátramozgását. A zárszerkezet szabad hátrasiklását nagymértékben lassítja a zárvezető, hiszen a himba alsó vége beleakad a tokba, ezáltal a hátralökő erő jelentős része a himba tokhoz való feltámasztása körüli elfordulására, ezáltal pedig (mivel a himba felső vége viszont a zárvezetőnek támaszkodik) a viszonylag nagy tömegű, ezért nagy tehetetlenségű zárvezető gyorsítására használódik el. E zárvezető-gyorsítás alatt a zár csak lassan tud hátra haladni, azaz a csőfar nyitása késleltetve, lassan történik. A himba által a zártól eltávolított zárvezető hátrahúzza az ütőszeget is, a csőből kihúzódó (pontosabban:
kinyomódó) hüvelyt pedig az alulról szerelt hüvelykivető távolítja el a fegyverből. A tűzváltó kar állásától, azaz a zárakasztó helyzetétől függően vagy megismétlődik a lövés folyamata, vagy megakad a hátrasiklott zárszerkezet, az alaphelyzetbe visszatért zárakasztóban.
Szerkezeti felépítés, működés
A fegyverágyból kiszerelt tokszerkezet alatt látható (jó messze attól) a szokatlan kialakítású elsütőbillentyű-rugó. Szokatlan, mert szinte érthetetlenül hosszú, mélyen a tok alatt van, sérülékenynek, már-már megbízhatatlannak hat. Ennek ellenére még erős rázkódás hatására sem esik le, vagy akad bele bármibe is, viszont tekintélyes hosszúságának köszönhetően a teljes billentyűúton szinte állandónak érezhető a billentyűre ható rugóerő (mert hosszához képest elenyésző a rugó hosszúságváltozása a billentyű két szélső helyzete között).
Hasonlóan érzékenynek, sérülékenynek tűnhet a kis keresztmetszetű huzalból készített hosszú, nagy átmérőjű helyretoló rugó is. Bármennyire ilyennek is hat, mégsem ismert olyan eset, amikor a rugó menetei összeakadtak volna, vagy a rugó deformálódása miatt akadály lépett volna fel.
A fegyver irányzéka az 1930-as, 1940-es évek viszonylatában szintén kimagaslóan korszerűnek minősült. Azokban az évtizedekben már széles körben alkalmazták az íves csapóirányzékokat, de zömében csak puskákon, karabélyokon, géppuskákon. A géppisztolyokon elsősorban a szűkebb lőtávolság-állítást lehetővé tevő irányzékokat alkalmazták (pl. a diopteres, billenő stb. rendszerűeket), melyek konstrukció szempontjából számottevően egyszerűbbek. Király a géppisztolyára ? elsősorban a 600 m-es irányzott lőtávolság miatt ? a nagy pontosságot nyújtó íves csapórendszerűt tervezte meg.
Igen szokatlan a mozgó tárfészek-kialakítás. Mind a 39M-nél, mind pedig a 43M-nél a fegyverhez kapcsolt tár előrehajtható és rögzíthető a cső alatti fa mellsőágyban kialakított fészekben. Ebben a helyzetben természetesen nem lehetett tüzelni, viszont jelentősen lecsökkent a fegyver magassága, sokkal kényelmesebb lett a hordása. A tengely körül közel 90 fokban elforduló tárfészekhez még egy külön fedél is volt kapcsolva. Ez a fedél lezárta a tok alján a tárfészeknyílást abban az esetben, ha a tár előre volt hajtva, így a tokba nem juthatott de durva szennyeződés. A mellsőágyban lévő tárfészekben egy hosszú, széles laprugó van felerősítve, ami arra szolgál, hogy a behajtott tárat rugalmasan megtámassza (lefelé nyomja) és az ne kotyogjon menetelés, futás közben. Mivel a laprugó igyekszik kinyomni az ágyból a tárat, kioldáskor szinte kilöki azt, ami elősegíti a gyorsabb harckésszé tételt.
Nem volt elég belőle
E nagyszerű konstrukció a maga egyszerűségével és megbízhatóságával igen hatásos fegyvere lehetett volna a hadban álló magyar hadseregnek ? ha kellő mennyiségben rendelkezésre állt volna. Igényességében, precizitásában nem maradt el kora élvonalbelinek számító fegyverei mögött, ami nemcsak a tervezőjének profizmusát dicsérte, de fegyvergyárunk magas műszaki színvonalát is. Király Pál 1944-ben elhagyta Magyarországot és többé nem tért vissza. Nemcsak híres géppisztolyának gyártási dokumentációit vitte magával, hanem ? képletesen szólva ? a magyar fegyvergyártás nemzetközi elismertségét és hírnevét is.
A 39M és a 43M géppisztolyok főbb adatai:
– űrmérete: 9 mm
– lőszere: 9 mm-es Mauser
– lövedék kezdősebessége: 450 m/s 425 m/s
– fegyver tömege üresen: 4,15 kg 3,63 kg
– fegyver tömege töltött tárral: 4,84 kg 4,32 kg
– hossza: 1047 mm
– hossza kihajtott válltámasszal: 950 mm
– hossza behajtott válltámasszal:740 mm
– csőhossz: 499 mm 424 mm
– irányzékvonal hossza: 525 mm 450 mm
– max. irányzott lőtávolság: 600 m
– gyakorlati tűzgyorsaság: 650?700 l/min
Klabacsek Gyula