A .22-es Margolin pisztoly – – kelet csillaga, az MCM?

Ez az a pisztoly, melyen hazánkban a sportlövők egész nemzedékei nőttek fel, hiszen majd’ minden exszocialista országban a lövészklubok elengedhetetlen tartozéka ez az öreg csataló. Az MCM-pisztoly évtizedekig egyet jelentett a kiskaliberű sportpisztoly fogalmával Magyarországon is. A volt Szovjetunióból való származása okán gyakran lekicsinylően nyilatkoznak róla, holott messze jobb fegyver, mint amit az ára indokolna.

Precizitás keletről

Az MCM a Szovjetunió (Oroszország) terméke, egy Mihail Margolin nevű mérnök tervezte (ezért Margónak is becézik), a fegyvert jelenleg az izsevszki fegyvergyár, az Izhmash (Baikal Inc.) gyártja. A gyártás 1948 óta folyik, ezalatt több mint 200 000 db MCM-pisztolyt gyártottak. Magyarországra is többezres nagyságrendben került ilyen pisztoly az 1990-es éveket megelőzően, hiszen az MHSZ-es lövészklubok alapvető sporteszköze volt. A rendszerváltás után gyakorlatilag megszűnt ezeknek a fegyvereknek a behozatala, tehát a fegyverboltjainkban kapható MCM-ek általában már ?kamaszkorú?, használt darabok. Érdekes, hogy nyugati fegyvermagazinokban, katalógusokban manapság is rendre feltűnnek újonnan gyártott orosz sportfegyverek, így az MCM is, hiszen tőlünk nyugatabbra megtanulták tisztelni az egykori ellenség fegyvereit, és nem tekintenek automatikusan ócskaságnak mindent, ami keletről jön. Az MCM németországi alapára például 500 márka körüli.

Zárolás, elsütőszerkezet

Az MCM által tüzelt kis teljesítményű, peremgyújtású .22 Long Rifle töltényből adódóan természetesen szabad tömegzáras a fegyver. Az MCM rövidke, mindössze a cső feléig tartó szánja felül és elöl nyitott, ezzel csökkentve a kivetési hibák bekövetkezésének esélyét (de persze azok így is gyakoriak). A helyretoló rugó és rúdja a cső alatt helyezkedik el, az ehhez csatlakozó, a rugó által nyomott alkatrészen és a szánon megy keresztül egy fémlemez, melyen keresztül adódik át a szánnak a helyretoló rugó ereje. Ez a kis, sokfunkciós fémlap ezen kívül határolja a szán mozgását, lehetővé teszi a szétszerelést, és a szánból oldalra kiálló kis ?szarvaival? segíti a szán hátrahúzását.

Az alapmodellnél maximálisan kihasználják a pontlövő szabályok adta csőhosszt, a cső 152 mm hosszú (6″). A fegyvercső fixen van rögzítve a tokban, a tok egy kis ?alagútjába? menettel csatlakozik töltényűri részénél. Itt a csőfal mindössze 3 mm vastag, magán a csövön nincs is adogatópálya, azt csak a tokon találunk, de az is csak rövidke, arra szolgál, hogy mintegy ?megdobja? a tárból kifele tolt lőszer lövedékének csúcsát, hogy az beletaláljon a csőfarba.
A pisztoly csöve meglehetősen vastag, ha nyugati marketingesek akarnák eladni, akkor bull-barrelnek neveznék, a vastag cső tartós, nem melegszik nagyon fel még igen sok lövés után sem. A tapasztalatok szerint valami igen különlegesen tartós anyagból készítették az oroszok a csövet, mert a klubokban megtalálható, használt, több százezer lövést leadott MCM-ek csöve sincs igazán megkopva, a pontosságuk nagyon jó, meg akkor is, ha a fegyver összes többi alkatrésze már tönkrement, elhasználódott. A fegyver elsütőszerkezete külső kakasos, csak single action elsütéssel, mely elsütés már gyárilag is sportpisztolyhoz illően finom (bár még nem találkoztam két egyforma sütésű MCM-mel). Az elsütőrúd a tok jobb oldalán található, az elsütőszerkezethez való hozzáféréshez a jobb markolathéj alatti fedelet kell levenni. A kakasnak van egy fél-felhúzott állapota, mikor nem tud előrecsapni az ütőszegre, sem a billentyű meghúzásakor, sem a kakasra mért ütés hatására. Elvileg ebben a kakasállásban akár csőre töltve is hordható lenne az MCM, bár ez a pisztoly felhasználási területét tekintve teljesen irreleváns.

Az MCM sátorvasának alsó részén, a billentyű mögött gyakran találunk egy kis csavart, mellyel az elsütőbillentyű-túlhúzást, illetve az abból adódó esetleges elrántást lehet megszüntetni. Az MCM-ek többségén semmiféle külső biztosító sincsen, de néhány példányon gyakran utólag felszerelt, az elsütőbillentyűt blokkoló biztosító található, ez egy kar a fegyvertok bal oldalán, melyet rettenetesen képtelen ? és némileg balesetveszélyes ? módon az elsütőbillentyű mellé kell lefordítani a biztosításhoz. A balesetveszély abban áll, hogyha a lövő keze a biztosító lefele fordítása közben a lövő ujja rácsúszik az elsütőbillentyűre. A biztosító alkalmazása helyett célszerűbb és biztonságosabb, ha a lövészet megszakításakor szabályosan ürítjük a pisztolyt. Az említett biztosító néha azzal a kiegészítő funkcióval is rendelkezik, hogy a hátrahúzott szán hátul fennakasztható vele. Az egész fegyver acélépítésű, így megvan az a súly amit egy sportlövő pisztolytól elvár az ember. A pisztoly kidolgozása jónak mondható, habár a szán és a tok belsejében számos megmunkálási gépnyom felfedezhető.

A kis kétszarvú

Ami meglehetősen eltér a megszokottaktól, az a fegyver szétszedése, melynél kulcsfontosságú a már említett kis szarvacska a szán elején. A fegyver részleges szétszerelésének menete a következő:

– kivesszük a tárat, majd a szán hátrahúzása után vizuálisan is meggyőződünk a fegyver töltényűrének töltetlenségéről (EZ UTÓBBI ENNÉL A TÍPUSNÁL KÜLÖNÖSEN FONTOS!),
– a cső alatt, a szán elejénél levő helyretoló rugó vezetőrúd kilógó, recézett végét előrehúzzuk, és elfordítjuk 90 fokkal (ekkor az úgy kell, hogy maradjon),

– a szán elülső felhúzó szarvacskáját jobbról balra kihúzzuk (ez azért egy kis játékot igényel),

– a szánt hátrafelé lehúzzuk a tokról,

– a helyretoló szerkezetet kihúzhatjuk a cső alól.

Ennyi szétszedés elégséges a fegyver szokásos ?üzemi? karbantartásához, az összeszerelés fordított sorrendben történik. A szétszedés után látható, hogy az MCM szánjának vezetősínjei a szánon teljes hosszban végighúzódnak, ami a pontosság hasznára válik. Érdekes egyébként, hogy a tesztpéldányon a szán oldalirányban legalább fél millimétert kotyogott, ennek ellenére igen pontos a pisztoly. (A tesztpisztoly esetében természetesen a teljes szétszereléshez ? a helyretoló szerkezet kivételéhez ? a csősúlyt le kellett csavarozni.)

Irányzékok, ergonómiai kialakítás és a tárak

Az MCM-pisztoly irányzékai elöl-hátul mikrométeres állítási lehetőséggel rendelkeznek, így kedvünkre beállíthatjuk a használt lőszernek megfelelő oldal- és magasságeltérést. A célgömb a merev cső végén található (a magasságban állítást teszi lehetővé), alatta van az állítócsavarja. A hátsó irányzék nem a mozgó szánon, hanem egy kis hídon van, a tokhoz fixen rögzítve (ezzel az oldalirányú állítás végezhető el). A fix, a szán mozgásától nem befolyásolt irányzékok az MCM pontosságának az egyik titkát jelentik. A pisztoly szánjanak hátrahúzására is szolgál az elején levő szarvacska, bár felhúzásra való recézés még a szán végén is megtalálható, kivéve néhány korai modellt.

A pisztoly tárjának kioldógombja a markolat fenekén van, hátra kell húzni a tárkioldáshoz, ez egy meglehetősen kényelmetlen megoldás, de hát egy sportpisztolynál nem is szempont a gyors tárcsere. A tárak megérdemelnek egy külön misét, alapvetően kétféle tár (acél, és műanyag fenekű) létezik, melyek egymással nem felcserélhetők, de az azonos megjelenésűek sem csereszabatosak feltétlenül. Mindenképpen érdemes minden MCM-pisztolyt összeszámozni a saját tárjával, mert más tárakkal gyakran nem működnek megbízhatóan. Az is érdekes, hogy az MCM-ek tárjaiba nem igazán lehet kétszer egymás után azonos mennyiségű lőszert betárazni, még azonos típusok esetén sem, hiszen sokat számít, hogy a peremes lőszerek peremei hogyan állnak be egymáshoz viszonyítva. A maximális tárkapacitás 7 és 11 db közt ingadozik. Az adogatólemez műanyagból van, hajlamos a megkopásra. Az MCM tárait, csakúgy, mint a legtöbb .22 LR kaliberű öntöltőét a kétrészes tárajak közepére nyomva a hüvelyperemet kell megtölteni.

A pisztoly markolata igen kényelmes, még kis kezűek számára is. Az más kérdés, hogy igazan jó eredményekhez ajánlott egyedileg készült famarkolatokat felszereltetni (de ez minden fegyverre igaz). Amit nagyon hiányolok az MCM-ről, az a szánakasztó, hiszen semmi sem jelzi a tár kiürülését, csak az üres csettenés. Ez az üres csettenés pedig gyakran vezet a töltényűr felverődéséhez, vagy ütőszegtöréshez, és egy amatőr, kezdő sportolótól nem lehet még elvárni, hogy arra is koncentráljon, hogy hányat lőtt a pisztollyal.

Tipikus hibák

A fegyver nagyon sok jellegzetes hibával rendelkezik, melyekkel együtt lehet élni, de elég bosszantóak:

– A hüvelyvonó törése a legtipikusabb hiba, szerencsére az alkatrész nem bonyolult, könnyen utángyártható. DE: ez a hiba igen alattomosan balesetveszélyessé teszi a fegyvert, hiszen az hüvelyvonó nélkül is gyakran elég jól működik, éppen ezért hüvelyvonó nélkül is rendszeresen kiadják a lövészklubokban. Ilyenkor elég egy tapasztalatlan kezdő, aki nem néz bele a töltényűrbe, amikor a ürítéshez a szánt hátrahúzza és kész a baleset.
– Az ütőszeg törése, nagyon gyakori, főleg az üres csettegtetés okozza, igazából csak a töltényűrbe tett üres hüvellyel szabad a sütést gyakorolni (dry-firing), de ez megint csak balesetveszélyessé teszi a dolgot, hiszen VALAMI van a töltényűrben, amikor elhúzzuk az elsütőbillentyűt. Célszerű piros színű, műanyagból levő pufferpatront használni.

– Sorozatlövés, ezt az elkopott (vagy túlságosan sportosra reszelt) elsütő-szerkezet szokta okozni.

– Csőre töltési problémák: ezt legtöbbször a lőszer okozza (gyakori, hogy a túlzottan zsírozott, pl. a Vostok töltény félúton befelé beleragad a töltényűrbe), az MCM, csakúgy, mint a legtöbb .22 LR öntöltő, érzékeny a használt lőszerre, de az elkopott tár is okozhatja az akadályt: új tárat kell venni.

– Kivetési problémák: a koszos, vagy az ütőszeg beütési helyénél felverődött töltényűr miatt szokott történni, érdemes felpolíroztatni egy kicsit, az adogatópályával egyetemben.

– Gyenge kakasrugó: jó néhány lőszerfajta hüvelye túl kemény, az MCM nem süti el őket. Egy erősebb rugóra való cserével kiküszöbölhető, de annak a sütés látja kárát.

– Törékeny markolathéjak: vékony műanyagból készültek, nem lehet mit tenni ellene, cserélni kell. A szorosra húzott markolathéjak akadályozhatják az elsütőszerkezet mozgását.

– Hüvelyrobbanás: gyakori az ősrégi, ex-MHSZ-es REX lőszerekkel, melynél ugyancsak nem a fegyver a hibás, de az MCM nyitott szánkialakítása segíti, hogy a leszakadó hüvelytalpon keresztül kiáramló forró égéstermék a lövő arcába csapódjon. Magam nem egyszer éltem át ilyent, csak ajánlani tudom, hogy lövészszemüveget mindig viseljünk. Természetesen ezek a problémák főképpen az agyonhasznált egyesületi fegyvereken fordulnak elő (közös lónak túros a háta), egy magántulajdonú MCM, ha jól bánnak vele, sokkal megbízhatóbb tud lenni, de a klubfegyverekkel ritkán lehet 50?100 lövést akadályok nélkül leadni. A peremgyújtású .22 LR lőszer által okozott gondok pedig majd minden ilyen kaliberű öntöltőnél közös problémát okoznak.

Változatok

Magyarországon a fentiekben bemutatott 6″ csövű sportlövő változat szinte kizárólagos, és mindenféle átalakítások alapjául szolgál. Leggyakoribb a sportmarkolat és a csősúly felszerelése, mint a cikket illusztráló példányon is látható. A Szovjetunióban készítettek még ?sportosabb?, kompenzátoros változatokat is saját élsportolóik számára, illetve létezik alumíniumszános, gyorstüzelőpisztoly-kivitel is, mely a .22 Short lőszert tüzeli.

Az oroszok 1991 óta gyártanak egy kompakt változatot MCM-K néven, 4″ csővel, fix irányzékokkal, ez utóbbi modell célja nem igazán értelmezhető, hiszen sportlövészetre a rövid cső és a fix irányzékok miatt nem a legalkalmasabb, önvédelemre pedig kevesen választanak egy ilyen nagyméretű .22 LR kaliberű pisztolyt (mely ráadásul alkalmatlan a tűzkészen viselésre, hiszen elsütő-szerkezete nem revolverező). Bizonyos legendák szólnak arról, hogy talán a KGB utódszervezetei használtak ilyen fegyvereket, hangtompítóval felszerelve, piszkos munkák elvégzésére (hiszen kis teljesítményű .22 LR lőszer döreje könnyen tompítható), de ezeknek az
információknak nem feltétlenül lehet hitelt adni.
Ugyanezen a kompakt modell bázisán létrehoztak egy 8 mm Knall kaliberű gáz-riasztó pisztolyt is, mely elég jónak számít a gáz-riasztó fegyverek közt, hiszen teljesen acélból van. Létezik gázpisztoly a különleges orosz .31 Knall kaliberben, melyről azt állítják, hogy közel olyan erős, mint a nálunk is elterjedt 9 mm PAK.

Lövészet

Az MCM-pisztollyal való lövészet kellemes kikapcsolódás, a hátrarúgás elhanyagolható, inkább gyors, csattanásszerű, ha szükség lenne rá, 2 másodperc alatt ki lehetne üríteni a tárat. Lövés közben szinte nem mozdul el a fegyver a célról (ez fokozottan igaz a képeken látható csősúlyos, jobbkezes, famarkolattal szerelt példányra). Az MCM pontossága ? avatott kezekben ? 25 méteren 2?3 centi körüli szórást eredményez jó minőségű lőszerrel. Természetesen magam nem vagyok ennyire jó, de ? szabálytalanul ? két kézre fogva a pisztolyt 175 feletti köregységet vagyok képes elérni 25 méterről 8-a lőlapra. Természetesen a pontlövő szabályok szerint peremgyújtású lőszert tüzelő pisztollyal csak egy kézzel szabad lőni, de abban sosem remekeltem, így az az eredményem nem jellemzi a pisztoly pontosságát.

Olcsó húsnak nem híg a leve!

Az orosz MCM-pisztoly kiváló fegyver kezdők oktatására, hiszen működtetése egyszerű, hátrarúgása minimális, olcsón, és könnyen megtanulható vele a lövészet. Ugyanakkor vérbeli profi sportlövők igényeit is kielégíti pontossága. Sokak szerint az MCM egyenértékű a gyakran 10?15-ször drágább nyugati típusokkal is, és ezt sportlövőink gyakran versenyeken is bebizonyítják. Az kijelenthető, hogy a 150 000 forint alatti árkategóriában nincsen az MCM-mel versenyképes kiskaliberű sportpisztoly.

A fegyver ára nálunk állapottól, felszereltségtől függően 20?50 ezer forint közötti, szinte minden fegyverboltban kapható használtan, arra érdemes ügyelni, hogy ne vegyünk levetett, tönkrehasznált sportegyesületi fegyvert. Az MCM tulajdonosa kevesebb pénzéért természetesen nem kapja meg a divatos nyugati fegyverek magas nimbuszát, de egy jól használható, pontos sportpisztolyt igen.

A gyártó internetes oldala:
http://www.baikalinc.ru

Vass Gábor