Ein Volk, Ein Reich, Ein Luger – P08 1908?2008
Az e sorok megírásakor éppen 100 éve rendszeresített Luger-pisztoly, avagy a Parabellum P08 képe annyira összefonódott a huszadik század világégései során a német haderőkével, hogy az már 60 évvel ezelőtt is megérdemelte a legendás jelzőt. Más kérdés, hogy a ?fajgermán pisztoly? mítosz nagy része valóban csak mítosz, hiszen az alapkoncepció egy amerikai állampolgártól származik, a tervező osztrák volt, a gyártás pedig egy német zsidó gyárában kezdődött meg.
Elődmodell: Borchardt
A P08-pisztoly fő jellegzetességének, a csuklós-karos zárolásnak eredeti szellemi atyja kétségkívül Hugo Borchardt (1844?1924).
Borchardt 1844-ben a németországi Magdeburgban született, azonban 16 éves korában családja az USA-ba vándorolt ki, és felvette az amerikai állampolgárságot.
Borchardt már igen fiatal korától fegyvergyárakban dolgozott, előbb a Sharps, majd a Pioneer Breech-Loading Arms Company következett, itt már a gyártásért felelt. A cég a polgárháború után becsődölt, Borchardt úr a Singer varrógépgyárhoz, majd a Colthoz, aztán pedig a Winchesterhez igazolt át. Ott a később piacra nem került zárt tokos revolvereket fejlesztette, majd visszakerült termelési igazgatónak a Sharpshoz, itt főként mozgó zártömbös reteszeléseket dolgozott ki.
1881-ben Európába utazott, 1882-től pedig Budapesten, a FÉG elődjénél dolgozott vezető beosztásban. Itt vette feleségül a magyar Herczog Arankát (mert ugye 2 perc alatt bárminek lehet magyar vonatkozását találni). Ekkoriban ? az Osztrák?Magyar Monarchiában oly divatos módon ? öntöltő szerkezetek fejlesztésébe kezd. A munkát azonban csak Berlinbe költözése (1891) után fejezi be, ahol a Löewe-gyárban vállal állást. 1893-as szabadalma egy öntöltő pisztolyról szól, melyet Construction 93-nak nevez, és 75837-es számon jegyeznek be. Az új pisztoly lőszere egy 7,65 mm-es lövedéket hordozó palack alakú hüvely lett, melynek hossza 25 mm. Ha valakinek erről a Mauser C96 vagy a TT-pisztoly lőszere sejlik fel, az nem téved sokat.
A C93 Borchardt-pisztoly mai szemmel nézve ? vagy ha a Lugerhez viszonyítjuk ? elképesztően ronda és ormótlan teremtés. A korabeli öntöltőpisztoly-próbálkozások közt persze akadnak szörnyűbbek is jócskán.
A markolat vaskos, és szinte 90 fokos szögben áll, a zárszerkezet csuklós-karos megoldása pedig leginkább Hiram Maxim géppuskájáéval mutat erős rokonságot. Emiatt a tokszerkezet is borzasztóan hosszú, annak végén levő íves házban kapott helyet a helyretoló rugó (nagyméretű, íves laprugó) is. Inkább egy öntöltő pisztolykaliberű karabély (hosszú cső és válltámasz-opció), semmint praktikus maroklőfegyver.
Igazi piaci sikert a Borchardt-pisztoly sosem ért el, ha nem lett volna ?belőle? a Luger kifejlesztve, akkor valószínűleg ma már a kutya sem emlékezne rá, bár amilyen velőscsont alakja van…
Elődmodell Parabellumok és lőszereik
Az osztrák Georg Johann Luger (1849?1923) ? mit szépítsük a dolgot ? utazó ügynök volt, kezdetben Mannlicher-puskákkal foglalkozott, majd Berlinbe költözve a Loewe-nél talált állást. 1894-ben az USA-ba utazva próbálta népszerűsíteni a Borchard C93 pisztolyt, többek közt a haditengerészet tisztjei körében. Bár a Boston Heraldban és a New York Timesban is ügyesen helyezett el a fegyvert méltató cikkeket, az elegáns Colt-revolverek mellett nem rúghatott labdába a rusnya és bonyolult külföldi szerkentyű.
Az európai bemutatók (pl. Svájc) során is a fegyver méretes és kényelmetlen voltát támadták legtöbbet, de elismerték a reteszelés stabil és biztonságos voltát. Maga Borchardt teljesen elzárkózott a konstrukció továbbfejlesztésétől, azt lehetetlennek tartotta.
Georg Luger lépett tehát a szorítóba, a csövet, a tokot és a csuklószerkezetet lerövidítette, a helyretoló rugót a markolatban helyezte el, a markolat szögét kényelmesen megdöntöttre formázta át, ehhez új tárat is tervezett. A fokozottabb biztonság érdekében markolatbiztosító is került a fegyverre, mely érdekes módon jobbról nyitott, balról ?öleli át? a fegyver. Megszületett a Parabellum-pisztoly!
Persze új lőszerre is szüksége volt, ez lett a palacknyakú, de már csak 21,6 mm hüvelyhosszú 7,65 mm Luger (Parabellum). 6 grammos teljes köpenyes lövedéke 100 mm-es csőből előbb 380, majd 350 m/s-ot tudott (kb. 370 joule).
Ezt a pisztolyt nevezte be a Loewe és Luger a svájci 1899-es összehasonlító hadipisztolytesztre (Mauser, Roth, Mannlicher és Bergmann fegyverei mellett), ahol 500 lövés leadása során tesztelték a megbízhatóságot, az átütést, a pontosságot stb. Az eredmény az lett, hogy 1900-ban M1900 név alatt 5000 db Parabellum-pisztolyt rendszeresített Svájc. A 7,65 mm Parabellum lőszert tüzelő fegyvert kismértékben módosították 1906-ban, majd a Loewe-ből DWM-re (Deutsche Waffen- und Munitionsfabrik) átnevezett cég összesen 10 215 darabot szállított 1914-ig. Utána a szorgos svájciak a pótalkatrészekből gyártottak pisztolyt, de 1917-re létrehozták saját gyártóüzemüket. A hosszú és keskeny csövük okán talán a svájci Parabellumok a legelegánsabbak az összes közül, egészen az SIG P210 második világháború utáni megjelenéséig rendszerben is maradtak.
A pisztolyból ezer darabot a US Army is megrendelt, de csak csapatpróbákra, azonban pont ekkortájt döntötték el, hogy visszatérnek a Fülöp-szigeteki tapasztalatok alapján a .45-ös kaliberhez.
Ekkoriban számos országban folytak kísérletek új, öntöltő hadipisztolyokkal, közülük talán a legérdekesebb a Brit Birodalom volt (üzleti szempontból is). Az állandó gyarmati csetepatékba bocsátkozó világhatalom katonái élőben tesztelték a stophatást, a 7,65 mm-es (csupán .30-as kaliber) lövedék pedig kiváló átütése ellenére nem jöhetett szóba, mint ?manstopper?.
Alexis Riese, a DWM ekkori igazgatója tehát az alapkonstrukció és a gépek módosítása nélküli kalibernövelés mellett döntött, és 1902 végétől el is kezdtek ezen dolgozni. A britek által megkívánt .40-es minimumkaliber egyszerűen ?nem fért bele a fegyverbe?, pedig lehet, hogy 87 évvel korábban létrehozták volna a .40 S & W-t.
A megoldás egyszerűbb lett: el kell felejteni a palacknyakat, és azonos lőszerhossz mellett kicsit rövidebb hüvelybe 9 mm-es lövedéket tölteni. A jó csőre tölthetőség okán a kezdeti egyenes falú hüvelyt enyhén kónuszosra készítették. Voila, műszaki szükségszerűségből létrejött a 9×19 mm Parabellum (Luger), a világ mai napig legnépszerűbb pisztolylőszere. Ekkor 8 grammos, csonka kúp alakú FMJ-lövedéket lőtt kb. 320?330 m/s kezdősebességgel (kb. 430 joule).
Az ogivál lövedék, melyet oly jól ismerünk, csak 1916-tól jelent meg.
A német egyesülést követő évtizedek gazdasági fellendülése után a szárazföldi hadsereg után a német hadiflotta fejlesztése is gőzerővel kezdődött meg. Itt rendszeresítették először az immár 9 mm-es Parabellumot hosszú, 150 mm-es csőhosszal (100 és 200 métere állítható nézőkével), mint M1904-et. A ?Marine-Luger? 8 ezer példánya állt szolgálatba 1905-től, melyekért a császár kincstára 350 ezer arany márkát fizetett, ez mai pénzre átszámolva 3 272 500 euró. 409 euró, azaz mintegy 100 ezer forint egy P04. Nem rossz ár, nagyon nem.
A P04 esetében áttérnek a csavarrugóra a helyretoló rugó esetében a törékeny laprugóról, és a harmadik szállítmánytól eliminálják a markolatbiztosítót is.
Ez már szinte olyan volt tehát, mint a ma ismert P08, mely történetére való áttérés előtt vizsgáljuk meg annak felépítését, működtetését.
Működés: csuklók és karok
A P08 ? rövid jellemzéssel élve ? egysoros tárból adogató, csak single action (ütőszegtípusú) elsütőszerkezettel bíró, reteszelt záras öntöltő rövid lőfegyver. Ha színesebben akarunk fogalmazni, úgy a merev, hossztengelye mentén nem lebillenő cső pontosságát ötvözte egy gőzmozdony bonyolult mechanikus hajtókarjaival.
A Luger-féle zárolást a híres csuklós-karos megoldással oldják meg. A tok sínen hátramozgó felső részébe fixen be van csavarozva a fegyvercső. Lövéskor az egész felsőrész hátramozdul, majd annak felfele ívelő kialakítása megtöri a csuklót (mint az ember a könyökét), így az felfele nyílik, engedve a zárat hátramozdulni, és elvégezni az ürítési majd töltési ciklust.
A rendszer érdekessége, hogy a helyretoló rugó a markolatban, a tár mögött helyezkedik el. Utolsó lövésnél a zár hátul marad, a csukló jól látható felnyitott helyzete (az irányzóvonal kitakarásával) egyértelműen jelzi az újratöltés szükségességét.
A csuklós-karos zárolási metódust németül ?Kniegelenk-Verschluss?-nak, angolul ?toggle-action?-nek nevezik.
Részleges szétszerelés
A töltetlenség ellenőrzése után a zárkeretet (ehhez csatlakozik a cső) kb. fél centit hátrahúzzuk. Ezen pozícióban a sátorvas felett, elöl, bal oldalon levő szétszedőkart 90 fokkal lefele fordítjuk. A négyzet alakú tokfedelet levesszük.
A komplett felsőrész előre lehúzható. A hátsó részén lévő vastag keresztcsap kitolása után a zár- és csuklószerkezet is kiemelhető, a cső hátulról megtisztítható.
Összeszereléskor kb. a felsőrész felrakásának félútjáig az egész pisztolyt fejjel lefele kell tartani, hogy a helyretoló szerkezet elemei (hullámos alakú kar, mely a markolatban levő rugót köti össze a csuklóval) ne essen be a tárfészekbe. Ha ez megvan, akkor viszont vissza kell fordítani a pisztolyt, hogy a nevezett kar beakadhasson.
Mai szemmel nézve ez kissé túlbonyolított, de például egy Mauser C96 vagy korai Mannlicher-pisztolyhoz képest megy, mint a karikacsapás.
Kezelőszervek P08 vs. P38
A P08, bár formájában mai szemmel nézve igazi kövület, kezelőszervei már egészen ott vannak, ahol ez napjainkban is megszokott (ellentétben számos kortársával). Most hasonlítsuk össze az őt leváltó Walther P38-cal ebből a szempontból!
A tárkioldó nyomógombos, a sátorvas tövében, bal oldalon, ezzel elégedetlenek voltak maguk a németek, mert el lehetett veszteni a tárat, ha véletlenül megnyomták. Így az utódmodellnek szánt Walther P38-asra már markolatfenéken levő tárrögzítő került. A gyors tárcsere lehetőségét ott feláldozták a nagyobb megbízhatóság oltárán.
A szétszedőkarról már szóltunk, a Walther P38-ason is szinte pont ugyanott maradt és ugyanabba az irányba fordítandó.
A biztosítókar a legtöbb (de nem minden!) Lugeren felfele fordítva tűzkész, lefele fordítva bebiztosított (amit legtöbbször a ?Gesichert? felirattal is jeleznek). Maga a biztosító csak hosszabb hüvelykujjúaknak esik kézre, túlzottan fent van. Viszont a mozgatásának iránya nemcsak, hogy a P38-on maradt ugyanilyen, hanem az 1990-es években rendszeresített HK USP-pisztolyokat is átvariálták.
A Bundeswehr P8-asán tehát Vilmos császár katonája is megtalálná a biztosító tüzelési helyzetét.
Ami a Lugeren nincs, az a szánakasztó kar. Mondjuk szán sincs.
A zár viszont az utolsó töltény ellövésekor hátul akad, ezzel kitakarja az irányzóvonalat és jelzi a tár ürességét. A tár kivételekor is nyitva marad a zár, majd az új, teli tár betöltésekor a csukló kerek felhúzógombját hátrahúzva a zár felszabadul és csőre tölt. Ez a megoldás tehát tulajdonképpen kétkezes, míg minden más kezelőszerv szigorúan jobbkezes. (Akárcsak a P38, és a tárkioldó kivételével a P8.)
A hüvelyvonó egyes példányoknál csőre töltött lőszernél kiáll a fegyverből, és a ?Geladen? (töltve) felirattal jelzi a fegyver állapotát, ez bizony Georg Luger szabadalma, melyet szintén másolnak sokan a mai napig.
Ami viszont ergonómiailag elhibázott, az a picinyke sátorvas, nemhogy télen, kesztyűs kézzel nem lehet benyúlni, de stresszhelyzetben sem talál bele a mutatóujj túl gyorsan. A P38 ebben komoly előrelépés volt.
A P08 német karrierje
A Marine P04-ból végül majdnem 50 ezer darab készült, és távoli (kis számú) német gyarmatra is eljutott. A szárazföldi hadsereg ekkor még a reménytelenül ósdi Reichsrevolvert (M79 és M83) használta. A géppuskás alegységek számára a karabély mellé egy gyorsan újratölthető önvédelmi fegyverre is szükség volt, ezért 1908 augusztusában II. Vilmos császár parancsában rendszeresítette a Parabellum rövid csövű (102 mm) változatát Pistole 08 jelzéssel.
Az első megrendelés 50 ezer darab pisztoly volt, mindegyikhez 1 db póttárral. Ezért 2 313 420 aranymárkát fizettek (21,63 millió euró, tehát fegyverenként kb. 430 euró). A DWM után az erfurti állami fegyvergyár is elkezdte a gyártást 1911-ben, még csupán 6?7000 darabbal. Ahogy a ?nemzetközi helyzet fokozódott?, pörgött fel a pisztolygyártás is, 1914-ben 60 ezer, 1917-ben (csúcsév) 250 ezer darab P08 készült.
Alapvetően szerették a P08-at felhasználók, ha minden körülmény optimális volt (szép napos idő, semmi por, semmi sár), megbízható is volt, kár, hogy ezek az optimális körülmények lövészárokharcban ritkán álltak fent.
A lövészárokharcok kilátástalanságából való dinamikus kitörés egyik útja a rohamosztagosoké (Sturmtruppen) volt. A kis beszivárgóegységek egyik kedvelt fegyvere volt az 1913-ban rendszeresített tüzérségi (?Ari?) Parabellum, a Lange Pistole 08 (LP08 ? Kaliber 83. szám). Ennek 204 mm-es csőhossza és válltámasza kis méretek mellett jobb külballisztikát eredményezett, 32 lőszeres csigatára pedig a tűzerőt biztosította (ezt a bonyolult és súlyos tárat alkalmazták az első német géppisztolyok, a Bergmann MP18-asok is). Bár a P08 volt az általánosan rendszeresített hadipisztoly, mellette, főként a tisztek, számos privát úton beszerzett maroklőfegyvert is viseltek, Mauser C96-osokat, illetve például Mauser, Browning és Walther zsebpisztolyokat szép számban.
Az első világháború elvesztése után a német császárság összeomlott, mindenféle politikai irányzat lelkes és lokális forradalmi cselekményekbe kezdett, melynek során természetesen a P08-ak is kéznél voltak.
A versailles-i békediktátumok aztán kegyetlenül megalázták a vesztes Németországot, nem kis részben ezzel ágyazva meg Hitlernek és a második világháborút okozva. A békeszerződések nevetséges, 100 ezer fős békehadsereg fenntartását engedték csak meg, a kicsinyes feltételek között még a hosszú csövű pisztolyok gyártása és birtoklása is megtiltásra került. Számos Parabellum csövét kurtították meg 98 mm-esre, ezeken aztán dupla évszám (a gyártásé és az átalakításé) is szerepel.
A két háború közti időszakban a német rendőrség gyakorlatilag erősebb lehetett, mint a Weimari Köztársaság hadserege, így a P08-asok is ott kaptak helyet, az ellenséges katonák helyett a bűnt üldözték velük.
Adolf Hitler és nemzetiszocialista pártjának hatalomra kerülése aztán mindent megváltoztatott. Az újrafegyverkezés gőzerővel elindult, nem vacak hosszú csövű pisztolyok, hanem vadonatúj harckocsihadosztályok és repülőezredek miatt fájhatott a kevés előrelátó (például Winston Churchill) feje.
A P08 bár ekkor már legenda volt, a kor követelményeinek nem felelt meg. Nem hordható biztonságosan tűzkészen, ellentétben a Walther akkoriban új rendőrségi pisztolyaival, a PP-vel és a PPK-val. A P08 szerkezete bonyolult, nem eléggé bírja a szennyeződést, vagy a rossz minőségű haditermelésből származó lőszert. De ennél is kellemetlenebb, hogy gyártása igen munkaigényes, lassú és drága.
Az új hadipisztoly hivatalosan a DA/SA elsütőszerkezetű Walther P38 lett, mely nyilvánvalóan a kor minden más öntöltő hadipisztolyát felülmúlta műszaki tulajdonságaiban. A P08-at a tervek szerint a legénységi állománynál hagyták volna meg, a P38 jutott volna a tiszteknek, ez aztán csak elmélet maradt.
Viszont sosem készült ebből sem elegendő, mint ahogy gyakorlatilag semmiből sem a német fegyverzetet illetően a második világháborúban. A P08 is folyamatosan gyártásban maradt, de mellette nemcsak a P38-at használták, hanem gyakorlatilag bármit, ami a megszállt területeken gyártottak, pisztolyformájú és durran, alkalmazásba vettek a német fegyveres erők.
A P08 lett azonban mindkét világháborúban a legkedveltebb zsákmányfegyver, főként az amerikai katonák körében. Olyan mennyiségben vitték haza 1945 után, hogy állítólag önmagában ez indokolta a 9 mm Parabellum lőszer háború utáni gyártásának fenntartását a tengerentúlon.
A második világháború elvesztése után a három szövetséges nagyhatalom (USA, Szovjetunió, Nagy-Britannia) és Franciaország megszállási övezetekre osztotta Németországot. A nyugati megszállási övezetekben még a rendőri erők sem használhattak német eredetű fegyverzetet évekig. Érdekes viszont, hogy a későbbi Német Demokratikus Köztársaság (a szovjet megszállási övezet) rendőri erői (a Volkspolizei) továbbra is használtak P08-akat. A háborús maradékokból, pótalkatrészekből nem számazonos módon barkácsoltak össze sok ezer P08-at, a VoPo ezeket még az 1960-as évek közepén is használta.
A német újraegyesítés után pedig ezek a gyűjtői szempontból kevésbé értékes példányok a civil sportlövőkhöz kerültek Németországban és a világ számos pontján.
Made in Germany
A P08 gyártóit és gyártási számait a német precizitásnak megfelelően aránylag pontosan ismerjük (forrás: Visier).
Az 5 gyártó a következő:
? Loewe/DWM (Berlin) (az eredeti kifejlesztő/gyártó). 1918-ig 765 ezer pisztolyt kapott a hadsereg, 32 ezer jutott a haditengerészetnek, 41 ezer ment hadiexportra és 75 ezer kül- és belföldi polgári piacra.
? Erfurti fegyvergyár: 1918-ig 400?600 ezer közti mennyiség.
? Simson (Suhl): 12 ezer darab.
? Heinrich Krieghoff (Suhl): a vadászpuskagyár 13 200 db P08-at készített a Luftwaffénak az 1930-as évek végén, 1940-esek elején, ezeket a legjobb minőségűek között tartják számon. Hermann Göring személyes jó viszonya a gyártóval segített ?lezsírozni? az üzletet.
? Mauser (Oberndorf):
a második világháborús P08-ak legnagyobb gyártója
1934 ? 12 000
1935 ? 80 000
1936 ? 100 000
1937 ? 115 000
1938 ? 115 000
1939 ? 126 000
1940 ? 139 000
1941 ? 152 000
1942 ? 103 000
Mindösszesen azonban három gyártósor létezett csupán:
? A DWM-é, mely az 1930-as évektől a Mausernél dolgozott, majd 1946-ban a francia megszállók leszerelték/megsemmisítették egy kis széria legyártása után.
? Gewehrfabrik Erfurté, mely 1918 után a Simsonhoz került és a Reichswehr számára készített pisztolyokat kis számban. Ez a gyártósor került a Krieghoffhoz, miután a náci hatalomátvételt követően a zsidó Simsonék nem bizonyultak eléggé megbízhatónak. Ezt a gépsort a szovjetek vitték haza jóvátételként.
? Waffenfabrik Bern, a svájci Parabellumok gyártóhelye 1918?1933 között, ez a gépsor viszont az 1960-as években visszakerült Németországba, és kis szériában Mauser név alatt gyártottak különféle Parabellumokat gyűjtőknek.
Ez afféle remake volt eredeti gépeken.
Összesen ? katonai, civil, és export ? mintegy 3 millió valamilyen fajta Parabellum-pisztoly készült Németországban, ezek elsöprő többsége P08, kis része P04 és LP08, igen kevés pedig pisztoly-karabély konfigurációjú.
Szétesős tesztfegyver
Tesztfegyverünk egy 1940-ben gyártott P08 volt, melyet a 42-es gyártókód tanúsága szerint a Mauser-Werke gyártott Oberndorfban. Ennek és a gyártási évnek megfelelően külső állapota kifejezetten szép, alkatrészei jórészt számazonosak, kivéve a tárat, ami láthatóan nem eredeti, és nagyon rossz állapotú.
A pisztoly jobb oldalán ott díszelegnek a stilizált sasok, alattuk a WaA 655 jelzés, no meg a szvasztika. Tehát a fegyvert a Waffenamt kifejezetten hadipisztolynak vette át annak idején. (Mindjárt eszünkbe jut, a ?ha ez mesélni tudna? közhely.)
A P08 kidolgozása, felületei gyakorlatilag kifogástalanok, működése már sajnos annál kevésbé volt az. A tárazás önmagában nehézkes, hiába van a tár oldalán a töltést segítő gomb, a vakrozsdás, megnyomódott tártestbe úgy kell lefele beleerőszakolni a lőszereket. 5-nél többet tárazni merő egy kínszenvedés volt. A zárakasztó funkció sem üzemelt, a tár kifogyásakor nem akadt fent a csukló. Ezeket persze könnyedén lehetne orvosolni egy új tárral, de az nem hemzseg mifelénk annyira gyakran.
Ennél sokkal veszélyesebb hiba, hogy a szétszedőkar lövés közben szépen átfordul, és ha nem állítjuk vissza nyugalmi helyzetébe 2?3 lövésenként, akkor nemes egyszerűséggel előre leesik a fegyverről a komplett felsőrész. Esetleg benne a csőre töltött lőszerrel… hajmeresztő.
Amikor működött, akkor viszont egészen jót lehetett lőni vele, 25 méterről 20 lövés 70?80%-a 8-a lőlap célfeketéjében volt (MFS 8 gramm FMJ-lőszerrel).
A pisztoly csöve biztosan tudna többet is, azonban az irányzékok kifejezetten elősegítik a függőleges irányú szórást. A célgömb hegyes, míg a csukló végén levő nézőke egy kicsinyke V-alak. Nehéz őket látni, és még nehezebb tökéletesen rendezni.
A sütés is eléggé hadipisztolyos, nem könnyű (nem is kemény), viszont erősen nyúlik, könnyű berántani. A függőleges szórás azért nem veszélyes mértékű, és a Lugerrel jellemzően 25 méternél közelebbről, és ember alakú (tehát függőlegesen kiterjedő) célokra szoktak volt tüzelni.
10 méterről gyorsan tüzelve már sokkal kevésbé zavaróak a sportlövő életét megkeserítő jelenségek. Sőt, a P08 az erősen megdöntött markolata okán az egyik legkellemesebb pisztoly, ha egy kézzel használjuk. Szinte célozni sem kell, csak ?kiszúrni? a csövet a cél irányába, és ráduplázni.
A hátrarúgás csekély, de furcsa. Kicsit pattogós, és felfele irányuló érzés a csuklós-karos szerkezet dinamikája okán.
Az első huszonvalahány lövés során nem volt akadály, de aztán többször nem zárt le rendesen a csukló csőre töltéskor. Még szerencse, hogy a tetejére való egyszerű rácsapással ez megoldható. Aztán ez néhány lövés után megszűnt, és a kb. 70 lövéses akció végefele volt egy csúnya kivetési hiba, a hüvely visszafordult a zár elé, és megállította azt.
Hangsúlyoznám azonban, hogy ezek a hibák nem általánosak, hanem a tesztfegyverre specifikusak, és főként a tár hibájából álltak elő. Egy jól karbantartott (tiszta) P08, minőségi lőszerrel igen megbízható fegyver.
(A 68 éves P08-at az idén 10 éves Partner Polgári Lövész Egyesület bocsátotta rendelkezésünkre, köszönet érte!)
A Parabellum exportkarrierje
A Parabellum-pisztoly drágaságához, bonyolultságához mérten a nemzetközi fegyverpiacon felettébb sikeres lett. Ma ezt marketingbűvészek biztos a ?brand? és a ?design? sikeres bevezetésével indokolnák, és lenne is benne valami.
Az első katonai megrendelésről, a svájciakról már szóltunk. De ezután következett 1250 db, már 9 mm-es verzió Bulgáriának, majd 10 ezer db P08-at is rendeltek. Az orosz cári rendőrség is rendelt egy kisebb, ezerdarabos tételt.
A szlávról a portugál nyelvterületre áttérve: 5000 db a brazil, 6000 db pedig a portugál hadsereghez került.
A királyi holland?indiai hadsereg 1911?1914 között 10 ezernél több darabot rendelt gyarmati használatra, melyet újabb csaknem 4 ezer követett 1930-cal bezárólag, de a holland haditengerészet is 1000 felett igényelt.
Finnország 5000 darabot rendelt, és a második világháború alatt még több is került oda.
A legegzotikusabbak talán a perzsa feliratos Parabellumok, de a különféle zsákmányfegyverként egykori gazdáik ellen fordított példányok sorsa is érdekes. P08-at nagy számban használtak a második világháborúban a britek és a szovjetek is, saját jelzéseikkel ellátva, de a holland gyarmatokat megszálló japánok is. Az eredetileg az íreknek szánt Parabellumokat például először a britek kobozták el, majd Palesztinába szállították. Itt tárjaikat egy, az adogatólemez alá tett .38 SW hüvellyel 5-lőszeresre blokkolták, és zsidó segédszolgálatosaiknak csak így adták ki. Összességében tehát elmondható, hogy a P08-ak a huszadik század szinte bármely konfliktusában bármely oldalon előfordulhattak, és a világ bármely részén fellelhetőek.
Magyarországon ? Steyr, majd Frommer pisztolyok rendszeresítése okán ? sosem volt nagy számban és hivatalosan jelen ez a pisztoly. De például Teleki Pál miniszterelnök saját P08-asával vetett véget életének 1941-ben, a hivatalos verzió szerint.
Ahol csúnya kudarcot szenvedett el a Parabellum, az az USA (senki nem lehet próféta saját hazájában?). A 7,65 mm és 9 mm Parabellum kaliberű verziókat nem ítélték megfelelő stophatásúnak. A nagy és valódi tenderre tehát igen kis számú .45 ACP kaliberű Luger is készült, ezek azonban túl törékenynek és alacsony megbízhatóságúnak bizonyultak. Az Browning-féle Colt M1911 lett a nyerő. (Ne is menjünk bele a ?mi lett volna, ha? kérdéskörbe…)
Másolatok világszerte
A P08 a legtöbb fegyverkedvelő számára egyszerűen szép, megfogása pedig már-már pornográf gondolatokat ébreszt. Nyilvánvaló, hogy másolatainak száma is hatalmas. Itt azonban a magas és drágán előállítható műszaki tartalom helyett leggyakrabban csak formai másolatokkal van dolgunk.
Ezek többségét a háború után Dachauban újrakezdő ERMA (Erfurter Maschinenfabrik) készítette, elsősorban amerikai exportra. A kaliberek 7,65 mm Browning, 9 mm Browning Short és .22 LR voltak. Ezek bizony nem igényelnek reteszelést, és tényleg: csuklós megoldásuk csak dísz volt, valójában szabad tömegzárasként működnek. Az LA?22, EP?22, ET?22 modellek még nagyjából az eredeti méretét jelentették, de a következő KGP-széria modelljei már csak kb. 2/3-os méretarányúak voltak. Ezekből sok tízezer darab készült (szabadon tartható verzióik: lásd ?Lugerek szabadon? írásunkat), egészen az ERMA 1990-es évek végi csődjéig.
Az 1960-as, 1970-es években a már említett svájci gépsorokon Mauser-logóval, eleve gyűjtőknek szánva készültek mindkét eredeti Parabellum-kaliberben Lugerek, nem ritkán aranyozással, gyöngyház markolattal.
A Luger-kultusz az USA-ban is igen erős (?bármilyen fegyver kétszer annyit ér, ha horogkereszt van rajta? ? ahogy a gyűjtők mondják). A menőbb évjáratokat, gyártójelzéseket lelkesen hamisítják is, árveréseken több tízezer dollárokért cserél gazdát egy-egy ritkább darab. Az 1970-es években 4500 dollárért ?készítettek? két 9 mm-es kettévágásával, betoldozással .45-ös Luger-replikákat, az 1980?1990-es években pedig a Mitchell cég American Eagle név alatt rozsdamentes acél 9 mm Luger-verziót készített. Ennek minősége és megbízhatósága azonban csapnivaló volt, ára viszont botrányosan magas, főként Európában.
Az osztrák Nedbal fegyverműhely készít megrendelésre .45 ACP P08-akat CNC-géppel, kissé mellbe vágó áron: 9000 euró a fegyver és 600 euró egy póttár.
De ez még nem jelenti az árcsúcsot. A második világháború után Ulmba költözött luxusvadászfegyver-gyártó, a Krieghoff 2006-ban bemutatta a Luftwaffe P08-ainak saját remake-jét.
Az 1935?1937 közti években gyártott pisztolyok másolataihoz minden alkatrészt házon belül gyártanak le, a tokot például egy 6,1 kilogrammos acéltömbből forgácsolják, mint egykoron. Csak már a legmodernebb szerszámgépeken.
A 21. századi Krieghoff-Parabellum tényleg csak a leggazdagabb gyűjtőknek készül. Mindössze 200 db a limitáció, és darabja 12 495 euró, magyarán egy alsó-közép kategóriás személyautó ára.
Gyűjteni de jó lenne
Ha nem is a Krieghoffot, de valami megfizethetőbb árú (400?1000 euró között) Parabellum-pisztolyt bizonyára itthon is sokan megengednének maguknak, ha lehetne legálisan lőfegyvert éles állapotban gyűjteni. De persze ez is tilos, az EU-ból csak a rosszat hajlandó átvenni banánköztársaságunk.
Jelenleg legálisan megszerezni a P08-at csak sportcélra lehet, történelmi lövész versenyszámokban minősülve.
Cikkünkben a 100 éves történetnek csak főbb elemeit igyekeztünk felvillantani, hiszen német szaktársaink száznál több oldalas különszámokat, vagy több száz oldalas könyveket is adtak ki ?nemzeti pisztolyukat? ünnepelve. A Parabellum legendája élt, él, és élni fog.
Vass Gábor
