Fillérekért jót? – CZ ZKR-590 Grand .38 Special és .22 LR

Csehszlovákok a hatvanas évekből

A csehszlovák fegyvergyártáshoz szinte képtelen az ember revolvereket kötni. Hiszen a legsikeresebb, leghíresebb termékeik mind sorozatlövő fegyverek, vagy öntöltő pisztolyok voltak, ja, meg a “Szlávia légpuska”…
Valóban, a Bren-ős ZB26, az UZI-előd géppisztolyok, a VZ58 gépkarabély, a CZ75 pisztoly mind felettébb korszerűnek és előremutatónak számítottak a születésük idején.
Ezzel szemben a hivatalos gyári adatok szerint 1965-1975 között gyártott (egyes források az 1950-es éveket is említik) ZKR-590 Grand revolverek sehogy sem illenek a képbe. Ezek formailag az 1900-as évek első harmadának Coltjait idézték, és semmi előzményük, nem találtam semmilyen szakirodalomban előttük jelentősebb számban gyártott cseh forgópisztolyt.
Viszont az 1960-as évek közepén indult Deutsche Waffen Journal (DWJ) akkori számaiban több cég is lelkesen hirdette ezt a revolvertípust, egy nekik megfelelő Colt vagy Smith and Wesson árának harmadáért-negyedéért.
Aztán a gyártás megszűnte után sem volt folytatás, double action elsütőszerkezetű cseh revolver nem készült egészen a rendszerváltás utánig. Az 1990-es években alakult brnói magáncégek, az Alfa és Kora vették fel ez ügyben a stafétabotot, és ma már évi több tízezres mennyiségben gyártanak gáz-riasztó, flóbert-, gumilövedékes és éles revolvereket.
A ZKR-590-re visszatérve a gyártóhely is érdekes, az Uhersky Brodban működő mai Ceska Zbrojovka is magáénak ismeri el a típust, de a legtöbb forrás brnói gyártásról tud, az is tűnik hihetőbbnek (ez van a fegyverre is írva). Az nehezíti a dolgot, hogy a szocializmus éveiben minden csehszlovák fegyvert nyugaton Brno, Brünner, CZ nevek alatt forgalmaztak, mint ahogy minden szovjet fegyver IZS vagy Bajkál volt.

Változatok két kaliberre

A Grand revolverek szinte azonos külső mellett kétféle kaliberben készültek, .38 Special és .22 Long Rifle, mindkét kaliberben hat lőszert fogadhat be a dob.
A .22 LR kaliberű változat 5″ és 6″ csőhosszal, állítható nézőkével készült, a .38 Special pedig 2″, 4″, 5″ és 6″ csőhosszokkal. Valamiért azonban találtam fotót 3″-es huszonkettesről is, nem kizárt, hogy az utólagos buhera, nem gyári.
Mi 5″-es .22 LR (lőtéri) és a már említett 4″-es .38 Special magántulajdonú példányt teszteltük. A kettő közti különbségekről később szólunk bővebben.

Colt és még több

A világ fegyvergyártóinak többsége, ha revolverdesignt akart lopni, a Smith and Wessonokéhoz nyúlt, fura módon a csehek a Coltot választották mintául. Vannak persze módosítások, egyszerűsítések és bonyolítások, némelyik érthetetlen is.
A Grand revolver DA/SA elsütőszerkezetű, passzív kakasbiztosítással, oldalra kifordítható dobos, egyidejű hüvelyürítéssel.
A dobnyitó tolóka a tűzfal bal oldalán helyezkedik el, gomba alakú, hátrafele húzott állásában nyitható a dob.
Ez lassabb, mint az S & W revolverek újratöltése, de élesben bármilyen revolvert is gyorsan újratölteni teljesen esélytelen. Ezerkilencszázhatvanakárhányban pedig senkinek eszébe nem jutott az IPSC-revolverversenyeken való indulás ezzel a fegyverrel. Finomság, hogy a dobrögzítő tolókát nagy felületen recézték.
A kifordított dob esetén érdekes dolgot veszünk észre. A dobkidöntő karon egy rugóztatott ékes retesz található, ott, ahol az a csőfar alatti tokrésszel érintkezik. Ez a retesz az eredeti Coltokon nincsen meg, ennyivel is stabilabb, erősebb a cseh konstrukció. Így hiába áll szabadon a cső alatt az ejektorrúd, ezek a revolverek dobrögzítésileg talán még jobbak az elöl rugós retesszel rögzített Smith and Wessonoknál is. Más kérdés, hogy mindkét alkalmazott lőszer a “light” kategóriába tartozik, így ez már szinte felesleges túlbiztosítás.
Csakúgy, mint a tokból kiálló rugóztatott dobreteszelő rúd, ami talán még vastagabb is, mint egy .357 Magnum Colton.
A legtöbb korabeli Colttól és K-frame S & W-tól eltérően viszont a kakast nem lap/V-rugó mozgatja, hanem az azóta szinte egyeduralkodóvá vált csavarrugó.
Ez tartóssági szempontból jó, a sütés karakterisztikája viszont elmarad a mintaadó Colt Official Police típusé mögött.
Érdekes és szerintem gyártás szempontjából érthetetlen túlbonyolítás, hogy a tok jobb oldalán, a dob mögött levő félkör alakú tűzfalkiképzés nem a tokkal egy darabból készült, mint a Coltokon, hanem külön, csavarral rögzített elemecske.
A revolver a fa markolathéjak kivételével teljesen acélból készült.

A két fegyver eltérései

A .38 Special és .22 Long Rifle verziók között a legfontosabb eltérés, hogy a központi és a peremgyújtást különböző ütőszegmegoldásokkal oldották meg. A .38 Special esetében az ütőszeg a kakasba épített, régi Coltokat idéző, míg a .22 LR-verzión korát megelőzően modern, tűzfalba épített külön rugóztatott alkatrész. Hogy mi indokolta ezt, nem tudni, hiszen más gyártók képesek voltak egyazon ütőszegmegoldással áthidalni ezt a kérdést. A gyártást viszont feltétlenül bonyolítja, hogy nem csereszabatosak az alkatrészek az elsütőszerkezetben. Sőt, a tokok is mások, az ütőszegfuratok és a tűzfal is eltérőek. Ha ennyit foglalkoztak a dologgal, akkor 6 helyett 8 töltényűrt is készíthettek volna a .22-esnek.
A .22 LR verziókon a nézőke oldalban állítható, formailag egy furcsa, ferde lap, mely a lövő felé dől.
A két tesztelt fegyveren eltérő volt a fa markolathéjak mérete is, a .38 Specialon az nem lógott túl a tok markolati részén, míg a .22-esen jelentősen. Persze a markolatok csereszabatosak, ezzel nincs gond.

Kerek és hosszúkás lukak a lőlapon

A .38 Special Grand esetében
150 db Fiocchi FMJ 158 graines lövedékkel szerelt lőszert lőttem ki, a
.22 Long Rifle esetében 50 db Sellier & Bellot és 50 db Fiocchi 40 graines ólomlövedékes lőszert használtam el.
A .38 Speicallal nem is volt semmi gond, tökéletesen üzemelt a csehszlovák ipar remeke az olasz lőszerrel, de amikor a .22 LR-be a “hazai pályás” Sellier & Bellot lőszert tettem, érdekes jelenségre lettem figyelmes.
Az első szóráskép 15 méterről még egészen értékelhető, tenyérnyi. Nem jó, de indításnak rendben. A következő dobnyi lövedék szórása fél méter. És a lukak nem kerekek, hanem gyönyörűen látszik, hogy a lövedék az oldalával csapódik be. Aztán a doboz maradék részében random váltakoznak a kerek és a hosszúkás folytonossági hiányok. Arra gyanakodtam, hogy a lőtéri fegyver csöve csupa ólom, ez lehet a lövedék meg nem forgatásának titka.
A következő alkalommal kipróbált Fiocchi (friss gyártású) lőszerrel viszont nem volt efféle probléma, szép kerek lyukakat ütött. Lehet tehát, hogy az ezeréves ex-MHSZ “Sallerbéla” lőszerrel volt valami gebasz. Megjegyzem, elcsettenés viszont nem volt itt se. A szórásképpel itt sem voltam elégedett, hiszen 25 méterről oldalban 3-4 centis volt, függőlegesen viszont 7-8 centi, vagy még több. Persze lehet, hogy itt én hibáztam, ami a markolathéjak miatti bizonytalan megfogásnak lehetett az eredménye.
A markolathéjak ugyanis mindkét revolver legesleggyengébb pontját jelentik. Ezek nemcsak külsőre 60-as évekbeliek, hanem kényelmetlenségükben is. Folyamatosan fogást keres még átlagos kézzel is rajtuk az ember, nagyobb kezűeknek pedig egyenesen használhatatlanok. Leginkább a sátorvas és a tok közti kitöltőrész hiányzik, ami ma már kötelező. A .22 LR kicsinyke döccenésénél ez még nem is vészes.
A .38 Special amúgy nem lenne komoly hátrarúgású kaliber, még ezzel a relatíve nehéz lövedékkel sem. Itt viszont gyakorlatilag felfele kiugrott a kézből az eszköz. Akkor tudtam vele jól revolverezni, ha tiszta erőből leszorítottam. Ekkor viszont nagyon látványosan 6-ból 5 lövés 20 centis körön belül csapódott be 25 méterről. Egy emberi mellkas pedig ennél sokkal kisebb.
A revolverezés kellemes, a single action sütés picit reszelős, de nem nehéz. 25 méterről hatcentis szórást lőttem
5 lövésből. Ez a fix irányzékokat figyelembe véve több, mint kiváló! Igaz, hogy a célzott ponttól kissé jobbra és felfele csapódnak be a lövések.
A tesztelt .38 Special Grand közepes tokméretű, 6-lövetű revolver,
4 hüvelykes csővel, kontrollként Smith and Wesson M60-9 2,125″-es, kis (J) tokméretű snubbie-val is lőttem ugyanazt a lőszert. Bizony, a korszerű gumimarkolat okán a kisebb, könnyebb fegyver sokkal lágyabb visszarúgásérzést produkált.
Tehát egy jó famarkolattal a Grandból nagyon-nagyon jó revolvert lehetne összehozni.

Minimálprogram

A tesztfegyvereink értékelésekor fontos figyelembe venni, hogy a .22-es 1968-ban, a .38-as pedig 1966-ban készült, tehát lényegesen idősebbek tulajdonosuknál, vagy a tesztelőnél. Ehhez képest a gyakorlatilag hibátlan működés, a .38-ason a szemet gyönyörködtető felületkezelés máig dicsérik a cseh fegyvermérnökök és -gyártók szakértelmét.
A famarkolat kényelmetlensége már kevésbé, de annak idején a tengerentúli Coltokon, S & W-okon sem volt sokkal jobb kapaszkodnivaló.
Szerintem kiválóan alkalmas revolverek ezek rövidebb csővel akár önvédelemre is, hosszabb csövekkel pedig akár amatőr sportlövészetre is ajánlhatóak, például kispénzű lövészkluboknak. Persze az sem árt, ha az oldschool-látványt kedvelik.
De a legszebb (legszomorúbb?) az egészben, hogy ilyen remek revolverek évek óta eladatlanul porosodnak számos fegyverboltban, és 10-30 ezer forint közti áron megvásárolhatóak. Minőséget tehát nem csak drágán lehet venni!

Vass Gábor