Kalasnyikov maximumon

Több fegyver, egy név

A szovjet-orosz rendszerváltás után az államilag fenntartott nagy hadiüzemeknek jelentős részben át kellett állni a civil piacra, különben csődbe mentek volna. A civil piac ez esetben nemcsak polgári célú vadász-, sport- és önvédelmi fegyvereket jelentett, hanem például fúrógépeket és elektromos kisgépeket, vagy akár autóalkatrészt. Így történt ez az udmurtiai IZHMASH fegyvergyártó mamutcéggel is.
A polgári célú fegyvereik többsége exportpiacot célzott meg kezdetben, de aztán az 1990-es évek második felétől, de még inkább a 21. század első éveiben az orosz polgár is tehetősebb lett, és jogi lehetőségei is kitágultak. Például lakásvédelmi sörétes puskák terén is.
Az idők során tehát kül- és belföldi igényeket kielégítendő az alábbi főbb Saiga-verziók kerültek a piacra:
– Saiga vadászias modellek 7,62×39 mm és .223 Rem. kaliberben,
– Saiga-M, M3, MK – katonai külsejű félautomaták 7,62×39 mm és .223 Rem. kaliberben,
– Saiga-5.6, 5.6S – 5,45×39 mm-es űrméret,
– Saiga-308 – .308 Win. lőszer,
– Saiga-9 – 9×53 mm R lőszerre szerkesztett fegyver, kifejezetten veszélyes eurázsiai nagyvadakra javasolják,
– Saiga-12, 20, .410 – sörétes lőszerrel működő, sima csövű modellek.
A felsoroltak közül a legnagyobb piaci sikert kétségkívül a sörétesek érték el, hiszen a klasszikus Kalasnyikov-kaliberűeknek konkurenciát jelentett a román, bolgár, kínai stb. olcsó fegyveráradat. Viszont sörétes AK-ja csak az oroszoknak van a piacon!
Az összes Saiga-verzió többféle csőhosszal és markolat/válltámasz konfigurációval készült, az adott piac és a jogi környezet elvárásainak megfelelően.

Kalasnyikov, “csak nagyobb likkal”

A Saiga-12 szerkezetének főbb elemeit tekintve mindenben a jól megszokott Kalasnyikov-mintát követi. Forgó zárfejes, gázelvételes, gázdugattyús szerkezetű fegyver, belső kakasos, szigorúan csak egyes lövés leadására alkalmas elsütőszerkezettel.
(Más kérdés, hogy az USA-ban – rendvédelmi célra – készültek átalakítások sorozatlövőre.)
A fegyver gyárilag 2, 5 vagy 8 lőszeres, műanyag testű, de acélerősítésű szekrénytárból adogat, de ismét meg kell jegyezni, hogy kiegészítőként már húsz- lőszeres csigatár is beszerezhető.
A Saiga-12 nem az AKM, hanem az RPK-golyószóró vastagabb, megerősített lemeztokjára épül, ami a megnövekedett hátraható erők okán igencsak indokolt is.
A legfontosabb, és akár kívülről is látható különbségeknek az alap AK-modellekhez képest nyilvánvaló oka, hogy a 12/76-os sörétes lőszer úgy kétszer akkora átmérőjű, mint a 7,62×39 mm 43M, amihez eredetileg tervezték. A platform ilyen könnyű adaptálhatósága valószínűleg az öreg Mihail Tyimofejevicset is elkápráztatja.
A forgó zárfej valami irdatlan méretű, a csőfar szintén. Ugyanakkor a zárvezetőnek el kell férni a 7,62×39 mm-eshez méretezett tokban, ezért rövidebb lett, és a hatalmas hüvelykivető nyíláson tátongó nyílást le kellett fedni. Erre egy kis vaslemez darab szolgál, mely a helyretoló rugó vezetőrúdján található, és a zárral együtt utazik előre-hátra. Ez az alkatrész egyetlen funkcióval bír, meggátolja, hogy szennyeződés kerüljön a tokba a hüvelykivető nyíláson keresztül.
A zárvezetővel tudvalevőleg össze van kapcsolva a gázdugattyú a Kalasnyikov-rendszerű fegyvereknél. Nos, ez itt sincs másként, de hogy a hüvelyek ki tudjanak vetődni, a gázdugattyúrúd jobb alsó részéből ki van vágva egy kb. nyolccentis darab.
Jelentős eltérés még, hogy a gépkarabélyokon nincs gázszabályzó – a hadilőszerek teljesítménye közel azonos.
A 12-es sörétes kalibernek viszont közismert jellemzője, hogy 28 grammos könnyű sportlőszertől kezdve kőkemény vaddisznóirtó brennekéig elképesztően széles a felhasználható üzemanyag-választék. Éppen ezért a Saiga-12 gázhengerének végén egy kétállású gázszabályozó található, amivel a lőszer teljesítményéhez vagy az elkoszolódás mértékéhez állíthatjuk a csőből a gázdugattyúra vezetett gázmennyiséget.
Fontos viszont, hogy az igazán kis hátrarúgású, pl. nem halálos gumilövedékes lőszerekkel semmiképpen nem lesz a fegyver öntöltő, azokat csak a zárat kézzel működtetve, ismétlőként lehet kilőni.
A Saiga kidolgozásilag teljesen ugyanaz, mint bármely klasszikus Kalasnyikov. Nyers, durva, de funkcionális. Precíz illesztések az érintkező fémfelületeken kívül sehol sincsenek, nem is szorulhat meg némi portól, sártól. A tok acéllemezből készül préseléssel, és az acélon kívül más fémet nem is alkalmaztak a gyártás során.

Szokásos szétszerelés

A Saiga-12 részleges szétszerelését minden hadkötelességének eleget tett férfiembernek kéne ismerni. De a kiképzés minőségét mutatja, hogy úgysem tudja, ezért ismertetjük.
A töltetlenség alapos ellenőrzése után a tokfedél hátulján levő – itt rugós retesszel pluszban biztosított – helyretoló vezetőrúdvéget kell benyomni. Ekkor a tokfedél felfele leemelhető. Ezután a helyretoló szerkezetet előrenyomjuk kicsit és kiemeljük felfele hátra. A zárszerkezet hátrahúzható, kiemelhető. A forgó zárfej kivehető. A cső fix, nem kiszerelhető.

Hibák, bakik és spórolás

Azt hinné a fentiekből az ember, hogy milyen klassz is ez, megalkották a közel tökéletes gépkarabélyból a közel tökéletes öntöltő puskát, de ez sajnos nincs így. Az egyébként nagyon jól kinéző fegyveren számos olyan hiányosság fedezhető fel, ami olyanná teszi, mintha gányolták és nem átgondoltan tervezték volna.
Az első meglepetés akkor ér, amikor be akarjuk tenni az egyébként egészen könnyedén tölthető tárat. Aztán megpróbáljuk még néhányszor… és nem értjük, miért nem sikerült.
A dolog magyarázata egyszerű: a fegyverbe csak és kizárólag hátrahúzott és fennakasztott zárpozíció mellett lehet betölteni a tárat a szokásos “elöl beakaszt és ívesen mozdítva hátul bekattint” mozdulattal. A zárat a sátorvason belül a tokba felfele benyomandó zárakasztóval lehet hátul rögzíteni.
Ezt a fegyvert tehát nem lehet igazán 8+1 lövésre tölteni, mert a plusz egy csak a már berakott tárból legfelső lehet és ha rázárjuk a zárat, akkor nem tudunk friss, telitöltött tárat betenni.
Igen, alapos gyakorlással lehetséges valahogy a gyors tárcsere (csukott zárpozícióból is), de ez inkább a trükk és kézügyesség, semmint a fegyver praktikuma.
Ráadásul – amerikai fórumokon több felhasználó is beszámolt róla -, hogyha csukott zárnál mégis sikerült “felcsukni” a tárat, akkor a legfelső lőszer deformálódik és csőre töltési hibát okoz.
A Saiga biztosítója a klasszikus hatalmas AK-biztosító a tok jobb oldalán, melyet képtelenség gyorsan és hangtalanul ki/be biztosítani. Ez a biztosító szerintem két dologra jó: kesztyűbe bújtatott kézzel is lehet használni, illetve a kiképző őrmester 10 méterről is látja, hogy melyik katonának milyen állásban van a fegyvere.
A következő korszerűtlen pont az irányzékok kérdése. Minden csőhosszhoz azonos irányzóvonalhossz tartozik, ami nevetségesen rövidke, egy hosszabb csövű revolvernek nagyobb. A csőfar felett van egy nézőke, és a gázhenger végén egy célgömb. Szereléksín (modern, picatinny) az nincs, de a fegyverhez jár egy távcsőszerelék, ami a lemeztok bal oldalán levő sínre rögzíthető. Igazából komolyabb irányzék (red dot) leginkább sluggal való használathoz lenne az igazi, ott a gyári fix irányzékok nem sokat érnek. Miért nem a csőtorkolatra rögzítették a célgömböt vajon? A kompenzátor/csőszájfék felszerelésére szolgáló menetvédővel ellátott menetes csőtorkolat mögött lett volna erre bőven hely.
A sörétes Kalasnyikovunk fekete műanyag válltámasza behajtható, de ebben az állásban szigorúan blokkolva van az elsütőszerkezet működése (és határolva a zármozgatás), nehogy valaki szilánkosra törje a csuklóját Rambó-életérzés közben.
A válltámasz maga a tok végén levő szürke alkatrész kemény benyomása után csukható, és a tusatalpon levő gomb megnyomása után nyitható. Ha fent van a szereléksín, akkor nem lehet a tokhoz odazárni a behajtott állapotú válltámaszt.
A válltámasz és a pisztolymarkolat is az AK-100-as szériáéval azonos, és ami a .223 Rem. vagy 5,45×39 mm-es lőszerekhez még talán megfelelő, az a 12/76-hoz elégtelen. A válltámasz kicsi az átlagos testalkathoz és vasalt vége semmit nem fog a hátrarúgásból.
A pisztolymarkolat sem éppen az, amire azt mondjuk, hogy ergonomikusan kitölti a kezecskénket.

Lövészet – nekem tetszik

A fenti negatív dolgokat előrebocsátva azt kell mondjam, hogy nekem mindennel együtt mégis nagyon élvezetes volt a Saiga-12-vel való lövészet.
Kb. két dobozzal lőttünk el ezzel a puskával apró szemű “practical”-sörétet (Nike-Fiocchi), és hasonló mennyiség figyelt ki a csövön anno Szlovákiában is. Ezalatt 2 db csőre töltési hibában volt részem, és sajnos a lőszert a zár úgy begyűrte, hogy használhatatlanná vált. Ennek oka lehetett az is, hogy 12/65-ös Practical lőszert használtunk, ami rövidebb a szükségesnél.
A puritán ergonómia ellenére a hátrarúgás igazán nem volt sok, valahová egy klasszikus pump-action és egy eleve sörétesnek tervezett félautomata közé tenném. Ha normális válltámasz lenne rajta, akkor messze verhetné a mezőnyt komfortérzetben.
A kipróbált körülbelül egy tucat brenneke már komolyabban megmasszírozta a vállat, de fájdalmas csak akkor volt, amikor szórakozottan, határozatlanul fogtam meg a puskát.
Magam részéről 25 méterről emberfejnél kisebb szórást lőttem vele, de Uram János kolléga – fiatalság, bolondság – 3 lövése egymást érő lukakat szakított. Viszont ide nekem már jólesett volna egy korrektebb irányzék.
A Saiga-12 hangja kellemes volt, és a túlméretes Kalasnyikovból kirepülő színes műanyag palástú hüvelyek kifejezetten karneváli hangulatot hoztak a lőtér szürke falai közé.

Molot/VEPR-12 – több lépés előre

Az alap Saiga-12 általam vázolt problémáit bizony mások is észlelték, aminek ellenére az Izhmash változatlan formában gyártja. De a kapitalizmus már ott is dübörög, így a Molot nevű orosz cég igencsak taktikai verziót is elkészített. Ott klassz tártölcsér van, a tárat elég csak betolni. A válltámasz gumitalpú (de már kapható betolható M4-válltámasszal is), a fegyvercső gázelvételi pontja alatt, a tokfedélen és az előágyon picatinny-szereléksínek vannak, a biztosító hüvelykujjal kezelhető. A gázhenger és a tokfedél (felhajtható) kialakítása is módosult. A csövön pedig alapfelszerelés a csőszájfék.
A Molot Vepr-12 fegyver a sörétespuska-mezőnyben IPSC-világbajnoki ezüstérmet és négy német bajnoki címet szerzett Dirk Frey német sportlövőnek az utóbbi években.
A modellre alapuló szuperrövid kivitelt – módosított gázelvételi megoldással – a Waffen Schumacher a brit rendőri erőknek is szállította kifejezetten ajtózárbelövő “entry gun” felhasználásra.
Ami érdekes, hogy a fent leírt “full extrás” Molot német kiskereskedelmi ára 1100 euró alatti. Nálunk a cikkben szereplő puritán Izhmash Saiga-12K ára volt közel 300 ezer forint. De legalább kapható.

www.izhmash.ru

Vass Gábor