Beretta PX4 Storm – Előítelekre rácáfolva
Az olasz gyártmányú fegyvereket mindig gyanakvással veszem kézbe, kiindulva azon alapigazságból, hogy öntöltő pisztolyt csak német anyanyelvű ember készítsen (esetleg cseh). Az itthon újnak számító Beretta PX4 pisztoly azonban tesztje során rácáfolt előítéleteimre, mert pontos és megbízható volt. De persze nem lenne itáliai, ha tökéletes lenne.
Beretta hadipisztoly-kronológia
Az olasz Beretta az önmagát legrégebbre visszavezető fegyvergyártók közé tartozik, több mint 500 éves múltjuk van. Igazán nemzetközileg ismertté persze csak a vérzivataros huszadik században váltak, mint az olasz fegyveres erők legfontosabb kézifegyver-ellátói.
A mára a világ egyik legnagyobb fegyvergyártó holdingjává előlépett Beretta számára története során az egyik legfontosabb piaci szegmens mindig is a szolgálati pisztolyoké volt.
Tullio Marengoni, a huszadik század első felének legfontosabb olasz fegyvertervezője már 1910-ben letett az asztalra egy lapos kis öntöltő pisztolyt. Ezt azonban csak az első világháború okozta pisztolyhiány miatt rendszeresítette az olasz haderő M1915 néven. A pisztoly a 7,65 mm Browninghoz és az akkori olasz hadipisztolylőszerhez, a 8,9 mm Glisentihez készült. Ez utóbbi igazi agyrém, méretében akkora, mint egy 9 mm Parabellum, de sokkal kisebb teljesítményű. Az összecserélés végzetes mind az akkori ócska Glisenti pisztoly, mind a kicsiny Beretta számára. Az M1915 már magán viselte a későbbi Beretta-jellegzetességet, a nyitott szánt. Az új Beretták nagy népszerűségre tettek szert, hiszen azonos teljesítmény mellett kisebbek, egyszerűbbek voltak a Glisenti/Brixia pisztolyoknál.
A következő, 8,9 mm Glisenti kaliberű modell az 1923-as volt, melyet szintén rendszeresítettek, de csak csekélyebb mennyiségben. Ez már kifejezetten modern formájú és külső kakasos pisztoly volt, évtizedekre meghatározta a márka piacainak arculatát.
A hasonló konstrukciójú, de kisebb méretű M1934 és M1935 váltak azonban a második világháború meghatározó olasz pisztolyaivá. Ekkorra szakítottak a Glisenti lőszerrel és a jól bevált
9 mm Browning Short, illetve a 7,65 mm Browning töltényekre alapoztak. Ezek a mai fogalmak szerint inkább zseb-, semmint hadipisztolyok, ennek ellenére százezres mennyiségeket gyártottak. Érdekes, hogy az olasz királyi hadsereg nem kevesebb, mint ötféle maroklőfegyver-lőszert tartott rendszerben a második világháborúban: 10,35 mm revolverlőszer, 8,9 mm Glisenti, 9 mm Browning Short, 7,65 mm Browning, valamint 9 mm Parabellum a (Beretta)-géppisztolyok számára. Mediterrán anarchia.
1943 után az Észak-Olaszországot uralmuk alatt tartó német csapatok is gyártatták saját részre az M1935 pisztolyokat a hozzájuk tartozó Bresciában levő Beretta-gyárral.
A második világháború után az olaszok is áttértek a 9 mm Parabellum hadipisztolylőszerre, amely már reteszelt zárszerkezetet követelt meg. Az M1951 rövid csőhátrasiklásos, P38-féle billenő retesztestes megoldású lett, csak single action elsütőszerkezettel és egysoros, 8-lőszeres tárral. Bár már megjelenésekor sem volt korszerű igazán, határozott exportsikereket tudott felmutatni. Licenc alapján gyártották Egyiptomban (Helwan) és Irakban (Tariq) is.
A következő ? máig meghatározó ? dobás az M92 volt, mely az 1970-es években jelent meg, immár kétsoros tárral és revolverező elsütőszerkezettel. A Beretta M92 sokféle módosítást és alváltozatot ért meg, rendszeresítették hazáján kívül az USA-ban, Franciaországban és számos helyen gyártják/gyártották másolatait is (pl. Törökország).
Kell egy új modell!
A Beretta M92/96 család az egész világon elterjedt tehát. Ugyanakkor immár több, mint 30 éve ez a ? mára elavult ? konstrukció alkotja a Beretta szolgálatipisztoly-kínálatának gerincét.
Természetesen próbálkoztak mással is. Az 1990-es években az M8000 Cougar-széria lényegesen jobb fogású és kompaktabb tagjai lettek volna hivatottak a leváltásra. Csakhogy ezek a modellek nem voltak igazán megbízhatóak, a forgócsöves zárolást nem tudták jól megvalósítani. Hiába volt .45 ACP kaliberű családtag is, talán kissé méltatlanul, de hamar megbukott a Cougar. A teljes gyártósort eladták a törököknek, ahol pár éve gyártani kezdték, és rendkívül olcsón Stoeger Cougar név alatt forgalmazzák.
A következő frissítés egy műanyag tokos kompakt modell lett volna, az M9000, ez azonban inkább űrhajóspisztolynak illik be (nem véletlen, hogy Minority Report című sci-fiben használták). A futurisztikus formához viszont botrányosan rossz ergonómia tartozott, és több biztonsági visszahívási akció kövezte ki az első műanyagtokos Beretta útját az elmúlás felé.
Az M92 utolsó update-je a 90-Two volt, ez már sokat javult ergonómiát, cserélhető markolathátsórészt és szereléksínes tokot hozott.
A Beretta azonban rájöhetett csökkenő Law Enforcement eladásaiból, hogy nem elég az öreg csatalovat kicicomázni, egy gyökeresen új pisztolyra van szükség. Harcba indultak hát a PX4-gyel a Glock és a HK műanyagtokosaival szemben.
A X4 ráadásul egész fegyvercsaládot alkot, a CX4 pisztolykaliberű karabély és az RX4 5,56×45 mm kaliberű öntöltő karabély is ide tartozik. A PX4-et már rendszerbe állította a kanadai határőrség (megjegyzendő, ez a szervezet korábban fegyvertelen volt), néhány tíztől ezeregynéhány darabos mennyiségben pedig számos kisebb/közepes amerikai helyi rendvédelmi szerv.
Összegyúrva
Ha rosszmájúan nézzük, a PX4 esetében két bukott modell jellemzőit gyúrták össze: a Cougar forgó csöves reteszelését és az M9000 műanyag tokját.
De ne legyünk rosszmájúak, az új PX4-nek szinte semmi köze, már ránézésre sem, a rossz emlékű elődökhöz. Igaz, formáját tekintve nem is egyértelműen felismerhető Beretta. A PX4 ugyanis nem nyitott szános, a nyitott szánt a szán elején levő két jókora ferde ?lecsapás? imitálja. Ezek ugyanakkor optikailag is jelentősen megnyújtják a fegyvert, sokkal nagyobbnak látszik, mint valójában. A PX4 mindössze 6 mm-re hosszabb, mint egy Glock 17, és 2 mm-rel rövidebb, mint egy HK USP. A Beretta M92F viszont csaknem másfél centivel hosszabb nála.
A tesztelt 9 mm Luger kaliberű PX4 kifejezetten jó fogású, és 3-féle méretű cserélhető markolatpanellel rendelkezik ? ahogy az ma már szinte kötelező.
A markolatpanelek cseréjéhez egy U-alakú acéldarabot kell lefele kihúzni a tokból, amihez viszont nem adnak szerszámot, marad a svájci bicska.
A pisztoly tárkioldója átszerelhető balkezesre, és különféle méretű nyomógombokkal kapható. A tár egyébként kétsoros, acéltestű, mintegy véletlenül 17 db 9 mm Luger lőszer befogadására alkalmas, csak hogy a G-betűs cégnek is adjanak egy fricskát.
A tár kifogyásakor munkába lépő szánakasztó már nem kétkezes, ami eléggé érthetetlen, vajon az olasz mérnökök miért nem fejezték be a munkát tökéletesen?
Összességében azonban meg kell állapítanom, hogy a PX4 a legjobb fogású, legmagasabb kényelmű olasz pisztoly, ami eddig megfordult a kezemben.
Túl könnyű szétszedés
A Beretta PX4 részleges szétszerelése egyszerűbb a vártnál. A töltetlenség ellenőrzése után a sátorvas felett a tokon levő kétoldali kis kart kell lefele húzni, majd a komplett szánszerkezet lejöhet. Tényleg villámgyors, de azért motoszkál bennem a kisördög, mert ez a megoldás nem kényszeríti egyáltalán a szán hátrahúzására a kezelőt a művelet előtt. Csőre töltve is szét lehet szedni.
A szerelt szánszerkezet alsó részén van a helyretoló rugó és acél vezetőrúdja, valamint egy jókora szögletes acéltömb. Ez utóbbi a kireteszelésvezérlő tömb, melynek kiemelkedő eleme a csőfaron levő spirális pályába kapcsolódik. Ezen keresztül kényszeríti hossztengelye körüli forgó mozgásra a csövet. A cső amúgy a csőfarnál levő kiemelkedéseivel csatlakozik a szán bemarásaiba. A forgó csöves reteszelés elvileg pontosabb a billenő csöves konstrukcióknál, ugyanakkor nagyobb súrlódással dolgozik, elméletileg érzékenyebb a lőszerre, illetve a szennyeződésre. A cső hagyományos huzagolású.
A pisztoly műanyag tokjában elöl és hátul kisméretű acélbetétek vannak, ezek funkcionálnak szánvezető lécekként.
A kisméretű betétek a HK USP hasonló betétjeire emlékeztetnek.
Az egész pisztolyon egyébként látható, hogy a versenyképesség érdekében olcsó, modern gyártástechnológiákat alkalmaztak. A műanyag tok adott, az elsütőszerkezet elemei láthatóan lemezből préseltek, illetve például a kakas vagy a biztosító/fesztelenítő kar nyilvánvalóan precíziós öntvények. Ez azonban nem megy a minőség vagy megbízhatóság rovására, egyszerűen ez a jövő útja, aki nem ismeri fel, és forgácsolt alkatrészek, vagy kézi munka tömkelegét alkalmazza, az elbukik. Bár apróságként megjegyzendő, hogy a szán belső felén jól látható gépnyomok vannak.
Verziók
A Beretta PX4 mára egy kisebb típuscsaláddá nőtte ki magát, de még nagyon messze van a konkurens műanyag tokos szolgálatipisztoly-gyártók palettájától.
A PX4 alapverziója 9 mm Luger és .40 S & W kaliberű lehet 17, illetve 14 darabos tárkapacitással. A .45 ACP lőszert tüzelő modell már sokkal kevesebbet, 9/10 darabot fogadhat be a kövér amerikai üzemanyagból. Ez a verzió a leállított JCP-tenderre (Joint Combat Pistol) lett kifejlesztve, így homokszínű tokkal és hosszabb, szánból kilógó, hangtompító felszerelésére alkalmassá tett csővel is készülhet. A PX4 SubCompact a hasonló designtól eltekintve teljesen más belső szerkezetű pisztoly, nem forgó csöves, hanem klasszikus billenő csöves, Browning-SIG zárolású. Ebbe a típusba 13 db
9 mm Luger, vagy 10 db .40 S & W lőszer tárazható.
A pisztolyok ?operációs rendszere? is lehet többféle. Az elsütőszerkezet kompletten, egy stift kitolása után kiszerelhető, ami a javítást könnyíti meg a típust rendszeresítők körében. Az F a klasszikus Double Action/Single Action szánon elhelyezett kétkezes fesztelenítő-biztosító karral. A G-verziókon a kar sokkal keskenyebb profilú, és csak annyi funkciója van, hogy lenyomásakor feszteleníti a kakast, de nincs biztosított állása. Elvileg sajtóhírek/katalógusok szóltak egy könnyített sütésű, előfeszített DAO-változatról is, ez a C jelzést kapta, emellett elvileg van a kínálatban D jelzéssel klasszikus DAO is. Gyakorlatban viszont amerikai netes fórumokon vagy fegyverboltokban ez utóbbi 2 kivitelt nem láttam felbukkanni.
Mi a 9 mm Luger kaliberű F és G modelleket teszteltük.
(Passzív ütőszeg-biztosító természetesen minden kivitelen van.)
Akárhogy is lőve, de működik
A teszt során a két pisztolyból összesen több, mint 250 lövést adtunk le úgy, hogy nem tisztítottuk őket, és előtte már számos lövést adtak le velük. MFS 8 gramm FMJ, MFS 9 gramm FMJ ?Practical? és Fiocchi 7,5 gramm FMJ lőszereket használtunk, melyek közül a középsőre számos öntöltő nagyon allergiás. Itt viszont egyetlen fia akadály vagy elcsettenés sem volt. Pedig erősen dolgoztam rajta. Kilőttem 10 lövést egymás után úgy, hogy csak mutató- és hüvelykujjal fogtam igen lazán a pisztolyt, mire az a hátrarúgástól több, mint 90 fokos szögben csapódott fel. De ekkor sem volt akadály. A cső, mivel nem kell lebillennie, minimális adogatópályával bír csupán, szinte lővonalbeli az adogatás, ez is segíthet a megbízhatóságban.
A pisztolyok hátrarúgása kifejezetten kellemes, jól uralható gyors dupláknál is, a forgó cső és a nehéz, vaskos szán sokat elnyel.
A pisztoly markolata nekem a középső panellel volt éppen kényelmes, ergonómiailag is jól sikerült a pisztoly, mindössze az volt zavaró, hogy a szánakasztó sarka vágott egy kicsit. De ezt csak a lassú pontlövészkedésnél lehetett a bal tenyéren érezni, hiszen olyankor nem fogja olyan keményen a pisztolyt az ember, többet tud kimozdulni.
A jó ergonómiáról leírtakat értelmezzük azonban szűkebben, csak a G (csak fesztelenítős) változatra. Az F szánbiztosító karja ugyanis valami ritka elbaltázott szerzet. Nagyon hosszú hüvelykujjal biztosítható csak ki (be egyáltalán nem), és ahhoz is relatíve nagy erő kell. Csőre töltéskor pedig egyszerűen vágja a kezet. A designos karocska rövid is meg éles is, hiába kétkezes, ha ezt ez esetben úgy értik, hogy a fegyver kezeléséhez mindenképpen két kéz kell. De persze a hazai rendőrvezetői gondolkodás még mindig a cső alá töltött, bebiztosított (tehát használhatatlan) pisztolyban gondolkodik.
Kipróbáltuk tokból (felül nyitott FOBUS paddle övtok) is rántani a PX4-et, ez esetben az első célzott (5 méteren emberalak) lövéshez 0,3-0,5 másodperccel több kellett a csőre töltéssel, mint anélkül. Itt természetesen a kényelmesebb, csak fesztelenítős G-változatot használtuk, az F-fel esélyünk nem lett volna. Az elöl lecsapott szán kifejezetten könnyen volt visszadugható a tokba, így a designelemnek gyakorlati haszna is volt.
A sütés ? nem kis részben a markolatforma okán ? sokkalta jobbnak érződik, mint az M92F-en, sokkal kevésbé érezzük hátul bekövetkezőnek a sütési pontot. Revolverezve is kifejezetten kellemes, nem reszel, nem nyúlik. 10 méterről DA-ban lőve gond nélkül lehet fejlövéseket bevinni 5-ből 5-ször. Single Actionben 10 méterről 5-ből 3 lövés gyakorlatilag egybeszakadt már első próbálkozásra. Bár nem pontlövő sportpisztoly, hanem szolgálati fegyver, a PX4-gyel 25 méterről (igen rossz fényviszonyok közepette) 10 lövés egy 10 centis körön belül csapódott be. Tehát a fejlövés 25 méterről is biztosan megy. (Vizionáljuk magunkat amerikai rendőrnek, aki lövedékálló mellényes terroristát üldöz! Próbáljuk ezt meg röhögés nélkül tenni.) A pisztoly ?trigger resetje? (az az úthossz, amin vissza kell engedni az elsütőbillentyűt a következő lövés előtt) kicsit hosszú, de átlagos IPSC/IDPA lövésznek, vagy pláne szolgálati/önvédelmi célra ez sosem fog problémát jelenteni.
A fix irányzékok acélból vannak, kifejezetten jól láthatóak. Még jobban láthatóak lesznek, ha napoztatjuk őket. Nem vicc, az óraiparban használt Superluminova világító festéket használják az irányzék fehér kontrasztosító pontjainál. Csakhogy ez nem rendelkezik belső energiaforrással, mint a tríciumos irányzékok, a külső fényforrás energiáját tárolja el, sugározza vissza (fluoreszkál, nem pedig foszforeszkál). Tehát elvileg ha kirakjuk fényre, akkor utána sötétre bemenve világítani fog egy ideig (pár percig, vagy pár óráig, a bevitt energiától függően). Ez elvileg jó ötletnek látszik, valóságban közel értelmetlen. Nincs olyan rendőrségi pisztolytáska, mely nyílt viseléskor szabadon hagyná a célgömböt is. Rejtett viseléskor meg eleve nem éri napfény. Lakás/otthon védelemre tartott pisztolyt pedig ritkán tárolnak az ablakba kirakva.
Eddigi legjobb Beretta
A Beretta PX4 a fenti teszt alapján ? bár messze nem tökéletes ?, az eddigi legjobb Beretta-pisztolynak tűnik számomra. Kényelmes, megbízható, masszívnak is tűnik, de jó kérdés, hogy mi lesz hosszú távon, 5, 10, 20 ezer lövés és sok év viselés után a fegyverrel. Erre ma még nem adhatunk választ. Az amerikai fórumokon a felhasználók többsége elégedett, szereti ezt a pisztolyt. Amikor gondokról számolnak be, az tipikusan a .40-es és .45-ös modellekkel fordul elő. A típussal kapcsolatban felhozzák, hogy főként a fenti kaliberű néhány modell ?trigger sting? jelenséget produkál, tehát a lövés után visszamozgó elsütőbillentyű kellemetlenül megüti a mutatóujjat, de ez sem általános, és a megbízhatóságot nem érinti. Mi magunk (3 tesztelő, 2 fegyver, 250+ lövés) semmi ilyesmit nem tapasztaltunk.
Az új, műanyag tokos Beretta PX4 Storm kihasználja a modern gyártástechnológia előnyeit, árában igen versenyképes. Az USA-ban 500-600 dollárba kerül, itthon 150 ezer forint magasságában várható fogyasztói ára.
(Köszönjük a tesztfegyverek
biztosítását a Gunmaster Kft.-nek.
www.gunmaster.hu)
www.beretta.com
Vass Gábor
