Ruger P94 – – Ipari termék

Családtagok
és típustörténet

Az első központi gyújtású lőszert tüzelő öntöltő Ruger-pisztolyt 1987-ben mutatták be, ez volt az első fegyver, mely a Ruger Arizona államban levő prescotti üzemében készült. Az ősmodell az 1985-ben kifejlesztett, de csak 1987-ben gyártásra került P85 volt, ebből az első 3 évben 117 900 darabot gyártottak. A Wisconsin State Police már 1987-ben rendszeresítette a típust.
A P85 azonban korántsem volt tökéletes fegyver, még a nem éppen szuperigényes Ruger-standardok szerint sem. A biztosítókar kicsiny volt, a pisztoly rendszeresen elakadt hollowpoint lövedékes lőszerekkel, és a pontosság is csapnivaló volt. A fegyver sorsát azonban az pecsételte meg, hogy az ütőszeg törése esetén magától is elsülhetett, amire számos példa volt.
A Mark II jelzésűre átalakított P85-ösön ezt a hibát visszamenőlegesen megoldották, de a típust 1990-ben felváltották a P89-cel.
A P89 mai napig a gyártó teljes méretű öntöltő pisztolya, csak 9 mm Luger kaliberben készül. Az 1 évvel később megjelent P90 tulajdonképpen ugyanez a fegyver, de .45 ACP kaliberben, egysoros, 8 darabos tárral. A P91 logikusan az éppen akkoriban bemutatott .40 SW lőszerhez készült, azonban csak rövid ideig gyártották, felváltotta a P93 (3,9″ cső,
9 mm Luger) és a P94 (4,2″ cső, 9 mm Luger és .40 SW), melyek kompakt méretekkel és sima vonalú tokkal, illetve szánnal büszkélkedhettek.
A szán elejének itt megjelenő lekerekítése megkönnyíti a tokba való visszahelyezést. Meg kell azért jegyezni, hogy az alumínium tok ellenére a Ruger P-pisztolyok meglehetősen nehezek a vetélytársakhoz képest.
Annak érdekében, hogy még kisebb tömeget érjenek el, illetve a mind kiterjedtebb műanyag tokos piacból kihasítsanak egy kis szeletet, az 1990-es évek közepén kifejlesztették a műanyag tokos P95-öt, mely 9 mm Luger kaliberű és 3,9″ csőhosszú volt. A következő modell a szintén műanyag tokos, 4,25 hüvelykes csőhoszszú P97 volt, mely a .45 ACP lőszert tüzeli, 8+1 lövetű. Bill Ruger ellenállása miatt soha nem készült valóban jól rejthető, szubkompakt Ruger öntöltő pisztoly, most, hogy a nagy cégalapító eltávozott az élők sorából, talán ez megváltozik.

Önteni mindent

Az manapság egyre gyakoribb, hogy még a legnagyobb nevű gyártók is sok öntött (MIM = Metal Injection Molding), és aránylag nyers alkatrészt használnak fel fegyvereikben. A Ruger volt ebben azonban az abszolút úttörő, amit lehet lemezből préselt és öntött alkatrészekkel oldanak meg első, Mark I pisztolyuk óta. A központi gyújtású lőszert tüzelő pisztolyaikon sincs ez másként.
Öntött az alumíniumtok és rozsdamentes acélszán az összes kezelőszerv is. De ennél sokkolóbb, hogy maga a cső és az amúgy kiváló anyagminőséget megkövetelő hüvelyvonó is ezzel a költséghatékony technológiával készül.
A Ruger annyira nem próbálja meg ?álcázni? ezt a gyártásmódot, hogy gyakorlatilag minden alkatrészen jól látszik az öntőforma két darabjának illeszkedésénél létrejött sorja. Olyan az egész fegyver, mintha csak egy műanyag játékkatona felszerelésébe tartozna.
Aki azonban azt hinné, hogy a Ruger-pisztolyok a sok öntött alkatrész miatt törékenyek lennének, az csúnyán téved. A gyengébb (bár ez tagadott tény) anyagminőséget ugyanis igazi oroszos megoldással ellensúlyozták: minden másfél-kétszer olyan vaskos, mint azt megszokhattuk. A Ruger-pisztolyok megjelenését és kezelési tulajdonságait röviden úgy szokták jellemezni, hogy olyanok, mintha egy téglát tartanál a kezedben.
A Ruger P-sorozat megbízhatóságát és hosszú élettartamát azonban soha nem vonta senki kétségbe, bár az tagadhatatlan, hogy olcsó fegyver benyomását kelti.

Nyomd le a hüvelykivetőt!

A szán és a tok bal oldalán levő illesztőjelekből azt gondolná az ember, hogy tudja, hogy kell részlegesen szétszerelni a P94-et. A töltetlenség ellenőrzése után az illesztőjeleket egy vonalba hozva aránylag könnyen be lehet nyomni jobbról balra a szánakasztó kar tengelyét. A másik oldalról kihúzva az majdnem teljesen ki is jön a fegyverből. De nem teljesen, és a szán sem akar lejönni. Ne rángassuk ekkor dühödten a szánakasztót, úgy jó, ahogy van!
Ehelyett a szánt hátrahúzva nyúljunk be ujjunkkal a jókora hüvelykivető nyíláson és a hüvelykivető orrot nyomjuk le a tártölcsérbe.
Ezután tudjuk levenni csak a szerelt szánt és kiemelni belőle a csövet és a helyretoló szerkezetet.
Ha logikusan végiggondoljuk, akkor ez a fura megoldás végső soron rendkívül logikus és célszerű. A szánakasztó tengely végét egy kis rugó tartja, így a kisméretű alkatrészt nem tudjuk elveszteni karbantartás során. A tártölcsérbe lehajtandó hüvelykivető orr pedig rákényszeríti a felelőtlen fegyverhasználót is arra, hogy kivegye a tárat a pisztolyból, és belenézzen a töltényűrbe.

Browning + SIG + Colt

Kívülről szemügyre véve a pisztolyt feltűnik a hatalmas hüvelykivető nyílás és a szögletes tetejű töltényűrblokk. Azt hihetnénk, hogy a jól ismert Browning-SIG reteszeléssel van dolgunk, tehát egyszerű koppintásról beszélhetünk. A szétszedés után azonban csodálkozva nézünk a csőszakáll alsó részéről ?lelógó? kétfuratú kengyelre, ami egy korábbi Browning-tervezésű fegyver, a Colt M1911 sajátos jellemzője. Ennek alsó furatán megy keresztül a szánakasztó tengelye, felső furata pedig a csőszakállhoz kapcsolódik, ezzel vezérelve a kireteszelés során a lebillenő cső mozgását.
A kengyel meglehetősen túlméretezett a 9 mm Luger lőszerhez, és lötyög is rendesen ? mint gyakorlatilag minden ezen a fegyveren. A műszakilag ma már elavultnak tekintett (sok mozgó alkatrészt tartalmaz) megoldás mellett vélhetően azért döntöttek a tervezők, hogy ne kelljen az alumíniumtokba semmilyen acélmerevítést elhelyezniük.
Az viszont pozitív vonás, hogy az M1911 ősmodelltől eltérően a teljes adogatópálya a csőszakállon kapott helyet. Magáról a csőről megállapíthatjuk, hogy a töltényűr falvastagsága akkora, hogy nyugodtan bele lehetne fúrni egy .45 ACP töltényűrt is. A cső huzagolása hagyományos, nem poligon.
Mint említettem korábban, a tok alumíniumból (A356T) készült, ez azonban nem jelent sokkal csekélyebb élettartamot, mert a szánvezető sínek olyan vaskosak, hogy szegényebb fejlődő országokban kis nyomtávú vasutakat üzemeltetnek hasonlókon.

Sok minden kétkezes

Az általunk kipróbált példány egy hagyományos double action/single action modell volt klasszikus, szánon elhelyezett biztosító-fesztelenítő karral. Ennek formája és mérete eléggé szokatlan, a fegyver többi alkatrészéhez hasonlóan alaposan túlméretezett, aminek viszont előnye, hogy stresszhelyzetben is könnyedén lehet kezelni. Felhúzófelülete olyan formájú, hogy kizárja a csőre töltés közbeni véletlen bebiztosítást.
A biztosító kétkezes, lefele fordítva fesztelenít és biztosít, a rajta levő furatok pedig az adott állásnak megfelelő színű festett pontot (fehér és piros) tesznek láthatóvá, de ezt már csak a bal oldalon.
A P94 ? csakúgy, mint a többi P-sorozatú Ruger-pisztoly ? készül más elsütő-, illetve biztosítókonfigurációkkal is. A DC (= decocker) betűket típusjelzésükben viselő példányok csak fesztelenítősek, tehát a lefele fordított biztosítókar csak feszteleníti a kakast, de egy rugó erejének hatására azonnal tűzkész állapotba tér vissza. Ennek nyilvánvaló előnye, hogy nem felejthető a fegyver bebiztosítva vészhelyzetben még véletlenül sem.
A DAO (double action only) változatok esetében nincsen semmilyen biztosító, ehelyett minden lövés után a kakas visszakíséri a szánt és minden lövés revolverező lesz.
A P94 tokon belül bal oldalt futó, lemezből préselt elsütőrúdjának felső része szolgál megszakítóként, ez kívülről jól látszik, mert szabadon van a biztosítótengely alatt. Kíváncsi voltam, hogy felhúzott kakasnál ha valami beleakad az elsütőrúd szabadon álló részébe, bekövetkezhet-e sütés, de ezt szerencsére nem sikerült előállítanom.
A véletlen elsütéstől a már szinte kötelező tartozéknak tekinthető paszszív ütőszegbiztosítás véd.
Ugyancsak kétkezes a tárkioldó, mely szerintem a fegyver leggyengébb pontjainak egyike. A kicsiny, szögletes, éles sarkú kis ?bigyók? a sátorvas és a markolat találkozásánál kiválóak arra a célra, hogy leszedjék ujjunkról a bőrt. Méghozzá a mutatóujjunkról, mert a hüvelykkel nagyon nehéz elérni…
A tárkioldó egyébként igazán nem olyan kifinomult jószág, mint például a Walther P88 Compact esetében, egyszerűen egy rugós vaslapot kell meggörbítenünk ujjunkkal. Kényelmetlen, célszerűtlen, de legalább annak nincs esélye, hogy véletlenül kiejtjük a tárat.
A szánakasztó már csak egykezes, és eléggé szögletes és otromba formájú, kissé nyújtozkodni és fogást váltani is kell működtetéséhez.
Alapkivitelben eredetileg a kétsoros tár 15 db 9 mm Luger lőszer befogadására alkalmas, de a tesztfegyverhez csak 1 db 10-töltényes USA belföldi (post-ban) tár tartozott, de ezt sikerült áthidalnunk.

Megbízhatóan locsol

A tesztelt P94 minden precíziós illesztést teljesen nélkülöz, megrázva
a pisztolyt, olyan a hangja, mint egy kiszuperált babacsörgőnek. Ebből következően valami elképesztő pontosságot hiába is várnánk tőle, tehát már a lövészet előtt sem voltak különösebb illúzióink.
A markolat fogása még az utólag felhelyezett Hogue Handall ?gumibugyival? sem mondható kényelmesnek, főként azért mert a markolat felső részén kiszélesedik, így megítélésünk szerint kifejezetten a nagyobb kezű lövőknek kedvez.
A sütés meglehetősen kemény, hallhatóan súrlódó revolverezve, míg single actionben rendkívül hosszú, közel másfél centis holtjáték után következik be, aránylag kis erővel a sütés. Valami olyan, mintha kétféle revolverező lövés lenne, egy keményebb, meg egy lágyabb. A Ruger P94 single actionjénél sokkal jobb az előfeszítéses HK P2000 vagy Para-Ordnance LDA-pisztolyok revolverező sütése.
Az biztos persze, hogy véletlenül senki nem fog lövést leadni a P94-gyel, ami egy rendőrségi pisztolynál azért nem rossz dolog.
A pisztoly célgömbje cserélhető, nézőkéje oldalban arrébb üthető, de ehhez előbb egy hernyócsavart ki kell lazítani, masszív megoldás, semmi kétség, és az irányzékok egy rendőrségi célú pisztolyhoz képest egészen jók.
A pisztollyal a nem éppen bajnok sütés és a lötyögős összerakottság miatt sem én, sem a tesztelő kolléga nem tudtunk sportlövői teljesítményt elérni, 25 méteren két kézzel fogva a fegyvert 5 lövés szórása 12?15 centiméteresnek adódott.
10 méterről a csekély hátrarúgás miatt kellemesen uralható volt gyors combatlövészetben, bár persze az IPSC-stílusú nagyon gyors ráduplázások a hosszú billentyűút miatt kizártak.
8 méterről 6 lövésből revolverezve könnyedén tudtam 8 centis szóráskört lőni, ami rendőrségi szolgálatban több, mint megfelelő.
Ami viszont igazán a dicsőségére válik a pisztolynak, az kiemelkedő megbízhatóság. A gyári 10 darabos táron kívül kipróbáltuk gyári 15 darabossal és két, a markolatból jó hosszan kilógó aftermarket (utángyártott) nagy kapacitásúval is. Ezek közül az egyiket a lövészet előtt kalapáccsal kellett ?formába hozni?, hogy egyáltalán betolható legyen a pisztoly tárnyílásába. De akadály ezzel sem volt.

Vaskos egyéniség

A Ruger P94 pisztoly talán a legvastagabb a hasonló méretű és feladatú öntöltő pisztolyok közül, így rejtett viselésre, különösen például övön belüli tokban nem éppen ideális. Külseje egyedi, nekem nem lopta be magát a szívembe, de valószínűleg hosszabb távon megszerethető.
Nyíltan viselt szolgálati fegyvernek viszont szerintem kiváló, ha egy szerény költségvetésű amerikai kisváros seriffje lennék és nagy tárkapacitású öntöltő pisztolyokat kéne vennem embereimnek, a P94 komoly jelöltként merülne fel. Magas megbízhatósága, könnyű szétszerelhetősége és precíziós illesztések hiánya miatti csekély karbantartásigénye mind emellett szól. Tényleg olyan ez a pisztoly, mintha orosz lenne.
A pisztoly pozitív tulajdonságai közé tartozik, hogy ajánlott fogyasztói ára (SRP) 500 dollár alatti, tehát 400 dollárért hozzá lehet jutni az USA-ban. Itthon persze jóval magasabb áron kerültek forgalomba (bőven 100 ezer forint felett), ami viszont a műszakilag igényesebb versenytársakkal szemben irreális volt, így tudtommal ma már senki nem hozza be új fegyverként ezt a típust. Aki mégis ilyen masszív csatalóra vágyik, az a használtfegyver piacon keresgéljen.

www.ruger.com

Vass Gábor

(Köszönet a tesztfegyverért a MagICS-Intermodul fegyverszaküzletnek!)