Újabb GYALÁZATOS jogszabályváltozás!

Mennyi az annyi? A jogbiztonságnak annyi.

 

Ismét olyan módon nyúltak bele a hazai fegyverjogba, mely potenciálisan minden lőfegyvertartót érint, mégis olyan a szöveg, hogy az angol “mindfuck” kifejezés juthat csak eszünkbe. Rövid elemzésünk a jogi szöveg UTÁN lesz olvasható.

A jogszabály (253/2004. kormányrendelet) a módosítás után, egységes szerkezetben, kivastagítva a friss szakaszt:

 

“(2) A tárolásra szolgáló helyiség nyílászáróit acélráccsal vagy ultraerős biztonsági fóliával kell ellátni, valamint a tárolóhelyet őrszemélyzettel kell őrizni vagy távfelügyeleti rendszerbe bekötött elektronikus riasztóberendezéssel kell ellátni

a) „A” kategóriába tartozó lőfegyver,

b) * 20 darabot meghaladó számú működőképes lőfegyver, vagy

c) * egyedi jóváhagyást igénylő lőfegyvernek, illetve a lőszernek a 28. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja alapján kiadott engedéllyel rendelkező szervezet által történő

tárolása esetén.

(2a) * A (2) bekezdésben meghatározott eseteken túl a (2) bekezdés szerinti követelményeket kell teljesíteni – a (2c) bekezdés szerinti kivétellel – abban az esetben, ha a tárolt lőszer együttes mennyisége meghaladja

a) a jogszerűen tartott golyós lőfegyverek számának a kétszázszorosát, illetve

b) a jogszerűen tartott sörétes lőfegyverek számának a négyszázszorosát.

(2b) * Golyós lőfegyver és sörétes lőfegyver egyidejű tartása esetén a lőszer (2a) bekezdés a) és b) pontja szerinti mennyiségét együttesen kell figyelembe venni, azzal, hogy a különböző jellegű lőfegyverekhez tárolt lőszer mennyisége nem lépheti túl a golyós lőfegyver esetében a (2a) bekezdés a) pontjában, illetve a sörétes lőfegyver esetében a (2a) bekezdés b) pontjában meghatározott mennyiséget.

(2c) * A (2) bekezdés szerinti követelményeket a jogszerűen tartott lőfegyverek számára való tekintet nélkül nem kell teljesíteni abban az esetben, ha a tárolt lőszer együttes mennyisége nem haladja meg az 1000 darabot.”

(Hatályos: 2024. okt. 24.-től)

Értelmezéshez szükséges még – Ftv. 2. §:

“42. * lőfegyver jellege: sörétes lőfegyver (huzagolatlan hosszú), golyós lőfegyver (huzagolt hosszú), maroklőfegyver (rövid), 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert fegyver és 7,5 joule csőtorkolati energia feletti teljesítményű légfegyver;”

KOMMENT:

 

A cél nyilvánvalóan az lehetett, hogy az örvendetes módon 10-ről 20 darabra emelt, fegyverszoba és erődítési munkálatok nélkül tartható lőfegyver-darabszámhoz a tartható lőszerek darabszámát is felzárkóztassák. Kizárólag a vadászok számára szerették volna ezt (miért is?).

Amit ép elmével úgy kellett volna megoldani, hogy a jelenlegi 1 ezer darab helyett 5 ezer legyen, vagy egy nullát mögé írva: 10 ezer. De NEM, ehelyett jött ez az őrület fent.

1. Ez nem jogszabály, ez egy SZÖVEGES MATEKPÉLDA.

2. Sőt, inkább egy függvényekre alapuló exceltábla, ami alapján talán nem rontja el a lőszert vásárló, hogy mennyi lőszere is lehet otthon a tárolóhelyen az engedélyesnek.

3. Az ellenőrzést végző rendőrnek is birtokában kell lennie ezen matekpélda megoldókulcsának, de borítékolhatóan nem lesz. A jogbiztonság ugyan mit jelent?

4. A főszabály az, hogy mondjuk 8 db sörétes puska az 8×400=3200 db sörétes lőszer, 4 golyós puska meg 4×200=800, azaz összesen 4 ezer lőszer.

5. A jogalkotó azonban – nyilvánvaló fegyveres szakmai ismeretek hiányában – el sem tudja képzelni, hogy mondjuk a vadászlőfegyvertartó egyben sportlövő is, és mondjuk van olyan maroklőfegyvere, ami a golyós vadászlőfegyverével azonos lőszert tüzel. Mondjuk egy .22 LR sportpisztoly (ami az Ftv. 2. § alapján nem golyós lőfegyver), és 2 db .22 LR ismétlőpuskája (meg pár nagygolyós, sörétes stb.). Akkor mennyi az annyi?

6. A maroklőfegyver se nem golyós, se nem sörétes lőfegyver. Tehát, ha egy sportlövőnek nincs puskája semmilyen, akkor neki továbbra is csak nyomorult 1 ezer darabban van a lőszer tartási lehetőség maximálva.

7. Holott belátható, hogy nem a vadász (és nem a golyós puskájával) lőnek annyit, hogy sok lőszert kelljen otthon tartani, hanem sokkal inkább a sportlövőnek. (Lásd: 8 golyós puska = 1600 db lőszer, 8 pisztoly = 1000 db lőszeres limit). Jellemzően amúgy is ezer lőszeres karton az, amitől vásárlási kedvezmények szoktak lenni.

8. ” a jogszerűen tartott golyós lőfegyverek számának a kétszázszorosát” – WTF? Élő magyar anyanyelvű ember nem fogalmaz így. Mi azt mondjuk, hogy “golyós lőfegyverenként 200 db lőszer”. Lebukott a tudatára ébredt Skynet a Turing-teszten.:-))

9. Elképesztően kínosan kiderül ebből a jogszabályváltozásból is, hogy a vadászlobbi minden, az összes többi fegyvertartó pedig csupán zavaró tényező, eltiprandó féreg a belügyi jogalkotás számára. Lehet, hogy a sportlövő szövetségeknek is le kellene ebből vonni a konzekvenciát.

VG

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás