Sportágbemutató: IPRF Kispuskalövészet – kalandvágyóknak!
Ígértem egy élménybeszámolót az IPRF (International Precision Rifle Federation) sportágról. Szeretem a kihívásokat, ezért rögtön Országos Bajnoksággal indítottam a próbálkozást, de csak kiskaliberrel. (Ez a cikk a www.fegyverforum.com fórumon megjelent írás szerkesztett változata.)
Kicsiben költséghatékonyabb!
Az “igazit” nagykal precíziós puskával űzik, többszáz méteres távokra, igen drága, több millió forintos fegyverekkel, több millió forintos optikával, és esetenként több tízezer forintos lőszerekkel.
A kiskaliberű verzió sokkal költséghatékonyabb – saját, már meglévő, sallangmentes alap CZ-455 fegyveremmel (mely használtan 200 ezer Ft volt), és jobbfajta 5-25×50 Hawke távcsővel indultam (ez 220 ezer Ft, és mindenre is jó sziluettől gyorspontig). Tehát ezek már megvoltak..
Mi kell még? Feltámasztásnak babzsák (párezer Ft) és picivel több, mint egy doboz .22 LR SK Rifle Match lőszer (70 Ft/ db, összesen kb. 4000 forintnyi lőszer fogyott). Nevezés 15 000. Szerintem ez teljesen vállalható, 19 ezer Ft egy délelőttért egy nagyságrenddel elmarad a “nagytesó” nagykaliberű IPRF árfekvesétől. Ha nincs puskád, lehet bérelni!
Mi a lényeg?
Az F-class, amiről korábban írtam, az statikus pontlövészet volt. Nevetségesen kicsi célokra kellett lőni, nagyon-nagyon pontosan, idő mint a tenger. Kényelmesen, egy helyzetben fekve, próbalövésekkel, és jól rákészülve.
Az IPRF-et hasonló felszereléssel űzik, de radikálisan más maga a sport. Dinamikus szituációs lövészet a javából. Hogy ismertebb sportágokhoz hasonlítsam: ha az F-class a pontlövészet, akkor az IPRF az IPSC lenne.
Próbalövés nélkül, kötött idő alatt (jellemzően 90 másodperc), változó testhelyzetekből (fekve, guggolva, térden, rogyasztva, vagy lehajolva), különböző tereptárgyakra feltámasztva (tankcsapda szárai, hordó, barikád, a hátizsákod) kell lőni. Ráadásul előre megadott, de mindig változó, és nem kerek távolságokra (42 méter, 113 méter, 62 méter, 82 méter, ilyesmik) elhelyezett, pici fém kongatókat kell lőni (2-5-10 cm-es kör-, vagy négyzet alakú acéllapok).
Felfogható úgy, mint szegény ember sztálingrádi mesterlövészkedése, avagy a szittya Vaszilij Zajcevek hétvégi szórakozása. És még csak vissza sem lőnek…
A 22 LR lőszer ballisztikája olyan, hogy már 60 és 80 méter között is többet esik a lövedék, mint a legkisebb fémcél mérete. Ezért feltétlenül, elengedhetetlenül fontos kiszámolni a ballisztikát, és/vagy állítani a tornyokon (erre nemigen van idő), vagy pedig a céltávcső mérő skálájának segítségével alá- vagy fölé tartani.
Ha nagyon fúj a szél, akkor oldalra IS tartani. Ez önmagában nem atomtudomány, de nagy odafigyelést igényel. Több céltávolság, kötött sorrend, kikényszerített pozíciók – külön-külön nem bonyolult, de egyszerre, komoly időnyomás alatt már nem triviális. Könnyű elrontani – de annál nagyobb a dicsőség, ha megcsendül a fém!
Ezektől a feladat összetett, és nagyon érdekes lesz. Baromira jó sport, csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek van egy kispuskája, és hajlandó egyszer több távolságra is belőni.
Saját megfejtés
Ezt – a több lőtávra belövés – végül elvetettem, és nem állítottam a tornyokon, hanem céltávcsövemen a mildot (milrad) skálát használtam kompenzálására.
Vagyis például a 62 és 113 méter között nem 15 klikket = 15x 0,1 milliradiánt állítottam, mert erre nem volt időm – hanem 0,75 vonással fölé céloztam. 10x-es nagyításon az én céltávcsövem 2 mrad = 1 nagy vonás, 20x-os nagyításon pedig 1:1 : egy nagy vonás = 1 mRad lett volna.
A nagyításról: a 10x-es vált be. Ez tulajdonképpen az arany középút. Sokkal kisebb, mondjuk 4x nagyítással nem látjuk jól a tényleg aprócska kis fémcélokat. Nagyobb nagyításnál pedig szinte lehetetlen gyorsan megkeresni a célokat, olyan kicsi a látószög. Még 10x-esnél is volt, hogy értékes 10 másodpercet elvesztegettem kereséssel – ezt bizony a gyakorolni kell!
Az eredményemmel elégedett vagyok. A szinte semmit sem hibázó országos bajnok pontszámának pont felét lőttem meg (200 vs. 400), kb. tucatnyi indulóból ötödikként végezve.
Miért csak ennyien?
Az OB-n konkrétan velem együtt kb. tucatnyi fő versenyzett kiskaliberben Open divizióban. (Talán lehetett még néhány versengő a pre-matchen). Ez meglepett, mert nagykaliberben sokkal többen voltak. Kérdeztem a versenyszervezőt, hogy ha ez a sport ennyire élvezetes, mint amilyen, és a .22 LR még csak nem is annyira drága, akkor miért vagyunk ilyen kevesen? A válasza elgondolkodtató volt: “mert nehéz. Az átlaglövőnek pedig sikerélmény kell. Lehetőleg azonnal.”
És ebben nagy igazság van. Ilyen körülmények között az égvilágon semmit sem fogunk eltalálni, ha nem tudjuk, mi a saját konkrét fegyver-lőszer kombinációnkak a ballisztikája.
Én anno rászántam két órát, hogy a fiammal belőlük a kispuskát, kiválaszuk féltucatnyi lőszerből azt a fajtát, ami elfogadhatóan működik 150 méteren is, jó a szórása és árban sem vészes, és készítettem magamnak egy saját ballisztikus táblázatot. Ebből a konkrét fegyverből ez a konkrét lőszer, milyen távon hova is talál?
A verseny közben pedig utánaszámoltam, hogy a nem kerek távolságokra hány klikk lenne a jó, és az az X klikk vajon mennyi vonás a céltávcsőben. Ha ezt nem tesszük meg, vagy nem használunk ballisztikus szoftvert (ahhoz pedig a lövedék sebességét kell pontosan megmérni), akkor biztosan nem találjuk el instabil pozícióból az öt centis fémet. Főként ilyen nem kerek távolságokon (pl. 82 méter vagy 118 méter) és ilyen kevés idő alatt. Muszáj alaposnak lenni. És ezt nem mindenki szereti.
Csucska Péter
A sportág nemzetközi szövetségének oldala:
