Washington DC: felfüggesztett mérlegelési jog

Nagy győzelmet arattak jogi téren ismét az USA fegyvertartói. Ugyanis a főváros, Washington DC önvédelmi fegyver viselési jogszabályainak azon részét azonnali hatállyal felfüggesztette a szövetségi bíróság (Wrenn vs. Lanier ügy), mely mérlegelési jogot adott a rendőrségnek az elbírálás során. A többi – rendkívül szigorú – engedélyezési feltételt helybenhagyta.

Mint ismeretes, több évtizedes teljes tilalom után előbb a maroklőfegyverek tartása vált lehetségessé néhány éve a legfelsőbb bíróság döntése alapján, majd a rejtett fegyverviselési engedélyek kiadásának teljes tiltásának is véget kellett vetni. Azonban a helyi jogalkotást ezt azzal szabotálta el, hogy magyarisztáni módra csak “kiemelt veszélyeztetettségüket bizonyító” személyek kaphattak ilyen engedélyt. Ez gyakorlatban azt jelentette, hogy senki nem kapott, néhány tucat korrupt politikuson, azok dúsgazdag üzletember haverjain és médiaszereplőn kívül. (Igazából egy kivétel volt Emily Miller (képen), aki fegyverpárti aktivistaként megkapta az engedélyt, de ő a Fox5 TV sztárriportere, így tulajdonképpen nem is kivétel.)

Most ebbe az alkotmánysértésbe avatkozott bele a bíróság.

 

Bővebben angolul:

https://www.firearmspolicy.org/news/legal/breaking-washington-d-c-may-issue-handgun-carry-license-law-unconstitutional-rules-federal-court-today/

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás