Németország: már mernek beszélni a fegyveres önvédelemről!

 A Német Szövetségi Köztársaságban a korábbi évtizedekben még a fegyveres érdekvédelmi szervezetek sem mertek a politikai korrektség okán a fegyveres önvédelmet szóba hozni lobbitevékenységük során. (Ehelyett olyan PR-szempontból sehova sem vezető bullshitet toltak, mint a sportlövészet és vadászat nemes hagyományaira való hivatkozás. Ez nemhogy a széles közvéleményt, de még a jogalkotókat sem győzte meg semmiről.)

Az utóbbi alig több, mint egy év alatt ez azonban gyökeresen megváltozott, nem kis részben a kölni események, majd a baltás, pokolgépes és teherautós terrorcselekmények kapcsán. A gáz-riasztó fegyverek közterületi viselésére kiadott engedélyek (KWS) száma 15%-kal ugrott meg egyetlen év alatt, tavaly év elején pedig kifosztották a fegyverboltokat gázspray- és gázpisztoly-készletükből.

Most már a lobbiszervezetek sem félnek a fegyveres, sőt, lőfegyveres önvédelmet elsődlegesen középpontba helyezni, amit kiválóan alátámaszt az Oberland Arms és Pro Legal lobbiszervezet alábbi brossúrája (mely mellékletként is letölthető oldalunkról). Kifejezetten azért érvel, hogy a civile fegyverviselő lenne az optimális a meglepetésszerű támadások (terror ás ámokfutás) ellen: “Zivile First Responder bei Verbrechen, Amok- und Terrorlagen”.

Németországban az önvédelmi célú viselési engedélyek kiadása jelenleg ugyanolyan visszataszító mérlegelési jogkörben történik, mint nálunk: “Waffenschein In  der  Regel gelingt der Nachweis nur bei Politikern und Topmanagern”.

https://www.all4shooters.com/de/Shooting/Waffenkultur/Oberland-Arms-First-Responder-EU-Waffenrecht/OA_Broschuere_Zivile_First_Responder_ProLegal.pdf

OA_Broschuere_Zivile_First_Responder_ProLegal.pdf

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás