Keserű Művek sajtóközleménye (lakásvédelmi gumilövedékesek)

 

Keserű Művek sajtóközleménye a muzeális gumilövedékesek ügyében, szó szerinti utánközlés:

 

” KÖZLEMÉNY A GUMILÖVEDÉKES MUZEÁLIS FEGYVEREK JELENLEGI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

Örömmel értesítjük a Tisztelt Érintetteket, hogy a Tisztelt Jogalkotó nem lépteti életbe a gumilövedékes, muzeális fegyverek engedélyhez kötéséről korábban hozott jogi szabályozását , 2013 január elsejével,hanem azt későbbre halasztotta.

Azt, hogy valaha lesz tiltás, vagy sem, ma egyetlen felelősséggel nyilatkozó személy sem tudja megmondani, de az igazi érdekvédelmi tevékenység csak most kezdődik a témakörben. Nem szerencsés állandóan attól rettegni, hogy miközben ezen fegyverekkel megjelenésük óta, egyetlen befejezett emberölést nem követtek el, mert nem is alkalmasak rá, mikor változtatják meg a jogi szabályozást oly módon, hogy akár utólag engedélyt kelljen kérni a korábban engedély nélkül megszerzett és tartott nem halálos hatású fegyverekre. Egyszer már ezt a méltánytalanságot átéltük 2004-ben, és nem akarjuk tíz évente megismételni!

Érdekvédelmi szervezeteink, a jövőben is, folyamatosan kérelmezni fogják, érveinkkel alátámasztva a Tisztelt Jogalkotónál, hogy a jelenlegi jogi szabályozás maradjon a gumilövedékes fegyverekre. Megszerzésük, tartásuk maradjon engedélyhez nem kötött, és kizárólag magánterületen, végszükségben lehessen használni saját és családjaink életének védelmére. Véleményünk szerint teljes mértékben megegyezik a Kormány által meghirdetett, a lakáson belüli önvédelemhez való jogról szóló szabályozásával.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog, Sikerekben, Egészségben Gazdag Új Esztendőt Kívánva maradok:

Tisztelettel!
Keserű Béla Attila
elnök “

 

2012. dec. 20.

 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás