Fegyver-jogszabályváltozás értelmetlenséggel!

 Ahogy a derék belügyi-igrendes vezetéstől megszokhattuk, ismét a két ünnep között, ismét salátatörvénybe elrejtve sikerült a fegyverjogszabályokat is bemódosítani. A Magyar Közlöny 229. számában jelent meg a 457/2017 kormányrendelet, mely sok tucat egyéb mellett módosítja a fegyverekről szóló 253/2004 kormányrendeletet is.

Az általános közigazgatási rendtartással kapcsolatos módosuló technikai szabályozásokon túl egy nagyon durva betiltáshoz vezető rendelkezést és egy teljesen érthetetlent is sikerült belerejteni a joganyagba.

 

 1. Lőterekkel kapcsolatosan:

 

A F. korm. rend.  kiegészül az 5/B § (4) rendelkezéssel mely alapján gyakorlatilag nem lesz szabadtéri lőtérre vonatkozó engedély kiadható egyáltalán, hiszen a rendelkezés alapján gyakorlatilag ügyfélként akár egy fél kerület vagy egy kisváros minden lakosa bevonandó az eljárásba, és ha egy tiltakozik, az engedélykérelmet el fogják utasítani.

 

2. TELJESSÉGGEL ÉRTHETETLEN:

“(1) Az egyedi azonosításra alkalmas gyártási számmal nem rendelkező tűzfegyver tartására irányuló kérelem benyújtása esetén a kérelemmel együtt át kell adni a tűzfegyvert az engedély kiadására jogosult hatóságnak.”

 

Egyedi gyári számmal NEM rendelkező tűzfegyver legálisan nem létezik, illegálisra engedély nem adható, külföldről ilyen nem hozható be (lásd EU-s rendelkezések). Még ha a 7,5 J feletti légfegyverben gondolkoznának valamiféle legalizáció terén, de azt a kizárólag tűzfegyverre vonatkozó rendelkezés nem vonja be ebbe a körbe. Teljességgel érthetetlen jogszabályhely.

 

 

http://www.magyarkozlony.hu/dokumentumok/e18672caadc1bc1cd1c1e1c17c8716e3a36f41ca/megtekintes

 

51. oldaltól

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás