Enyhítene a fegyverhasználat szabályain a TEK

Egy MTI hír szerint (link lásd alább) enyhítené a rendőrségi fegyverhasználat szabályait a TEK vezetője.

 

Hajdu János szerint a magyar jogrendszer a fegyverhasználat terén eléggé leköti a rendőr kezét, ami a szimpla hétköznapokon helyénvaló, de például egy túszejtésnél már nem feltétlenül.

 

Vitát kezdeményezett a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a rendőri szervek és az illetékes minisztériumok között a fegyverhasználati szabályokra vonatkozóan – írja a Magyar Hírlap.

A lap szombati számában megjelent interjúban Hajdu János úgy fogalmazott: a magyar jogrendszer a fegyverhasználat terén eléggé leköti a rendőr kezét, ami a szimpla hétköznapokon helyénvaló, de például egy túszejtésnél már nem feltétlenül. Mint mondta, szeretné, ha a jelenleg érvényes szabályok bizonyos pontjait a közeljövőben módosítanák.”

 

Kommentárként annyit fűznénk hozzá, hogy az agyonlőtt rablónál már csak az a rabló a jobb, aki el sem követi a rablást az elkerülhetetlen következményektől tartva. Viszont a bűnelkövetés helyszínén legritkábban találkozik a támadó rendőrrel, így minden logika szerint a polgárok önvédelmi lehetőségeit bővíteni eredményesebb taktika.

 

Ugyanakkor a rendőrség bátrabb lőfegyverhasználatának támogatása mellett a sokkal keményebb, alaposabb, realisztikusabb lőkiképzés és agresszív intézkedéstaktikai oktatás nem spórolható meg, sőt.

 

 

http://hvg.hu/itthon/20130824_Enyhitene_a_TEKvezer_a_fegyverhasznalati

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás