Elhunyt Ed Brown, a legendás fegyvermester/gyártó

Ed Brown (1946-2024)

A múlt héten májrákban elhunyt a legendás amerikai fegyvermester, sportlövész és fegyvergyártó Ed Brown, aki annak a nagy generációnak a tagja volt, akik az 1970-80-as években Jeff Cooper követőiként alapvetően megreformálták a pisztolyok szolgálati és önvédelmi használatát, valamint a dinamikus sportlövészetet.

CNC-gépkezelőként és szerszámkészítőként dolgozott nap közben Ed Brown az 1960-as évek második felétől, szabadidejében pedig saját kis fegyverműhelyét vitte, 1968-tól hivatalos, engedélyes (FFL) formában dolgozva. Az M1911-platformhoz számos azóta elterjedt kiegészítőt, kezelőszervet (tártölcsér, hódfarok, kakasok) alkotott meg vagy tökéletesített és terjesztett el.

1988-tól dolgozott főállásban, és 1992-től immár komplett fegyvereket is gyárt, bár igen magas minőségben, drágán és kis számban, jellemzően évi ezer darab alatt.

1991-ben elnyerte a Pistolsmith of the Year címet is.  A 2000-es években vadászpuskákat is fejlesztett/készített, 65 éves korában vonult nyugdíjba, a céget fiai viszik tovább.

 

Home

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás