KaliberInfo

DVC: A csehek komolyan veszik a “honvédelmi tábort”

DVC (Dobrovolný vojenský cvičební program) középiskolásai pisztoly- és gépkarabély éleslövészeten

 

A megváltozott biztonsági környezet (valamint a nemzetközi helyzet fokozódása:-)) okán a cseh hadsereg pilot programot indított DVC (Dobrovolný vojenský cvičební program – Önkéntes Katonai Képzési Program) néven, melyben harmadikos középiskolások (indulásként jelenleg 127 fő) vehetnek részt egyfajta kicsit komolyabb szintű “honvédelmi táboron”  a cseh hadsereg gépesített lövészcsapatainak illetve gyorsreagálású erőinek kiképző központjaiban.

A négyhetes szünidei programon a 16-18 éves fiúk és lányok vegyesen vehetnek részt (:-)) és kiképzést kapnak alapvető katonai ismeretekből, katonai elsősegélynyújtásból, terepen tájékozódásból, kiképzik őket a cseh hadseregben rendszerben levő lövészfegyverek használatára (éleslövészettel együtt), valamint kézigránátdobás és kétnapos szabadban végrehajtott túlélési gyakorlat is a képzés része.

A katonáskodáshoz kedvet kapó résztvevőknek természetesen egyfajta toborzás keretében felsőoktatási ösztöndíjprogramokat és a középiskola befejezése után hivatásos tiszthelyettesi állományba továbblépést is felajánlanak.

(Mindeközben egy közeli NATO-tagállamban az ollót is ki akarják tiltani az oktatási intézményekből.)

 

https://www.czdefence.cz/clanek/dobrovolne-vojenske-cviceni-pro-studenty-strednich-skol