A Walther P88 Compact pisztoly alakja valószínűleg mindenkinek ismerős lehet, aki valamennyire is otthonos a hazai fegyverpiacon, hiszen ilyen formájú légpisztolyból (CP88), illetve gáz-riasztó pisztolyból rengeteg talált gazdára az utóbbi években. Az eredeti, éles maroklőfegyverrel azonban nálunk még szinte senki nem találkozott, ami a fegyver tulajdonságait megismerve méltatlannak tűnik.
Inkább a Beretta
A német Walther az 1970-es évek végéig csak a PP/PPK/PPK/S/TPH fegyvercsaládot, illetve szolgálati célra a bille-nőtestes reteszelésű P38 és P5 modelleket gyártotta. Ez utóbbiak, bár Európában elfogadható népszerűségnek örvendtek a civil, illetve a rendőrségi/katonai vásárlók körében, nem sok hívet szereztek a világ legnagyobb maroklőfegyver-piacán, az USA-ban.
Az 1980-as évek elején a tengerentúlon ismét felvetődött a muzeális jellegű M1911-ekből álló katonai pisztoly állomány lecserélése korszerűbb, revolverező elsütőszerkezetű, 9 mm Luger kaliberű pisztollyal. A Walther erre a tenderre (XM9) fejlesztette ki a P88 pisztolyt, mely sokban szakított a cég hagyományaival.
Az eredeti teljes méretű P88 pisztoly nem billenő retesztestes volt, hanem a SIG által is alkalmazott szögletes töltényűrblokkos Browning-reteszelést alkalmazta. Ezen túlmenően megvolt az a nagyszerű tulajdonsága is, hogy az összes kezelőszerve mindkét oldalról működtethető volt, gyakorlatilag a szétszedőkar kivételével szimmetrikus kül-képet mutatott. Itt továbbfejlesztették a P5-ön már alkalmazott, biztosító nélküli, csak fesztelenítős megoldást, hiszen az mindkét oldalon megjelent, és itt is betöltötte a szánakasztó funkcióját, később ezt a megoldást másolták a jugoszláv Zastava ZCZ?99 pisztolyon is.
A Walther P88 kivételesen precíz, igazi germán fegyver volt, így két ok miatt is kirostálták a tenderről. Egyrészt kosztűrő képessége volt túl alacsony, másrészt az árát tartották megfizethetetlennek a nagy mennyiségben történő katonai rendszeresítés során. A folytatás mára a fegyvertörténelem része: a Beretta M92-vel szemben még a nyilvánvalóan kiválóbb SIG P226 is elbukott az ár- és a lobbiversenyben.
További próbálkozások
A gyártó természetesen megpróbálkozott a polgári célú eladással is, de a magas ár és a relatíve nagy méret miatt ez nem volt túl sikeres a fegyver minden jó tulajdonsága ellenére sem. Ugyancsak jelentős gátló tényező volt, hogy csak és kizárólag 9 mm Luger kaliberben készült, és az amerikai piacon nem lehet senki komoly szereplő, aki nem gyárt .45 ACP kaliberű pisztolyt.
Volt még egy érdekes ?változata? az eredeti P88-nak, melyről érdemes szót ejteni, mert egy jellegzetes fegyveripari jelenséget mutat meg. Az 1980-as évek második felében az osztrák Steyr a gázelvételes GB kudarca után hosszú ideig saját pisztolymodell nélkül maradt, ekkor a Walther P88 Steyr névre ?felcímkézve? került forgalomba, nem túl fényes eredménnyel. A Steyr ezután ? a rohampisztoly SPP-től eltekintve ? egészen a műanyag tokos M9/M40 piacra dobásáig nem készített maroklőfegyvert. A Walther természetesen nem nyugodott bele abba, hogy mérnöki csúcsteljesítményüket nem értékeli eléggé a piac, így az 1990-es évek elején kijöttek egy rövidebb csővel és tokkal készülő, módosított biztosítószerkezetű modellel, a P88 Compacttal, mely cikkünk főszereplője.
Konvencionálisabb kétkezes
A Walther P88 Compact pisztoly sokkal hagyományosabb vonalú, és működésű maroklőfegyver, mint teljes méretű elődje. A legfontosabb változtatás, hogy a rendkívül előremutató fejlesztésnek tekinthető kétkezes fesztelenítő-szánakasztó kar eltűnt, helyét egy hagyományos, már az 1920-as évekből származó PP-n is alkalmazott forgó szánbiztosító-fesztelenítő kar vette át. A jelen esetben a kétkezes biztosítókar a megszokott módon működik: lefele fordítva fesztelenít és biztosít, szétkapcsolva az elsütőszerkezet elemeit.
A szánakasztó kar is újra külön alkatrész lett, de kellemesen hátrahozták a bal markolatpanel tetejéig, hüvelyk-ujjal könnyedén elérhető, de mivel csak jobb kézzel működtethető, a P88 Compact már nem tökéletesen kétkezes fegyver. Emiatt aztán korszerűtlenebbnek és kevésbé ergonómikusnak is tekinthetjük elődjénél. Megmaradt viszont az igazán nagyszerű tárkioldó megoldás, mely úgy kétkezes, hogy megmaradt a klasszikus nyomógomb a markolat és a sátorvas találkozásánál. Ezt úgy érték el a tervezők, hogy a nyomógomb nem közvetlenül a tártestbe csatlakozik, hanem egy ? a tártest nyílásába reteszelődő ? rugós emelőkart működtet, miközben átnyomjuk egyik (bármelyik) oldalról a másikra. Emiatt megnyomáskor úgy érezzük, hogy a tárkioldó gomb egy kicsit elfordul, ami furcsa érzés, de nem kellemetlen, hanem inkább egy pozitív visszacsatolást ad arról, hogy helyesen végeztük el a műveletet. Természetesen az elsütőszerkezet alapkoncepciója itt is változatlanul megmaradt a Walther által a PP-vel sikerre vitt konstrukció, a külső kakasos DA/SA működés.
Szétszedés után
A következő fontos kezelőszerv a szétszedőkar, mely a bal oldalon pontosan az elsütőbillentyű felett foglal helyet. Ennek segítségével valóban szemvillanás alatt ? mint a filmekben ? szedhetjük szét a pisztolyt, ha nincsen benne tár. De a rossz akciófilmekkel ellentétben, amúgy is a tár kivétele, majd a töltényűr ürességének megállapítása kell, hogy megelőzze a szétszerelést. Ehhez mást nem kell tennünk, mint az említett kart lefele fordítani, és a szerelt szánt előre lehúzni a tokról. Véleményem szerint akármennyire gyors és egyszerű is ez a művelet, biztonsági szempontból sokkal kívánatosabbak azok a megoldások (pl.: SIG Sauer P226), ahol a szétszedés előtt hátra kell húzni a szánt, hiszen így kisebb az esély arra, hogy lőszer maradjon a csőben.
A levett szánból lefele kivehető a helyretoló rugó és acélból készült vezetőrúdja, illetve a rövidke, 97 mm hosszú cső. Mint említettük, a P88-sorozatú pisztolyoknál a Walther a billenő retesztestes rövid csőhátrasiklás helyett a Browning?SIG-féle reteszelést alkalmazta. Érdekesség, hogy a kireteszelést vezérlő acélbetét a könnyű alumíniumtokban milyen kicsi, tényleg csak egy felfele álló, ferde felületű acéltuskó. Az alumíniumtok egyébként meglehetősen könnyű, és, hogy a puhább anyagot ellensúlyozzák, a szánvezető lécek teljes hosszúságúak, és elöl túl is nyúlnak a szán vezetőlécein, ami érdekes megjelenést kölcsönöz a pisztoly első részének.
A szán zárrészét alulról megnézve láthatóvá válik a passzív ütőszegbiztosító, tehát teljes a védelem a nem kívánt elsülés ellen. A hüvelyvonó igencsak vaskos alkatrész, szinte kizárt, hogy eltörjön. A fegyver fémrészeit szemügyre véve azok elkészítési minősége kiválónak mondható, csak a szánon belül találhatóak minimális megmunkálási nyomok. A pisztoly szánjának felületkezelése oldalt fényesre kékített, felül matt, hogy ne zavarhassa csillogás az irányzást.
A felszerelt szánnak szinte semmi oldalirányú játéka sincs.
Alig néhány variáció
A Walther P88 és a P88 Compact sikertelenségének egyik oka a kifejlesztett típus-/kaliberváltozatok igen csekély számában keresendő. A teljes méretű P88-nak egyáltalán nem voltak változatai, a Compact viszont két sportkivitellel is büszkélkedhet. A P88 Champion alakja ismét csak ismerős lehet a légpisztolypiacról, hiszen CP88 CO2-os légpisztoly Competition változata ezt másolja. Az éles 9 mm Luger sportpisztolynál azonban a hosszított csövet elöl körülölelő csősúly (nem kompenzátor!) és az állítható irányzékok mellett az elsütő-szerkezet csak single actionre való átkonvertálása és az elsütési erő csökkentése is igen jelentős szempont.
Ezen kívül létezett egy .22 Long Rifle kaliberű kis űrméretű sport/gyakorló változata is a Championnak, mely váltókészletként volt felszerelhető. Ennek szánja acélból készült és a CZ?75 Kadethez hasonlóan osztott kivitelű (kisebb része mozog csak), a cső pedig természetesen fix, nem reteszelt. Ezen felül még ?változatként? megemlíthető, de inkább az esztétikai különbség kategóriába sorolható nyers alumíniumszínű eloxált felületkezelés a tokon, ilyen, kéttónusú pisztoly volt a tesztfegyver is. Ezen kívül extraként még a fa markolathéj volt elérhető. Ha ezt összehasonlítjuk a konkurensek (pl.: SIG, Beretta) választékával, akkor elég elszomorító eredményre jutunk a Walther P88 tekintetében.
Kényelmi szolgáltatások
A Walther P88 tesztfegyver ? a szánon elejénél kikandikáló vezetősínektől eltekintve ? nem éppen jellegzetes, de mindenképpen formás, kompakt méretű pisztoly. A pisztoly a versenytársak többségéhez képest kellemesen lapos, ezt csak a szán végén, mintegy elefántfülként kikandikáló ambi biztosítókar rontja el.
Az eredeti, teljes méretű P88-éhoz képest a markolat megrövidült, de kényelmesebb, íveltebb vonalú is lett, emiatt az átlagos méretű kezemben szinte tökéletesen feküdt, ami egy nagy kapacitású (14 db), kétsoros tárral készülő öntöltő pisztolynál nagyon is dicséretes tulajdonság. A kétségtelenül jó fogású markolathéjak viszont nem nyerték el a tetszésemet, a kemény műanyag ehhez az igényes műszerhez olcsónak tűnik.
Az összes kezelőszerv pontosan és éppen megfelelő erővel működtethető, nincsenek lötyögések, ujjakat próbára tevő mozdulatok, csak a német precizitás. Az elsütőbillentyű mögött a tokon pedig egy olyan kicsiny alkatrészt találunk, ami a P88-hoz hasonló szolgálati/önvédelmi pisztolyokon teljesen fantasztikus: egy billentyűtúlhúzás-gátlót (trigger-stop). Ez a klasszikus sportpisztoly-kiegészítő arra szolgál, hogy az elsütési pont után már ne lehessen tovább mozdítani a billentyűt, ezzel elmozdítva a célról a fegyvert. Ugyanakkor ez a szerkezet, mely tulajdonképpen nem más, mint egy hernyócsavar, lehetővé teszi éles szituációban a billentyű gyorsabb visszaengedését, és a gyorsabb ráduplázást. A trigger-stoppot a fegyver szétszedése után egy L-alakú imbuszkulcsal lehet állítani a tártölcséren belülről.
De jó volt lőni vele!
A Walther P88 Compact megvizsgálása és a fegyver pontosságát illető előzetes információk után rosszat nem várhattam a lövészettől sem, a pisztoly mégis a várakozások felett teljesített. Egy 97 mm-es csőhosszú, 9 mm Luger kaliberű kompakt pisztolytól amúgy is csak önvédelemre elegendő pontosság-ra számít az ember. Az elsütés double action nagyon kellemes, az átlagosnál jobb (mondjuk a SIG P226-énál csak kicsit rosszabb) volt, single actionben viszont egészen elsőrendűnek mondható. Az irányzékok nagyok, határozott kontúrúak. Első kézbevétel után (szabad kézből, 25 méterről, 8-a lőlapra) 170 körös eredményt tudtam lőni úgy, hogy 2 lövést ? saját hibámból ? kiküldtem a fehérbe. A többi találat (18 db) 10 centinél kisebb
átmérőjű körön belül csapódott be, kicsivel a 10-es kör alatti középponttal. Az alkalmazott lőszer is teljesen kommersz 8 grammos FMJ-lövedékes volt.
A teszt során 10 méteres lőtávolságon gyors tüzelésnél tökéletesen uralhatónak bizonyult a pisztoly, a hátrarúgása az alumíniumtok ellenére semmivel sem volt erőteljesebb (sőt), mint egy acéltokos pisztolyé, ami minden bizonnyal a nagyon kényelmes megfoghatóságnak volt köszönhető. A pisztollyal 50 lövésből egyetlen akadály sem volt, elcsettenés fordult elő egyszer, de az egyértelmű lőszerhiba volt, mert az ütőszeg többszöri ráütése után képződött kráter nyomán sem indult el a csappantyú. A pisztoly működtetése során minden kényelmesen kézre esett, a tárkioldó különösképpen tetszett, mert a jobb kéz mutatóujjával is tökéletesen lehetett működtetni, a tár pedig még üres állapotban is határozottan lökődött ki. A lövészetet követő tisztítás során derült ki egy gyengébb pont, miszerint a fémszínűre eloxált alumíniumtok szinte szívja magába a koszt, ami nagyon meglátszik rajta, így a fegyver karbantartása a szokásosnál több figyelmet igényel.
10 ezernél kevesebb
A Walther P88 Compact sem váltotta be a hozzá fűzött üzleti reményeket, összességében 10 ezer darabnál kevesebbre becsülik a legyártott mennyiséget, ami eléggé halovány, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy az utód P99 gyártásának már második évében abból több, mint 25 ezer darab készült. Emiatt aztán várható, hogy a távolabbi jövőben gyűjtők célpontjává válik ez a modell, hiszen már nem készül, a Walther katalógusaiban sem szerepel már egy idő óta. Akik pedig kiadták a pisztoly árát jelentő nem kicsi összeget (mintegy 250 ezer forint), azok igazi fegyverínyencnek tekinthetők. Igaz, ami igaz, ezt a fegyvert nem lehet úgy megvenni, hogy hirtelen megtetszik valakinek, a Walther P88 Compactot ki kell próbálni, és bele kell szeretni.
Vass Gábor