ÜberGewehr – Heckler und Koch MR223

M4-nek látszó tárgy

A történet sokkal korábbra nyúlik vissza, mint a tavalyi ujjongás az IWA HK-standján. Már a 2001. szeptemberi terrortámadások utáni első amerikai szárazföldi hadműveletekben ismét felmerültek az alap M16-konstrukció megbízhatóságával, hatalmas karbantartásigényével kapcsolatos problémák. Ezeket – azt hitték – már régen maguk mögött tudták, azonban az afgán és az iraki földrajzi viszonyokban (por, kosz, forróság) ismét előjöttek. Különösen fokozódtak ezek a problémák a rövidebb csövű M4 gépkarabélyok egyre általánosabbá válásával és a helyiségharcokban leadott sorozatok során.
A fegyvergyárak üzletet szimatoltak, a Heckler und Koch is.
A HK korábban szakított már az évtizedekig védjegyének számító görgős késleltetésű zárolással, és a G36-os gázdugattyús modelljüket a Bundeswehr is rendszeresítette. A más, külső tervezésű fegyverrendszerek feljavításában pedig a brit SA80-nal végzett munka adott tapasztalatokat az oberndorfiaknak.
Az amerikai katonai piac meghódítása céljából legésszerűbb volt az M16-konstrukciót alapul venni, hiszen a katonák, rendőrök stb. jelentős része ennek használatára van kiképezve. Ráadásul az sem vitatható, hogy a nevezett fegyverek ergonómiailag kiválóak, modularitásuk elsőrangú, kiegészítők széles tárháza beszerezhető.

A HK 416 születése

A gondolatot tett követte, először csupán egy SA80-programhoz hasonló “upgrade”- kitben (feljavítókészlet) gondolkodtak, de aztán a fejlesztés során egy komplett új fegyver körvonalazódott. Ennek műszaki megoldásairól később.
A kifejlesztésben Larry Vickers híres amerikai lőkiképző, HK USA-munkatárs, illetve Ernst Mauch fejlesztőmérnök vállaltak oroszlánrészt.
A kezdetben HK M4-nek nevezett fegyverekről 2002-2003 táján kerültek ki az első fotók, és hamarosan jogi disputa is keletkezett. A Colt Defense beperelte a HK-t (is), miszerint az M4 név használatának joga kizárólag őket illeti. Ezután a HK 416-ra nevezte át a (sorozatlövő) fegyvert, annak ellenére ez rajta is maradt, hogy nem sokkal később a Bushmasterrel szemben a Colt elvesztette a pert, az M4 nevet immár bárki használhatja.
A HK 416-osok hamarosan – néhány százdarabos tételben – a speciális erőkhöz kerültek éles helyzetben történő csapatpróbára. Mértékadó vélemények szerint is fényesen beváltak, az operátorok nagyra értékelték megbízhatóságukat, koszállóságukat.
A HK USA egy kisebb tételt eladott polgári célra, mint komplett felsőrészt (ami tehát lőfegyvernek nem minősül az amerikai szövetségi fegyverjog szerint), ezeket aztán szinte azonnal vissza is rendelték a viszonteladóktól.
Ennél rondább volt azonban, hogy a sikeres harctéri próbákat követően a hadvezetés egységesítési szempontokra hivatkozva visszavette a 416-osokat a speciális erők tagjaitól, és normál M4-eket adott ki helyettük.
Majd a SOCOM számára rendszeresítette a nem M16-bázisú FN SCAR-modelleket, a katonák véleményét ismét felülírta az üzleti érdek. Más kérdés, hogy tömeges ellátás SCAR-ból csak 2008 második felében történt meg.
Egy 2007-es teszten a US Army is kipróbálta a HK XM8, FN SCAR-L, Colt M4 és a HK 416 gépkarabélyokat. 60 ezer lövést adtak le, poros környezetet imitálva. Az XM8 (G-36 alapú prototípus) 127, a SCAR-L 226, a HK 416 233, az M4 viszont 882 akadályt produkált.
A HK 416-ot aztán megvette néhány kisebb rendvédelmi szervezet, SWAT-teamek és hasonló fekete síruhát viselő sportegyesületek. Az igazán jelentős sikert azonban a norvég hadsereg megrendelése jelentette, akik 8200 darabot rendeltek (meg még néhány kamionnyi egyéb HK-fegyvert: MP7-eket, P30-akat).
2008 novemberében jelentette be a török védelmi minisztérium, hogy a MKEK állami hadiipari óriás gyártani fogja a HK 416-ot Mehmetcik-1 név alatt, és azzal kívánják lecserélni a jelenleg alkalmazott helyi gyártású G3-klónt. Ez azt jelenti, hogy közel félmillió darab Mehmetcik gyártása is reális lehet.

Műszaki finomságok

A HK 416, illetve az MR223 ránézésre csupán egy újabb M4-klón, viszont ha közelebbről megvizsgáljuk, kiderül, hogy belül teljesen mást találunk. A német mérnökök annyi ponton módosították a közismert alapfegyvert, hogy gyakorlatilag szinte nem maradt csereszabatos alkatrésze. Erre persze tudatosan, üzleti érdekből is rájátszottak, akinek valami alkatrész vagy extra kell, az vegye meg a HK-tól aranyárban. (Itt érdemes felidézni a HK “hivatalosnak tekintett” jelmondatát, ami a civil eladásokat illeti: “Because You Suck. And We Hate You – Mert szívsz. Mi meg utálunk”. Ezt a mottót Larry Correia ismert amerikai szakíró/lőkiképző biggyesztette rájuk.)
A tervezés során nagy sebességű felvételeket készítettek az M4 működéséről, és hőkamerával elemezték a kialakult viszonyokat.
A hibák okát jórészt a tárakra és a direkt gázelvételes rendszerre vezették vissza.
A direkt gázelvételes rendszernél mint ismert, a csőről elvezetett magas nyomású lőporgázokat egyenesen rávezetik a zárkeretre, ezzel indítva a kireteszelést, a forgó zárfejet elfordítva. Eközben a zárszerkezet és a tok belseje borzalmasan koszolódik, és nagyon nagymértékben felhevül.
Ez néhány tíz lövésnél és félautomata üzemmódban nem gond. Azonban harctéren több száznál és sorozatlövésnél végzetes akadályokhoz vezethet.
A HK tehát a G36-ról átvette a gázdugattyús, short stroke-konstrukciót.
Ez esetünkben konkrétan úgy néz ki, hogy az előágy végénél levő blokkban egy kisméretű gázdugattyú mozog hátra.
Ez meglöki a rugóztatott zármozgató rudat, mely aztán hátralöki a zárkeretet. Ezáltal a lőporgázok sosem jutnak el a tokig a cső megcsapolásából. A lövészet során mi is tapasztaltuk: az előágy langyos vagy meleg, a tok és a zár pedig szinte hideg maradt, még ha 30 lőszert küldtünk is ki folyamatosan.
A dolgok persze így felettébb leegyszerűsítettek, nem elég csak rábiggyeszteni egy gázdugattyút egy M16-ra, hogy jó fegyvert kapjunk. Reed Knight*, a Knight Armament nevű fontos hadiipari gyártó/beszállító tulajdonosa nemrégiben a Small Arms Review-nak nyilatkozott arról, hogy micsoda szemfényvesztés a “gázdugattyú-konverziók” egyszerűen beszerelhető formában való forgalmazása. Ezek ugyanis 2-3 ezer lövésig kielégítően javítják a magbízhatóságot. Aztán viszont elkezdenek törni a reteszelőszemölcsök, berágódik a tokba a zár és hasonló nyalánkságok. Az alap M16-konstrukciónál a koszolást is végző gázok egyben körbepárnázzák a zárszerkezetet, elosztják a terhelést időben és térben. A gázdugattyús rendszerek aszimmetrikus, ütésszerű terhelést adnak. A HK-nak anyagminőségben, erőelosztásban mindezeket meg kellett oldania, bizonyítottan 20-30 ezer lövésen túl is.
Ez sikerült, nem véletlenül kapják a mérnökök a fizetésüket Oberndorfban.
(* Knight urat nem lehet részrehajlással vádolni: gázdugattyús és anélküli fegyvereket is gyártanak.)

Érdekes például, hogy az új működési rendszerhez sokkal erősebb helyretoló rugót és nehezebb puffert is kellett a fegyverbe építeni. Ezekkel viszont előfordult, hogy csőre töltéskor a tehetetlensége folytán előrevágódó ütőszeg elsütötte a csőbe került lőszert. A fegyverbe bekerült tehát a pisztolyoknál már régóta megszokott passzív ütőszeg-biztosítás. Itt azonban ezt nem az elsütőbillentyű, hanem az előrecsapó kakas oldja ki.
Ugyanakkor az erősebb helyretolás okán a “forward assist” szinte már csak dísz, a lőszerek sokkal nagyobb erővel töltődnek csőre, ráadásul ugye tisztább szerkezet mellett.
Kezdetben az SA80 HK által épített tárait akarták alkalmazni, de később – ezen a téren – az M16-kompatibilitás mellett döntöttek. Azonban a saját, acéltestű tárak sokkal masszívabbak lettek, az adogatótömb sem hajlamos bebillenésre.

Azonos szétszerelés, azonos kezelőszervek

A fegyver részleges szétszerelése is a hagyományos M16-mintát követi.
A töltetlenség ellenőrzése után a az alsó és felső tokrészt összekötő rugós stifteket kell kihúzni, és a fegyver kettészedhető, a zárszerkezet és T-alakú felhúzófogantyú hátrafele kihúzható a felső részből.
A tok alsó és felső része egyaránt csakis egymással kompatibilis – a rögzítőstiftek helyzete néhány millimétert eltérő a szabványosnak tekinthető AR-15/M16 modellekétől.
A kezelőszervek vonatkozásában a jól ismert M16-mintát követi az eszköz, a jobb kéz hüvelykujjával tökéletesen kezelhető a biztosító-tűzváltó (ami az M223 esetében csak biztosító, hiszen sorozatlövés nincs).
A mutatóujjal kis nyújtózkodással elérhető a tárkioldó nyomógomb, a zárakasztó pedig a tárfészek bal oldalán fent található.
Mindez igaz, ha jobb kézzel, jobb vállból lövünk. Balkezesnek sajnos nem optimális az elhelyezkedés, a kétkezes biztosító pedig nem került volna túl sokba.
A többi hasonló modellel egyezően a bebiztosításra csak felhúzott elsütőszerkezetnél van mód.
A válltámasz formájában és kényelmében is felülmúlja az M4-ét, de ugyanúgy több fokozatban állítható hosszúsága.
A fegyvercső torkolatánál menet található csőszájfék/kompenzátor/lángrejtő/hangtompító számára, az ezt védő kupakot gyárilag nagyon keményen felszorítják.
Az egész fegyveren egy lelombozó részlet akadt csak: a hüvelykivető nyílás fedele nem acéllemez, hanem egyszerű műanyagból készült.

Verziók

A HK 416 (5,56×45 mm NATO) kivitelei csőhosszban térnek el, a D10RS, D14.5RS, D16.5RS, D20RS modellek esetében a jelzésben szereplő számok a csőhosszt jelzik hüvelykben.
A következő megjelent variáció a 7,62×51 mm NATO kaliberű HK 417 önműködő puska, ha a 416 az AR-15-nek, akkor ez az AR-10-nek felelne meg.
A polgári változatokról már 2007-ben szóltak hírek, de csak 2008-ban jutottak el a polgári fegyverkiállításokra. Az IWA-ra konkrétan csak a 416-os MR223 név (MR = Match Rifle) alatt. Majd a 2009-es IWA-n tapogathattuk meg a nagyobb kaliberű MR308-at. A polgári forgalmazás Németországban csak 2009 februárjában kezdődött, egyelőre csak az M223-mal.
Ami a legviccesebb, hogy míg Európában az angolszász kaliberjel szerepel a fél-automata kivitelek típusjelzésében, addig az USA-ban a metrikus MR556 és MR762 lesz a jelzés a jelenlegi hírek szerint.
Mi egy minimálisan felöltöztetett MR223-ast teszteltünk, az első darabok közül való, Magyarországon még nem is kapható, Szlovákiából érkezett a mi fegyverünk is.

Csupaszon érkezik

Az MR223 egy egyszerű papírdobozban, egyetlen 10-lőszeres tárral, irányzékok nélkül érkezik, ami a fegyver kifinomultságát és csillagászati árát figyelembe véve eléggé alátámasztja a “Because You Suck. And We Hate You” igazságát. Viszont az alkatrészeken legalább fél tucat helyen (belül is) feltüntetik a gyártó nevét vagy logóját.
A mi fegyverünk tulajdonosa már felhelyezett rá egy MP5-ére emlékeztető diopteres nézőkét és célgömböt és egy izraeli CAA combat markolatot, valamint a mellső ágy alsó szereléksínjére egy Grip-pod nevű kézséget. Ezen mellső markolat hátoldalán felül levő gomb megnyomásával egy kicsiny villaállvány ugrik elő, segítve a fegyver feltámasztásból való használatát. Ezek a szükséges, illetve hasznos kütyük még pár száz euróba kerülnek.
Az élvezeti értéket fokozandó volt persze 30-as tárunk is, sőt, 31 lőszer is belefért.
Federal American Eagle FMJ lőszert használtunk, melyből a nagyszerű Szlovákiában csupán 9,60 euró (mert ott már az a fizetőeszköz) 20 db.
160 lövést adtunk le, alig több, mint fél óra alatt az MR223-mal, egyetlen akadályunk sem volt. A fegyver zárszerkezetének hevülése szinte valószerűtlenül alacsony volt.
A legtöbb AR-15 alakú fegyvernél a könnyű alutok és a sok műanyag miatt az az érzésem, hogy játékpuskával van dolgom. A tárral és az irányzékokkal 4 kilogramm feletti tömegű és a szereléksín-előágy okán kissé orrnehéz MR223-mal nem volt ez az érzésem. A megszokott kis nyeklő-nyakló érzés sem volt sehol, ezen minden kivételes precizitással volt illesztve, a kezelőszervek finoman, de határozottan jártak. Becsukott szemmel is kiválasztható lett volna tucatnyi AR-15 klón közül melyik a német puska… feltéve, ha az Oberland Armsot kizárjuk a játékból.
A sütés is érdekes. Nem lágy, inkább kemény, de tiszta, határozott, semmi nyúlás vagy reszelés, egyaránt jó a hadszíntérre és a lőlapok ellen versenyen. Gyári adatok szerint 30-35 newton a sütési erő.
A mellső markolat kifejezetten segített a stabil vállba húzásban, az általam favorizált “tártölcsérbe kapaszkodós” megoldás itt az orrnehézség miatt nem volt olyan kényelmes.
A hátrarúgás a .223 Remington lőszernek és a 4 kilogramm körüli fegyvernek köszönhetően elenyésző, inkább egy kis döccenés. A töltényhüvelyeket nagy erővel, gyönyörű ívben dobja kifele.
Gyors tüzelés közben is kiválóan kontrollálható. 25 méterről 31 lőszert küldtem ki emberalakú papírcélokra duplázgatva megállás nélkül, ebből csupán 3 volt, mely nem mellkasba csapódott. 15 méterről pedig igazi locsolás volt, különösebb célzás nélkül, de eredményesen.
25 méterről kissé imbolygó asztalkára letámasztva a Grip-Podot, 5 centi körül volt 5 lövés szórása, két-két lövés szinte érintette egymást. (Német tesztelők versenylőszerrel és befogóállványból 100 méteren tudtak két centi alatti szórást is lőni az MR223-mal.)
A lőszer feltűnően hamar elfogyott, még örömmel folytattuk volna, hiszen ezzel a finom mívű és kifejezetten dögös berendezéssel öröm volt a lövészet.

Luxuskategória

Az MR223 csupaszon 2600-2700 begin_of_the_skype_highlighting 2600-2700 end_of_the_skype_highlighting euróba kerül, ha használni is akarja a lövész, akkor a beszerzendő irányzékokkal, tárakkal bőven 3 ezer euró vagy egymillió forint fölé mehet a szerkezet ára. Igen, hiába kiváló az eszköz, ebből az árból 2-3 hasonló tudású hagyományos AR-15 sportpuska beszerezhető, és ha nem a harctérre megyünk, akkor nem tragikus a sűrűbb karbantartásigény.
Azonban ez a fegyver azoknak készült, akik maximalisták, és ezt anyagilag is megengedhetik maguknak. Egy amerikai prérikutyavadász soha nem fog HK MR556-tal parádézni, vesz 800 dollárért egy hazai klónt, és elégedett. Igaz, az ő autója is valami ütött-kopott pickup, nem pedig egy 7-es BMW vagy S-Klasse Merci.
Mondhatjuk, hogy megbízható hadifegyvernek indítva a Heckler und Koch megalkotta az AR-15-klónok Korthját.

(Köszönjük a tesztfegyver biztosítását Szőllősi Gábornak!)
www.heckler-koch.de

Vass Gábor