Tizenkettőt egy csapásra! – Keserű Home Defender

Az utóbbi években a Keserű Művek sorra jelenteti meg a muzeális, illetve gáz-riasztó gumilövedékes fegyvereket. A 18 mm-es, sorozatban gyártott modellek közül eddig a 4-lövetű Onesta revolverek bírtak a legnagyobb tárkapacitással. Az új ?otthonvédelmező? is tulajdonképpen egy gigantikus revolver, még ha ez elsőre nem is nyilvánvaló. Hogy hány lövetű? Lásd a címet!

Prototípusfázisok

Azt előrebocsátjuk, hogy az általunk tesztelt példány csupán egyike az elkészült prototípusoknak. E sorok írásának idején a sorozatgyártás még nem indult meg, a forgalmazás megkezdését a 2010-es FeHoVára, azaz március végére ígérik jelenleg. Lapunk áprilisi számának megjelenésekor már tudható lesz, hogy ezen határidőre vonatkozó ígéretből mi valósult meg.
Az viszont talán az olvasónak is érdekes lehet, hogy miképpen alakul ki a végleges termék, így a Kaliberen keresztül kicsit úgy érezhető, hogy a fejlesztésben is részt vesz.
Az első hírek 2009 őszén érkeztek, ekkor még 28-lövetűre volt tervezve a fegyver. Hamarosan kiderült azonban, hogy az ekkora befogadóképességet lehetővé tevő alumíniumprofil ára csillagászati, gyakorlatilag megfizethetetlenné téve az akkor még név nélküli eszközt. A következő lépésben 24-darabosra csökkent a tárkapacitás, de még ez is hatalmas, a PPS-énél sokkalta nagyobb tárat eredményezett.
Ennek az első prototípusnak még egy furcsa ?púpja? volt a tokon a tár felett, és elöl-hátul AMD-pisztolymarkolatot kapott, méghozzá úgy, hogy a mellső ellentétesen állt, mint a hátsó. A korai verzión még hátsó irányzék sem volt, a gyártó a csípőből tüzelés koncepciójára épített. Ezen modell 2009 decemberének első felében született meg, lett nyilvános fegyveres fórumon (www.9mm.hu).
A Rubber Rain (gumieső ? ami eléggé vicces, ráadásul ilyen nevű gumicsizmamárka is létezik) munkanevet kapó projekt tehát a következő körben kisebb kapacitású, ezzel kisebb tömegű és átmérőjű tárat kapott. Ez a 12-lövetű tár még így is az Onesta tűzerejének háromszorosát adta.
Ezután az addig erősen indusztriális (vagy inkább barkács) benyomást keltő fegyver külsejére is fordítottak némi időt, és ez lett a mi általunk tesztelt ?pre-production? verzió. Itt fa AK-pisztolymarkolat és sima előagy került az egyértelműen téglatest alakú, immár púp nélküli tokra. Ezen még Rubber Rain a lézergravírozott feliratozás, de a gyártó már közölte az új ? immár véglegesnek tekinthető  ?  nevet, Home Defender.
Ez már 2010 elején volt, ekkoriban kaptuk meg mi is tesztelésre a cikkben szereplő példányt.

Egy nagyon nagy revolver és egy pump-action shotgun szerelemgyereke

Az alcímben szereplő rövid summázatát lehetne adni a Home Defender működési elvének.
A fegyver lelke az egyébként szétszerelhető acélházban helyet kapó hatalmas forgódob. Ennek anyaga alumíniumötvözet, funkcióját tekintve ugyanazt végzi, mint egy revolver dobja, pár apró különbséggel. A dob házának hátfalán 12 kis furatot találunk, ide illeszkedik be az arretálást végző rugóztatott acélgolyó (és egyben ezeken keresztül láthatjuk hogyan léptet a dob és fogy a töltetünk). A dob házának felső részén elöl és hátul is kivágást találunk, értelemszerűen hátulról töltjük be a 9 mm R Knall riasztópatront, és elölről a 18 mm névleges átmérőjű gumilövedéket, természetesen zsírozva. Az osztott muníció két része közt szűkítést majd tágulási kamrát találunk. Semmilyen egybeszerelt lőszer betöltése nem lehetséges, a fegyver jogilag muzeális, így szabadon tartható.
A megszokott dobforgató koszorú is hiányzik erről a gigadobról, hiszen a dob elhelyezkedése miatt az hátul értelmetlen lenne. Ehelyett a dob palástján találunk nagyon mély szögletes ?árkokat?, ezekbe felülről illeszkedő alkatrész végzi a dob léptetését.
A dob léptetését az előágy lendületes hátrahúzásával valósíthatjuk meg, ez egyben megfeszíti a csak single action elsütőszerkezetet is. Ebből a szempontból tehát tényleg emlékeztet egy pump action (előágyszán-ismétlő) sörétes fegyverre. Annyi ? és ez esetben pozitív ? eltérés van, hogy a legtöbb pump-action puskához képest az előagyat előrefele nem kell rántanunk, azt saját rugója tolja előre. A csattanás előre-hátra is az amerikai akciófilmeket idézi, tehát a női felhasználók bátran Sarah Connornak érezhetik magukat a Terminator 2-ből.
A hátsó pisztolymarkolat és sátorvas inkább egy Kalasnyikovot idéz, hasznos funkció még, hogy a tok hátfalán levő furaton egy pirosra festett acélcsap emelkedik ki, ha a fegyver elsütőszerkezete megfeszített állapotban van. Ez azért is hasznos, mert amúgy nincsen semmilyen mechanikus biztosítás a Home Defenderen.

Semmi spiáter!

A Keserű Műveket a rossz emlékű flóbertkorszak okán a mai napig azonosítják a spiáterfegyverekkel. Pedig ma már saját gyártású fegyvereik kisebbik részében alkalmaznak csak cinket, és fődarabban annál is ritkábban. Az Onesta revolverek tokja és dobja is alumíniumötvözet, az Omerták pedig kizárólag acélból készültek műanyag ágyazással.
A Home Defender esetében sincs egy gramm spiáter sem, a feltűnően szögletes tok acélprofilokból, acéllemezekből készül, az elsütőszerkezet egyes elemeit acéllemezből lézerrel vágják ki. Az örömteli, hogy a korábbi dupla csövű Omertákra oly jellemző hatalmas, ronda hegesztési nyomok itt csak egy helyen, a tárfészek mögött ötlenek szembe.
Az alumíniumdob az egyetlen elem, ami erősen lassítja a sorozatgyártást, mert ezt egyenként marják ki alumíniumhengerből. Egyelőre nem terveznek olyan méretű szériát, ami egy öntőforma elkészítését profitábilissá tenné.
A fegyvercső itt is egyszerű, sima vascső, benne kisméretű keresztstifttel, hogy űrméretes fémlövedék kilövését meggátolják.
A mellső ágyazás és a pisztolymarkolat tesztfegyverünkön még fából volt, de mint jeleztük, ez csak egy köztes prototípus, nem a végtermék.

Pump up!

A Home Defender prototípusának tesztjéről készült videónkat a www.fegyvervideo.hu portálon is megtekinthetik. Most megpróbálom írásban összegezni a tapasztalatokat, melyeket egyébként a kifejlesztő cég is megkapott, és a következő prototípuson már számos változást emiatt eszközöltek.
A Home Defender nagyon masszív, és nagyon súlyos egyéniség, üresen
3,5 kg, amire még rájön a forgódob és annak háza, így töltve 4,5 kg fölé emelkedik a tömeg. Nem vagyok egy vézna gyerek, de ezzel pontosan lőni 5 lövést egymás után stabilan tartva, bizony kihívást jelentett. A gyártó által erőltetett csípőből lövés vagy a vállszíj a gyakorlatban egyáltalán nem bizonyult járható útnak. Erre bizony valamiféle válltámasz kell.
Ha összeszedtem erőmet, akkor persze a szóráskép gumis mezőnyben kifejezetten használhatónak tűnik, 7 méteren 5 lövés szórásképe 25 centi alatti, ami mellkasnál bőven kisebb. Ha valakinek nagy az arca, akkor abba is belefér…
A sütés egyáltalán nem rossz, bár hadifegyveres, de ide pont az kell. Az irányzékok a célnak megfelelnek, de a tok tetejére is tennék egy szereléksínt, red dotnak. A tok jobb oldalán már volt egy lézernek vagy fegyverlámpának, ami dicséretes, csak nem tudni, hogy a sorozatgyártmányon is lesz-e ilyen opció.
A működtetés közben zavaró, hogy az előagy fája csúszósra lakkozott, illetve, hogy a csuklón levő karóra kényelmetlenül nekiverődik ?pumpáláskor? a széles forgótárnak. Emiatt mi javasoltuk a visszatérést a mellső pisztolymarkolathoz, méghozzá hátranyilazott kialakításban. Azzal sokkal nagyobb erő fejthető ki hátrafele, és a csukló pozíciója is távolabb kerül a dobtól.
A tárkioldó az, amit még hátrébb helyeznénk el, a sátorvas közepe tájára, és akkor a hátsó pisztolymarkolatról nem kéne elvenni a kezet tárcseréhez.
Nagyon örömteli, hogy a zsírozott gumilövedékek betöltéséhez nem kellett szerszám, elég volt hüvelykujjunkkal helyére nyomni azt. A töltés maga egyébként eléggé hosszadalmas, így magunk részéről nekünk bőven elég a 12-es dob, nem vágyunk 24-lövetűre. Fontos nem elfelejteni, hogy a tár kilövése után ne a lövedék betöltésével, hanem a kilőtt hüvelyek ürítésével kezdjük! Ellenkező esetben bicskával nyúlkálhatunk a hüvelyperem alá.
A Keserű Művek jellemzően a saját fegyvereibe mostanában az MFS-sel gyártatott, saját nevére felcímkézett riasztópatronokat javasolja. Így először mi is ezzel próbáltuk. Körülbelül a harmadik tárnál azonban gyönyörűen megszorult a dob és nem is akart tovább forogni, ha a fegyverben volt. Kívülről nem is látszott semmi oka az akadásnak. Már kezdtünk teljesen elcsüggedni, hogy tönkretettük az új játékszert, amikor is kipróbáltuk más gyártó patronjaival. Láss csodát, a Home Defender megjavult!
Utóbb ?nagyítózva? kiderült a hibaok. Az elszennyeződött szűk töltényűrökből a vaskos MFS-KES riasztó kismértékben kicsúszott, és megszorult ?vállban?, mint Micimackó. Ezáltal a dob szorulni kezdett. Umarex-PTS (szürke dobozos) és Sellier and Bellot riasztóval csodásan ment a tüzelés, sőt, a hüvelyek is szinte kiestek a gravitáció hatására.
A Lapua (Schönebeck) lila papírdobozos riasztó is jól működött a fegyverben, azonban ennek hirtelen emelkedő gáznyomása átégeti, átlyukasztja a gumilövedéket, ami vélhetően nem használ a torkolati energiának.
Ami ismét produkálta a megszorulási hibát, az az RWS-féle fekete színű műanyag dobozos (sárga címkés) 9 mm Knall volt. Minden tesztelt töltény természetesen gyér füstű lőporral töltött.
Amennyiben nem az akadósnak bizonyult fajtákat táraztuk, úgy hibátlanul muzsikált a nehéz vas, mintegy 80 lövést adtunk le. Valószínűleg a töltényűrök bővítésével-polírozásával, illetve az átömlőfurat méretének variálásával a sorozatgyártmányon kizárható a hüvelybedagadásból eredő megszorulás.
A lövések torkolatdöreje moderált, csekélyebb, mint egy normál 9 mm-es rövid csövű gázrevolvernél. Ellenben, amint azt a zsírozva töltendő gumisoknál már megszoktuk, a füstfelhőképzés szinte ködbe borította a lőteret, főként 12 lövés gyors egymás utáni leadásakor.

Törés-zúzás

A torkolati energia a többi 18 mm/9 mm R Knall gumilövedékeshez hasonlóan 80?120 joule között mozog kenéstől, riasztópatrontól függően. Az igazán szemléletes érzékeltetéshez érdemes megnézni a videónkat. Az irodai szék szövet-szivacs, kemény műanyag összetételű támláját átüti a lövedék 3?4 méteren belülről lőve.
Vízzel teli másfél literes palack szétfröccsenése is meg lett örökítve mozgóképben, nagyon látványos, ahogy a lövedék becsapódási pontja egyben marad, ettől lefele és felfele szinte teljes hosszban szétnyílik a műanyag, víz pedig alig marad a flakonban.
A műanyag tapétaragasztós vödör pedig semmiféle akadályt nem jelent.
A Home Defender veszélytelenül feszteleníthető, ha az előágyat hátul tartva húzzuk meg az elsütőbillentyűt, majd lassan engedjük előre az előagyat.

Újabb verzió

Amint egyik fotónkon látható, a tesztek során megfogalmazott kritikai észrevételek egy részét felhasználták, megfogadták a következő ?pre-production? verziónál. Ezen már elöl is műanyag pisztolymarkolat van, és kihúzható acélrúd válltámasz.
Reméljük ezek a sorozatgyártmányra is átkerülnek.
Az persze felmerülhet, hogy biztosan szükség van-e egy 12-lövetű lakásvédelmi traumatikus fegyverre? Én a magam részéről egy Omerta?Onesta párossal meg némi gázrevolverrel sem alszom nagyon nyugtalanul, ami a nem halálos opciókat illeti. A gyártó maga a tömeges bűnelkövetési magatartásformák elszaporodását hozta fel érvnek, bár talán még nem tartunk ott. Mindenesetre a túlbiztosítás meg némi paranoia sosem árt. De mindenesetre 12-lövetű eszközzel ?zúzni? mókásabb, mint egy 2-lövetűvel, az bizonyos. A kompakt, de nagy tűzerejű Home Defender persze nemcsak az otthont védheti, hanem egy üzletet, raktárat vagy egyéb lopásnak-rablásnak fokozottan kitett telephelyet is. A 24-es tár mint opció be van ígérve, de ennek árát brutálisan magasan, az egész fegyveréhez közel kívánják megszabni.
Exportot, illetve rendvédelmi felhasználást megcélozva a szerelt lőszeres 12/35-ös verzió kifejlesztése sem elképzelhetetlen.
A legérdekesebb kérdés persze az ár, de ennek pontos nagysága e sorok írásakor nem ismert, gyakorlatilag ?70 ezer környékén? a legpontosabb eddigi információ, ami a gyártóból kicsikarható. Az eszköz teljesen acél voltához és kategóriájában páratlan tűzerejéhez képest ez még elfogadható is lenne.

Vass Gábor
www.keseru.hu

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás