SW1911 – – XXI. századi M1911?
Az alább következő pisztoly maga a paradoxon. 5 évvel ezelőtt még szimplán lehülyéztük volna azt, aki azt állítja, hogy a Smith and Wesson az éppen elpusztuló félben levő nagy történelmi ellenfél, a Colt emblematikus modelljét, az M1911-et fogja gyártani. Mára azonban ezt is megértük.
Nem előzmények nélkül való
Az első és második világháború alatt, mint az közismert, a Smith and Wesson a .45 ACP M1911-pisztolyok iránti katonai igényt töltőtárcsás M1917 revolverekkel váltotta ki. A cég mai legtöbb öntöltő pisztolyának elődje, az M39 eleve a 9 mm Luger lőszert tüzelte, és revolverező elsütőszerkezetű volt. Az első .45 ACP kaliberű Smith and Wesson öntöltő pisztoly megjelenésére egészen az 1980-as évekig kellett várni (ezekből lett aztán kompakt, majd szubkompakt méretű is), de mindegyikük az SW M39/59-re épült. Készültek ebből is csak single action sütésű sportváltozatok, de jórészt “custom shop item”-ek voltak, tehát igen kis sorozatban gyártották őket. A Walther-ral történt együttműködés keretében a P99/SW99-nek is elkészült egy .45 ACP kivitele, de úgy tűnik a jenki hazafiúi lelkesedés ennél többet kívánt.
Az 1990-es évek végefele a Performance Center (a Smith and Wesson belső tunningműhelye) elkészítette az M945-tel kezdődő típuscsaládot (Kaliber 2000/32.), melynek külseje, kezelőszervei már erősen M1911 jellegűek voltak, azonban a pisztoly maga nem volt már, mint egy hagyományos harmadik generációs SW-öntöltő más ruhában. A kis sorozat miatti magas ár (1500 USD) okán ez a típuscsalád nem lett igazán sikeres.
A Colt háttérbe szorulásával olyan új M1911-gyártók/forgalmazók jelentek meg az amerikai piacon, mint például az elsöprő sikert arató Kimber. A Kimber M1911-eseinek tokját és szánját azonban maga a Smith and Wesson gyártotta, mégha ezt nem is reklámozták széleskörűen. Vélhetően az időközben amerikai tulajdonba visszatért Smith and Wesson vezetői észlelték, hogy a tulajdonképpen majdnem máluk gyártott termékből a Kimber csaknem 40 ezret el tud adni évente, akkor ott nekik is van keresnivalójuk. A nagy 2002/2003-as modelloffenzíva keretében piacra dobták hát a Smith and Wesson történetének első valódi M1911-pisztolyát, az SW 1911-et.
Lényegesebb szerkezeti változtatások az eredetihez képest
Az M1911-et John Moses Browning tervezte még a múlt század elején, azonban messze nem saját jószántából, hiszen az amerikai haderők tenderén kellett megfelelnie. A 9 mm-es lőszerről a .45 ACP-re való áttérésnek köszönhető a korábbi Browning pisztolykonstrukciókhoz képest bonyolultabb megoldások jelentős része. A szerkezet több szempontból nem felel ma már meg sem a biztonsággal, sem a tömeggyárthatósággal kapcsolatos számos elvárásnak, a Smith and Wesson tehát minimálisan módosított, ahol jónak látta.
A kívülről legjobban látható eltérés a hüvelyvonó elhelyezése. Az eredeti M1911 esetében ez az alkatrész kívülről nem látható módon, a szán belsejében futott. Beszerelése hátulról történt. Ennél is nagyobb probléma, hogy a hüvelyvonót beszerelés előtt egy picit kézzel meg kell görbíteni, különben nem fog megbízhatóan működni a fegyver. Egyszer sikerült átfutnom egy amerikai szakcikket, melyben csekély másfél oldalon ennek az egyetlen alkatrésznek a helyes beszerelését és ellenőrzését taglalták, azóta még kevésbé bírom az egész konstrukciót komolyan venni…
A Smith and Wesson az SW1911 esetében az összes többi (központi gyújtású) öntöltőjén is alkalmazott, a szánba oldalról beszerelt hüvelyvonót épített be, ami jó húzásnak bizonyult, hiszen hüvelykivetési hibát egy darabot nem tapasztaltunk a teszt során. Ráadásul az alkatrész esetleges törése esetén könnyen, gyorsan kicserélhető egy csereszabatos darabra. Az eredeti M1911 helyretoló rugója csak a cső kb. fele hosszúságáig tart, ami a szerelés nehézkességét, illetve a rugó élettartamának csökkenését okozza. Az SW1911 esetében teljes hosszúságú helyretoló vezető rudat kapunk, ami ráadásul acélból van, így jótékonyan csökkenti a hátrarúgást. (Viszont a szétszerelést alaposan módosítja.)
Az M1911 esetében a csőretöltve, bebiztosítva viselés volt a főszabály (a hadseregben nem, ott cső alá töltve viselték a fegyvert). Az ütőszeg pedig ilyenkor szépen szembenéz a csőben levő töltény csappantyújával, csőtorkolatra leejtéskor előfordulhat véletlen elsütés, amire több példa is ismert. Maga a Colt is észlelte a problémát (különösen, mivel a véletlen elsülés elleni védelem az 1980-as évekre a rendvédelmi szervek által rendszeresített típusoknál alapkövetelménnyé vált), így a Series?80 modelljein az elsütőbillentyű által működtetett passzív ütőszegbiztosítást kezdett alkalmazni. Ennek két hátránya volt. Az egyik, hogy a jó sütést alaposan lerontotta, a másik, hogy a Colt ezt leszabadalmaztatta, tehát más Egyesült Államokbeli gyártó nem alkalmazhatta. (A kanadai Para-Ordnance-ra például ez nem vonatkozott.)
A 2000-es évek elején a Kimber olyan passzív ütőszegbiztosítást épített be, amely a markolatbiztosító által került aktiválásra, így a sütési erőt szerencsére nem befolyásolta, úgy meg ritkán esik le egy pisztoly, hogy közben a felhasználó fogja a markolatot. Mivel ugye a Kimber pisztolyok fődarabjait a Smith and Wesson gyártja, így az SW1911-en is ezt a megoldást alkalmazták. Az ütőszegbiztosító reteszelő tömbje (dugója) a szán jobb hátsó részében helyezkedik el.
Visszahívási akció
A dolog azonban nem megy olyan simán mint gondolnánk. 2003. nyarán a Smith and Wesson a visszahívási akciót rendelt el (http://www.smith-wesson.com/CatalogManual/sw1911recall.htm), mert a JRD0000 és JRD4750 gyári szám közé eső példányokon a biztosítódugó (safety plunger) beragadhat, ez pedig balesethez vezethet. Az általunk tesztelt példány bizony sajnos pont ebbe a gyári szám tartományba esik, de nem dobáltuk a fegyvert összevissza, hogy kiderítsük, a hiba fennáll-e. Levett szánnál megnyomva a biztosítóelemet, az magától visszaugrott, így látszólag ezzel nincs semmi probléma.
Szerszámigény
A szerkezet módosulásánál említettem, hogy a hosszú helyretolóvezető rúd a részleges szétszerelést erősen módosította, mégpedig annyira, hogy ahhoz szerszám szükségeltetik. Ez a szerszám egy, a csővezetőhüvely homloklapjának megfelelő kivágással bíró kis kulcs, amit a pisztolyhoz adnak.
A töltetlenség alapos ellenőrzése után nyugalmi pozícióban levő szán mellett benyomjuk (és úgy tarthuk) a cső alatt levő kupakot, mely egyébként arra szolgál, hogy a helyretoló rugó erejét átadja a szánnak. Ezután ráillesztjük a kulcsot a csővezetőhüvelyre, és igyekszünk azt elfordítani. Mivel azonban a rugó kupakja eközben folyamatosan nyom, a kulcs többször leugrik a helyéről, mielőtt a műveletet el tudjuk végezni. A csővezetőhüvely elfordítása után az kivehető, közben az helyretoló rugó és kupakja is előreugrik a cső alól. Eztán az immár rugóerő által nem nyomott szánt hátrahúzzuk annyira, hogy a szánon levő félkör alakú illesztőjel a szánakasztó kar vége felett legyen. Ekkor kihúzható jobbról balra a szánakasztó. Mivel ennek tengelye tartja a csőkengyelt, így a részben szétszerelt szán, benne a csővel immár lehúzható a tokról. A helyretolószerkezet eltávolítását követően a szánból a csövet előrefele tudjuk kivenni.
Már a szétszerelés sem volt egy fáklyásmenet, az összerakás pedig egyenesen rémálomszerű. A kengyel bejátszása a helyére, helyretoló rugó visszaszerelése komoly tízperceinkbe került, és állandóan attól rettegtünk, hogy a kirepülő acélkupak esetleg ne verje ki a szemünket. Lehet, hogy sok tekintetben XXI. századivá alakította a Smith and Wesson az M1911-et, de ezen a téren ismét a XX. század elején találtuk magunkat.
A .45 ACP kaliberű pisztoly egyébként a megszokott Colt-Browning reteszelést alkalmazza, a cső a szakállán levő kengyelen keresztül kapcsolódik a tokhoz, e kettős forgásközéppont körül elfordulva billen le a csőfar. A cső 2 db reteszelőbordával kapcsolódik a szánhoz. A csőszakáll nem tartalmaz klasszikus értelemben vett adogatópályát, az a tokon, a tár előtt van. A csőbe tartó tölténynek tehát “ugrania” kell egy kicsit, ami nem javít a csőretöltési megbízhatóságon. A cső felső részén, a töltényűr mögött egy kis kerek kivágás található, melyen keresztül vizuálisan is meg lehet győződni a csőretöltöttségről.
A belső részeket megvizsgálva az elkészítés minősége elsőrangúnak bizonyult, szinte semmi gépnyom, vagy öntési sorja nem maradt. Az illesztés példaszerű, semmi nem lötyög, sőt a csővezetőhüvely szinte már túl szoros. Más kérdés, hogy a Smith and Wessontól rosszabbat nem is lennék hajlandó tolerálni.
Külsős beszállítók
A pisztoly alkatrészeinek nem mindegyikét készíti a Smith and Wesson házon belül. Az oldalról lapított háromszög profilú, kifejezetten rejtett viselésre optimalizált fix nézőke 2-pontos jelzésű, a Novak cég gyártja, anyaga acél. A tár az eredeti M1911-eken egysoros, 7 db .45 ACP lőszer befogadására alkalmas volt, általában nem szétszerelhető, tisztíthatatlan kivitelben. A Smith and Wesson M1911-e az iparágban legjobbként elismert Wilson Combat-féle tárakat használja, melyből 2 db jár a fegyverhez. Ezek szétszerelhetőek, testük rozsdamentes acél (bár én láttam külföldi szaklapban SW1911-hez tartozó kékített tárakat). A Wilson-féle tárak nem 7, hanem 8 db lőszer befogadására alkalmasak, melyet úgy értek el, hogy a tárfenék kilóg a markolatból, így a tár praktikusan egy kis pufferben végződik, mely tárkioldáskor védi a tárat a sérüléstől. A tár adogató műanyagtömbjét pedig, hogy a nyolcadik (utas a halál) is beférjen befele kimélyítettre képezték ki.
A nagyobb kapacitású tárnak azonban több gyakorlati hátránya is akad. Az nyolcadik lőszert csak komoly nyomorgatás árán lehet belepréselni. Ha pedig már benne van, akkor a pisztolyba csak igen kemény kézzel lehet a tárat belenyomni, célszerű néhányszor izomból rácsapni a fenekére a biztos rögzítéshez.
Sokat csuklik!
Az SW1911 igen szép fegyver. A matt rozsdamentes acél tok és szán és a fekete kezelőszervek csábítóan mutatnak. Ezen túlmenően az egysoros tár és a remek gumi markolathéjak is emelik a komfortérzetet lövészet közben. A markolat hátsó részén levő Ed Brown-hódfarok kizárja, hogy a kakas beleverjen a kezünkbe lövés közben, illetve a markolatbiztosító kiemelkedő része is segíti a helyes fegyverfogást. A kakasrugó háza egyenes és finom kiemelkedésekkel csúszásmentesített. A sütés kiváló, de a sütési pont még állítható is. Az elsütőbillentyű alumíniumból készült, könnyített, csakúgy, mint a kakas. Minden együtt van tehát, ami az élvezetes és eredményes lövészethez szükségeltetik. Így korábbi számos ellenérzésünket a típussal szemben félretéve, kezdtük el a lövészetet.
Az alkalmazott lőszer a legáltalánosabbnak tekinthető 230 graines FMJ-lövedékes (MFS-gyártmányú) töltény volt. Ehhez a lövedéktömeghez és -formához konstruálta Browning eredetileg a pisztolyt. Csakhogy. A pisztoly csőretöltési akadályainak számát 15-nél meguntuk számolni, 100 lövésből legalább 20 akadályt produkált. Az akadályok mind egyformák voltak: a csőbe igyekvő lőszer a tárból kifele félúton keresztbeállt. Arra gyanakodva, hogy az egyik tár hibás, kicseréltük, de a másik tárral sem volt soha képes kilőni egy teljes, 8-as tárnyit. Az akadályok a legelsőtől a legutolsóig véletlenszerűen a tár minden állapotánál felmerültek. Hüvelykivetési hibánk egyáltalán nem is volt, a csőretöltési hibáknál pedig a töltény el sem jutott odáig, hogy beakadhasson a hüvely hornya a hüvelyvonóba. Érdekes látvány lehetett, amikor jelre nekirontottam a 4 db IPSC-célnak, majd két lövés után heves káromkodások közepette rángattam ki a tárat és a szánt húzogatva próbáltam a keresztbeakadt lőszertől megszabadítani, majd újratölteni a fegyvert. Ritkán kerül 30-40 másodpercembe 4 db papírlap lelövése…
Ne érhessen azonban vád, hogy én vagyok fakezű, és csak nálam akadt el ez a míves fegyver, a 2 Kaliberes tesztelő mellett egy tapasztalt külsősnek is odaadtuk a fegyvert néhány lövésre, de egy 8-as tárat neki sem sikerült leadni akadály nélkül. A gyári új állapotú fegyvert a lövészet előtt egyébként finoman átolajoztuk, tehát ez sem lehetett a hiba oka.
A kezelőszervek egyébként kellemesen jártak, bár a növelt méretű biztosítókar mellett a szánakasztót is megnyújthatták volna hátrafele, mert így fogásváltással és némi erőlködéssel lehetett csak működtetni. A kezelőszervek jobbkezesek ugyan, de a biztosítót könnyen ki lehet cserélni egy kétkezesre. A biztosítókar sajnos nem működött tökéletesen. Ugyanis leeresztett kakasnál is volt egy kis mozgása felfele, ami éppen elég ahhoz, hogy ne engedje a szánt hátrahúzni. Tehát, ha valaki esetleg cső alá töltve hordja és támadás esetén csőre akar rántani, az itt csúnyán járhat. Ezen persze 1 mm-nyi fém lepolírozásával könnyen lehetne segíteni, de egy ilyen kategóriájú terméknél nem elvárható, hogy a végfelhasználó reszelgessen.
Pontos, de nagyon!!!
Az SW 1911 előnyére kell azonban írnunk, hogy az általunk kipróbált egyik legpontosabb nagykaliberű öntöltő pisztolynak bizonyult. Magam 25 méterről 4-6 centis 5-lövéses szórásokat lőttem, 15 lövés szórása (szabad kézből természetesen) a 8-a lőlap célfeketéjének szűk 1/3-át foglalta el. Ennél is izgalmasabb volt azonban az, amit 50 méterről produkált a szerkezet! 3 lövés szórását sikerült 10 centis körön belül elhelyezni, míg volt olyan próbálkozás, amikor a 3 lövésből kettő a kilences körön belül csapódott be. Nem semmi ez egy mozgó csöves reteszelésű, fix irányzékos, alapvetően önvédelmi szerepkörre szánt pisztolynál.
A lövés komfortérzete a nagy, 1200 gramm feletti töltött tömegű pisztolynál kifejezetten magas volt, csak az egyik tesztelő panaszkodott arra, hogy a tesztelés vége fele a markolatbiztosító és a tok illeszkedése nyomot hagy a tenyerén. A lomha, nehéz .45 ACP lövedékek egészen érdekesen lassú hátrarúgást produkáltak. A lövés közben szépen lehetett látni a mozdulatlan irányzékokon keresztül, ahogy kicsap a torkolattűz, és csak ezután kezdett el a szán hátraindulni, és a fegyver felfele mozdulni.
Nem olcsó holmi
Az SW1911 elsősorban önvédelmi szerepkörre készült (és szerintem hamarosan megjelenik a kisebb, Commander és/vagy Officer?s méretű kivitele is), erre azonban szerintem elavult szerkezete (csak SA sütés, bonyolult karbantartás) és igen nagy tömege miatt kevésbé alkalmas. A tesztelt példány pedig megbízhatatlansága okán egyáltalán nem alkalmas arra, hogy életünket bízzuk rá! Pontlövészetre kiemelkedő pontossága okán kiváló lenne, azonban – Európa számos országától eltérően – nálunk nincs mód arra, hogy 9 mm-nél nagyobb lövedékátmérőjű lőszert tüzelő fegyverrel elindulhassunk versenyen. Szituációs lövészethez egy kétsoros tárral készült nagyobb kapacitású modell szükségeltetne. Steel Challenge-re azonban már alapkivtielben is kiváló a pisztoly. A megbízhatóvá tétel azonban itt is alapkövetelmény lenne. A pisztoly az USA-ban 700-800 dollár környékén szerezhető be, de természetesen Európában minden drágább, hazánkban az SW1911 mintegy 340 ezer forintért szerezhető be.
A gyártó az interneten:
www.smith-wesson.com
Vass Gábor
