Remington R-15 Predator Carbine CS
Az utóbbi másfél évtizedben a két klasszikus amerikai hadifegyvert, az M1911 pisztolyt, és az M-16/AR-15 öntöltő puskákat számtalan tengerentúli cég kezdte el gyártani, és még több felcímkézni saját nevére. Az utóbbira lesz kiváló példa cikkünk tesztalanya, a Remington R-15 Predator név alatt forgalmazott újdonság.
Hadipuskaként leáldozóban
Azt már számtalanszor leírták, hogyan alakult az AR-15/M-16 előélete, mint hadipuskáé – röviden emlékezzünk csak meg róla. Eugene Stoner a maga korában forradalmian új fegyvert hozott létre az ArmaLitenál (mely a Fairchild repülőgépgyártó melléküzemága volt), könnyű, egyszerű, moduláris puska volt az AR-10 és az AR-15. Az akkori konvenciókkal szakítva igen nagymértékben műanyagból és alumíniumból készült, a modern tömeggyártás igényeinek megfelelően. A gyártás aztán a Colthoz került, előbb a légierő, majd a hadsereg is rendszerbe állította a fegyvert. A helytelenül módosított lőpornak és a karbantartásigény nullának hazudása miatt aztán Vietnamban sorra akadtak el a fegyverek, igen rossz hírre téve szert.
A dolgok aztán kezdtek helyre rázódni, felkerült a zár előretolását lehetővé tevő tolóka (forward assist) a tok jobb oldalára, új lett a lőportöltet és tisztítókészlet is került hozzá. Az 1980-as évekre az M-16A1 kifejezetten megbízható hadipuska lett – a konstrukció keretein belül. Aztán jöttek a rövidebb verziók, mára már a harcoló alakulatok többsége a rövid csövű M4 karabélyt veti be. Ennél azonban megint lecsökkent a megbízhatóság (eltérő méretezésű gázrendszer), és a 21. század amerikai háborúit az elképesztően mocskos-poros Afganisztánban és Irakban kell megvívni. Az M-16 és változatai itt “visszaszerezték régi rossz hírüket”, napi többszöri pucolás ellenére rendszeresen akadnak. Az amerikai haderő az összes “molyzsákban” tartott M-14-est elővette, és bizony néha megint az ellenség AK-it szedték össze
2008 őszétől az elit gyors reagálású alakulatokat tömörítő SOCOM megkapja az első nagy szériában gyártott SCAR-L és SCAR-H önműködő puskáit, az M-16 napja tehát hadifegyverként elkezdett leáldozni. Mellesleg akkor is ez a típus tartja a rekordot a legtöbb ideig szolgálatban álló egyéni lövészfegyverként az USA fegyveres erőinél.
Ahogy az már lenni szokott, a katonai pálya után, illetve mellette következik a civil karrier.
Minek ennyiféle?
Stag Arms, Rock Island Armory, Colt, Bushmaster, Remington, DPMS, Barret, Smith and Wesson, Fulton Armory, DSA, Eagle Arms, FN-USA, Century Arms, ArmaLite, HK-USA, Olympic Arms, Wilson Combat – az AR-15-klóngyártó/felcímkéző iparág tagjainak listája még korántsem teljes, és most csatlakozott a Remington is.
A változatosság gyönyörködtet, vagy inkább a “szerezzünk profitot, mielőtt összeomlik/telítődik a piac” áll ezek mögött leginkább? Is.
Az AR-15-ösök példátlan mértékű népszerűségnövekedésének nagyon sok oka van, próbáljuk ezeket számbavenni, és akkor a bemutatásra kerülő fegyvert is “érteni fogjuk”.
A legfontosabb az, hogy maga a konstrukció olcsó gyártástechnológiára épül, könnyen tömeggyártható – tulajdonképpen bárki megengedheti magának. Egy jó minőségű AR-15-klón neves gyártótól alig kerül 30-50%-kal többe, mint egy szolgálati kategóriás öntöltő pisztoly.
Az alkatrészek gyakran még különféle gyártók AR-15-verziói között is csereszabatosak, az egész fegyver moduláris felépítésű. Az amerikai polgár tehát különböző válltámaszokkal, csőhosszokkal, irányzékkal szerelheti fel puskáját, éppen aktuális igényei, vagy a divat szerint.
Ezt annál is inkább megteheti, mivel a hatályos amerikai fegyverjog szerint csak a tok alsó része (lower receiver) számít fődarabnak (registered part). Tehát csak ezen – sorozatszámmal ellátott – alkatrészt kell engedélyes fegyverboltból megvenni, minden más (tehát zárak, tokfelsőrészek, csövek stb.) szabadon, akár postai úton is beszerezhetők. A rövid otthonvédelmi 16,5″-es karabélyból tehát a felsőrész cseréjével pillanatok alatt elő lehet állítani egy 24″-es nehéz csövű, távcsővel ellátott 300 yardos céllövőpuskát.
Ugyancsak nem probléma már a szereléksínes tokkal (nincs hordfogantyú) bíró “flat top” modellekre szinte semmilyen optika szerelése, de a cserélhető előágy RIS/RAS sínesre való átépítése hozta meg az igazi flexibilitást. Ide jöhet fegyverlámpa, mellső markolat, lézer, tetejére éjjellátó – egy AR-15 jobban feldíszíthető, mint egy karácsonyfa.
A moduláris konstrukció megkönnyíti a kaliberváltást is. Valószínűleg hihetetlen, hogy mennyiféle kaliberre alakították át az eredetileg 5,56×45 mm-es platformot.
A Colt már az 1970-es években kísérletezett a 9 mm Luger kaliberű géppisztolyváltozattal, ez öntöltő karabélyként ma is több gyártónál megvehető. A .22 LR szabad tömegzáras váltókészletekhez – plinking pontosság mellett – a csövet cserélni sem kellett, az is “huszonkettes” tulajdonképpen. De ami lőszer a tárfészekbe tolható tárba belefér, arra elkészítették a fegyvert: 6,5 mm Grendel, 6,8 mm SPC, 5,45×39, .204 Ruger és még ki tudja hány.
Az újabb divatok között a nehéz lövedékes, nagy kaliberű lőszerekre való átcsövezés dívik, a .450 Bushmasterrel például lehet Grizzlyre is menni. Eugene Stoner könnyű fekete kis kaliberűje körül nagyot fordult a világ.
A korábban jórészt 9 mm Luger kaliberű géppisztolyokat favorizáló SWAT-teamek többsége is áttért az olcsóbb és jóval nagyobb teljesítményű M4-bázisú karabélyokra. Lakott területen expanzív lövedékkel nem kell tartani a nagy átütéstől, de lövedékálló mellényes bűnözők/terroristák ellen sokkal jobb a karabélylőszer, illetve szükség esetén akár 200 méteren túlról is lehet “rendfenntartani”. A korábban egyeduralkodó pumpás sörétesek helyett/mellett is M16-származékok kezdtek el terjedni az utóbbi 5-6 évben (főként 2001. szeptember 11. után figyelhető meg az amerikai rendvédelmi szervek militarizálódása).
A sportlövők is felfedezték maguknak, ma már – bármilyen meglepő – az 500 méter feletti statikus pontlövő versenyszámokban is (szénné tunningolt, nehéz lövedékes lőszerű) AR-15-ösök vették át a terepet a nagyobb kaliberű és acélosabb elődeiktől. A 3-fegyveres szituációs lövészetben pedig kezdetektől fogva ez a fegyvercsalád volt az egyik legnépszerűbb, hiszen a versenyzők jelentős része ilyennel szolgálatot teljesítő rendőr vagy katona.
Természetesen időközben az alapfegyverek rengeteg gyártója mellett ezernyi kis cég kezdett el kiegészítőket gyártani a sok millió példányban eladott öntöltő puskához. Az póttárak, tusák/válltámaszok, pisztolymarkolatok, előágyak, csövek, kezelőszervek, optikák, csőszájfékek garmadája vásárolható a fegyverhez – egyetlen más puskához sincs ennyi extra.
Az 1994-2004-es Assault Weapon Ban (AWB), mely számos militánsnak tekintett kiegészítőt letiltott az öntöltő puskákról, és lekorlátozta 10-re a tárkapacitást is, csak időlegesen tudta az AR-15 diadalútját lassítani. Különösen, mivel kiszuperált katonai tárak tömegei voltak elérhetőek olcsón.
2004 után pedig újból teljes gázzal dübörög a biznisz, még a Smith and Wesson is beszállt, a Military & Police-modellekkel elsősorban a rendvédelmi piacot megcélozva. A vadászati szegmensben eddig főként varminternek (apróvad-irtásra) használták a .223 Rem. AR-15-ösöket. A Remington új modellje viszont Predator (ragadozó) névvel már nem csak a prérikutyák ellenfele kíván lenni.
Az utóbbi években megoldották a direkt gázelvételes (“oda ürít, ahol eszik”) rendszerből adódó elkoszolódási problémákat is. A Heckler und Koch 416 nyomán “short stroke” gázdugattyú került a cső fölé, ezt aztán számos gyártó lekoppintotta. A katonai karrier tehát nem is biztos, hogy véget ért, mert nemrégiben Norvégia rendszeresítette a HK-féle gázdugattyús M16-ot.
Ki gyártja valójában?
A tengerentúli fórumokon hamar rájöttek a turpisságra, a drága marketingkampánnyal beharangozott Remington R-15 valódi gyártója nem az Ilion/NY-ban működő Big Green (Nagy Zöld), hanem a Bushmaster.
A Bushmaster az egyik legnevesebb M16-klóngyártó, száznál többféle kivitelben gyártja ezeket a fegyvereket, még szénszálas műanyag tokos kivitelű is van (a Carbon-15-öt gyártó cégecske bekebelezése után). Számos rendvédelmi szerv ellátóiként is működnek. A Remington R-15 minőségével tehát nem lehet származása miatt gond.
A Bushmaster és a Remington tulajdonosa ráadásul egyazon cég, a Cerberus-csoport, így legfeljebb házon belüli konkurenciáról lehet szó. De talán azok a konzervatívabb vadászok is elcsábulnak a jól bejáratott Remington név hallatára, akik gonosz fekete Bushmaster-puskát nem vennének.
Külön érdekesség, hogy a Remington Predatorral szinte azonos – és szintén Predator nevű – Bushmaster-fegyver kb. 200-300 dollárral még drágább is.
Ragadozók klubja
A Remington új öntöltő puskája még csak az idén jelent meg, de máris számos alváltozatban vásárolható meg.
A konfigurációk olyanok, hogy az USA gyakorlatilag minden államában szabadon lehessen forgalmazni, és vadászati célra használni. Emiatt van a szánalmas 5-lőszeres kapacitású tár is.
A két kaliber egyelőre a .223 Remington és a .204 Ruger. Az utóbbi – mely aránylag friss, nem is elterjedt lőszer – sejtetni engedi, hogy hamarosan lesz “RugeR-15” is, legalábbis a pletykák erről szólnak.
A Remington R-15 saját alváltozatai a következők (mindegyik van mindkét kaliberben):
– Predator Rifle 22″-es csővel, fix tusával,
– Predator Carbine 18″-es csővel (ez szándékosan nem az USA-ban jogszabályilag minimális 16″, mert Kanadában is árulni kívánják, ahol 18″-es csőhossza limit hosszú lőfegyvernél), fix tusával,
– Predator Carbine CS (CS = Collapsible Stock), tehát 18″-es csőhöz betolható válltámaszt tartozik, olyan, mint a katonai M4 karabélyé. Tesztfegyverünk is egy ilyen kompak teszköz volt.
Szerkezet a zöldségbolt alatt
Megértem én, hogy vadászokat célozták meg az USA-ban ezzel a fegyverrel, de engem hihetetlenül taszít az erdei-növény-tereptarkára mázolt Predator látványa. Lenne egy egyébként feketében kifejezetten dögös külsejű szerszám, és akkor elrontják. Nekem egy dísznövénybolt és egy zöldségkereskedés képe ötlik fel, ha tapsifüles lennék, biztos megrágcsálnám.
Az extravagáns színek mögött azonban kifejezetten hagyományos AR-15 belsőt találunk. A fegyver forgózárfejes reteszelésű, a zárkeretet a felső nyúlványára direktben a csőből rávezetett lőporgázok lökik hátra. Nincsen tehát gázdugattyúja, csak egy vékonyka gázcső az egyébként alumíniumból levő mellső ágyazás alatt.
A fegyver kétsoros szekrénytárból tüzel, elsütőszerkezete (belső) kakasos, csak egyes lövés leadására alkalmas.
A helyretoló szerkezet a válltámaszban helyezkedik el, már csak ezért sincs az alapkonstrukciót megtartó behajtható válltámaszos AR-15. A Predator CS válltámasza is csupán betolható, és a lövész testméreteit figyelembe véve különböző hosszokon rögzíthető.
Az AR-15 részleges szétszerelése kifejezetten egyszerű, körülbelül annyira gyors, mint egy Kalasnyikové.
A töltetlenség ellenőrzése után a tokon hátul, a pisztolymarkolat felett levő keresztcsapot ki kell húzni, és a cső-felső tok szerkezet kompletten előre lenyitható (mint egy dupla sörétes puska). Ekkor a tokból hátrafele kihúzható a zár és a felhúzókeret.
Az elöl levő keresztcsapot is kivéve levehető a komplett felsőrész, de erre a rutinszerű karbantartáshoz nincs szükség. A fura felületkezelés okán a tok alumínium alsó és felső része egyaránt fehéres színű belül. Furcsa látvány, de könnyű látni, honnét kell kormot kipucolni.
A Predator szétszerelése közben egyetlen durva megmunkálási nyomot vagy hasonlót sem találtunk, kifejezetten szépen elkészített a fegyver.
Kezelőszervek – kényelmesen elhelyezve
Azt a legelvakultabb Kalasnyikov-mániások sem tagadhatják, hogy az orosz föld terméke finoman szólva is elbukik a kapitalizmus mákonyának tekintett ergonómia terén.
A jobbkezes lövőnek az AR-15 (Remington R-15) biztosítókarja pont hüvelykujjához kényelmesen esik, mutatóujját kicsit előrenyújtva elérheti a tárkioldót, a tárcsere után pedig egy laza mozdulattal rácsaphat a bal oldalon levő zárakasztó karra, és máris megtörténik a csőre töltés. Sajnos balkezesnek már nem olyan kényelmes a fegyver, bár biztosító létezik kétkezesként, illetve a Stag Arms komplett tükörképi AR-15-öt is készít balkezeseknek.
A hüvelykivető nyílást kis fedél védi a kosztól, mely csőre töltéskor lenyílik magától. A felhúzó fogantyú T-alakú, és a tok hátulján, a válltámasz csatlakozása felett található meg.
Mintha játékpuska lenne
Annak idején, mikor a 7,62×51 mm NATO-kaliberű acél-fa (és dögnehéz) M14-eseket felváltották az M16-tal, az amerikai katonákban bizony nem sok bizalmat ébresztett a nagyon könnyű, jórészt műanyag puskácska a vicces kis lőszerével.
A játékfegyverérzés nekem is megérkezett a nem fegyver színű Predator esetében, a kissé lötyögős műanyag válltámasz erre rá is erősített. (Ez utóbbi nem a Remington hibája, ez autentikus a katonai M4-válltámasszal.)
A pisztolymarkolat (ugyancsak szabványos katonai) szintén kissé aprócska volt, még az én átlagos méretű kezemnek is, persze az USA-ban nagyobbat szerezni csak percek műve lenne. Összességében viszont kifejezetten kényelmesnek éreztem a fegyvert, a válltámasz eggyel-kettővel a végpozíció előttre beállítva esett jól vállra. Apropó válltámasz: az M16 kis hátrarúgásában nem csak piciny lőszer, hanem a csőtengellyel egy vonalba eső válltámasz is komoly szerepet játszik. Nincs erőkar, ahol forgatónyomaték ébredhetne. Ugyanakkor az irányzék magasabbra kerül.
Az irányzék – tekintve, hogy az egyáltalán nem volt a fegyveren – egy általunk rászerelt Bushnell Holosight red dot volt.
Ugyanis tekintve, hogy Magyarországon vadászati célra – abnormális módon – tilos a huzagolt csövű öntöltő puska, az importőr sportfegyvernek szánja a Predatort. Az IPSC 3-gun versenyekre pedig a red dot az optimális irányzék. Mi is 10 és 25 méteren, jellemzően gyors tüzeléssel próbáltuk ki a puskát, nem pedig állatokra lőttünk vele.
Megbízható és kezes
A Remington R-15-tel 100 lövést adtunk le, Remington és Remington-UMC 55 grain FMJ, Hornady és Hornady TAP 75 grain JHP-lőszereket használva. Egyetlen akadály sem volt, mindössze a 20-lőszeres Colt-tárnál fordult elő, hogy kétszer nem akadt hátra a zár a tár kiürülésekor.
(Megjegyzendő, hogy a konstrukció megbízhatóságának egyik sarkalatos pontja a tár, hiszen Eugene Stoner a 20-lőszeres, alutestű tárakat anno eldobhatóra tervezte, nem számolt újratöltésűkkel, így ezek eléggé sérülékenyek. A mi 20-lőszeres tárunk viszont szerencsére üzemelt, nem szorultunk a gyári 5-lőszeresre).
Töltényűrbe helyezett lézerpointerrel nagyjából beállítottuk a red dotot és már lőhettünk is. 25 méterről a TAP (Tactical Application Police) lőszerrel 5 lövés 3-4 centis szórást adott szabad kézből, ami red dot irányzékot figyelembe véve kifejezetten kielégítő.
Az R-15 sütése eredetileg hadifegyverhez képest kellemes. Egy aránylag hosszú előhúzási szakasz után kis erőre tisztán süt. A 75 graines lövedékek lövéskor érezhetően nagyobbat löktek hátra, mint az 55 grainesek, de ez nagyon viszonylagos, mert ezek is csak finom döccenések voltak tulajdonképpen. Hiába érződik azonban “játékpuska huszonkettesnek”, közel 1700 joule a torkolati energia, tehát .44 Magnum-szint feletti. A golyófogó 12 mm-es kazánlemezét ugyan át nem ütötte, de gyönyörű tölcséreket hozott benne létre a becsapódó 5,56 mm-es lövedék.
10 méterről volt azonban az igazi szórakozás lőni, akkor érezhető, hogy a hátrarúgás alig nagyobb, mint egy .22 LR puskáé. A cső nehéz, az előágy alumínium, tehát a fegyver még orrnehéz is.
Két lőlapot (8-a) kirakva a golyófogóra, egymással összeérve, és gyors duplákat leadva 10 méterről 16 lövésből 14 a feketékben volt. A lövések sebességét jelzi, hogy a cső annyira felhevült, hogy hozzáéréskor már szinte égetett. (A jól szellőző alumíniumcső-előágy kifejezetten hasznos ilyenkor).
Még azt is megpróbáltam, hogy milyen az, amikor gyakorlatilag célzás nélkül olyan gyorsan húzogatom az elsütőbillentyűt, mint egy pánikba esett jenki harcos Vietnamban, de akkor sem akadt el a fegyver, és a lövések fele átlósan “fűrészelte” ketté a lőlapot.
A gyors tüzelésnél nekem nem az előágyra, hanem a tártölcsérre ráfogás, és a fegyver vállba behúzása volt a nyerő.
Megint szeretnék máshol lenni
A Remington R-15 tehát nagyon kellemes kis sporteszköznek bizonyult, ha egy másik országban lennénk, akkor fekete színben nagyon szívesen elfogadnám fegyvergyűjteményem részeként. Itthon sajnos a piaca rendkívül szűk, és terepszíne lehet, hogy pont azokat rettenti el, akiknek jó lenne, a sportlövőket. Mára Amerikában az egykori/jelenlegi hadipuska a civil mindennapok részévé vált, nálunk ez még vágyálmokban is nehezen merül fel.
A Remington R-15 tesztelt kivitele az USA-ban 900-1100 dollár közötti bolti áron szerezhető be, itthon ez 300 ezer forintot jelent. (Köszönjük a tesztfegyver biztosítását a Magnum Vadász és Hajós Kft.-nek!)
Vass Gábor
