Néha pedig a kisebb a jobb. A Glock a .45 ACP kaliberű öntöltőinél nem növelte, hanem kisebbé tette néhány milliméterrel a markolat kerületét, mégis, mintha teljesen új fegyverek születtek volna. Az SF modellek egy hosszú evolúció legfrissebb állomásai, mely ismerete nélkül nem értékelhetőek igazán.
Szép remények
Az eredeti Glock 17 markolata – ha fura szögű és kissé szögletes is volt – a felhasználók relatíve széles körének azért megfelelt.
Az 1980-as évek végén az USA-ban rövid időre úgy tűnt, hogy a jövő nagy ígérete a rendvédelmi pisztolyok terén a 10 mm AUTO lőszer. A híres Miami-incidens után az FBI is ezen igen erős lőszer mellett döntött, annak ellenére, hogy az esetet végül egy .357 Magnum revolver oldotta meg.
A 10 mm AUTO koncepciójának népszerűsítésében Jeff Cooper játszott komoly szerepet, aki annak kedvéért hajlandó volt elszakadni kedvenc fegyverétől, az M1911-től és kedvenc lőszerétől, a .45 ACP-től. A Cooper által preferált fegyver a BrenTen volt, ami egy CZ75-alapú modell. A típust egyébként a tömegmédiában az akkoriban oly sikeres Miami Vice sorozatban is rendszeresen rángatták elő hónaljtokból.
Az FBI döntése után számos komoly fegyvergyártó alakította át fegyvereit (pl. Colt Delta) az új lőszerre, de a Smith and Wesson 1076 lett végül a befutó. A Glock sem akarta kihagyni a nagynak látszó lehetőséget, ezért hozta létre a Glock 20 pisztolyt. A Glock 20 – bár kifejezetten arányos formavilágú – minden méretében jóval nagyobb, mint a 9 mm Luger Glock 17. Erre az igen nagy gáznyomású és nagy teljesítményű lőszer okán szükség is volt – eredeti formájában a 10 mm AUTO verte torkolati energiában a 4″-es .357 Magnumokat.
Szertefoszló ábrándok
Aztán jött a pofon, mielőtt beleélhették volna magukat a 10 mm AUTO szolgálati pisztolyok új generációjából adódó készpénzfolyamba a fegyvergyártók, az FBI gyakorlatilag kivonta a rendszerből.
Ennek oka egyszerű volt, a túl erős lőszer megnehezítette a kiképzést, a lőeredmények drasztikusan romlottak. Ráadásul a súlyos és testes pisztolyok az állomány jelentős részének nehézséget okoztak a kényelmes napi viselésben.
A női ügynökök pedig nem bírták kényelmesen megfogni, és uralni sem a nagy Smith-t.
A lőszer “felvizezésével”, tehát teljesítményadatok lejjebb vitelével még megpróbálkoztak, de aztán az 1990-es évek elején megjelent a .40 S & W lőszer, és eldöntötte a vitát. Azok a pisztolyok, amik ezeket tüzelték, csupán áttervezett, megerősített, de nem megnagyobbított 9 mm-esek voltak. A .40-es Glock 22 vált aztán minden idők legsikeresebb öntöltő szolgálati pisztolyává az Egyesült Államokban a következő másfél évtizedben.
De vegyük észre, hogy a Glock 20 és 22 között kimaradt egy szám. Igen, cikkünk alanyának őse, a 21-es modell lett a .45 ACP. Az Amerika kedvencének kikiáltott (és valójában az eladások alapján 3. legnépszerűbb) lőszerre tervezték át a 10 mm-esnek álmodott böszmenagy tokot és szánt.
Jetikézbe illő
A Glock 21 nagyon jó pisztoly, megbízható, pontos, csak éppen a lakosság 90%-ának kényelmetlenül vastag a markolat. Ennek okán a rendvédelmi felhasználás, tehát a nagy pénz csak elmaradt, ott használták a törvény őrei, ahol az egyéni fegyverválasztás megengedett, pl. LAPD. A civil felhasználók közt persze magas volt a nimbusza, de még a nagykezűek is inkább lakásvédelemre tartották, a rejtve hordása nehézkes.
A következő családtag, a kompakt Glock 30 – bár felettébb sikeres lett – ugyanúgy nem volt kifejezetten kényelmes fogású, hiszen markolata csak rövidebb lett a 21-esénél, keskenyebb nem.
A Glock 36 más tészta, azt kifejezetten rejtett viselésű pisztolynak szánták, mind a tok, mind a szán keskenyebb lett, igaz ennek ára a csupán 6-lőszeres, másfél soros tár lett.
(A Glock 30, 36 tesztjeit a Kaliber 126. számában olvashatják.)
Saját .45-ös próbálkozás
A szolgálati piacot Glock .45-ösökkel ellátni persze megmaradt komoly ambíciónak a gyártónál, ezért a Speer lőszergyártóval közösen új lőszert fejlesztettek ki, a .45 Glock Automatic Pistolt, avagy GAP-ot.
Az új lőszer hüvelye egy megrövidített .45 ACP volt, kisebbik fajta pisztolycsappantyúkhoz. Ebbe kezdetben 200 és 185 graines lövedék került, később lett 230 graines is. Teljesítményben nem maradt el a .45 ACP-től, de gáznyomása annyi volt, mint egy +P kategóriás .45 ACP-é.
Az új lőszerhez a rövidebb teljes hossz miatt már lehetett alkalmazni a
9 mm/.40-es tokméretet, melyen kövérebb szán és cső trónolt. Az új pisztolyok jobban megfoghatóak lettek, csakúgy mint G17/G22 testvéreik.
A teljes méretű ebből a szériából a Glock 37, a kompakt a G38, a szubkompakt a G39.
A szörnyű a dologban ezek megkésettsége. Látszólag ugyanis minden “amerikai álom” teljesült, nagy kaliber, kompakt méretek, közismerten bevált konstrukció. Ha 1990-ben dobják őket piacra, akkor valószínűleg tarolnak, és ma fura egzotikumként gondolnánk a .40 Smith and Wessonra. Így viszont néhány nem túl jelentős amerikai helyi rendőri erőn kívül gyakorlatilag a kutyának sem kellettek az új pisztolyok. A civil fegyvervásárlót pedig erősen frusztrálja, ha a legközelebbi GAP-lőszerlelőhelyre mondjuk 6 órát kell autókázni, vagy csak neten tudja rendelni 3 állammal arrébbról.
(Megjegyzem: magyarországi fegyverboltban sem .45 GAP pisztolyt, sem lőszert nem láttam még.)
Short Frame
A Glock hiába kampányolt vagyonokért a szaksajtóban, sőt, még autóversenyzőt is szponzorált, a dolog nem jött össze, a “kompromisszumlőszer” megtisztelő címe maradt a .40-esnél.
A 2007-ben bemutatott G21SF, majd a G30SF modellek tulajdonképpen a .45 GAP-kudarc beismerését jelentik. A Glock végül meglépte azt, amit – saját munkatársuk szavait idézve – “10 évvel ezelőtt kellett volna”, tehát a nagy tokméretüket újraformázták, kisebbre vették a markolat kerületét. Ezzel megadták a kegyelemlövést a GAP-nak.
A siker nem is maradt el, az USA-ban a felhasználók lelkendeztek, az az iparágacska, mely abból élt, hogy Glock-markolatokat farigcsált, majd épített újjá műgyantából és hasonlókból, pedig a fogát szívja.
2008-ban bemutatták a kompakt G30SF-et, majd idén – hogy a kör bezáruljon – a 10 mm Auto 20SF és 29SF következtek.
Az SF, mint az alcímből is látszik, a Short Frame rövidítése, mert a kézenfekvő Slim (keskeny) kifejezést a G36-nál már “ellőtték”. Pedig az SF nem rövidebb, hanem kisebb kerületű, kb. 4 mm-rel. Leginkább a markolathátsórész-elsütőbillentyű távolság rövidült, hogy a “short” kifejezést megmagyarázzuk.
Ha egymás mellett nézzük a korábbi és az SF .45-ösöket, akkor szabad szemmel szinte semmi különbséget nem látunk, a tokon jobb oldalon (sátorvas felett) levő apró SF felirat árulkodik csupán.
Unalmas műszaki részletek
Mert ugye az is kell, ha valaki esetleg még nem olvasott volna lapunkban Glock szerkezeti leírást. Ha mégis, akkor ugorjon, ez is ugyanolyan, mint a többi.
A Glock rövid csőhátrasiklással (Browning-SIG rendszer) reteszelt öntöltő rövid lőfegyver. A pisztolyok tokja nagy szilárdságú kopolimer műanyag, benne acélbetétekkel a szánvezető léceknél és a csőszakállba kapcsolódó ferde kireteszelésvezérlő pályánál. Csövük poligonhuzagolású.
A Glock pisztolyok elsütőszerkezete Safe Action fantázianévre hallgat, lényegében egy kakas nélküli, ütőszegtípusú elsütőszerkezet. Ennél a csőre töltéskor csak előfeszített helyzetbe kerül az ütőszeg, és az elsütőbillentyű hosszú meghúzásával feszítjük meg teljesen és oldjuk le. Nagy előnye a minden lövésnél azonos elsütőerő.
A Glockok kifejezetten biztonságosak, számos passzív biztosítórendszert találunk, melyek közül legjobban szem előtt az elsütőbillentyűbe épített kis biztosító karocska van. Ezt is azonban a lövő kéz mutatóujja automatikusan megnyomja, tehát külső manuális biztosító nincsen a Glockokon.
A Glockok részleges szétszerelése pofonegyszerű, ami a konstrukció komoly előnye. A töltetlenség ellenőrzése után még akasszuk hátra a szánt a szánakasztóval, ekkor mintegy második körben ellenőrizhetjük a csőre töltöttséget (és ekkor is megfeszítjük az elsütőszerkezetet), a szétszedőkart (sátorvas felett a tokon, mindkét oldalt) lehúzzuk, majd elcsettintve a fegyvert a szerelt szán lehúzható előre. A cső a helyretoló rugó és annak műanyag vezetőrúdja kivétele után lefele kiemelhető a szánból.
A szánakasztó és tárkioldó egykezessége és a műanyag irányzékok persze ezen új Glock-modelleknek is felróható hiányosságok.
Megfogáskor derül ki az igazság
A teszt során különösen kedvező helyzetben voltunk, hiszen az új Glock 21SF és G30SF mellett a régi, vaskosabb G21-alapmodell is rendelkezésünkre állt.
Háromféle lőszert használtunk, 230 grain FMJ Fiocchi és MFS, valamint 200 grain FMJ-SWC Fiocchi.
A teszt során körülbelül 400 lövést adtunk le a három pisztollyal, ez alatt csak a 21SF-fel volt kettő darab akadály, a szán ezen esetekben nem zárt teljesen rá a csőre. Ezt a szán hátsó részének határozott megütésével lehetett orvosolni. Ez azonban csak az adott fegyver első 50 lövésében fordult elő, később nem. El tudom képzelni, hogy utána bejáratódott, vagy csupán valami műanyag sorja okozta. Biztos nem a laza megfogás volt az indok, mert ezek az esetek mind kétkezes megfogásnál jöttek elő. Ráadásul egy kézzel lőve egyik .45 ACP Glock sem rendetlenkedett, csak köpték a kövér ólmokat.
A régi Glock 21-gyel pontosan tudtam lőni, de gyorsan már kevésbé, mert a markolatot felül még csak-csak átéri a kezem, de alul alig jut belőle a markomba. Egyszerűen pszichikailag érzem bizonytalannak a megfogást. Ellenben az új SF-modelleknél ez a bizonytalanságérzet eltűnik, határozottan és keményen megfogható fogáskeresés nélkül a pisztoly. A kisebbiknél, a G30SF-nél nyilvánvaló, hogy markolat alsó kihasasodása is jórészt megszűnt, így érzésre a markolat szöge is megváltozott, szerintem előnyére.
Mindezek ellenére a G21SF megmaradt azért “jókora” pisztolynak, igazán csak nyíltan, szolgálati célra viselni tartom alkalmasnak. A kicsi G30SF-től viszont “dalolt a lelkem”, a tárhosszabbítós 10-lőszeres tár remekül feküdt a hüvelykujjam alá. Gyors tüzelésnél is maximálisan kontrollálható volt, a .45 ACP nem kicsi impulzusa ellenére egy kézzel is simán borogattam a fémcélokat 10 méterről, két kézzel meg 25-ről. Nem is lassan!
Sokáig azonban pontlövő felállásból elégedetlen voltam a “szolgálati” pontossággal, ami 25 méterről emberarcnyi szórást jelentett. Aztán váltottam a 230 graines FMJ-ről 200 graines SWC-FMJ-re és máris megtáltosodott a pisztoly. A kicsiny G30SF-fel 8-a lőlapra 5 lövésből 3 db 10-es, egy érintő 10-es és egy 9-es jöttek össze, ami szinte már sportpisztolyszerű eredmény. A teljes méretű G21SF esetében a szórás inkább vízszintes volt, de szélességben is beleférne a nyolcas körbe.
Az új markolatok előnyösségét jól mutatja, hogy a kb. másfél óra alatt kiküldött több száz lövéstől sem kezdtem el fáradni, nem romlott a koncentrációm.
A magyar piacon, mivel ezek a pisztolyok elsősorban önvédelmi célra alkalmasak, elterjedésük sajnos nem várható. Sportcélra, például Rapid Shootingra jó lenne akár a G30SF is, hiszen a nagy és nehéz .45-ös lövedék a fémcélborogatásban jól kompenzálja a szélre ment találatokat. De mivel a lőszerújratöltés tilos, így a .45 ACP
9 mm Lugerhez képest majdnem dupla ára elrettentő.
Egy kis lépés a Glocknak, egy nagy lépés az ergonómiának
A Glock valóban érthetetlen módon nem lépte meg a markolat-fogyókúrát legalább egy évtizeddel ezelőtt. Ezzel elvesztette piacának nem kis részét, főként az USA-ban, lásd MP45, XD45.
Az új .45 ACP modellek közül nálam egyértelműen a kicsi G30SF volt a nyerő, és ezzel a másik 3 tesztelőből kettő ugyanígy volt. Itt tehát ismét bebizonyosodott, hogy a méret a lényeg, és gyakran a kisebb a jobb.
Vass Gábor