Manurhin MR73 – – Franciázni jó!

Az a rossz, aki rosszra gondol. A cikk címével ugyanis pusztán arra próbálok utalni, hogy a nemrégiben tesztelt francia revolver-különlegesség, az MR73 mennyire nyerte el tetszésemet. Bár mifelénk az oroszosan csengő Manurhin név csak a legelvetemültebb fegyverbarátok számára jelent valamit, Franciaországban még ma is ennek a gyártónak forgópisztolyai számítanak a rendőrségi fegyverzet alapjának.

A testőr új fegyvert választ

A francia Manufacture du Haut Rhin (Manurhin) fegyvergyár a második világháború után a német háborús jóvátétel fejében kapott gépeken jórészt Walther-pisztolyok (PP, PPK, P38) másolatait gyártotta. Ezek közül talán a leghíresebb a Nyugat-Berlini Rendőrség részére készített alumíniumtokos P38 (P1), melyet azért kellett a franciáknál gyártani, mert a békeszerződések értelmében a berlini rendőrség nem rendszeresíthetett német gyártmányú fegyvert.
Az 1950-es 60-as években a francia rendőri erők még jórészt a háború előtti, csak single action elsütőszerkezetű 7,65 mm Browning vagy 7,65 mm Longue kaliberű pisztolyokat, sőt néhol még 19. századi Lebel-revolvereket használtak. Ezek közül az öntöltő pisztolyok sem túl biztonságosak nem voltak, se nem lehetett őket csőretöltve, tűzkészen viselni, ezen túlmenően gyengécske lőszereik megállítóereje teljességgel elégtelen volt rendőri célra. Mivel az alkalmazott lőszer lövedéke teljesköpenyes volt (mással nem is nagyon működtek volna ezek a pisztolyocskák) sok olyan esemény történt, amikor a célszemélyen áthaladó lövedék vétleneket sebzett halálra.

Az 1960-as évek végén Raymond Sasia az USA-ba látogatott. Charles de Gaulle egykori legendás testőre ekkor már a rendőrség igazgatója volt, és tisztában volt azzal, hogy a maroklőfegyver-kérdést hamarosan meg kell oldani. ? maga egyébként egy .38 Special kaliberű Smith and Wesson Bodyguard revolvert hordott. Az USA-ban, az FBI-nál tett látogatása arról győzte meg, hogy a közepes tokméretű, hatlövetű .357 Magnum kaliberű revolver a legjobb univerzális rendőrségi oldalfegyver, mind megállítóerő, mind egyszerű kezelhetőség szempontjából.

Túllőve a célon

francia nemzeti büszkeség persze azt diktálta, hogy a kínálkozó USA-import lehetőség helyett saját gyártású fegyvermodellel szereljék fel rendvédelmi szerveiket a gallok.
A fejlesztők igen magas célokat tűztek ki, egyszerre kellett a fegyvernek robusztusnak, tartósnak lenni, és precíziós versenyfegyverként is megállni a helyét. Azon való igyekezetükben, hogy ezen gyökeresen eltérő célókat egy revolverbe integrálják, kissé túllőttek a célon. Az MR73 esetében kizárólag a legjobb minőségű acélokat használták fel, és amikor meg akarták vizsgálni, hogy mennyit bír ki a konstrukció, 170 ezer darab teljes töltetű Norma gyártmányú .357 Magnum lőszer ellövése után ezt megunták, mert nem volt értékelhető teljesítményromlás. Érdemes ezt azzal összehasonlítani, hogy a hasonló (K) tokméretű .357 Magnum Smith and Wessonok teljes töltetű lőszerekkel csak 3-5000 lövést bírnak ki sérülés, vagy erőteljes kopás nélkül. A Manurhin MR73 esetében még azt a brutális tettet is elkövették, hogy 7000 atmoszféra gáznyomásúra (a normális maximális érték kétszerese!) túltöltött lőszerrel leadtak 6 lövést sérülés nélkül. Valószínűleg más fegyver dobja már egy ilyen lövés után darabokra hullott volna…
A revolver rendkívül finom sütésű lett, amihez viszont nem kevesebb, mint 12 óra kézi illesztési munka volt szükséges.

A fentiekből talán nyilvánvalóvá válhatott, hogy az MR73 annyira drága lett, hogy szóba sem jöhetett több százezres példányszámban történő rendszeresítése. Ehelyett csak az olyan elit francia egységek mint, a GIGN, vagy a RAID kaptak a fegyverből, és persze a sportlövőknek szerzett sok örömet és dicsőséget a típus. A francia rendőri erők számára ezért mégiscsak az Egyesült Államokból kellett beszerezni Smith and Wesson Model 19 Combat Magnumokat és Ruger Security Sixeket (3″-es csőhosszal), amíg a megfelelő hazai modell gyártása el nem kezdődött.

A többi Manurhin revolver

Az MR73 az alábbi verziókban készült/készül:

– A képeken látható MR73 Sport talán a legelterjedtebb kivitel, mely 5,25″ és 6″-es csövű lehet. Jellemzően .357 Magnum/.38 Special kaliberű, de készítettek hozzá opcionális 9 mm Luger cseredobot is, rendkívül sokoldalúvá téve a modellt.

– A fix irányzékos rendőrségi (csendőrségi) modellek 3″ és 4″ csőhosszúságúak, Gendarmerie névre hallgatnak, .357 Magnum és .38 Spec lőszert lőhetnek.

– A legsportosabb változat a Match, mely 5,75″ és 6″ csőhosszú lehet, azonban feltűnő, hogy hátsó állítható irányzékok hátul messze túlnyílik a tokon a kakas fölé, így maximalizálva az irányzóvonalat. Ezek a modellek .38 Special WAD CUTTER és .32 SW Long WAD CUTTER lőszerekkel működnek. A lövedéktípus kihangsúlyozása itt azért fontos, mert a revolverek dobja rövidebb, és csak ezek a céllövőtöltények férnek el bennük. A rövid dobbal minimalizálták a dobfuratban eltöltött szabad repülési úthosszt, és a hüvelyből kirepülve szinte egyből az átmeneti kúpban landol az ólomhenger alakú lövedék.

Az MR73 – mely alapjában a Smith and Wessonokkal mutat rokonságot – után a Ruger Security Six licencét vásárolták meg a franciák annak érdekében, hogy gazdaságosabb típust tudjanak gyártani. A jórészt öntött alkatrészekből felépülő, kézi illesztéseket nélkülöző, vaskos jószág természetesen már nem rendelkezik az MR73 szuperlatívuszokkal jellemezhető kvalitásaival, azonban kiváló, masszív és megbízható szolgálati fegyver, melyet 3″-es csővel, fix irányzékkal, Trausch gumi-kombatmarkolattal F1 Police néven általánosan rendszeresítettek a francia rendőri szervezeteknél. Polgári piacra MR88 néven került, jórészt állítható irányzékos kivitelben, 9 mm Luger opcionális cseredobbal. Az MR88-at az 1990-es évek végén a csendőrségnél (Gendarmerie) elkezdték lecserélni a Beretta M92F francia gyártású, MAS G1 nevű kivitelével.
1996-ban a Manurhin revolvergyártó gépsorait és a névhasználatot megvásárló vadászfegyvergyártó Chapuis Armes kifejlesztett egy meglehetősen 21. századi formákkal megáldott revolvert, a Manurhin MR96-ot. Ennek a modellnek dobrögzítése különleges módon a tok jobb oldalán elöl levő nyomógombbal megoldott, csöve cserélhető, sátorvasa pedig szögletes, kombatkialakítású. Ez a fegyver is öntéssel készül, kivéve a csövet és a dobot, melyek azonos módon készülnek az MR73-ével, noha felületkezelésül eltérő. Személyes tapasztalataim szerint az MR96 sütése rendkívül jó revolverezve. Állítólag kis számban rendszeresítették ezt is a francia rendvédelmi szervek.

Franciás kecsesség

A tesztelt Manurhin MR73 egy civil sportváltozat volt szokatlan, 5,25″-es csővel, kékített felületkezeléssel, famarkolattal, .357 Magnum/.38 Special kaliberben. Már kézbe véve feltűnő, hogy mennyire kecses ez a műszer, szinte már törékenynek hat a nagyobb méretű Smith and Wesson 686-hoz vagy Colt Pythonhoz szokott kéznek. Az elöl elkeskenyedő cső a vékony, de teljes hosszúságú ejektorrúdházzal egyáltalán nem arról tanúskodik, hogy az esetleges gyengébb anyagminőséget dupla falvastagsággal akarták volna ellensúlyozni a tervezők – lásd például Ruger-gyártmányok.

Szubjektív érzésem szerint az MR73 tokmérete még talán kisebb is, mint a Smith and Wesson-tól megszokott, és mintaként szolgáló K-frame. Ami még elkápráztató volt, az a kékített felületkezelés tökéletes volta, olyan szépen tükröződő mélyfekete színt sikerült elérni a gyártónak, ami manapság ritka mint a fehér holló az egyöntetűen mattfekete hadi/rendőrségi fegyverek világában.

Precíz szerkezet

A Manurhin MR73 makulátlan felületkezelését megvizsgálva feltűnnek a tökéletesen a felszínbe simuló kis barnás körök a tok bal oldalán a kakas alatt. Ezek nem mások, mint az elsütőszerkezet tengelyei, melyekre egyébként igen nagy dinamikus terhelés hat a lövés közben. A legtöbb revolvergyártónál ezek a tengelyek csak a tokba belülről befúrt fészkekbe vannak ültetve, hiszen a tokon telejsen átmenő kialakítás igen finom illesztést igényel – viszont ennek fejében szinte kizárható, hogy az MR73-nál ezek a tengelyek kitörjenek a helyükből.

Az elsütőszerkezet kivételesen precízen jár, és működtetéséhez igen csekély erő szükséges csak. Valójában ez az egyik azon ritka revolverek közül, ahol az elsütési erő mind revolverező, mind single action állásban külön állítható. Ezeken túlmenően a kellemesen recézett elsütőbillentyűben egy hernyócsavart is találunk, amivel a túlhúzást lehet teljesen megszüntetni.
Az elsütőszerkezetet – Smith and Wesson módra – egy nagy laprugó mozgatja, mellyel azonban olyan csekély elsütőerőt értek el, mint az ugyancsak kézzel készült, de V-rugós Colt Python esetében.

Kissé régies vonás, hogy az ütőszeg nem a tűzfalba van építve, hanem a kakason foglal helyet, mint külön rugóztatott alkatrész. A dobnyitás-rögzítés Smith and Wesson rendszerű, a tok bal oldalán a kakas alatt levő gombot kell előretolni. A dobkifordító kar viszont kifejezetten érdekes, mert nem a keret cső alatti része fordul ki oldalra, hanem az eleje. Ilyenkor látszik, hogy a cső alatt milyen vékony kis fémdarab csatlakozik csak a tokhoz, ilyenkor ismét törékenynek érezzük a revolvert, pedig a kiváló acéloknak köszönhetően egyáltalán nem az.

Működésben a francia

A tesztrevolver gyári famarkolattal volt ellátva, ami ma már kissé divatjamúlt, hiszen a hátrarúgás kezelésében a leghitványabb gumimarkolatok is felülmúlják. A pontossági tesztnél azonban termesztésen csak .gyenge .38 Special Wad Cutter céllövőtöltényt (Sellier and Bellot) használtam. Ezek alkalmazásával könnyedén lehetett 5 centis szórásokat lőni 5 lövésből 25 méterről, bár a hátrarúgás a relatíve kicsi és könnyű – ráadásul nem 6, hanem csak 5 hüvelykes csövű – revolvernél érezhetően erősebb volt a szokásosnál. 20 db értékelésre leadott lövésből 18 által ütött lukakat könnyedén le lehetett takarni tenyérrel, a két elszállt lövés pedig szinte biztosan a lövő hibája, nem a revolveré.

A double actionben leadott lövések még teljes töltetű .357 Magnum lőszerrel is nagyon közel csapódtak be egymáshoz, amiben a kivételesen lágy sütésnek komoly szerepe volt. Persze itt már erősen kellett kapaszkodni a famarkolatba… Az állítható irányzék és a hozzá tartozó célgömb a szokásosnál nagyobb méretű, így sportcélra kiváló – rejtve meg úgysem valószínű, hogy ilyen revolvert fog valaki viselni.

Nem olcsó holmi

A Manurhin MR73 revolver minősége kiemelkedő a sorozatban gyártott forgópiszolyok közül, ha az olyan egzotikus darabokat, mint a minimális példányszámban gyártott Korth, vagy a JTL nem számolunk, akkor az MR73 talán a legjobb minőségű európai revolvernek tekinthető. Ennek fejében nyugat-európai ára 60-80%-kal magasabb, mint egy hasonló konfigurációjú Smith and Wessonnak, ezért hazáján kívül túl nagy elterjedtségnek nem örvend. Hazánkba senki nem importálja a gyártó forgópisztolyait, a vizsgált példány ára használtan, de tökéletes állapotban mintegy negyedmillió forint.

A gyártó az interneten:
www.chapuis-armes.fr

Vass Gábor

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás